Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-09 / 33. szám

2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 33. szám. holikusok csak egyrészének aggodalmát sikerülne a Balthazár ur fellépésének felkelteni, akkor kudarca még nagyobb volna mint Nyírbátorban, mert ma na­gyobb baj az, ha a kormánytól a katho- likusok elfordulnak, mint a protestáns ellenzékieket nem sikerül táborába csa­logatni. Tessék lemondani I Kényes dolog nebáncs virág cikkem tárgya. Megszokta városunk polgársága, nem azt nézni, mi van az írásban, hanem azt, ki irta. Ha ezt tudja affelől akar tisztába jönni legalább maga előtt, mig szomszédjának mint tényt (?) tovább adhatja, hogy miért is irt ez a firkász ? Ami jó polgáraink gondolatvilága rendszerint három irányban kulminál. — Az első azért irt, mert kenyere az irás; A második, ez azért firkál, mert szeret­ne egy hivatalt a városnál. — A harmadik, no még az kell, hogy ez is írjon, hiszen nem is idevaló! Mit akar ez az idegen? Talán városi képviselő akar lenni? Mert kérem nagy szó ám ma már azaz atya- ság! ? Mig azonban a cikkiró személyazonos­ságának megállapításával tisztába jön polgártár- társunk el is fáradt. — A cikket csak akkor ol­vassa el, ha reméli hogy van benne „sensació.“ Hiába, ez kell a mai generációnak.. Kor eszme ez, amelyet letagadni nem lehet. — Kor eszme ez, mely szerintem a mai társadalmi rendet el fogja seperni. — „Panem et cirsensem,“ ordította akkor is a római hatalmas nemzet, amikor a gallok már belül voltak a jobb sorsra érdemes birodalom kainogin. Szenzáció! kia­bálja a mai nemzedék! S nem látja, hogyimog alatta a talaj. — Kevés ember van ma, ki rá­szánja magát a gondolkodásra. Igaz, száraz ke­nyér ! Kész eszme, szép szavak, idegizgató ese­mények kellenek, mert élni akar ma mindenki jól, gyorsan sokat. — Semmi komolyság, sem­mi erő. — Kimerültség mindenütt. Az acélizom emberek, kikben akarat, e- nergia még van, kigunyolt „alakok.“ — Azo­kat tömjénezik, kik a felszínen, a posvány te­tején rontogatják ragyogó himporos szárnyukat. — Ámde azonnal elfordulnak tőlük, mihelyt észrevehető rajtuk a szeny legkisebb paránya is, amely felszínen tartja még az előkelő ba­rátokat. — Rang kell ma s hozzá pénz, mely- lyel különbnek látszom embertársamnál, s me­lyért nem kell dolgozni. — Egy ilyen társadalom nem lehet az em- berii nem fentartó:a. — Ennek bukni kell. — Előbb vagy később az mindegy. — Az uj esz­me nemzedéke hálás a bukásért. — S hogy ez igy van, azt tagadni nem lehet. Lehet vitatkoz­ni, de a jövő nekem fog igazat adni. — Le­targia mindenütt. Azaz, energia teljes hiányát látjuk. — Úgy van ez főképen a politikában. Egy évtizeddel ezelőtt is ilyen események után, amilyenek ma vannak, mint egy ember állt volna a nemzet, a hatalom bitorlói elé. Eddig és netovább!! Ma? „Ja: kiábrándultunk“! Gúnyt üzünk az energiával biró legjobb haza­fiakból. (Nem két „f“-el és ,,y“-al.) Nem ki­ábrándulás ez kedves polgár, hanem kimerült­ség, elgyengülés. — Te ezt nem akarod belát­ni s nem is kívánom, mert legnehezebb maga­dad megismerni. Nem csoda azután, ha ez a nemtörődöm­ség minden irányban érezteti hatását. — Vá­ros, család, hivatal, ti nyűgei az én könnyelmű ledér életemnek !! Nélkületek milyen könnyű, milyen édes az élet! — Miért is vagyok a vi­lágon ! ? Azonnal eklatáns példát hozok fel. — E héten tárgyalta a pénzügyi bizottság a vá­ros jövő évi költségvetését. — E bizottságnak 26 tagja van. — S ugyan hányán voltak je­len e nagyon komoly városi ügy tárgyalásá­nál. Két tag, sage kettő! S hogy egyik tag se mondhassa hogy ő volt a második, megírom, hogy Récsey Ede házfőnök és Papp István bi­zottsági tag volt jelen a tárgyaláson! — A többi „kiábrándult“? — Miből? Kiből? Erre tessék feleini! — Nem kiábrándulás ez uraim hanem letergia, nemtörődömség! De akkor mi­ért fogadják el, s ha elfogadták, miért