Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-03 / 31. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 31-ik *zám. maga a legerősebb tényező e bomlás s igy a munkásosztály gyermekeinek erkölcsi elpusztításában. Fuj. Aratás — megélhetés. Ipari és kereskedelmi nemzetek a polgári év végén, mi aratáskor csináljuk meg a gazdasági év mérlegét. Mert nálunk az aratáson fordul meg minden. Amilyen az aratás, olyan a gazdasági esztendő. Az aratásban anyagilag érdekelve van mindenki. Érdekelve van a gazda. Egész esztendei kiadásait ilyenkor fedezi. A kölcsön vett forgó tőkét ilyenkor fizeti vissza. Adót most fizet, cselédeit most elégeti ki. Nem is gondolná az ember, hogy a gazdának ez a kényszerhelyzete, mely terményei piacra dobására és kötelezettségeinek teljesítésére kényszeríti, mily nagy hatással van a pénz és hitelpiac helyzetének kialakulására. Érdekelve van a mezőgazdasági munkás. Egy jó aratás számára egyjelentőségü egy esztendei kenyérrel. Ki sem mondhatjuk, mily nagy büntetést érdemelnek azok, kik a munkást arra biztatják, hogy ne álljon munkába. A gazda munkástartalékkal és gépekkel csak védekezhetik valahogyan az aratósztrájk ellen. De a munkásnak ki adja meg az esztendei kenyeret? Embertársunkat nem nyomorba kell taszítani, hanem mindenképen segíteni rajta. Azért akarjuk, hogy a munkásember az aratás révén biztosítsa magának a nagyobb karaj kenyeret, téli foglalkozással, házi iparral vagy mi egyébbel a kisebb falat kenyeret. Érdekelve van anyagilag az ipar és kereskedelem. Száz ember közül hetven a mező- gazdaságból él. Ez a hetven ember csak akkor fogyasztóképes, ha a mezőgazdaság tisztességes jövedelmet hajt. Az ellenkező véleménnyel I szemben is hangsúlyozzuk, hogy az iparfejlesztésnek nem az ipari vámvédelem és az állami protekció a kizárólagos alapja, hanem elsősorban a mezőgazdaság jövedelmezősége. Hiszen ha az lenne, akkor a magyar iparnak szörnyen fejlett állapotban kellene lennie. Az Ausztriával való kapcsolat révén tulmagas ipari vámjaink vannak. Az állami szubvenciókat szabályozó törvénynek pedig sehol a világon párja. Ha kereskedelmi szerződéseket kötünk, mindig a mezőgazdaság az, melynek áldozatot kell hoznia. A most tárgyalásra kerülő bolgár szerződést is állattenyésztésünk rovására kötik meg. Természetesen azzal az indokolással, hogy ipari kivitelünket kell lehetővé tenni. Az aratásban anyagilag érdekelve van az állam. A közierhek legnagyobb részét a mező- gazdasági népesség viseli. És több száz millióra rúg az uj teher, melyet a véderőreform és az állami és megyei tisztviselők fizetésemelése az országra ró. Ki fizesse az uj terhet? Az oroszlánrészt ismét csak a mezőgazdák veszik át maguknak. Fizetési és kereskedelmi mérlegünket mi billentse helyre, ha nem a jó aratás. És bár mindannyian át vagyunk hatva az aratás nagy jelentőségétől, összes gazdasági érdekképviseleteink ritka egyértelműséggel ellenzik egy oly gazdasági politikának kezdeményezését, mely a mezőgazdaság boldogulásával kalkulál. Már most kezdenek állást foglalni oly politika ellen, mely a megújítandó kereskedelmi szerződésekbe az érvényben levő agrárvámvédelemnek is helyet akarna adni. Mivel akarják az osztrák ipar folyton erősbödő előrehaladását megakadályozni és a kereskedelmi mérleg aktivitását biztosítani? Valóban nem tudjuk. Pedig,hányszor vagdosták a fejünkhöz a forgalmi mérleg aktivitását, mikor panaszkodni mertünk. Most már azzal is elhallgattak és egyszerűen berendezkedtek a provízióra és üzleti haszonra. A termelés és ennek védelme, mellékes dolog. Legalább ilyenkor legyünk őszinték egymás iránt, mikor kivétel nélkül mindenki szorongó szívvel lesi az aratás eredményét. A családi pótlék, Az állami, vármegyei és államvasuii alkalmazottak családi pótlékáról szóló 1912. évi XXXV. t.