Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-01 / 45. szám
V. évfolyam. Nagykároly, 1913. november 1. 45-ik szám. ÉSZAKKELETI UJSÁ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. / Előfizetési árak: Egész évre .............................. Félé vre ....................................... Negyedévre .............................. Ta nítóknak egész évre................... 8 korona. 4 „ 2 , 5 „ Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Dr. Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: I! NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)- Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. Halottak napja. Az emberek nagy, nyüzsgő társadalma egész éven át a legkülönbözőbb gondolatok, érzések és törekvések közt tülekedik. Egyik a megélhetés, kenyér- kereset, anyagi vagy hivatali eiőbbre- haladás után, a másik az élvezeteknek minél nagyobb mértékben való kihasználása után. E tülekedésben minden lelkifurdalás nélkül keresztülgázolnak egymás érdekein. Hirdetik ugyan, hogy „szeressd felebarátodat, mint temagadat“, „a rosszat jóval fizessd vissza“, de a szent igék csak a szájukon vannak az emberek legtöbbjének, nem a szivükben. Az ige csak puszta szó marad. A valóságban mást tesznek, mint amit beszélnek. Szenteknek való erkölcsöt hirdetnek és gonoszoknak való erkölcsöt követnek. Az élettel való e hazug tülekedésben csak nagy ritkán állnak meg az emberek egy-egy pillanatra, hogy közös érzésben, közös gondolatban forrjanak össze. Ilyen stáció a halottak napja. E napon mintha valamennyit egyformává szűrte volna a közös gondolat; a halál gondolata. Ez az egy gondolat az, amely a legnagyobb hatalommal is egyformán uralkodik minden ember felett, szegény és gazdag, boldog és boldogtalan, müveit és kevésbbé müveit felett egyaránt. Ez képes összehozni a legkülönbözőbb és legellentétesebb érzelmüeket és gon- dolkozásuakat is. Halottak napján mind egyformák az emberek a halál gondolatában. Egyformák, mint azok a csendes emberek ott künn a temetőben, akiket oly egyformává kaszált a halál. Ott már nincs különbség ur és szegény között, nincs cim, rang, hatalom vagyon-korrupció. A halál birodalma, a temető az egyedüli igazi demokratikus ország a világon. És milyen sokan vannak ebben az országban ! Nagyon sokan. Többen mint az élők. Ilyenkor halottak napján aztán az emberek nagy nyüzsgő, élő társadalma kizarándokol ahhoz a másik, még nagyobb, csendes társadalomhoz a temetőbe, hogy lerójja a kegyelet adóját. De az élet itt is kitör az. emberekből. Pompás koszorúkat, tarka színes virágerdőt visznek magukkal, hogy enyhítsék a temető komor halálhangulatát. A sírokon sok ezernyi apró gyertyaláng gyűl ki és valóságos fényözönt áraszt a halottak birodalmára. Vannak talán olyanok is, akiket nem a halottak kegyelete, hanem az élők hiúsága visz ki a temetőbe, akik talán nem is azért zarándokolnak ki gyertyákkal, koszorúkkal, virágokkal abba a csendes birodalomba, hogy a halottak érezzék az ő kegyeletüket, hanem hogy a szomszédok, ismerősök meg ne szólják őket. De ezek mellett bizonyára többségben vannak azok, akiken magasztos, iinnepies érzés vesz erőt, mikor a kivilágított temető kapuján belépnek, akik szivükben, lelkűkben fel tudnak emelkedni azokhoz a csendes emberekhez, akik saját példájukkal arra tanítják őket, hogy ez az élet csupa hiúság, vanitatum vanitas. És ennek a hiú ürességnek csak az igazi emberszeretet tud tartalmat adni. A kivándorlás cimü vezércikkünkre, mely lapunk 44. számában jelent meg, Péchy Péter főszolgabiró úrtól a következő levelet vettük: Avasujváros, 1913. október 27. Tisztelt Szerkesztő Ur! Mellékelten küldöm az „Északkeleti Újság“ c. lap 44-iki számát, amely vezérczikkében „Lelketlen szolgabirók botrányos elszólásairól“ ir a kivándorlás ügyével kapcsolatban. Minthogy tudtommal csak 2 főszolgabírónak. ez iránybani tényét tárgyalták a lapok, a többes szám valószínűleg reám is vonatkozik. Nézetem szerint Szerkesztő urnák, rám való tekintetből kötelessége ezen cikkre válaszolni a következő okokból : 1. Midőn Szerkesztő ur a kivándorlás ügyében a vmegyei közig, bizottsághoz intézett jelentésemet (amelynek megtételéről igazán nem tudom, honnan szerzett tudomást) megküldeni kérte, a felterjesztés másolatát rendelkezésre Ikrek. Természeti talány: A hegynek oldalán Egy törzsből ágazott fel kéi fenyő, A légben is összeölelkezö. Nagyobb talány ime: Az emberek szive Kis életük minél hosszabb leszen, Annál inkább egymásnak idegen. Károlyi Tóth Lajos. Haláltánc. 