Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-15 / 7. szám

/

2-ik oldal.

megcáfolta. Ugyancsak sikerült azt is megtudnunk, hogy azon állítás sem felel meg a valóságnak, mintha gróf Tisza István ellenünk volna.

Heltai Ferencről a leendő budapesti főpolgármesterről következő érdekességeket mondja egy bécsi lap.

Ki ez a Heitai ? Egy tündén palotában estélyt adott a delegációnak, de sem az osztrák miniszterek, sem a delegátusok nem kérdezősködtek az után, honnan ered e pompa, mert különben hallották volna, hogy Heltai urnák sohasem volt polgári foglalkozása csak egy ügyes foiscurje volt a közéletnek, ki összeköttetéseit az államnál és városnál mindig kitünően tudta gyümölcsöztetni. A gázgyár megváltását addig sikerült akadályoznia, inig 80,000 korona fizetéssel őt kellett igazgatónak alkalmazni stb.

És egy ilyen embert mer Lukács a koronának ajánlani. Egy ilyen embert erőszakol reá Budapestre a kormány bizalmi embere gyanánt. Meddig fog ez már tartani ?

Jámbor osztrák. Mit tudod te, mi nálunk a becsület 1

A vármegyei közgyűlés,

Szatmárvármegye törvényhatósága a vármegyei székház gyüléstermében folyó hó !3.-án d. e. 10 órakor rendkívüli közgyűlést tartott, melyen Csaba Adorján főispán elnökölt.

A közgyűlésen a bizottsági tagok érdeklődését a tárgysorozat 1. 2. pontja keltette fel.

Az első pontban Nagykároly város képviselőtestületének az újonnan létesített g. kath. magyar püspökség székhelyének Nagykárolyban leendő elhelyezése tárgyáben hozott határozata, a második pontban ugyancsak Nagykároly város képviselőtestületének a g. Kath. magyar püspökség székhelyének Nagykárolyban leendő elhelyezése érdekében a vall. és közokt. ministerhez intézett felirata tárgyaltatott.

A-tárgyhoz elsőnek Dr. Falussy Árpád bizottsági tag szólalt fel, aki beszédében utalt arra a fontos nemzeti és vármegyei érdekre, melyet az uj püspökség székhelyének hova helyezése hord magában. Nemcsak városi, hanem vármegyei ügynek tartja a magyar püspökség székhelyének Nagykárolyban leendő elhelyezését, miért is megokoltan indítványozza, hogy a vármegye részéről szervezendő küldöttség keresse meg ez ügyben a kultuszminisztert.

Utána Rónai István csanálosi plébános szólalt fel, aki csatlakozott az ügy érdemét illetőleg a Dr. Falussy Árpád indítványához, s azt megtoldani kívánta azzal, hogy az uj helyettes püspököt a vármegye táviratilag üdvözölje eddigi magatartásáért, s közölje vele a most egyhangúlag a nagykárolyi székhely mellett hozott határozatot.

Azonban nem csak az electrotechnika részéről fenyegette veszedelem leányainkat, hanem a geológia részéről is. Eza tudomány úgy látszik nem akar a földgyomrában megmaradni, hanem a föld felszínén levő drágakövekre is reáveti szemét. Ezt azonban hagyjuk későbbre.

A földművelés nem tudomány, de olyan foglalkozás, melynek előbb-utóbb házasság a vége és igy alapos kilátásunk van egy ötágú koronának összefonódására egy hétáguval.

Sőt még egy ilyenre és egy harmadikra is megvolna ez a kilátás. Az utóbbival azonban bajos tisztában lenni, mert újabban már szédítő recordokat kezd elérni a tömegudvarlás terén. Eddig egyszerre csak kétfelé udvarolt, most azonban 'reájött, hogy a szívnek négy kamarája van és kár volna egyet is üresen hagyni. így aztán sokára dől el, hogy mivel fog végződni az a darab, amely automobil balesettel kezdődött.

Ezekben szép és szellemes consine-om és kedves munkatársam beszámoltam magának, mit csináltam a fővárosban. Ha azt hiszi elhallgattam valamit recontrázzon meg a legközelebbi számban. így lesznek az elő nem fizetők előfizetőkké és maga minden tiz után tiszteletpéldányt kap, nem a lapból, hanem Gerbeaud-tól, vagy Berthától, Maga azonban, mint modern nő Borhegyitől, vagy a kaszinó trafikjából akar inkább. Azt sem bánom, csak Írjon, írjon, írjon.

Kezét csókolja A szerkesztő.

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG.

Mindkét beszédet nagy lelkesedéssel fogadta a közgyűlés s az indítványokat egyhangúlag emelte határozattá.

