Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-02 / 48. szám
48-ik szám. inkát megtartani és fejleszteni akarjuk. A korszerű haladásnak'mi is hivei vagyunk. Az tudomány áldásaiban teljes mértékben részesíteni akarjuk a gondjainkra bízott nemzedéket s igy a fejlő- döttebb életre képessé tenni főtörekvésünk. Anyagi jobb helyzetünkért mi is küzdeni akarunk. Az ellenséges irányzat hivei fölhasználva a hitvallásos iskolák tanítóinak többi kartársaikénál sanyarúbb és valósággal szégyenteljes anyagi helyzetét s számítva az ebből táplálkozó és nagyon is érthető elkeseredettségre: kivetették hálójukat ezen iskolák tanítóira. Az anyagi jobb lét a mézes madzag, melylyel őket táborukba édesgetni s káros törekvéseik öntudatlan részeseivé tenni törekszenek. Mint mondám: mi is küzdeni akarunk igaz érdekeinkért, de hozzánk méltó módon és eszközökkel. Vallásunkat és hazaszeretetünket nem tesszük alku tárgyává, nem bocsátjuk áruba. Szóval mindenképen és teljes mértékben ragaszkodnuk azon két vezéreszméhez, mely eddigi működésűnk közben vezetett s ezek lesznek jövendő működésűnk alapjai is: vallásosság és hazaszeretet. Meg vagyunk győződve, hogy helyes alapon, sőt az egyedül helyes alapon állunk. S amint ezen meggyőződéstől áthatott szivünkben mi magunk szentségként őrizzük e két eszmét s nem engedjük, hogy azokhoz bárki is illetlen kézzel hozzányúljon, úgy szentségként fogjuk a ránk bízott nemzedék szivébe, leikébe -is ezen eszméket plántálni s teljes gonddal óvni, védelmezni. Azt akarjuk, azon fogunk a jövőben is munkálkodni, hogy érezze e nép, hogy Istenénél és hazájánál n gyobb kincse nincs s amiat nem boldogul Isten nélkül, úgy nincs számára hely a nagyvilágon e kívül. Isten és a hazaszeretet eszméje fog inunk?) Haladás, szorgalmas munka és töké- lyesedés Jézus -evangéliuma szellemében. Ez volt a múltban és ez lesz a jövőben is programunk. A modern kor szédületes haladása (napról-napra újabb vívmányokkal lép a világ elé. Ezek nyomán újabb szükségletek támadnak). Az iskola sem képezhet kivételt. (Sőt a tanítói’ kar kulturális törekvéseinek legelső célja az,) hogy a haladó kor fokozottabb igényeit munkálkodásával kielégíthesse. A tanítóságnak hivatásánál fogva érdeklődéssel kell kisérnie a nevezetesebb, egészséges szellemi mozgalmakat. Nem szabad azon fontos vallási, politikai és szociális kérdések elől elzárkóznia, melyek a társadalom gondolkodását, érzését, cselekvését irányítják. Ma már nem elég csak az olyan tanítói működés, mely az A. B. C. és számvetés oktatásból áll, hanem tudásunkkal ki kell mennünk a gyakorlati életbe, népünkkel az okszerű és célszerű s nagyobb eredményt hozó gazdálkodást megkedvelteim, szövetkezeteket, gazdaköröket és ifjúsági egyleteket szervezni és vezetni. Mindent el kell követni, nehogy hazánk is áldozatul essék azon megmételyezett szellem térfoglalásának, mely Franciaországban oly nagy hódításnak örvend. Nem szabad a magyar tanítóságnak egyik hires tanügyi ember következő szép és igaz szavait felednie: „Ha a vallásos és hazafias szellem lengi át a népnevelést, akkor a nép egyszerűségében nagy, erényeiben erős — munkásságában önfeláldozó. A nemzet, melynek támasza és fundamentuma a vallásosság és hazafiasság, bent gazdag és nyugodt — kifelé tisztelt és győzhetetlen. Azon forró óhajtásom mellett, hogy édes hazám ezer éves múltja után is állandóan élvezhetne a vallásos és hazafias nevelésnek gyümölcseit, előadásomat befejezem. ______________ÉSZAKKELETI ÚJSÁG min ket a jövőben is vezérelni tnüködé-| sünkben s reméljük, hogy ezen eszmék' szolgálatában méltó munkát, fogunk végezni. Isten adja ehhez áldását! A Szent László konviktus megoldása. F. hó 26-án lélekemető ünnepe volt városunknak : ekkor áldotta meg Fetser Antal félsz, püspök, nagyváradi kanonok ur Öméltósága a Szt. László