-c. 1912. évi julius hó 11-én hatályba lépet s az utalványozó hatóságokhoz megérkezett a törvény végrehajtási utasítása. Időszerűnek véljük a törvény s utasítás fontosabb rendelkezéseinek közlését. A tényleges szolgálatban álló alkalmazottak a családi pótlék mérve szempontjából két csoportra osztattak. annak gyermeke is piszkos, műveletlen marad: a ki a gyűlöletet hord szivében másokkal szemben, annak a gyermeke is az életerőket elnyomó keserűséggel fog megtelni ; a ki a munkát teherként végzi s nehézségei miatt panaszkodva az „úri“ osztály ellen csak haragot táplál, annak gyermeke is irtózni fog a munkától s alkotó tevékenység helyett csak a nálánál jobb sorsban élők tönkretételével fog gondolni. Ellenben az olyan munkás gyermekében, akinek leikét a társadalmi béke, az alkotó munka szeretette tölti meg, fel fog szintén éledni a haladás, alkotás, tanulás és munka vágya, dolgozni fog lelkes szeretettel és megalapozza a maga szebb jövőjét. Nem egy szülővel beszéltem, a ki 11 —12 éves gyermekét nem hogy iskoláztatni nem hajlandó, de még tanoncul sem engedi, mert igy 3—4 évig nem keres magának kenyeret. Elfeledi, hogy kiképzés nélkül egész életében egyszerű napszámos marad, vagy épen csavargóvá lesz s majdan elhagyott szüleit sem segítheti : holott biztos és jól jövedelmező foglalkozás, szép jövő várna rá s szüleinek támogatására is volna vagyonkája, ha nem sajnálták volna tőle gyermekkorában a 3—4 éves tanulást. Mit szóljak ahhoz, hogy sok szülő lerombolja házában a vallás tekintélyét s igy minden időre tönkreteszi gyermeke erkölcseit, mert nem tudja — s nem is tudhatja — mit tegyen az isteni parancsok helyére a gyermek lelkében. Erre a kérdésre nem tud felelni a sociáldemokrácia sem, amely csak "konstatálja — velünk együt — az erkölcsi bomlás terjedését, de nem veszi észre, hogy vallásellenes esztelen harcával önOuarda-al-Jamanát ? . . . Talán megbolondultál, amikor futtatni láttad kortársaidat ? Talán Nefhoud varázslói kábítottak el ? Vagy talán illatos italoktól lerészegedtél, fiatal, szerelmes barátom ? Mit kívánsz érte, hogy nekem add? Mit kívánok ? Neked józan észt, nekem meg tevéket. Majd szerzek. És Yasi dühtől remegő szívvel hagyta el a sátort. Látta Ouardát a fiatal leányok között. Veled akarok beszélni, ki olyan vagy, mint rózsa a sivatagban, kövess a forrásokhoz. A leány utána ment. Láttalak téged. Én futottam Ássam helyett. Igen, én is láttalak. ügy rohantam tevémen, mint a szomjas utas a sivatagban. Te voltál a dús nedvü gyümölccsel megáldott fa, melyről az életet isszuk. „Én is láttalak téged.“ „Úgy ültem tevémen, mint egy beteg király a trónján. Te voltál az illatos növény, mely meggyógyítja az álmatlanságot.“ „Én is láttalak téged.“ „Úgy ültem tevémen, mint a halász a csónakjában. Te voltál az átlátszó korái ág a viz alatt. Annak rózsaszínű két pontjától szivem megremegett.“ „Édes atyád kigunyolta szegénységemet ; de én gazdaggá fogok lenni. Akkor jövök majd vissza, ha neki tevéket, neked pedig gyűrűt fogok hozni. Meg fogsz-e engem várni ?