Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-27 / 4. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1912. január 27. 4-ik szám. i POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 korona. Fél évre .........................................................4 „ Negyedévre .......................................... 2 „ Tanítóknak egész évre ....................................5 „ Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ......._ Nyil ttér sora 40 fillér. A választói reform. (Cikksorozat.) (N. Sz, A.) A választói reformról beszélve, jóformán mindenki csak a választói jogra gondol, pedig vannak annak részei, melyek talán még fontosabbak, mint a választói jogosultság maga. .Ezek a választás nyílt vagy titkos volta, a választás centralisálása vagy decentra- lisálása, szabad, vagy kötelező volta, általában a választási eljárás mikéntje, továbbá a kerületek beosztása és a választás megtámadásának kérdése. Kétségtelen, hogy a mai választási eljárásban a főhiba nem a választói jogosultság megszoritottságában, hanem a választási eljárás óriási hibáiban rejlett. A népakarat nem azért nem tudott érvényesülni, mert nem volt a népnek joga — a magyar viszonyok mellett az ipari munkásságot kivéve, a választó jogosultság nem volt épen nagyon megszoritott- nak mondható, — hanem, mert ezen akaratot pénz, ital és erőszak szabadon befolyásolhatta és a mai eljárás ezen visszaélésnek utat nyitott, a curiai bíráskodás pedig védelmet absolute nem nyújtott. A népakarat szabad megnyilvánulásának főeszközéül a szavazás titkosságát állítják oda. Kétségtelen, hogy a jól keresztül vitt titkosság — nem olyan, mint megyebizottsági tagválasztásokon, hol a jegyző az ajtóban nyothja a paraszt kezébe a cédulát, a ki ezután merjen mással szavazni — az agarat elhatározás szabadságát biztosítja, ide más tekintetben oly hátrányokat tüntet fel, a melyek ezen előnyét lerontják. A titkos szavazás ugyanis ellenőrizhetetlen. Ha az urnába dobott szavazatokat kicserélik, mint Királydaróczon szokták, soha senki meg nem állapíthatja utólag, hogy mi volt a népakarat. Ez pedig nálunk holt bizonyosan bekövetkezne, mivel a mi nem túlságos magas niveaun álló morális felfogásunk mellett a gentlemoulike-al egészen összefér a szavazatok kicserélése. Ezen veszély főleg falukon forog fenn, a hol nincs megfelelő intelligens elem arra, hogy a választást ellenőrizni tudja és nincs oly sulylya, és tekintélye a választókból vett bizalmi férfinak, hogy a választást vezető ne merne vele széniben erőszakoskodni. Városokban más a helyzet. Itt a pártok jogvégzett embereket tudnak az urna elé. állítani, kik vigyázni tudnak a választást vezető körmére, de meg a társadalmi erejök is olyan, hogy velők nem mer a választást vezető paczkázni. A titkosságra éppen a városokban van szükség, mert a falusi földmivelő többnyire független, vagy csak igen csekély mértékben függ a földbirtokostól és jegyzőtől, ellenben a városban lakó államhivatalnok és ipari munkásság egész- *• intentiója függ a kormánytól és munkaadótól. t A falvakban a titkosság mellett egy érv szól, az, hogy nemzetiségi vidéken a magyarsággal tartó kisebbség p. o. korcsmáros, kereskedő, iparos nem merne nyíltan leszavazni a terrorizmus miatt. Ez azonban kissebb jelentőségű indok, mely nem képes a titkosság javára billenteni a mérleget. Helyes tehát több agrárkonzervativ egyletnek és a katholikus népszövetségnek azon álláspontja, a mely a titkosságot csak a városokban hozza be és pedig nem is annyira konzervatív, mint liberális szempontból, mert mit ér ha a béres leszavaz is titkosan a földesur ellen, ha a választást vezető, ki többnyire a földesur embere, kicseréli a szavazatot. Sokkal többre megy a liberalismus a nyilt szavazással, mert igy legalább bátor hivei leszavazhatnak az agrárius és klerikális jelölt ellen. Városok alatt azonban nem szabad kizárólag a közjogi értelemben vett