Konviktus fény-utcai palotáját. A megáldási szertartások reggel 9 órakor ünnepélyes szentmisével kezdődtek, amelyet Fetser Antal püspök pontifikáit fényes papi segédlettel. Az egész mise lefolyásában feledhetetlen emlék lesz azok szivében, akik azon részívettek. Már maga az a tény, hogy püspöki mise lesz, az ájtatoskodók akkora tömegét cső- ditette a templomba, hogy az bizony kissé szűknek bizonyult. A külső fény és pompa, amely egy püspöki misét jellemez, harmóniában egyenlő volt a kisérettel. Ami azután a ponti- fikációt ünnepélyessé és, lélekemelővé tette, az egyrészt a püspök ur gondolatokban gazdag, magas röptű s nagy szónoki hévvel előadott lelkes buzdító beszéde volt, másrészt a főgimnáziumi énekkar elsőrangú, klaszikus szereplése. A pontifikáció magasztossága s mozaik- szerű változatossága, a misét kísérő énekek hangjának komoly méltósága egy hatásaiban rendkívül gazdag, lelket mélyen megindító élvezetben részesítette a hallgatóságot. Az „Ecce sacerdos magnus“ fenséges dallamai talán ritkán csendültek meg a lelkekben oly elementáris erővel és intenzív hatással mint most. És annak a miseáldozatnak értékét, amelyet egy lélekben gazdag főpap, mintáz Ur szolgája nagy pompával bemutatott, legalább is megkétszerezte a motívumokban gazdag, költői szépségekben utolérhetetlen dallamu gregorián ének. Nem kiegészítő része volt ez a szertartásoknak, hanem disze, ékessége. S amikor felhangzott a pápai himnusz fenséges akkordjainak már mindenki egy szív, egy lélek volt. És ebbe a pazar milienbe méltóképen illeszkedett bele egy lánglelkü apostol fenkölt buzdító szózata, amely a közvetlenség melegével, az előadás higgadtságával, a lelkesedés igazi tüzével, művészies nyelvezetével egy felejthetetlen benyomás emlékét örökítette meg az áh itatós szivekben. A gondolatok gazdagsága, az érzelmek bensősége és mélysége, a kidolgozás leheletszerű finomsága és művészi volta valósággal elkápráztatta a lelkeket, akik az áhítattól mámorosán hagyták el a mise végeztével a templomot, amely ilyformán kulturális szempontból történeti nevezetességűvé leit. E helyen nem mulaszthatjuk el, hogy hálás köszönetünket ne fejezzük ki Öméltóságának fényes ténykedéséért, amelyet kellőleg értékelni nem tudunk, csak érezzük. Elismeréssel kell lennünk Braneczky József főgimn. tanárral szemben is, akinek odaadó lelkes buzgalma és páratlan ügyszeretete tette lehetővé számunkra ezt kétségtelenül elsőrangú műélvezetet, amelyet a főgimnáziumi énekkar precíz, minden szépséget finoman kidomborító, erőteljes éneke nyújtott. A mise befejeztével a püspök ur vezetésével körmenet vonult a konviktushoz, ahonét a megáldás szertartásai után a közönség a főgimnázium tornacsarnokába vonult, hogy újból hallhassa az ifjúság lelkes énekét és Cseh Lajos főgimn. igazgatónak körültekintő, alapos beszámolóját a konviktus történetéről. A kisded ünnepség programmjának lefolyása után a püspök ur lelkes szavakban mondott köszönetét a szépen sikerült ünnepélyért. Utána a konviktusí bizottság tagjai a püspök ur tiszteletére fényes bankettet rendeztek a konviktus földszinti ebédlőjében. A lakomán résztvettek : Dr. Fetser Antal püspök, Deb- reczeni István, Plachy Gyula, Dr. Falussy Árpád, Vetzák Ede, Récsei Ede, Jurcsek Béla, Kacsó.Károly, Lichtschein Lajos, Nonn Gyula, Cseh Lajos, Jakabfy Gábor, Dr. Vetzák Ede, Papp János, Breneczky József, Erdélyi József, Hanustádter J., Mihály Bálint. Csaba Adorján, Ilosvay Aladár és Dr. Rótli Ferenc kimentették magukat. Este- fél 6 órakor özv. Gróf Károlyi Istvánná adott fényes theát a kastélyban. Fetser Antal püspök tiszteletére, melyre hivatalosak 3-ik oldal voltak : Fetser Antal püspökön kívül Dr. Falussy Árpád, Dr. Serly Gusztávné, Debreczeni István és neje, Péchy László és neje, Jurcsek Béla és neje, Dr. Vetzák Ede és