Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-09 / 10. szám
2-ik oldal. 48-as demokratikus időkben — divat lévén a demokrácia, — egy jókedvű főrangú ifjú társaságnak bálból hazajövet eszébe jutott a de- mokrataság s egyhangúlag történt elhatározás után beállít a kis társaság az ugyanakkor tartott cipész és csizmadia céh farsangi báljára. A kis társaság Nestora, Gróf Károlyi Sándor odamegy a bálanya tisztjét viselő céhmesterné ténsasz- szonyhoz, gavallérosan meghajtva magát, kezet csókol a ténsasszonynak és megkérdi, hogy mulat a céh? A bálanya pedig egyáltalán nem jött zavarba, szeméhez emelte lorgnettjét és az ifjú arisztokraták legnagyobb bámulatára ezt felelte: „Elég jól, csak hogy már kissé vegyes a társaság,“ értve a bevegyültek alatt a fiatal arisztokratákat. Iparkodom a végletekig udvarias lenni a hölgyekkel és elnéző az ő gyermekes szeszélyeikkel szemben. Most az egyszer azonban nagyon szerettem volna „Divatból Socialista“ őnagyságát büntetésből legalább egy negyedórára a tömegbe állítani. Azt hiszem egy- szersmindenkorra kiábrándult volna a socialis- tákból s a népből, ebből a népből. S ezt nevezik szépnek, ezt mondják impozánsnak, ez a nép annyit hangoztatott fenséges ereje. Hát nem látnak az emberek? Vagy nem tudnak már Ítélni ? A túlnyomóan csőcselék azt sem tudta, mit akar, azt sem tudta, miért és hova megy, csak ment, mert vitték azok, akik megakarták mutatni, hogy milyen hatalmasak és mennyire a kezükben van a nép, amelyen keresztül boldogulni akarnak. De vannak elemek, amelyek nem látták ezt olyan szépnek, mint amilyennek feltüntették. Ez a zsidó-szociálista sajtó. íme az érem második oldala, ime a Janus fej második arca. Ez a zsidó-szociálista sajtó, amely úgy irt a tüntetésről, mint valami kolossális dologról, mint valami impozáns megnyilvánulásról, hogy aki elolvasta a majdnem minden újságban oldalakon át irt dicshimnuszokat, azt hitte, hogy valami csodaszép dolog folyt le március 4-én Bu- dapest-utcáin és talán el is hitte, hogy a szo- ciálizmusé a világ, a szociálizmusé a jövő, mert hisz ennek a látszatnak a felkeltése is hatásos és sokakra nézve csábitó is, tehát ezzel dolgozik a zsidó-szociálista sajtó. Ehhez a sajtóhoz már kevés mondanivalónk van. Néhány szó mindössze. — Janust két ellenkező irányban tekintő két arcával a kétszínűség jelképezésére állította fel a klasszikus mythologia. Igazán lényegben való tévedés, hogy a csaló kétszínűségnek ez a symboluma római isten, nem pedig zsidó szent lett. A klasszikusan római hajlású dupla orruak egy kicsit keletiebb hajlásúvá való megreformálása után tökéletes zsidó, symbolummá lehetne. Tökéletes és hü! Csáky Gusztáv. ____________ÉSZAKKELETI ÚJSÁG.__________ Kö zigazgatási bizottsági ülés, Szatmárvármégye közigazgatási bizottsága tegnap délelőtt a vármegyei székház nagytermében Csaba Adorján főispán elnöklete alatt rendes havi ülést tartott. A főispáni megnyitó után Ilosvay Aladár alispán jelentését Péchy István dr. főjegyző olvasta fel. Az alispán jelentésében ismerteti a tavaszi árvizveszedelmet és védekezési intézkedéseket, melyek a Szamos és Tisza folyók hirtelen áradása miatt Ivoltak szükségesek. Az 5 napig tartó árviz úgy a védtölté- sekben, mint egyéb vagyonban is kárt okozott, a védtöltésben Panyolánál történt rongálásokat az érdekeltség KXO—1300 korona költséggel március 10-ig helyreállítja, a tiszacsécsei zsilip ideiglenes helyreállítási költsége s annak végleges helyreállítása az érdekeltségnek 17—18000 korona kárt okoz.' A közvagyont ért ezen pusztításokon kívül a községek lakosai nagy károkat szenvedtek, melyeknek értéke a járási főszolgabirótól beérkezett kimutatások szerint: Panyola községnél 458.223 K, Tiszakóród községnél 28654 