Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-13 / 51. szám
V. évfolyam. Nasrvkárolv. 1913. december 13. 51-ik szám Északkeleti újság POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ........................................ Félévre ........................................ Ne gyedévre ........................................ Tanítóknak egész évre.................... 8 korona. 4 „ 2 „ Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Dr. Suták István Csáky Gusztáv. ------- MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Sz erkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁJ („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) — Hirdetések ugyanott vétetnek fel. __________ Nyilttér sora 40 fillér._________ Grossös sterreich és Tisza. (Cikksorozat.) Mielőtt a kérdés tárgyalásába belefognánk, szükséges azon fogalom lényegével megismerkedni, amely Grossössterreich néven ismeretes. Az elnevezés Magyarországon használatos, mig az osztrákok birodalmi politikának nevezik. Már az elnevezésbeli különbség mutatja, hogy Magyarországon nem tárgyilagosan bírálják e dolgot, hanem izgató eszköznek használják a sovinista magyar politika részéről Ausztriával szemben. Reá fognak mindenféle képtelenséget és befeketítik annyira, hogy mielőtt Tiszát, mint a Grossössterreich eszméjének legújabb előharcosát bemutatnék, lelkiismereti kötelességünk előbb ezen eszmét magát a sok ráfogástól megtisztítva odaállítani. Az, amit Grossössterreich alatt valóban érteni kell, már régen a múlté. A József császár által tervezett és a Bach korszakban rövid ideig megvalósított összbirodalom német jelleggel, német nyelvű kormányzattal lett volna tulajdonképen a Grossössterreich, mely elnevezés is azt jelenti, hogy az osztrák hercegség miként idők folyamán megbővült, egyes kronlondokkal bővüljön meg még Magyarország és kapcsolt részeivel, szóval a Habsburg-uralom alatt álló összes területekkel és legyen több kevesebb, de annyi tartományi önállósággal biró részeket összefoglaló egységes német állam. Ez az idea végleg megszűnt 1867- ben, amikor a dualismus valósult meg. Amit ma az osztrák politikusok összbi- rodalmi eszmének vagy Gesommtmo- narchie ideájának neveznek és amire a mi sovinisztáink makacsul reá fogják, hogy a Grossösstereich eszméjével azonos, egészen más és az utóbbitól különösen két alapvető dologban külömbözik. A Grossössterreich eszméje csak tartományi önállóságokat akart elismerni, miként ma Ausztriában van, ellenben a mai osztrák politikusok előtt egy olyan Habsburg-birodalom eszméje lebeg, a mely hasonló a német szövetséges államhoz, melyben Bajorország, Szászország, Poroszország stb. teljesen souve- rain államok, de bizonyos ügyeket közössé tettek és ezek intézésére közös kormányt alkottak. A másik lényeges különbség a Bach és mondjuk Czernin-féle összbirodalom között, hogy amaz teljesen német volt, mig az utóbbi épen azt célozza, hogy minden egyes faj és nyelv a lehető legszélesebb mérvben érvényesüljön és a német nyelv határa a legszükségesebbre, jóformán csak a hadseregre szorittassék, az egész birodalom jellege nem német, hanem teljesen fajközi legyen, aminek folytán az elismerésből is kihagyja Ausztriát és a Donoumonarchie vagy Dunai Államok vagy más hasonló elnevt contemplál. Ez az elnevezés mu*.. 4 mindennél ékesszólóbban, hogy itt egyáltalán nem egy Nagy Ausztria létesítéséről van szó. Ez az összbirodalmi eszme keletkezésének indoka az, hogy a nemzetiségi viszonyok fejlődése az 1897-ben alkotott dualismus alapfeltételét a monarchia másik felében megdöntötte. A 67-es kiegyezésnek az akkori idők viszonyaihoz híven alapeszméje az volt, hogy a monarchia két egyenrangú államból áll, melyeknek egyike magyar, a másika német, mig a többi fajok többkevesebb nyelvi joggal bírnak ugyan, de mint államalkotó tényezők nem szerepelnek. A dualizmusnak lényeges alapfeltétele volt, hogy Ausztria német legyen és ez a feltétel szűnt meg az idők folyamán, miután az Ausztriában élő nemzetiségek annyira kifejlődtek, hogy ma már a németséggel egyenrangú tényezőnek tekintendők. Az osztrák németek bizonyára ma is szívesen fentartanák a dualizmust, ha bírnák, de miután elvesztették a hatalmukat nemzetiségeik fölött, kénytelenek alkalmazkodni a változott körülményekhez. Az