Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-08 / 23. szám
Nagykároly, 1912. junius 8. 23-ik szám. IV. évfolyam. SZAKKELETI ÚJSÁG (i fi POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ................................ Fél évre .......................................... Ne gyedévre ................................ Ta nítóknak egész évre..................... 8 korona. 4 „ 2 „ 5 , Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) =zi Hirdetések ugyanott vétetnek fel. . ... ______________Nyilttér sora 40 fillér.______________ Őr ültség a parlamentben. Gróf Tisza István a Kovács Gyula revolverlövéseit egy őrült ember rémtettének minősítette. Tényleg az is volt, de nehéz volna megmondani,' hogy a kettő közül ki a nagyobb őrült, az-e a ki a kijelentést tette vagy a kire vonatkozik. Kétségtelen a mit Tisza István e héten a magyar képviselőházban végbevitt, hogy egy országos fontosságú alapos tanácskozást és esetleg lényeges változtatásokat igénylő több száz szakaszból álló törvényjavaslatot fel sem olvasva, a házszabályok félrelökésével pár perc alatt elfogadottnak kijelentett,? azután tiszteletreméltó magas társadalmi és a múltban jelentékeny közjogi méltóságot betöltő egyéneket Ő Felsége valóságos belső titkos tanácsosait, mint közönséges csirkefogókat, minden törvényes jog nélkül gallérjuknál fogva rendőrökkel kidobatott, más módon, mint az illető ép eszének teljes elvesztésével nem magyarázható. Az összes események oly különösek, oly érthetetlenek, hogy más magyarázatot meg nem engednek. Némely frázisokban bővelkedő orgánumok Írnak ugyan a felháborodás és undor hangján, de ezekkel szemben is megállapítható, hogy úgy a sajtó, mint a közvélemény tulnyomólag a Tisza István exaltált egyéniségében a mely exaltaltságok az események az őrültség színvonaláig emeltek fel keresi és találja a magyarázatot és szinte nem is számítja be neki a történteket, mert hiszi, hogy már teljesen elvesztette józan Ítélő képességét. A munkapárt néma lelkesedés nélküli assisten- tiája is azt mutatja, hogy a párt nem osztozik az eljárásban, csak megdöbbenésében nem tudja ma még mit tegyen. Mi szükség volt minderre. Az ellenzék egy elfogadható békét ajánlott fel. A kormány programmja az általános választói jog volt, az ellenzék ennél jóval kevesebbet követelt és fölajánlotta a programmot, mert más garantiát nem .látott a választói reform biztosítására. Egy ilyen békét visszautasítani és egy ilyen concilirus ellenféllel szemben erőszakot alkalmazni tisztára őrültség volt. Az erőszakot várta mindenki, de nem ily formában. A bátor Tisza Istvántól és a Schneidig munkapárttól azt várták, hogy nem fogják rendőrökkel végrehajtatni a rend csinálást, hanem megteszik magok. Száz és száz fegyver mögött elvégre hős lehet az utolsó tailú- szedő is. Tisza Istvánt és társait azonban az ember a harcban elől gondolta találni, ahol sebeket nem csak adni, de kapni is lehet. Az ilyen eljárás nem is lett volna törvényellenes és a mellett a bátor tettekért mindig lelkesedő magyar közönségnek tetszett vagy legalább is imponált volna, mig igy a törvénytelenség mellett még némileg a gyávaság vádjára terhelten is áll a munkapárt a közönség itélőszéke előtt. A közönség azonban nehezen ül össze itélőszékké. Azt az elemet, mely rögtön kész volna az erőszakra erőszakkal felelni. Szuronyok, manlicherek, sőt gépfegyverek ezrei tartják lenyűgözve, a többi rész, a vidék, pedig hallgat. Nagyon sok bűne volt a koalíciónak, nagyon meglett csalva a nemzet november 18. után a 48-as szájhősök részéről és ezért ma nem igen határozza el magát könnyen senki, hogy segítségére siessen az ellenzékeknek, hogy hesegitse őket ismét abba a hatalomba, melyet kizárólag saját egyéni érdekeik istápolására fordítottak és a legszemérmetlenebbül megcsalták és kijátszották a választóikat. Épen ezért bár egyértelmű a meg- botránykozás és őrültségnek, reproduká- dónak tartja mindenki a történteket, nem igen jön hir tiltakozó gyűlésekről vagy más actióról. Az igaz, hogy a munkapárt is hallgat, mert az ő hivei is megvannak