tartják meg azt a kitüntetést (?) ahol az én zsebem­től van szó. — Hisz önök uraim súlyos köte­lességet mulasztottak. Nem tartják érdemesnek meg tudni azt, hogy kell e s ha igen miért annyit fizetni a polgároknak, évente a zsebük­ből ? ! Hát miért lettek önök megválasztva ezek­be a bizottságokba? Talán azért hogy ha vé­letlenül elhalnak, hogy rajta legyen a halotti cédulán hogy a „pénzügyi bizottság tagja“ ? Oh! nem! Ä halálukat nem kívánom, s ha mégis bekövetkezik ez a titulus ügysem nyújt enyhítést senkinek ! — Önök kötelességet vállaltak magukra. Itt nyilvánosan megállapítom, hogy annak nem tettek eleget. Kötelieségük tehát lemondani!! De van itt másnak is kötelessége! — Még pe­dig a polgármester urnák. — Az ő kezdemé­nyezésére lesznek összeállítva a bizottságok, ő nagyon rossz héven veszi, ha valaki a szemé­lyeket, illetőleg más nézeten van mint ő. — Ézt állítom a legujjabb bízott: ági választáson az tanúsított eljárása alapján. Ha tehát vindikálja magának a jogot, mely semmi esetre nem illeti meg, — hogy azok választassanak még az egyes bizottságokba aki­ket a tanács (?) ajánl, tartsa hivatali becsület­beli kötelességének a legujjabb választás alkal­mával kihagyni, azokat a pénüzgyész bizottsági tagokat, akik nem tartják érdemesnek egy két miliós költségvetés tárgyalásán meg jelenni. S ha nem tenne eleget a polgármester ur e jogos kívánságnak, fog a polgárság módot ta­lálni, hogy ne tehessen annak eleget. — Nem komédia az több pótadót fizetni, mint az ál­lami adót!! — Nem komoly, a város vezető egyéniségeihez illcr kijelentés az azután, hogy a pénzügyi bizottság javaslata ez meg ez, akkor, amikor Röngten sugárral kell keresni egy-egy bi­zottsági tagot, a bizottság tárgyalásain!! Van még abban a képviselőtestületben elég arra való ember, aki ért a dologhoz, s akar is dol­gozni. De ne essék rosszul senkinek azután, ha mer valaki máskép gondolkozni, mint a város vezetői. — Ezeké a gondolkodású embereké a jövő. Aki útját állja ezeknek az el lesz seperve lehet, hogy ma, lehet, hogy holnap! de már akkor az igazán megérdemelt elismerés is sárba lesz tiporva. Ez az újkor zenéje és a strucz madarat elfogják! — dr. —i. HÍREK. Személyi hir. Dr. Némethy József, a szatmári törvényszéki büntető főtárgyalási elnöke baráti látogatás céljából e héten városunkban időzött. — Klie Antal nagyszebeni kir. törv.- széki biró rokonai látogatására városunkba ér­kezett. f Domahidy Istvánná. A mindenek fe­lett győzedelmeskedő halál mélységes gyászba borította a Domahidy-családot. Domahidai Do­mahidy Istvánná, született kricsfalusi és darvai Darvay Szeréna f. hó 3-án 72 éves korában városunkban elhunyt. Az elhunyt nemeslelkü nagyasszonyban Domahidy Elemér Hajduvár- megye főispánja édes anyját, Csaba Adorján, vármegyénk főispánja pedig anyósát gyászolja. A koszorúktól elborított koporsót a megyeháza előcsarnokában ravatalozták fel. A temetésen, amely hétfőn délután ment végbe, a megye s solyog a lelke, ha eszébe téved az Ádámmal töltött pásztorórák emléke és köny szalad sze­mébe, ha mennyasszonyságára gondol. Ezek az idők! A félelem és a bu napjai. Retteget Paál még mindég visszatérhet. Aztán az oltár előtt úszójában megbotlott. Rossz omen — mondo­gatták. De ismerős arcokkal találkozott. Üdvö­zölték, mosolyogtak feléje. Rosszul sikerült biz­tatás volt, semmi egyéb. Érezte, még mindig szereti Ádámot. Az arc, a szemek, a mosolya és beszéde ott ugrált előtte. Mikor kijöttek a templomból imbolygott a lépte. Férje karjaira támaszkodott. Várta, mikor ugrik elébe Paál. De elmúlott a nászéj minden ilyen eseménytől menten. Aztán belejöttek a hétköznapi életbe és Éva kevesebbet gondolt Ádámra. Néha azonban túlsókat. A nyáron volt két esztendeje. De a gólya még egyszer sem kopogtatott. Pedig na­gyon szereti a gyermekeket. Séta közben akár­melyik parasztgyereket