osztrák nemzetiségek természetesen ellenségei a dualizmusnak és az osztrák németek kénytelenek voltak a nemzetiségi túlerő nyomása alatt Ausztria Az elbeszélés művészete. Irta: Wassermann Jakab. Az ifjú: Már jóval több egy esztendőnél, hogy láttuk egymást. Amióta a barátnőm meghalt, alig jöttem emberek közé és szobámat csak akkor hagyom el, amikor magányos sétákra megyek. Egyetlen örömem könyvek olvasása és az, hogy visszagondolok a benyomásokra, amiket bennem a könyvek tartalma keltett. Úgy gondolom, ha most venném a tollat a kezembe képes volnék valami jót alkotni. Az öreg: És voltaképen mi ösztökél ? A művész nem lehet vadász, aki tekintet nélkül, hogy mi kerül puskája csöve elé, egyszerűen elsüti fegyverét. Neki egy tengerész feladatával kell megbirkóznia. Lelke és szeme egy láthatatlan, de tudatos cél felé van beállítva. Hova kerget hajlamod ? Mihez érzel hivatást ? A léleknek melyik szigetét véled magadban feltalálni ? Az ifjú: Nem telik másban örömem és boldogságom, mint mesék elmondásában. Az egyedüllét és elmélyesedés óráiban úgy érzem, hogy e világ, soha Ádám idejétől kezdve bennem nyilatkozik. És ilyenkor ellenálhatatlanul akarok, hogy is mondjam ?... mesélni, mesélni. Az öreg: Ez szép, sőt nagyszerű. Ha csakugyan ilyen ösztöneid vannak, és azt nem érted félre, mikor gyakorolod azokat, akkor bizonyára az elbeszélésre születtél. Az ifjú: Miért érteném félre? Miért kételkedsz tehetségémben ? Hát van-e ennél egyszerűbb dolog a világon ? Az öreg: Hogy ez nem annyira egyszerű és magától értetődő, arra megtanit egy pillantás a mai ilyen fajta termékekbe. Hiszen a legtöbbje nem is tudja már hogy mi az: elbeszélni és a legtehetségesebbek is a művészet ál, és csonka lépteit hozzák létre. Az ifjú: Szigorú vagy mint rendesen, nem hiszem, hogy igazad van. Soha annyit nem termeltek, mint mostanában; soha olyan- sokoldalú nem volt ez a műfaj, mint ezidő- szerint. Az öreg : Az ifjúság tévedése ez. Az ifjú : Félnem kell, hogy mindazt, amit mostanig alkottam, elvetted. Az öreg: Erre csak akkor felelhetnék, ha tudnám, hogy nem tölt el más, mint a tárgyhoz való szeretet, hogy bensőben a tárgy köteles előadása a lényeg, hogy az igazság miatt aggódsz, vagy pedig könnyelmű dicséret már egész életedre elvakitott. Félsz egy keserű órától, ne titkold, én szívesen hallgatok. Úgy látom ez gondolkodóba ejtett. Az ifjú: A magad tételét tartod az egyedül jónak és megdönthetetlennek? Nem alapul- hat-e ez is tévedésen rosszhiszeműségen vagy önzésen ? Az öreg: Megkísérlem állításaim meg- okolását és ha érveimet megerőtlenited, akkor meg leszek elégedve. Az ifjú: beszélj tehát. Az öreg: Az irók három fajtáját ismerem : Olyanokat akik saját stílussal bírnak és az, legmagasabb tökéletességik képesek fejleszteni; olyanokat ,akik keresik a saját sttiljüket és végül olyanokat, akik egy mindenki-stílusát találják és olyan viszonyban vannak vele, mint egy vendéglő látogatói az aszlalokhoz, a székhez és korsókhoz. Soha nem lehetnek szavuk, vagy gondolatuk vagy frázisok urai; a legizóbb esemény megdermed náluk, emelkedett hangulatok köznapiakká lesznek bennük, inspiráció szándékká lesz, minden külső befolyás utánzattá válik, ami erőteljes, náluk banális, ami finom, az náluk gyönge. De ezen Írókról, akik a nagy tömeg számára a piaci árut szolgáltatják, ezektől nem akarok beszélni. Te a második fajtához tartozol. Az ifjú: Ez nem is lenne olyan rossz. Mindnyájan keresők vagyunk. Bátran állíthatjuk hogy a legnagyobb mester halála napjáig keresett. Miért mosolyogsz ? Az öreg: Mert e megjegyzéseden látom, hogy nem értettél meg. Amikor a nagy mesterek keresnek, akkor a forma és lényeg között keresik a harmóniát. Tudják, hogy ilyen harmónia nélkül művészi termék nem létezik. És mert ezt tudják, ezen az utón törekszenek a tökéletesség felé és mert ügyelnek arra, hogy anyagi sokaságot hamis tárgyra vagy helyre ne pazarolják, azért mindig csak olyasmi jöhet náluk létre, ami a művészetnek ép úgy megfelel, mint a saját teremtő egyéniségüknek. Nyitott szemekkel keresnek ők. Ti azonban úgy kerestek, mint a vakok; ők egyenes pályán haladnak és célhoz érnek, ha nem is a kívánt célhoz, ti azonban körben támolyogtok. A keresők, akik a lényeget nem tudják felfogni az elme- rülésre vannak kárhoztatva.