neje, Récsei Ede és Cseh Lajos. Fáj a kereszt. Még lapunk múlt számában akartunk kitérni az alábbi ügyre, amelyet azonban a múlt héten térszüke miatt mellőzni voltunk kénytelenek s igy csak ezúttal Írhatunk róla. A „Nagykároly“ múlt heti számának vezércikkéről van szó. Ebben a vezércikkben körülbelő] a következők vannak elmondva : A cikkíró — Rosenfeld Zsigmond ur — sétál a Fény-utcán. Ez eddig nagyon helyes. A séta igen egészséges dolog, bárha erre mostanában kedvezőtlen idők járnak. Rosenfeld ur azonban ilyenkor is sétálni szokott. Rendben van. Most jön a séta kellemetlenebb íésze. Rosenfeld ur — mint meghatóan irja ; „az őszi verőfényben“ — egy aranyozott keresztet pillant meg, amely ott ragyog az újonnan épült Szent László konviktus falán. Ez fáj Rosenfeld urnák s ezért irja meg vezércikkben a támadást. Elsősorban is felteszi a kérdést, „hogy a közoktatást és annak bármilyen szervét szabad-e egyházi intézményként kezelni és annak tekinteni?“ Ismerve Rosenfeld urat, nem kételkedhetünk a válaszban, amelyet erre a kérdésre mindjárt a következő sorban igy ad meg : „nem szabad“. Ezért nem tartja helyesnek, „hogy a Szent László konviktus felszentelése egyházi körmenettel lesz összekötve“. „A vallásosság hajléka a templom s azzá lehet az otthon is. Künn az életben azonban . . .“ stb. — a többit már ej lehet képzelni idézet nélkül is. „A Szent László konviktus aranyozott keresztje — irja tovább Rosenfeld ur — csak azért baj, mert sötét árnyékot vet és ebben az árnyékban elsatnyul. visszafelé fejlődik a mindeneket éltető liberalizmus vetése, mely eddig szépen zöldéit Nagykárolyban. De lassan észrevétlenül tönkre fog menni ez a vetés, ha sokáig igy folynak még a dolgok.“ S igy fejezi be a cikket: „Egy napon csak arra ébredünk fel, hogy papok városa lett Nagykároly. És hogy ez mit jelent : azt egyelőre a Szent László konviktus és a Legényegylet most épülő emeletes palotája mutatja.“ Tudja azt Rosenfeld ur, hogy mi az a konviktus? Otthon. Diákotthon. Ép olyan otthon, amilyenről Rosenfeld ur cikkében — mint fentebb idéztük — nemcsak azt mondja, hogy lehet a vallásosság hajléka, hanem ilyen szempontból egyenesen a templom mellé állítja. Hát akkor meg mit akar? Ebben az otthonban nem tanítanak, hanem nevelnek. Vannak diákok, akik nem laknak városban, vagy olyan helyen, ahol gimnázium van. Ezeket elviszik szüleik és idegen kezekre bízzák, amelyek között a gyermek nevelés hiányában könnyen elromolhatna. Ezek számára van a konviktus, ahol gyermekek nevelő otthont találnak s a hol őket vallás-erkölcsös nevelésben részesítik s a mellett iskolai tanulmányaikban is segítségükre vannak. Ezzel meg is dőlt volna az egész cikknek az alapja. Hogy mégis tovább foglalkozunk vele, ennek oka az a már idézett néhány érdekes kitétel, amely a vallásra és a „mindeneket éltető liberalizmus“-ra vonatkozik. Azt mondja Rosenfeld ur, hogy a kereszt árnyékában elsatnyul és' lassan tönkremegy a mindeneket éltető liberalizmus eddig szépen zöldelő vetése. Hogy mennyire zöldelő ez az okoskodás, pár szóval kimutatjuk. Mikor az igazi, nemes, szép, hazafias liberalizmus életre kelt, minden hazafias magyar eipber örömmel hangoztatta. Sőt minden katholikus, jó kaího- likus magyar is. Miért, Rosenfeld ur? Mert nem lépett fel semmi szép, nemes és helyes dolog ellen. Mert nem bántotta, akkor még-nem volt oka bántani, többek között a vallást, az aranyos sugarakban ragyogó keresztet sem. Akkor szépen zöldéit a liberalizmus. Pedig akkor is ragyogott a kereszt. És csodálatosképen mégsem vetett árnyékot a liberalizmusra. Ekkor egy sötét sáskafelhő jelent meg a keleti láthatáron és ez már nemcsak árnyékot vetett a liberalizmusra, hanem elsöté.itette a hazafiasság napját is. Szépen zöldelőnek találta ez a sáskahad a liberalizmus üde mezőit és éhesen