1912. nov. 1. 1. Sápadtan égő gyertyákból font, szomorú szőnyegeken járok lilapárás őszi alkonyaton. Erdőben, melynek fehér kő- és rozsdás vastörzsei hosszan elnyúló árnyékot vetnek, melynek törzsei a legdrágább gyökerekből, porladó emberi testekből táplálkoznak. Kétség és tagadás sóhajt a thuja- és ciprusbokrokból és amikor mindenki veszteségének felfakadt sebére hűsítő, oltó könnyeket talál, szivem vadul dobog, valami megnevezhetetlen rém hajszol futásra. Nem egy sirhoz, az emberek sírjához jöttem ki, a megnyugvás filozófiáját véltem feltalálni és a minden idegenek, az összes szenvedett és szenvedni fogó emberek fájdalmait érzem, az élet önmagát kigunyoló álarca mered elém. A halált, a kaszás csontvázat látom minden bokorból ' én, a pozitivista, a materialista; eszembe jutnak a rémes gyermekmesék utáni lázas álmok, amikor a gyermeki fantázia alig érintett őserejében megsejtette az élők haláltáncát, azt a végtelen emberekből összefűzött táncos láncot, melynek végső pontját a Kaszás tartja kezében. Emberi idegekből sodort rettenetes hárfahuro- kon vadul szól az élet diszharmonikus táncki- sérő zenéje, a tánc egyre kavargóbb, az emberfüzér egyre bomlottabb lesz, csak a Kaszás áll hidegen, mereven, foszforeszkáló csontokkal, fenségesen . . . 2. Ismeritek a német középkor ezer szögletekben kanyargó utcáit, ezer csúcsban végződő házait? Ismeritek azokat a régi fa- és rézmetszeteket, melyeken szegletes vonalakban bőpa- lástos, testhez fesszülő öltözékü, gyűrűsen csavarodó hegyes szakállu polgárok, a szív- és kupalaku süvegekkel, dúsan redőzött brokát szövetekk.l felruházott nők csoportja kificamított tagokkal járja a haláltáncot ? Láttátok az elsárgult metszeteket, melyek a földi siralomvölgy világnézetében nevelt Dürer, Cranach, Holbein és a többi mester lázálmait őrizték meg a Zivataros századok gótikus ivei alatt, zöldpatinás rézálványon pislogó olajmécs fényénél mebnyi gondolkodó művész közös témája, a „Todtentanz“ és azóta is mindig uj marad végtelen változataiban a téma. A múlt évben itt járt a ma színpadjának legszerencsésebb zsenije, Reinchard Miksa társulatával és bemutatta a budapestieknek a „Jederman“-t. Mindenkiről és mindeneknek szólt ez a rémséges, szimbolisztikus misztérium-játék, fekete posztó homályos drapériájának gyászos levegőjében lélegzett az Élet és a fekete kárpitok mögül folyvást előtünedezett a misztérium főszereplője, a halál. A gazdag ember, a dőzsölök társasága pedig reszketett. Olyan volt az egész, mint a fametszetek Todtentanza. Hallottatok Strindberg Todtentanzáról, mellyel egy színházat nyitottak meg Berlinben ? Egy magányos malomban, lesi élettársa halálát az egymást gyűlölő házaspár és ebben a darabban a szó legszorosabb értelmében el is járják a haláltáncot. Borzalmas ősrégi és legmodernebb téma! 3. Talán igazuk van a Buddhistáknak. Az élet halálból ered és a halál az életben folytatódik. Talán igazuk volt az egyiptomiaknak és a Ganges vizéhez zarándokoló Brahma-hivők- nak, talán van lélekvándorlás, talán már éltünk más alakban és élni fogunk örökkön-örökké. Ki- nem érezte volna öntudatának ezer sötét fátyolon át ködlő sejtelmében, hogy már volt egyszer élt egyszer, más emberek, más körülmények között. A mágusok, fakirok és boncok bölcsesé- gében, tehát a halál az élet tánca és az élet a halál tánca. Igazuknak kell lenni, mert a haláltáncot nem a halál és halottak, hanem az Élet és élők járják. A rajongóak, a zsarnokok, a rabszolgák,
