Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-28 / 43. szám

2-ik oldal.

/

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG.

43-ik szám.

teni segített a keresztény társadalom is! Segített a fásult, közönyös nemtörődömségével, segített azzal, hozy mozdulatlan nyugodtsággal a nyakára hagyta nőni ezt a mételyt, amely ma már — helytelenség volna tagadni — erős, halmas. Elérkezett az utolsó órája annak, hogy végre megmozduljon az alapjában véve nagyobb erő, a kereszténység és határt szabjon, vagy lehetőleg véget vessen annak a szemtelen garázdálkodásnak, amit már nyíltan, szemtől-szembe mer elkövetni ez a vallás és hazaellenes, minden erkölcs, minden helyes intézmény ellen fölesküdött, kilencven percentjében ázsiai, kazár horda, amelynek immár sikerült olyan egyéneket is megszéditeni ópiumként ható tanaival, akiknek a keresztény magyarság törzsoszlopaiként kellene szerepelniük.

Ki kell végre törni a visszafojtott indulatnak, fel kell ébredni a keresztény szellemnek, sarkára kell végre állani minden keresztény embernek ezzel az alattomos rablóbandával szemben, amely, ha ezt a csatát elvesztenők, a mely' most Barkóczy körül dúl, döntő hatalomra tenne szert a keresztény Magyarországon és odajuttatná, ahol ma Franciaország van. De vigyázat! Van még ereje a becsületes keresztény magyarságnak is és jaj lesz a rablóknak, ha egyszer amúgy Isten igazában lesújt az orvtámadókra.

Samu. Kelemen Samu. Hát persze! Hogy is hiányozhatnék ő abból a kompániából, amely mosta Barkcczy-féle kulturháborut vezeti? Nélküle nem is lenne teljes a díszes társaság, sőt egyáltalán nem is volnd „díszes“. 0 a dísze. Ő. A kongregációk képviselőházi futólovagja. Samu. Mert kérem alássan a többi vezéralak az mind csak kismiska. Tessék csak megnézni : Sándor Pál, hát az Pál, az semmi, az még csak nem is kismiska, az csak egy Pali; Erdélyi Sándor, az meg szóba sem kerülhet, egy Sándor? Vázsonyi Vilmos? Az egy Vilmos. Igaz, hogy Vilmos, tehát valami, de azért mégis „csak“ Vilmos. Váradi Zsigmond már érdemesebb alak,

Állat- és növénymesék.

Irta: Csáky Gusztáv.

1.

Két szerelmes kis giliszta húzódott meg egy bokor árnyékában. A gavallér életre-ha- lálra udvarolt szerelmesének. Őnagysága pirulva hallgatta a tüzes bókokat. A két kis hüllő szorosan egymás mellé volt simulva.

— A pokol minden tüze ég bennem ! — sóhajtotta többek között az udvarló és any- nyira elmerült a szerelem tüzében égő szivének tolmácsolásába, hogy nem vette észre a veszedelmet, amely egy élesszemü fecske alakjában iveit gyorsan feléje.

A fecske odarepült s egy pillanat alatt gyanútlanul jó étvágygyal lenyelte a szenvedélyes udvarlót a pokolnak benne rejlő minden tüzével együtt. És — csodálatosképen semmi baja sem történt: vigan, egészségesen röpült ismét tovább.

2.

Emberek sétáltak az erdőszéli pázsiton, amelynek egyik részében egy jól kifejlett, a többi fölött fgv egész füfejjel kimagasló önérzetes fűszál pompázott. Ámde az emberek gyarló szemmel nem látták meg a fejedelmi fűszálat, nem kerülték el tisztelettel, hanem könyörtelenül eltaposták, mikor az utjukba került. A nemes fejedelmi füsarjadék haldokolva ezt sóhajtotta környezetéhez:

— A teremtés legnagyobb oszlopa dőlt most ki velem!

