Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-17 / 33. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 33-ik szám. künk elé áll a hatalmas nagy vezér, a haza megalapítója a középkor alázatos hitében és könyörületes szeretetében. Ilyenkor, szent István napján kikéi sírjából a glóriás király ... és bevonul a magyarnak hangosan dobogó szivébe. A nagy király megtalálta a maga emlékét. Szent István napja ünnep a magyarnak és pedig a legnemzetiesebb ünnep. Ezt az ünnepet szerzett jogon kívánja és követeli továbbra is magának a magyar. Követeli a busán csengő templomi ének szavával, amelyben az áhi- tatos lélek elsírja, hogy : „Hol vagy István király Téged magyar kiván .. Szent Isván napja ünnep lesz, amig csak magyar él a földön. Micsoda humanizmus. A dologban járatlanabb és a naivabb lelkek úgy ismerik a szabadkőművességet, mint emberbaráti intézményt. Az ingyentej, a „felekezetien“ gyermekvédelem több hangzatos cimii jótékony intézmény vagy közművelődési egyesület, melyeket a szabadkőművesek tartanak fönn a nép összegyűjtött pénzéből, vagy az ország adójából, megtévesztik azokat, kiknek nem volt alkalmuk a hazai és külföldi páholyok működésének valódi céljairól hitelesebb értesülést szerezniük. Nem árt tehát, h i néha-napján bemutatja az ember a szabadkőműves humanizmust, úgy amint azt valójában gyakorolják különösen olyan országokban, ahol egészen uralomra jutottak. Ne szóljunk most pl. a francia egyházüldözésről, melyet a szabadság, egyenlőség és testvériség nevében hajtottak végre különösen a védtelen szerzeteseken és apácákon. Ne említsük a Ferrer-féle lázongást, mely Spanyol- ország számtalan templomát és kolostorát a lángok martalékává tette, ne foglalkozzunk tübelöle és ő itt egy éjszaka ... És egyszerre átcikázik agyán falujának csendes, fehér képe. Ma van Szilveszter éjszakája .. . Oda haza . . . Apró, kis szent emberek totyognak a hóban, lábuk alatt csikorog a fagy, kezükben apró petróleum lámpások, kékes fénysugarakat szórnak a fehér csillogó hóra, ott van az édesanyja is, már a templomban ül a harmadik sorban, a fekete ünnepi kendővel van átkötve a dereka, kezében olvasó, áhítattal, átszellemülve rebegi a hosszú, hosszú imát, talán ő érette, egyetlen fiáért, aki itt züllik sötét, dohos lebu- jok mélyén. Szeretne ott lenni ő is, a templom tömjén füstös ködében, a korhadt, roskadó százesztendős padok közt, gyönyörködni a templom sárga, reszkető gyertya fényében és forrón, hittel, reménnyel, szeretettel imádkozni, imádkozni, imádkozni. Hirtelen oldalba löki a társa. — Ne bámészkodj! figyelj! két korona a bank, áll ? — Jó, áll — válaszol gépiesen, betegen, mint a hipnotizált. Nyerni kell, nyerni, akárhogy, de nyerni. Reszketve nyúl a kártya után. Lassan, félve, szivdobogón boritja fel a kártya lapot. — Rossz — kiáltja hörögve, fájdalmasan. — Mi lesz velem, ezt nem birom ki tovább. Hideg verejték üt ki a homlokán. Borzasztó fájdalmakat szedved. Érzi, amint hajszálai az égnek merednek, szájában meggyül a nyál és a halántéka mélyebbre, mélyebbre horpad. Nincs több apró pénze. Egyes egyetlen tizkoronását váltja fel és tovább játszik, a kártya ördöge egészen hatalmába keritette. Rettenetes mámorban ég. Még borzasztóbb lesz a felébredés. Már az utolsó koronáját teszi fel. Fogait összeszoritja, szeme olyan, mintha agyveleje zetesen a szabadkőműves vezetés alatt álló portugál köztársaságnak hallatlan erőszakoskodásaival és az egyháziak ellen elkövetett otromba merényletével és kegyetlenségeivel. Ezekben az esetekben a szabadkőműves düh a kath:likus egyház és annak intézményei ellen tombolt. Az még úgy is könnyen érthető, hogy a