Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-29 / 30. szám

Ifl. évfolyam.

Nagykároly, 1911. Julius 29.

30-ik szám.

Északkeleti újság.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Előfizetési árak:

Egész évre .......................................... 8 korona.

Félév

re ....................................................4 „

í N

egyedévre .......................................... 2

Tanító

knak egész évre................................5 „

Fe

lelős szerkesztő :

NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr.

Szerkesztők :

Suták István Csáky Gusztáv. IEGIELENIK MINDEN SZOMBATON.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)

Hirdetések ugyanott vétetnek fel.

Nyilttér sora 40 fillér.

Zsidó ultramontanizmus.

(Cs. G.) Ahányféle módja, eszköze, útja és iránya van a katholikus vallás támadásának, az mind zsidó kézben fut össze. A bukóféiben levő vörös szocializmust zsidók fütik, a hangzatos „szabad gondolkodást“ zsidók propagálják, a páholyok sötét zugai valóságos zsinagógák, sőt maga a zsidó, ha nem szociálista, ha nem szabadkőműves, csak igy pusztán „zsidó1“, már ez magában elég hozzá, hogy tudjuk, miszerint ez az ember fanatikus, izzó gyülölőjé a katholicizmus- nak, a kereszténységnek.

Erre a kereszténységre aztán rákiabálnak kigyót-békát. A socialisták „klerikálisnak“ hiresztelik el azt, aki meg meri vallani keresztény mivoltát, a szabad gondolkodó összeférhetetlennek tartja a dogmát a „tudományával“, a szabadkőműves vad gyűlölettel kiáltja a legsötétebb páholy-zugban, hogy: „feketék.“

De a legőszintébben és a legnagyobb gyűlölettel a zsidó, mint olyan bészél a keresztényről, akit „gaj“-nak nevez. Ebben a szóban benne van a legmélyebb és legőszintébb, valósággal izzó keleti gyűlölete a zsidóságnak.

Ez a számos irányú, de minden izében zsidó frakció arra, aki csak alig eléggé is, de valahogy mégis ragaszkodik a vallásához és követi azt, rásüti a bélyeget, hogy ez „ultramontán.“ Hogy

mi az az ultramontán ? Egy „schlagwort.“ Olyan mint a többi, mint pl. „fekete“, „klerikális“, „sötétség lovagja“, „gaj“.

Valami speciális jelentősége is van van ennek az „ultramontán“ szónak. A helyes meghatározása az, hogy az ultramontán az túlzó, túlbuzgó, majdnem fanatikus hivő. Csakhogy a zsidónak minden sok akkor, ha a katholikus vallásról van szó. Elég neki egy csöpp a szentelt vízből, elég egy kis tömjén-illat, hogy majdnem a bőréből kiugorva ordítsa a lesújtott hivő felé: „ez ultramontán!“ így akarja terrorizálni, talán megszégyeníteni a gyávát, a gyönge akaratú embert. És a schlagwort gyakran és jól beválik. Az emberek szeretik elkerülni ezt a csúfolódást

' és inkább letagadják magukról a keresztvizet is, — nehogy a kis zsidó rásüsse az ultramontanizmus bélyegét.

Érdekes képet kapunk azonban, ha ezek után szétnézünk a zsidókák között és megfigyeljük, hogy ez a faj, amelyik olyon csufságképen emlegeti a gaj vallásosságát, amelyik szégyent csinál a vallásosságból, kigunyolja a vallásos érzést, amelyik akár socialista, akár szabad maiteres testvér, akár szabadgondolkodó, de végeredményképen mindig zsidó, mit csinál a saját vallási köréiben.

És azt találjuk, hogy fanatikusabb, vakbuzgóbb, vallásosabb, ultramontánabb, mint a legigazabb katholikus. Betartja

az olyan vallási szabályokat is, amik a mi fenséges szabályainkhoz képest nekünk — ha nem átallanánk ellentétben a zsidókkal a más vallási meggyőződését kigunyolni komikusaknak is tűnhetnének fel. Nemcsak betartja a legszélsőbb ceremóniát, — amit nálunk hókusz-pókusz- nak nevez, — de még lehetőleg fejleszti, növeli, kiterjeszti azt. És sajnos, általánosságban azt látjuk, hogy vallási állapotaink sokkal rosszabbak a zsidókénál. Ott mindenki vallásos, nálunk pedig már sok lelket átitatott a zsidó befolyás, gondolkodás, a vallás-ellenes, de csak akkor vallás-ellenes szellem, ha nem zsidóról van szó. Betartja nemcsak a vallás parancsait, de még a hagyományokat is. Tisztelni tudnánk a vallásosságát, ha maga iránt minden a tisztelethez még csak távolról is hasonló érzést ki nem zárna az az arcátlanság, amelylyel állandóan bántani mer bennünket olyan erényért, amelyet őmaga a saját módja szerint sokkal nagyobb mértékben követ.