A szatmárvármegyei gazdasági egyesület indítványát az uj adótörvény revíziója tárgyában a közgyűlés kellő indokolás hiányában a főispán indítványára irrattárka helyezte.

Ugyancsak irattárba helyezni rendelte Pozsony vármegye közönségének a megyei és községi közigazgazgatás államosítása tárgyában tett átiratát is.

A többi, nem közérdekű közigazgatási ügyeket hozzászólás nélkül tárgyalta le a közgyűlés, úgy hogy a 215 pontból álló tárgysorozat a déli órákban már el volt intézve.

A nagykárolyi bizottsági tagok és a vidéki papság legnagyobb része az első és második pontra hozott határozatokat a legnagyobb örömmel fogadták, mert benne sejtik az eredmény első csiráját.

Szatmár a közgyűlésről magát távol tartotta.

Jótékonyság.

Egy közmondás azt tartja, hogy az emberek könnyebben hoznak nagy áldozatokat, mint aprókat. Könnyebben adnak egy bíanco- váltót, mint egy tizköronás papirt. Hogy mi ennek az oka? Apró áldozatokat az ész hoz meg, nagyokat a lelkesedés.

De én nem akarok azokról a motívumokról beszélni, a melyek az embereket arra indítják, hogy a szegények részére adakozzanak, sem azokról a jótékonysági ünnepélyekről és táncmulatságokról, melyeknél a dekorációk a bevételek felénél többet emésztenek fel, sem egyéb nem éppen kedves kinövésekről, amelyek az adakozást olyan üzletté alacsonyitják, amely uzsorakamatokat igér — a másvilágon. Ne foglalkozzunk az adakozás motívumaival, hanem lássuk az adakozás hatását.

Aki meleg érzés, a segítés vágya nélkül nézi a szegénységet, az rossz ember. Csakhogy igazi nyomort ritkán lehet ott találni, ahol az legjobban szembeötlik. A templomelőtti koldus gyakran valóságos Krösus az éhező hivatalnok- özvegy mellett, akinek súlyos gondja, hogy meztelenségét eltakarja s kire az éhséggel és hideggel való nehéz küzdelme mellett az a még súlyosabb küzdelem vár, hogy koldusszegénynek ne látszassék és az emberek szánakozását ki ne hívja. Itt és csak itt van a legnagyobb nyomor. Áki itt segít, ezerszeresen jótékonyságot gyakorol.

Ki merészel a kérdésre megfelelni, hogy az tesz-e többet és nagyobbat az emberiségért, aki a világ örömére tollal és ecsettel mestermüveket teremt, aki uj igazságokat fedez fel, vagy az, aki az éhezőket táplálja, a szomjuzó- nak egy korty italt ad ?

Sohasem tudnám magamnak megbocsátani, ha a koldust, aki ajtó mellé áll, egy falat kenyér nélkül elküldeném. A megelégedés érzete a jócselekedet után végtelenül magasabban áll a világ tapsai fölött. És igy gondolkozik számtalan ember a kereszténységen belül és kívül. Anélkül, hogy azt kutatnák, hogy érdemes-e a kéregető az adományra, például a franciskánus-rend, a melyben legélénkebben él a Krisztus szelleme, mindenkinek ad, aki kér.

Az adakozó motívumait szigorúan kell elválasztani az adakozás hatásától és ha azt tesszük, ne vonja le belőle senki azt a következtetést, hogy ez — szívtelenség. Az eredmény, amelyet ebből a szétválasztásból nyerünk, talán eggyel szaporítani fogja azokat az eseteket, amelyekben összeütközésbe kerül egymással szív és ész, a melyekben végleges elhatározás nem lehetséges és az egyesnek tévedése sokszor több áldással jár, mint szigorú betartása annak az útnak, amelyet az ész kijelöl.

Tegyük fel, hogy egy ország, a melynek hatvan millió lakosa van, jól tud táplálni ötven milliót és akkor az az ország óriási erőfeszítéseket fejt ki, hogy gazdasági viszonyait emelje. Nagyobb, eddigelé talán terméketlen földek kerülnek eke alá, megjavított utak jobb közlekedésről gondoskodnak, ésszerűbb gazdálkodás stb. nagyobb jövedelemről. És igy néhány év múlva ebben az országban ötven helyett hetven millió fog. jót megélhetni. Csakhogy ez az emelkedett jólét fokozódott sza7-ik szám.

porodása serkenti a lakosságot, úgy, hogy majd hetven milliónak kell osztozkodnia abban a táplálékban, a mely a fokozódott gazdasági tevékenység folytán csak hatvannak futotta. Ennek további következménye a termelés újabb fokozása, az ipar külföldön keres fogyasztókat stb., szóval utat és módot fog találni, hogy hetven milliót lássunk el jól. De amig ez sikerül, a népesség tovább szaporodott és az éhező szegény embereknek nagv tömege csak megint megvan.