városokat érteni, vagyis a törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városokat, hanem azon helyeket, melyek városi jeWeggel bírnak habár csak nagy községek. Békéscsaba, Szarvas, Nagyszalonta, Ipolyság, Rózsahegy, Magyaróvár feltétlenül város számba jönnek, Öregség. Irta: Sz. Szigethy Vilmos. A magunkfajta, könnyebb természetű ember sokáig járja a bolondok táncát és nem akarja sehogysem megérteni, hogy fölötte is ép úgy elszalad az idő, mint a más halandók fölött. Fenekéig tejfelnek képzeli a világot s valami titokszerü paktumot köt a korral, hogy az mindig csak mögötte kullogjon, soha előre nem kerülve. Egy kis hajhullás — borbélyhiba. Ha bizsereg a térde kalácsa, nem a kösz- vényre, a csuzra, vagy a rokontermészetü előzékenységre gondol, hanem keresi az ajtó repedéseit, amelyeken át befúj a szél. A szem romlását sem írjuk szívesen ifjúkori — igazi ifjúkori — bűneink rovására, ellenben makacs előszeretettel panaszkodunk az egyre kisebbé váló betűk ellen. Édes, örök áimodásszerü magabolonditá- sok után jön aztán egyszer valami más. Egy kis leány fordul felénk, aggódó a tekintete, száz gond ég benne, a haja szét van zilálva, mert nyilván nagy munka veszi körül, a szája, gömbölyűre durcásodó édes szája csupa bizonytalanság. — Édes apuskám, tudod te egész biztosan, hogy mit mondott a Hogyhijják angyal szűz Máriának, mikor köszönté vala őt? Hogy először hangzott felém ez a kérdés, hirtelenében tátva felejtettem a számat s a fejemhez kaptam, melynek egykor dús erdejét igen szigorú Írásba fogta az idő, ez a kellemetlen nagybérlő. Most már hasztalan igyekszem méla mesékkel elaltatni a rám törő valót, hiábavaló minden. Itt ez az iskolás nagy lány, akit nem lehet letagadni, ámbátor mely oktalanság birná rá ilyesmire a kincsével dicsekedőt? Itt van, magasabb iskolába jár, legalább is olyanba, a honnan le lehet nézni az első osztályosokat, A tekintetében ezer kíváncsiság, az ajkán ezer kérdés, mindre felelni kell, még hozzá aránylag okosan, hogy az apai tekintély ne szenvedjen semmi csorbát. Mert hiszen ő az, aki az iskolában kife- szitett könyökkel kakaskodik, mikor annak a nagy horderejű kérdésnek az eldöntéséről van szó, hogy kinek az apja erősebb ? És össze- hasonlitó emberi tudásokat véve a vita alapjának, ugyancsak ő jelenti ki, ellentmondást nem tűrve, hogy én mindent tudok, még azt is, ami nincs. Ezért kell elővenni mindama tudományokat, amiket gőgös magasságból nézünk le immár, hiszen gyerekeknek valók azok, rég túlestünk rajtuk, Istenem, milyen messze járunk tőlük. És ilyenkor jövünk rá, megko- pottan az élet iskolájában, hogy nem tudunk semmit, legalább is igen furcsa szemmel néz ránk a leánynak egy-egy fejtegetésünk kiizza- dásánál. — Az ám, ez nem így van, ezt a tanitó- néni, vagy a tisztelendő ur, másképen mondta. Azok pedig olyan tekintélyek, hogy lehetetlen velük szembe szállani. Mindennek aztán az a vége, hogy kezd alábbhagyni a legénykedö hiúság, amit idegen fogalmak rovására szeretnénk irni, azt a saját vérünk leplezi le. Ravaszul csinálja, messziről kezdi. — Ma láttam egy öreg embert, olyan egészen öreg volt. — Milyen az? — Fehér volt a haja. Meg egy másik öreget is láttam. — Az is fehér? — Az nem. De már nem volt haja. Ugy-e, mikor valaki öreg lesz, akkor vagy fehér a haja, vagy kihull ? A világ legártatlanabbja gyanánt ugróm be neki. Ráhagyom, hogy úgy van. Arra hallgat egy sort és igy folytatja: — Hát te ? — Mi van én velem ? — Neked is kevés a hajad ? Egyszerre észbe kapok s igyekszem a fejemet olyan világításba helyezni . . . hogy is mondjam csak . . . igen, hogy ne jusson világításba. De ez is csak mulattatja. — Hiába forgolódsz, apu. A hangja szinte szigorú lesz. — Apu ? Én látom, mikor reggel fésül- ködsz, hogy úgy csinálod csak, mintha nem volnál kopasz. De ez öregség 1 — Öreg a nagyapád, de nem én 1 — vágok akaratlanul is vissza. Mit csináljon ilyenkor az ember? Azt amit