K, Keérsemjén 21.530 K, Fehérgyarmat 7.923 K, Nagyar községnél 2200 K, Nábrád 30 K. Összesen 518.560 koronára becsülték. A pillanatnyi szükség enyhítésére az alispán rendelkezése folytán a járási főszolgabíró Panyola községben 424 drb kenyeret (2265.65 klgr. súlyban) továbbá 600 klgr. szalonnát szállíttatott, ennek részbeni fedezésére szolgál azon 1000 korona államsegély, melyet a belügyminiszter a vm. főispán utján engedélyezett. A vármegyei alispán — midőn már a kár nagysága körülbelül tudható volt, a belügyminiszterhez úgy tovább államsegély engedélyezése, mint országos segélygyüjtés elrendelése végett jelentést küldött, egyidejűleg a vármegye területén a segélygyüjtést a járási főszolgabírók és polgármesterek figyelmébe ajánlotta, 2000 koronát a járási főszolgabírónak a Tisza-Sza- mosközi érdekeltség pénzalapjából utalványozott. Március 4-én érkezett le a belügyminiszter rendelete, mely szerint a pillanatnyi nyomor enyhítésére újabb 2000 korona államsegélyt engedélyez, azonban a könyöradományoknak or10. szám. szágos gyűjtését nem rendelte el, végül kijelentette, hogy az ujabbi segéllyel az állam támogatását teljesen kimeritettnek kell tekinteni. Az árviz alkalmával emberéletben kár nem történt, szarvasmarha, ló el nem pusztult, csak több házi állat (baromfi) lett az árviz áldozata, a kimutatásban felvett többi károk, épületek, termények és egyéb ingóságok szerint vannak megbecsülve. Mándy Zoltán közgazdasági előadó jelentésében megemlékezik a panyolai árvízről, mely közgazdaságilag is ezidőszerint még kiszámíthatatlan károkat okozott. Az általános gazdasági állapot az elmúlt hónap folyamán kielégítő volt, mert bár az első negyedben kisebb éjjeli fagyok fordultak is elő, de azok sem a vetésekben, sem a gyümölcsökben kárt nem okoztak. Indítványára a közigazgatási bizottság utasítja a járási főszolgabírókat, hogy a tisztátalan heremagvak elárusitását legszigorúbban ellenőrizzék s a visszaélést elkövetők ellen járjanak el. Czilli György kir. főáflatorvos jelentése szerint az állategészségügy kedvezőtlenné vált. Ragályos száj- és körömfájás Szatmárcseke községben lépett fel, az óvintézkedések megtétettek. Fegyelmi és személyi ügyekben bejelentést érdemlő változás nem történt. Az elmúlt hó folyamán útlevelet kért 430, útlevelet nyert 310 és visszavándorolt 72 egyén. Ezután elnöklő főispán indítványára a bizottság elismerését nyilvánította az árviz alkalmával közreműködött közigazgatási és községi tisztviselőknek, katonaságnak és csendúrségnek teljesített szolgálatukért. Hangverseny, Vitek Károly zenetanár zeneiskolájának növendékeivel f. hó 2-án a polgári leányiskola nagytermében hangversenyt tartott. A hangversenyen igen előkelő közönség volt jelen. A hangversenynek fényes erkölcsi sikere volt, ami a növendékek lelkes ambícióján kivül Vitek Károly rátermettségének és fáradhatatlan buzgalmának méltó érdeme és elismerése. Az Ízlésesen összeállított programm minden egyes száma kielégítette várakozásunkat. Az előadott darabok nagy elismerést arattak : az előadók jól meg állották helyüket s ezzel csak megerősítették a szülőknek az intézetbe vetett bizalmát. Az élvezetes müsorszámok közül, amelyeknek mindegyike sikerült előadás volt, ki kell emelnünk Leschetitzky: Toccata-ját, Beethoven: SoAz élet utain. Irta: Kántor Irma. A pogányfő gondolkodott. Gondolatban mélyen elmerülve igy kiáltott föl. „Adjatok egy pontot, ahol megállják és a földet kimozdítom.“ Nagyszerű lelki energia rejlik e kijelentésben, az istenség hatalmával vetekedő erő, megérzése a végtelenben a nagynak és hatalmasnak az emberi lélekben született gondolat által. Mindnyájan a lelkűnkben hordjuk az egész világot, csak nem értjük, nem látjuk még elég világosan. Mindnyájunk lelke mélyén ott égnek á titkos kérdések: „Honnan jövünk?