szabadkőművesség a katolicizmus ellen minden kegyetlenkedésre készen áll. Másról szóljunk! Arról, amiről a világsajtó hallgatni szeret. Az emberkinzások förtelmességeiről, amelyek a modern kultúra legégetőbb szégyenfoltjai. A páholyok vezetése alatt vagy azok kegyes elnézése mellett indított hadjáratról a szegény indiánok ellen Amerikában. Tudvalevő, hogy Délamerika köztársaságaiban csaknem mindenütt grasszál a szabadkőművesség. Kezükben a kormány, nálunk a hatalom. Ha az' a tiszta emberszeretetet, amelyet olyan fennen hirdetnek, igazán becsülnék, itt, ahol ők az urak, megmutathatnák annak nagyszerű vívmányait, áldásos sikereit. De sajnos másról számolnak be a hiteles híradások. A pápa egy hónappal ezelőtt körlevelet intézett Délamerika püspökeihez a szerencsétlen indiánusok védelme érdekében. Ezt a hatalmas, életerős és intelligens fajt az Amerikába vándorolt európaiak pénzszomja úgyszólván egészen kiirtotta: az inkák egykori, hatalmas törzsének csak csekély maradványai vannak még meg. Ezt a maroknyi népet ma is pusztítja a pénzemberek csoportja. — A kaucsuktermő vidékeken olyan förtelmek történtek az utóbbi tiz év alatt, amelyekhez foghatót keveset jegyzet; fel a történelem. A pápa által a viszonyok tanulmányozására kiküldött bizottságnak most megjelent fehérkönyve s a vele egyidejűleg Sir Gasement peru angol konzul által közrebocsátott kékkönyv, megdöbbentő adatokat tár elénk az itt folyó „kulturmunkáról“. Sir Gesemant ezeket irja: A perui Amazon Company c. kaucsuk és gummi részvény- társaság, a putumayor-i kaucsuk-vidékén indi- ánusokat foglalkoztatott. A társaság munkavezetői valósággal vadállati kegyetlenségekkel bántak az indiánusokkal. Korbáccsal verték, földreteperték, rugdalták és cölöphöz kötötték ki azt, aki nem szállította be a 10 kóló gummit. Megtörtént az, hogy a társaság Norman nevű osztályfőnöke 6 év alatt több száz indiánust akarna kiszökelni, kiömleni rajta. Valami borzasztó pokoli fájdalom szorítja a testét, fejét, szivét. Tudja, hogy utolsó koronája is a többi után megy, de azért ráteszi. — Hátha, hátha...! Elveszti azt is. Támolyogva áll fel, az asztalba fogózik, különben leesne. Társai kissé megdöbbennek rajta, vigasztalják, de azért hárman tovább játszanak. Fölveszi a kabátját kábultan, megroskadva. — Szervusztok fiuk ! megyek, iszonyúan fáj a fejem. Ti még maradtok ? — A int látod, szervusz, ne busulj, szerencsés a szerelemben, akinek a kártyában nincs szerencséje. Szervusz. — Tovább játszanak. Kitámolyog az ajtón. Künn ébred a hajnali élet. Friss, egészséges, piros emberek sietnek felgyürt kabáttal, kendővel. A járdákon a havat hányják. Őrült, vakító fehérség mindenütt, minden, minden. A hó nagy pehelyekben hull, hull alá, mintha az egész világ vattába lenne göngyölve. A fiú nem érzi a 20 Celsiust. Kigombol- kozva szürkén, sötéten halad a nagy-nagy fehérségben. Az emberek megbámulják, ráröhögnek, utána kiabál iák : részeg vagy bolond 1 Nem hallja a kiáltásokat, megy, fut, rohan ‘tovább. Egy rongyos kapu előtt megáll. A zsib- árus üzlete nyitva. Belép. Sárgás homály fekszik. Arca szomorú, gyertya pislog a piszkos pudlin. Hajnali fény, nappali fény ide nem szokott benézni. Itt mindig éjszaka van, sötét, halottas éjszaka. A fiú remegve, fázva a vi- gyorgó zsidó szemébe néz, zsebébe nyúl és átnyújtja ezüst óráját. — Mondja bácsi mennyit kóstál ez az óra ? Karcos. i kinzott halálra. Ez a szörnyeteg embereket és asszonyokat petróleummal öntött le és aztán meggyujtotta őket. A gyermekeknek homlokát töite be, soknak levágatta a kezét, lábát és igy engedte őket elpusztulni. A legtöbb halálrakin- zás a gummiszállitásnál