S a körülálló csenevész, apró kis fűszálak könnyezve bólogattak hozzá: igaz, úgy van . . .

de azért mégis csak Zsiga. Egy sem egészen az ügy embere. Hanem Samu, kérem szépen, az már egy tősgyökeres alakja ennek a dicső háborúnak . Hogy is nézne ki az egész vezérkar, ha egy Samu, egy ilyen tőrőlmetszett magyar hiányzana belőle ? — Samu szomszéd, úgy látszik, megfeledkezett arról a nem várt incidensről, a mely öt a kongregáció-heccek alkalmával Szatmárról olyan hirtelen érte, mint egy gutaütés. Egy impozáns szatmári gyűlés tiltakozott akkor Kelemen Samunak az országházban elkövetett csínyjei ellen, élénken figyelmeztetve Samut arra, hogy az országházba nem ábrándos játékok üzése végett küldötték. Samu ekkor nagy orrot kapott, — ezúttal a másodikat — csakhogy ezúttal nem a mostoha természettől, hanem az édes választóitól. Samu azonban feledékeny ember s úgy látszik nem irta jól a fiile mögé ezt a figyelmeztetést. Azért irtuk most ezeket a figyelmeztető sorokat: Samu vigyázz ! Samu lassabban a testtel! És Samu hátrább az agarakkal!

Debreczeni István jubileuma.

Megírtuk lapunk múlt számaiban, hogy Debreczeni Istvánt, városunk polgármesterét a Király tizenötéves szolgálatának jubileuma alkalmából a királyi tanácsosi címmel tüntette ki es hogy Nagykároly város lakossága eme jubileum és kitüntetés alkalmából nagy ünnepségekkel szándékozik polgármestere iránti szere- tetének és ragaszkodásának kifejezést adni.

Folyó hó 21-én folyt le ez a nagy ünnepség, amelynek miniatűr képét körülbelül a következőkben nyújthatjuk olvasóinknak.

Délután fél 6 órakor ünneplő ruhába öltözött s a városháza dísztermét és karzaiát zsuffolásig megtöltő nagy közönség előtt Hetey Ábrahám főjegyző megnyitotta a városi képviselőtestület ünnepi díszközgyűlését. Bizottság hívta meg a polgármestert, akinek megérkezését hatalmas éljenzéssel fogadta a közönség.

Csaba Adorján főispán kedves elismerő szavak kíséretében nyújtotta át a királyi kitüntetést tartalmazó legfelsőbb kéziratot, amely momentum alKalmával ismét felzugott a közgyűlés lelkesült éljenrivalgása.

A főispáni beszéd után a képviselőtestület nevében és megbízásából Dr. Vetzák Ede ügyvéd mondott magas szárnyalásu s úgy az ünnepeltet, mint az ünneplőket őszintén megható üdvözlő beszédet. Kifejtette beszédében azt a nagy és igaz szeretetet, amelylyel Nagykároly város polgársága, közönsége és képviselőtestülete polgármesterét mindig körülvette, rövid de

igen ügyes és sikerült képben mutatta be a polgármester 15 évi önzetlen munkásságának a köz számára megérlelt gyümölcseit és minden nagykárolyi ember hevében küldött fel egy fohászt, hogy a polgármester eme áldásos munkásságát a köz javára még sokáig folytathassa.

Az éljenzéstől többször megszakított beszéd után Néma Gusztáv, városi jegyző és tanácsnok emelkedett szólásra. Hatalmas szónoki lendülettel és hévvel előadott beszédében, — amelyet a maga teljes egészében helyszűke miatt, sajnos, nem Közölhetünk, — a városi tisztviselők nevében üdvözölte a jubiláns polgármestert. Oly mesteri kézzel nyúlt bele abba az általános érzésbe, amelyet a polgármester iránt egész városunk táplál, annyira megvilágította a saját szívből jövő szavaival Nagykároly minden polgárának az ünnepelt iránt érzett szeretetét, hogy beszédének utolsó szavai nyomán a szeretet feltartóztathatatlan elemi erejével :ört ki ismét a frenetikus éljenzés.

Percekig tartott a tomboló „éljen“, a mig azt végre a polgármester szóra emelkedése tudta csak lecsillapítani. Meghatott hangon, az őt jellemző puritánsággal köszönte meg az ünnepelt a nem várt kitüntetést és fogadta, hogy mig él és mig a polgárok bizalmából tisztjét viseli, addig a város érdekeinek előmozdítását tartja mindig főcéljának.

Ismételten felhangzott a puritán szavak után az éljenzés s a közönség a díszközgyűlés befejezése után is még percekig helyén maradt és éltette a polgármestert.