döbbenve és félnek, hogy Tisza őrültsége nem dönti-e őket ismét a bukásba. E pillanatban éppen mert nehéz volna jóslásokba bocsátkozni a tekintetben, hogy mi lesz. Az kétségtelen, hogy Rip van Winkle. Hudák János, a segédhivalali aligazgató népszerű ember volt a minisztériumban. Ennek a népszerűségnek az oka az öreg Hudák sa- játszerü egyéniségében rejlett. Mert az aligazgató igen kedves, vajszínű, alázatos kis emberke volt, aki előre köszönt még az alantasainak is és a hivatalszolgát is megurazta. Azt lehetne mondani, hogy Hudák bácsinak. — igy kell neveznem, mert mindenki igy nevezte — éppen az volt at egyénisége, hogy nem volt semmi egyénisége Ha valamikor Jtalán lehetett volna is nála erről beszélni, az olyan messze időre esett, hogy arra bizonyosan még ő maga sem emlékezett. Mindenesetre ez az idő boldog házasságának három évtizedes korszakán kívül eshetett. E gyengéd és kíméletes körülírásból is bizonyára méltóztatnak sejteni, hogy Hudák bácsi papucshős volt a 'legideálisabb értelemben. De ne feszegessünk családi titkokat. A lényeges különben is az, hogy Hudák bácsi nagyon népszerű ember volt. A minisztériumban is, a társaséletben ‘is. De a legfőkép a minisztériumban. Itt határozottan szerették. A kollégái, feljebbvalói, alantasai egyaránt. Már húsz esztendeje dolgozott a segédhivatalban. Fogalom tett. Az egész minisztérium Hudák bácsinak szólította. Ezt nem lehet elégszer ismételni. Még a miniszter is. A miniszterek tudvalévőén nagyon sűrűn változnak a minisztériumban. Jönnek és mennek az uj kormányokkal. Ha uj miniszter jött s a személyzet bemutatkozott, ő excellenciájá- nak feltétlenül megakadt a szeme a Hudák bácsi kicsi, igénytelen, kopott, semmi alakján. És megkérdezte az államtitkártól: — Ki az a furcsa bácsi ? Bácsi! Önkénytelenül is igy mondta. És az államtitkár ezt felelte : — Hudák bácsi, a segédhivatali aligazgató ! A legközelebbi alkalommal aztán, mikor a miniszternek dolga akadt a segédhivatal aligazgatójával, ő excellenciája igy szólította a tiszteletreméltó aligazgatót: — Hudák bácsi! Már ez olyan természetes volt. Húsz esztendeje dolgozott Hudák bácsi a segédhivatalban s ez a húsz év ránézve minden nevezetesebb mozzanat nélkül folyt le. A huszonegyedik esztendőben aztán különös esemény történt. Ezt az eseményt lehetne nagy szerencsének is nevezni és ha Hudák bácsi értene a kártyához, hát bizonyosan valami vonatkozást is találhatna a huszonegyes szám és a szerencse közt. Mert az történt, hogy . . . De bocsánat, ezt a nagy eseményt nem lehet csak igy, röviden előadni, Ott kezdődött a dolog, hogy a miniszter ő excellenciája Karls- badba ment három heti kúrára. A miniszter ugyanis gyomorbajos volt s Karlsbad már beletartozott a nyári kormányzati programjába, Egy hete már, hogy ő excellenciája lelkiiá- meretes pontossággal élt a kúrájának, amikor a lapok megírták, hogy Karlsbadba érkezett egy osztrák miniszter is, aki pedig igen nevezetes férfiú volt. Az osórák kegyelmes urat szintén gyomorbaj kinozta, ami arra a tényre enged következtetni, hogy a politika nagyon elrontja az emberek gyomrát. Az osztrák miniszter véletlenül szakmabeli kollégája volt a magyar miniszternek s ebből kifolyólag a két kegyelmes urnák az a szerencsés ötlete támadt, hogy ők kölcsönösen megtárgyalják a tárcájuk körébe eső közös ügyeket. Ez az ötlet azt eredményezte, hogy a magyar miniszter távirati utón fordult a minisztériumához, bizonyos fontos akták sürgős elküldését kérvén. A miniszter rendelkezése úgy szólt, hogy az aktákat a titkár hozza eb A titkár azonban szabadságon volt. Egyáltalán a félminisztérium szabadságon volt. Az elnöki osztály vezetője egy kis zavarba jutott. Az akták igen diszkrét természetűek voltak, akárkire nem bízhatta őket. Ha bozott, törte a fejét. Annyi ideje nem volt, hogy a titkárt visszarendelje szabadságáról. Töprengve gondolt végig a tisztviselők során. Egyszerre csak megnyomta a villamos csengőt és bizonvtalanul mondta a szolgának : —Kérem, küldje be Hudák bácsit! Hédák bácsi hajlongva jelentkezett: — Itt vagyok, méltóságos uram!