történt, évente háromszor. midőn az indiánusoknak az összegyűjtött gummit Putumayorból La Chorrerába kellett szállitaniok. Ezekben az erőltetett menetelésekben százával haltak meg az indiánusok a vezetők korbácsütései alatt. Férfiak s asszonyok egyaránt. A korbácsütések nyomában fekélyek keletkeztek, úgy hogy egy-két napra rá a megkorbácsolt kidült. S ekkor legtöbbnyire agyonlőtték, vagy egyszerűen beledobták a sűrűbe. A szerencsétlenek ott vesztek el, sebeikben a férgek lakmározták, gégéjüket a szomjasság törte fel. A bizottság megállapította, — irja Sir Casment — s ő is meggyőződött róla, hogy ezen a módon az utolsó 12 évben 30,000 in- diánus halt meg az éheztetés, kínzások sőt a gyilkosságok következtében. Az ember ereiben megdermed a vér, amikor e véres és szörnyű képet vizsgálja. Ez történt a haladás századában. Szörnyű vád ez a perui förtelem a kereszténység szellemétől kifosztott modern kultúrára, melynek hajtórugója az önzés. De rettentő vádat emel ez az eset azokra a páholyokra, melyek munkája Délamerikában nagyrészt tönkretette a missionáriusok kultur- telepeit és ebben a felelősségben osztozik a perui kormány, mely eltűrte és a nagy világsajtó, amely agyonhallgatta ezeket az iszonyú dolgokat. Hiába, ahol kivesztett a keresztény érzület, ott az ember visszasülyed oda, ahol évezredek előtt volt. Juj! Magyarok a német katholikus nagygyűlésen. Az Aachenben ülésező 59. német katholikus nagygyűlést bevezető ünnepély vasárnap folyt le. Régi szokás szerint a német nagygyűlésen más nemzetek képviselői is résztvesznek. Az Országos Katholikus szövetség részéről Zsembery István dr. ügyvivő alelnök, Hindy Zoltán igazgató, Buttykay P. Antal Szent Fe- rencrendi tartományi őr voltak ott. Az ünnepélyen a magyarok nevében Buttykay P. Antal beszélt, aki hatalmas szónoki erejével, tiszta német kiejtésével a teremben összegyűlt tízezernyi tömeget egészen magával ragadta és a magyar nemzet számára igaz lelkesedéssel honorált páratlan sikert biztosított. A beszéd szövege a következő: A cselekvő katholicizmus szívélyes üdvözletét hozzuk Magyarországból! Baráti kézszoritással köszöntjük Önöket! Üdvözlő dalként száll ajkunkról Önök felé a keresztény társadalmi összehatás psycholó- giájába immár beleedződött jelige : labor omnia Vincit — a munka mindent lebir! Az a jelige, amelyiket itt germán földön sorrendben előbb, nálunk Európa keletén utóbb ugyan, de nem kisebb lendülettel váltott ki a hatalmi tényekkel sarokba szorított katholikusokból a természetfölöttivé magasztosodó élet önérzete. Igen, mi német és magyar katholikusok ekként köszöntjük egymást: A munka mindent legyőz! És amikor ez az ünnepi öntudat a német katholikusok 59. nagygyűlésének szellemi verőfényében, e ragyogó estén, az Önök páratlan vendéglátó előzékenysége, nemkülönben a magyar fegyvertársak megértő rokonszenvének összetalálkozása révén formát keres a megnyilatkozásra : engedjék meg, hogy az emlékezés szárnyain visszarepüljek ifjúkorom letűnt napjaiba. Költőóriásuk, Schiller Frigyes mestermüvét, Das Lied von dér Glocke, olvastam akkor. Azaz, hogy inkább ércszavát hallgattam eszmék hullámzásában s rithmusok zenei torlódásában annak a harangjátéknak, amelyik egy ormán belezug emberek és nemzetek életének f döntő fontosságú eseményeibe. Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango ! Hallják csak ! Ébreszti, hivja, ösztönzi az élőket; zokog a holtak fölött; pozdorjává töri a villámokat. Hájtájer Fái : Gallérok gözmosása: tükörfénnyel hófehérre Nagykároly, Széchenyi-utca 43. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.' Kézimunkák, glassé keztyük, Bútorok szőnyegek tisztítása