megsimogatta. Es kér­dezte tőle : hány éves, mi a neve, ki az apja, ki az anyja. Ilyenkor valami űrt érzett szivében. Éppen mint most. Még anyának sem érezheti magát! Bolond kis köny szalad szemébe. Ahogy szárítja, lecsúszik kezén a hálórekli. Olyan fe­hér a teste mint a patyolat. Vagy akár nyoszo- lyán a csipkék. Már meg sem ijed. Hetek óta látja, érzi, mint fogy, mint szárad. Ma kará­csony napján némi rezignáció ült lelkében. Napközben imádkozott és sokat énekeltek Má­riáról szóló szépséges éneket és azt a másik áriát, hogy: — Dicsősség a magasban az Istennek... Nagy megkönnyebülést szerzett magának. Déltájban egy rég nem látott barátnője kereste fel. Az Etus. Együtt jártak az inarcsi zárdába és egy faluban laktak. Előhozták a leánykori élet szcénáit és ő Éva. mosolyogni tudott. Aztán férje is mókázott egy kissé. Az ő meny­asszonysága alatti tréfákat elevenítette fel. Akkor nagy erőtt érzett magában, hogy leküzdi a be­tegségét. De most, most ebben é magányban, gyengének érzi testét; minden izében remeg. És Paál is úgy tűnt mint egy csúf jelenés. Künn a havas utcán ritka a nesz. Ezen az es­tén megszűnik a zaj, a csúf ember gyülölés. Szeretett ül a szivekbe, a testvériség érzete. Csendesen és reggelig kihall az ármánykodás. Sólyomyt maga küldte a klubba. Ha családi boldogság teljes harmóniáját nem élvezheti: kárpótolja barátainak szeretete. Hat óra körül megjön, Ígérte. így gondolkozhat szabadon. Tudja: megcsalja férjét gondolatban, de érzi nincs erője kreálni a boldogot. Bűn vétek ez, de az ő gondolatának summája Paál. Az a Paál, kihez perfid volt, a ki számára meghalt s kit im újra hozzáfűz valami ... De hiszen szereti férjét. Jó ember, kedves és rajong ne­jéért. Tiszteli, becsüli és szereti mint csak tést- vér szerethet. Igen, igen, töpreng. És ez bök­kenő. Szereti. De szerelem-e ez ? Ádám nincs itt, évek múltak, hogy távol van, miért foglal­kozik vele mégis? Miért? Itt van a misztikum. Beletemeti arcát a vánkosba : nedves a köny- töl a szeme. Ez a pont az, amellyel leginkább tisztában van. De fél reá gondolni. Az a sze­gény ember, a férje, eddig alig gyanított va­lamit. Hitte, szereti Éva őt és, hogy csak en­nek kifolyása a házasságuk. Miért győződtetné meg az ellenkezőjéről ? Hisz a nő olykor erő­sebb mint a férfi. És a nő végzete nem a férfi-é ? A féjfiák között pedig vajmi kevés a különbség. Akár Paál, akár Aba. És Aba már férje! .... . így, igy. Ezt szereti, ezt; Abát, a férjét. Ö fogja sírjába az első göröngyöt hají­tani, nem a másik, az Ádám. Ázért neki csak Abát szabad szeretni. Ilyeténként gondolkodik. Zavaros a feje s alig lélekzik. Ergo : Paált végleg kiveri a fejé­ből. Nem gondol rá többet soha. Amúgy is közbe-közbe tévedt eszébe. De ma, ma a szent nyugalom napján, újra kisértette annak alakja. S a rémlátomány egész lelki békéjét feldúlta. De hát Istenem, bün-e ha szeret ? Egy nő, egy gyönge nő, kit érzései dominálnak. Lázasan piheg a keble. A kályhába duruzsol a tűz. Olykor hörgő hang szalad ki ajkai közül: köz­ben elfojtott sóhaj. Egyformán bűnös: ha sze­ret, ha nem szeret. Forgolódik a patyolatos dunnák között; futni tudna. Ez a kietlen szoba rémez. Undok faunok ugrálnak körötte, a füg­göny mögül félmeztelen Ámorok dévajkodnak. Aztán a kis ver. Egyet zörren, egy madárforma ugrik elő. És emelt hangon szót: kakuk, ka- kuk! . . . Magára rántja a suhogó selymes takarót. Érzi, már zavaros a feje. Es könyör­telenül, nyitott szemekkel bámul rá Paál Ádám : Reggelizés .előtt félpohár Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosok­nak, székszorulásban szenvedőknek Igmándi keserttviz Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt telje­sen rendbehozza. Kis üveg 40 fillér. Nagy üveg 60 fillér. íP®r Kapható helyben és környéken minden gyógyszertárban és jobb füszerüzletben. '"^6|

Next

/
Thumbnails
Contents