“ „Hová megyünk?“ s lázasan kutatjuk a megállhatás pontját, hogy beláthassuk a létezés nagy perspektíváit, hogy megérthessük énünk nagy mystériumát, világot hordozó lelkünket. Életem utján járva, ösvényem sokszor kemény sziklák között, gyakorta sivatagos tájakon s néha pompásan virágzó völgyeken vezet keresztül. Egy-egy fordulónál megállók s megszemlélem különböző lelki hangulatok szóváltozatában a hullámzó emberi életet. Ott vidám ember- csoportok örülnek a létnek, élnek a másnak és nem törődnek a holnappal — látókra egy percig tombol bennem az emberi szenvedélyek árja. Miért ők ? És miért nem én ? A sziklás utón durvára edződik az emberi lélek. Követelővé lesz. De az élet nagy sivatagjain, ahol oly egyhangú a táj, hol a kedélyhullámzás csak a végletek között ingadozik — a pihenni nem tudó szélviharok finomra csiszolják az érzéseket az ut homokjával — a lélek kimerültén adja meg magát, mélabus dallamokra hangolódik — odaadó részvéttel veszek tudomást a letört emberárnyakról, a kik elveszítették lábuk alatt a pontot, amelyen állniok lehetett, eltévesztették az utat egyelőre, amelyen át az igéretföldjének mindentudást adó forrásához juthattak volna el. Virágos völgyemből a küzdő világba vágyom, ahol élénk, forró harc folyik azért a pontért, a melyről a földet kimozdíthatjuk, ha megértettük, ahol össze villanhat lelkünk időben és térben különböző alkalmakkor született nagy eszmékkel és gondolatokkal. Itt találkoztam össze a pogány gondolkozóval is, akinek lelke a régmúltakból egy pillanatra fölmerült előttem, hogy kutató, mindent érteni akaró vágya lobbot vessen az én lelkemben is. Az eszmék örökéletüek ! Megértésük visz, emel bennünket a magasabb régiók felé. A halálon túli életkapuit is ők nyitják meg nekünk s a múlt sejtelmeit is bennük, általuk értjük meg. Nagyszerű találkozókon lehet részünk az eszmék által s lelkünk a tiszta gyönyörök fürdőjében kéjeleg, amikor megértjük s magunkévá tesz- szük őket. Virágos völgyembe csak megpihenni térek s lelkem a láthatatlanság köpenyében elsuhan azokhoz egy meleg érintésre, akik a ¡elkentből való lelkek, meglátogatom a pihenés perceiben azokat, akikkel az örökkévalóságban, mielőtt a földre leszálltunk, már egvütt örültünk az életnek. Bár emlékezetünkben ez a valóság elhomályosodott, a földi életben meggyöngült, de él a sejtelmük, amely biztos és csalhatatlan. Megérezzük, mi összetartozók egymást valóban, igazán, megjelenik ajkunkon ott a másik életben kapott bucsucsók ellenállhatatlanul és kicsordul a lelkünk egymás előtt őszintén, egyszerűen, ha a keresztuton összetalálkozunk. Sokszor mélységes szakadékokat, égbeme- redő, hófedte hegyeket kell megmásznunk a földi lét utain inig a találkozás helyére érünk. Véresre sebzi lábunkat az ut göröngye s megdermeszti tagjainkat az élet hidege. Csak könnyezünk, de a könnyek nem az arcokon peregnek alá s nem hagynak nyomokat a puha bársonyon, nem szántanak mély barázdákat a selymespil- láju szemhélyak alá — az arc mosolyog és a könnyek a lélekre hullanak, hogy tisztábbra, átlátszóbbra mossák a belső szemlélődés látóköreit. A küzdés fájdalma megenyhülten, lágyan hullámzik a lélek még ismeretlen birodalmának határai felé. A szemekből mint különös fény világol ki a megenyhülés, amely az élet nagy mély. égéiből táplálkozik. Ki ne érezte volna közölünk a lélek eme megenyhülését, ha nem is a transcedentális finomságokig fokozva ? ! Nagyhatalom ez, mely észrevétlenül a bölcseség útjára vezet bennünket s egy keskeny sugárral bevilágít az énünk csodás mystériumába. : Modern és tartós : plissézés és gouvlérozás. Hájtájer Pál : : Nagykároly, : : Széchenyi-utca 34. sz. a róm. kath. fiúiskola mellet.