“ Várni fogok reád. Hajnalvirágom, adj nekem inni kis kezed rózsaszínű tenyeréből. A leány lehajolt a forráshoz és feléje nyújtotta kezét. Ivott egy kortyot s azután igy szólt: Most rajtad a sor, idd meg, a mi megmaradt. A leány ajkához emelé kezét; de egy csepp kiszivárgott ujjai között s lassan legurult a kivágott ruhába. A férfi nézte, hogy gurul s szerelemtől reszkető hangon könyörgött: Kérlek, könyörgöm mutasd meg azt a kis korái gyöngyöt, mely a szalagon lóg s eltűnik tested bájai között. A leány kihúzta a mellcsatot; a férfi fogai közé vette azt és érezte testének izét. Azután nagy zavarba jött s szerelemtől lángolva elszaladt. III. Évek múltak el azóta, hogy Yasi elment, egy teli holdas éjszakán, mikor a homok csak úgy ragyogott a holdfényben, egy gazdag ur érkezett a táborba, akit egész karaván kisért. Ennek az urnák vastag szemöldöke volt, arcán sebhelyei, összevagdalt homloka kalandos múltról tanúskodott, köpenye arannyal átszőtt szövetből volt. Egész testéből az az illat áradt ki, melyet a fiatal házasok szoktak használni. Harczias léptekkel ment be a főnök sátorába. Megismered-e, mondá Hossainek — megismered-e Yasit, Thor fiát, kinek szegénységét és szervimét egykor kigunyoltad? A kijárathoz ment: hirtelen felemelte a függönyt, mely utána összecsukódott és egy széles dölyfü kézmozdulattal mutatott a karavánra. Nézz ki! mondá. Lásd tevéimet, lovaimat, barmaimat, nemde egy egész vagyon ? Hol van a leányod ? Meghalt. A függöny kicsúszott Yasi kezéből s ő odatántorodott a sátor falához. Az érintkezés oly erős volt, hogy az egész sátor megrendült. Végre maga köré vonta köpenyét és mondá : Jer, mutasd meg a sirját. A két férfi kiment a sátorból, egymás után mentek hallgatagon. Átmentek a rendben állított bőgő tevék között. Hossaine szorongó szívvel sajnálta ezt a nagy gazdagságot. Yasit mindenik állat egy-egy elmúlt és haszontalanná lett veszélyre emlékeztette, a jelen a remény meghiúsultát juttatta eszébe. Nagy könnycseppek gördültek végig ünneplő ruháján. Egy kis homokdombhoz értek, melyen egy fejfa állt. Jaman Ouarda sirja, mondá Hossaina. Azután elment. Yasi elterült a sirdombon, kitért karjaival átölelte a fejfát és sirt. Ölelte a követ, csókolta a port: a sirhal- mon sóhajtozott majd a hosszú, hiábavaló küzdelméről. Az éjjeli szellő elvitte a szerelmes ifjú sóhajait az ezüstszínű sivatag felé. Hirtelen visszafordult és egy fiatal leányt látott maga mögött, aki meghúzta köpenyege szélét. Oh, te, aki szeretsz és sirsz, üres sir fölött siránkozol! Nem tudok aludni sátramban, zokogásod elűzi álmomat. Atyám lánya nem halt meg. Azt mondták neki, elestél a csatában. Férjhez adták Assámhoz. Elutaztak messze, mert Ássam félt tőled ; atyám pedig, aki félt visszajöveteledtől, ezt az álsirt állította fel, hogy kielégítse fájdalmabat. Ouarda a Harb törzs között él, a Hedjar hegységben. A beduin leggyorsabb tevéhez rohant s embereit sem keltve föl, elutazott. Mikor már messze volt, a fiatal leányhoz igy kiáltott: Az Isten adja meg neked örömben azt, amit nekem szenvedésemben juttatott. Tíz nap és tiz éjjel lovagolt megállás nélkül, küzdve az ellenkező szelekkel. Valóságos tüztengeren haladt át, majd bazalt sziklák fala mellett haladt el. Rázta a láz, fogai vacogtak; ajkai felcserepesedtek, régi sebei felujultak. Végre elérte a Harb törzsét, mely a nagy sivatag szélén tanyázott.