Ha azt kérdezzük, hogy voltaképen kik azok a szegények, úgy a válasz csak az lehet: a betegek, a gyöngék, az ostobák, a könnyelműek és a lusták!

Amig csak azokról a szerencsétlenekről van szó, akik a legjobb akarat ellenére sem tudnak valamit produkálni, a legnagyobb szánalommal leszünk irántuk és tehetségünk szerint segíteni igyekszünK rajtuk. De mit ér ez ? Csak mesterségen gondoskodunk arról, hogy a csekély értékű elemek továbbra is fennmaradhassanak és koloncaí legyenek a társadalomnak. Csak megakasztjuk vele a természet kiválasztó erejét, amely a létért való küzdelemben a rátermettek túlélésével módot talált arra, hogy a fajt erősítse és nemesítse. Ennek csak degeneráció lehet a következménye. Az állatvilágban a gyöngét rostálják, a vadas kertben, ahol mindent mesterségesen kiméinek, ott a vadállomány kvalitatív kevesbedésében nyilvánul meg a veszedelmes következmény. Természetes, hogy ez az emberéletben éppen igy van.

Ha tehát igaz, hogy minden népnek meg van a maga elmaradott elemekből álló alja, amely a többitől von el világosságot és táplálékot, úgy világos, hogy egy társadalomnak sem állhat érdekében az, hogy ezt az aljat mesterségesen fentartsa. Ha ez az intelligenciát- lanokra, a betegekre és gyengékre áll, úgy az csak fokozottabb mértékben áll a lustákról, a bűnösökről és könnyelműekről. Minden ilyen ekzisztenciának megsemmisítése csak ajóravaló elemek hasznára van, amelyektől csak világosságot és területet vont el.

Ennek az elvnek általánosítása ellen azt lehetne felhozni, hogy gyakran egyes kitűnő és nagyrahivatott egyén kedvezőtlen viszonyok folytán abba a szomorú helyzetbe juthat, hogy tovább nem fejlődhetik. Ha ez igy van, akkor igaz, hogy nem az egyén a hibás, hanem családja. De akkor igaz, hogy ez talán kegyetlen, de logikus — azt kell követelnünk, hogy az olyan családok elpusztuljanak.

Természetesen máskép alakul az eset, ha múló gyöngeség, vagy a viszonyok mostoha- sága. bénítják meg a kitűnő egyedet. Hogy ennek segítségére kell lennünk mindaddig, a mig az a létért való tülekedésben megállhatja helyét, csak természetes.

Csakhogy ezek kivételek, ahogy lángész is az, amely rendszerint kedvezőtlen viszonyok közül bontakozik ki. De az az átmeneti szegénység is rendszerint a felsőbb osztályokból való képzett embert éri. Ez az egyedüli igazán szegény ember. Mert amig az alsó néposztályból való mindig talál munkát, ha azt becsületesen keresi és az éhenhalástól magát minden körülmények között mentesítheti, a felsőbb osztályokból való férfira, ha betegség folytán elvesztette állását, gyakran a legnagyobb nehézségekbe ütköző, sőt lehetetlen, hogy képességeinek megfelelő munkát találjon.

Ha valahol, úgy az ilyen esetekben van helye a szánalom megnyilatkozásának. Ez a cselekvése nem lesz szociálisellenes, de lesz nemcsak könyörületes az egyes egyénnel szemben, hanem előmozdítója a társadalomnak, a melynek szolgálatot tesz, amikora kitűnő elemeknek gyöngeségük pillanatában segítségére siet.

kétségtelenül áll az, hogy minden államban kell lennie képtelenekből álló legalsó rétegnek. Nem is ennek eltávotitásáról van szó, ez lehetetlen is, mert minden fokozódott gazdaság fokozódott emberprodukcióhoz vezet — hanem arról, hogy ki tartozzon hozzá.

Ezeknek a szegényeknek odaadni a vagyonúnkat, őrültség, mert a jóttevő elszegényedik anélkül, hogy a tömeg meggazdagodnék. Ha milliárdokat tömünk beléje sem lesz azzá, mert majdnem kizárólag könnyelmű, lusta, naplopó elemekből áll. Ha ezek közül a privátjótékonyság ki tudja emelni azokat a képeseket, akik önhibájukon kívül voltak szerencsét