Alighogy kivonult a közönség az utcára, nyomban felhangzott a zene és nappali világosság öntötte el a főutcát végig : felvonult a fáklyás menet. Majdnem az egész Főutcán a templomtól a Károlyi kastélyig ember ember hátán tolongott. A fáklyák és lampionok hatalmas tömege nappali fénybe vonta az egész főutcát.

A dalárda üdvözlő éneke után a polgárság nevében Rooz Samu ügyvéd megható szavakkal üdvözölte a városháza erkélyén álló polgármestert.

Szavai után a polgármester érces hangja olyan hatalmasan csendült meg az ezrekre menő tömeg fölött, mintha egy kis szobában beszélne valaki. Jól hallott k még a legtávolabb állók is a köszönetét s hallották a fogadalmat, amelylyel mindig Nagykároly varos érdekeit szolgálni ígérte.

A dalegyesület befejező éneke után még jó sokáig ott hullámzott a tömeg a fényesen

3.

Tavaszi hóolvadáskor megáradt a kis hegyi-patak és mindent felszedett, ami csak útjába került Papírdarabok, ruhafoszlányok, szalmaszálak és száradt levelek diszitették a rohanó kis patak felületét. így került fel hosszú idők után a patak iszapos mélyéből egy régen kidobott, tépett szalmakalap.

— Hát van igazság! Ha késve is, de valamikor csak felszínre kerül az igazi tehetség ; érvényesül a valódi érték! — kiáltotta boldogan és most már felül úszva az árral a többi szemét között, otthonosan illeszkedett bele a vágyva-várt környezetbe.

4.

A csillagok barátságosan pislogtak le egy szép őszi estén az udvar hátsó részében elkerítve álló szemétdombra. A díszes domb alvó tagjai között még ébren őrködő nehány főalak legalább azt hitte, hogy a csillagok csak nekik ragyognak. — Ilyen poetikus hangulatban aztán nem csoda, nogy mindegyikük szive megtelt valami meleg, barátkozni vágyó, érzelgős idealizmussal. Megeredt a beszélgetés és ki-ki elmondta élettörténetét, reményeit, vágyait, terveit és természetesen mindegyik az emberekre panaszkodott.

— Hát te ki vagy, te hallgatag, titokzatos filozófus? — szóltak aztán egy csöndesen meglapuló barna tömeghez, amely mindeddig némán hallgatta a többiek beszélgetését.

— Ha úgy fogtok fel, mint az emberek, értéktelen, eldobott, ócska rongy vagyok, — szólt melancholikusan a titokzatos alakú barna tömeg.

— De mégis, mondd meg, -r- könyörögtek a tisztelők.

— Értékesebb vagyok vadonatúj drága kelméknél, többet érek a drága köveknél, többet a művészet produkcióinál!

— Mi vagy hát?

— Régiség, — szólt önérzetesen a pár- javesztett lyukas félcipő s aztán társai bámuló tekintetétől könyezve visszasülyedt fölényes hallgatásába.

5.

Udvarolt egyszer Pheobus Apolló s hogy valamikép hasson szive istennőjére igy ér- zelgett a langyos, klassikus tavaszi estén:

— Nézd, a csillagok mind nekem ragyognak . . .

Meghallotta ezt az ember s egy hasonló alkalommal igy susogott halandó párjához:

— Látod, nekünk hinti ezüstös sugarait az ábrándos hold . . .

Lopott művészetére nem vigyázott elég óvatosan a könnyelmű ember. Hangosan mondotta el a burkolt vallomást, úgy, hogy egy alattomos tücsök kihallgatta s egész éjjel nem tudott aludni miatta, ami még nem lett volna baj, mert hiszen a tücsök legénynek megvolt az a lump természete, hogy hajnaltájban tért csak nyugalomra, ezúttal azonban hajnalban sem tudott elaludni. Hosszas hánykolódás után előbujt rejtekhelyéből és a nappal alvó éjjeli muzsikus majdnem megvakult a nagy fényességtől, amit most látott először s amelyhez hasonlóról eddig még álmodni sem mert.

Azt hitte, most megértette az embertől ellesett titkos szavakat. Hamar szaladt szive tücsökkisasszonyához, akitől, mint szegény legény eddig el volt tiltva, felébresztette légé-