De megálljunk csak egy szóra! Egy olyan szóra, amely egymagában elég arra, hogy hűen illusztrálja a zsidó ultra- montanizmust. Ott van a „Csodarabbi.“ Hol van ilyen nálunk? Ki mer ilyet tenni a katholikus vallásban ?! Mi hát az ultramontanizmus, mi a bigottizmus, hol van a feketeség, ha nem itt, ha nem leng a csodarabbi szentséges alakja körül. Feltolja magát egy zsidó svindler csoda-agyar Gábor*)

a kegyes-tanitórend tartomány főnöke, cimz. kir. főigazgató, a Ferenc József-rend lovagja, az országos Közoktatási Tanács előadó-tanácsosa, Szeged szab. kir. város díszpolgára, a szegedi Dugonics-Társaság tiszteletbeli tagja.

(1861—1911.)

Az idei tanévben a kegyes-tanitórendnek kedves ünnepe volt. Megünnepelte tartományfőnökének, Magyar Gábornak 50 éves tanári jubileumát Csendben folyt az ünneplés, kevés külső fénnyel, de annál nagyobb bensőséggel. A rendnek és az iskolának bensőséges ünnepe volt az, mert amint az ünnepelt férfiú egész élete a rend és vele elválaszthatatlanul kapcsolódó iskola felvirágoztatására, fellendítésére volt szentelve — úgy munkásságának igazi értékét felfogni, elismerni és méltányolni csak ez a kör tudja — tehát teljes lélekkel, ez a kör ünnepelhetett. Jól esik azonban és örömmel említjük meg, hogy az ünnepeltetés átlépte az iskola és a rend keretét. Magás egyházi méltóságok a társadalom életében vezető szerepet betöltő egyének egymás után szereztek tudomást és vettek részt a rend e kedves ünnepén — de kivált a régi tanítványok meglepő számban fejezték ki együttérzésüket. Annál is inkább megemlítjük ezt, mert mindez önként, minden külső behatás és élőkészités nélkül történt.

*) A nagykárolyi róm. kath. főgimnázium 1911. évi junius hó 29-én Megjelent értesítőjéből.

Intézeti ifjúságunk is kivette részét az ün- nepeltetésből, melynek koronája a Mindenhatóhoz küldött ima volt, hogy bocsássa áldását az ünnepelt hosszú és kitartó működésére és soká éltesse őt még a. rend és a magyar társadalom javára. Ez utón is megemlékezünk Magyar Gáborról, áldásos munkálkodását főbb vonásokban ismertetjük, hogy az ifjúság is, de mimagunk is önzetlen, becsületes és nemes életéből tanuljunk, példát és buzdulást nyerjünk hasonló munkálkodására.

Magyar Gábor az 1842. évben született Félegyházán, a honnan mint 6. gimn. osztályt végzett ifjú 17 éves korában belépett a rendbe, nem aranyban, sem ezüstben, de nyilt őszinte, talpig becsületes jellemével, önzetlen egyéniségével, megalkuvást nem ismerő kötelességtelje- sitésével. Olyan tulajdonságok ezek, melyek ép a szerzetes papi hivatásnak nélkülözhetetlen szilárd alaperényei, mert levegőbe épített minden lelki élet, ha ezekből a mély gyökerekből nem táplálkozik. A Váczon eltöltött ujoncz év után Budapesten végezte a 7. és 8. osztályt. Abban az időben a rend fiatal tagjait mirdjárt az érettségi után kiküldte helyettes tanároknak, igy került Magyar Gábor Tatára, majd Nagykanizsára. Az 1865—66. tanévben pappá szentelik, de ugyanazon tanévben már Szegeden találjuk őt, ahol életének java részét eltöltötte. Leszámítva a Kecskeméten eltöltött egy évet 32 évig működött Szegeden az 1898. évig, a mikor mint helyettes rendfőnök Budapestre távozott és azóta a rend élén álk

Magyar Gábor alig működött a tanári kathedrán 5 évet. Ez a rövid idő is elég volt arra, hogy tanártársainak is, de. még inkább elöljáróinak figyelmét sikeres, ügyes, erélyes és tapintatos tanításával és nevelésével magára vonja, úgy, hogy a mikor az 1871. évben Bolgár Mihály a főgimn. akkori igazgatója And- rássy Gyula gróf külügyminiszter fiainak nevelésére meghívást kapott, a k'egyesrend kormánya már megtalálta a jó nevű Bolgár utódját — az alig 30 éves Magyar Gábor személyéhem Magyar Gábor 27 évig állott a szegedi főgim* názium élén mint annaK igazgatója s ezen idő alatt országos hírnevet ért el a gimnázium mintaszerű igazgatásával. Egyénisége, finom tapintata és kiváló emberismerete, okos eréllyel párosult jó szive, keresetlen, megnyerő őszinte modora vezetésre és a működő tanerők összetartására, irányítására tették őt hivatottá. Nem ismerheti Magyar Gábor kiváló egyéniségének sem nagyságát, sem értékét, a ki őt mint igaz* gatót nem ismerte. Működésének egész terjedelmét helyszűke miatt nem ismertethetjük, csak néhány szempontot domborítunk ki, mely teljesen elégséges fentebbi állításaink igazolására.

1. Magyar Gábor mesteri kézzel és ügyességgel tudott bánni az ifjúsággal. Hozzá tudott férni az ifjúság szivéhez, meg tudta érteni a fejlődő, serdülő ifjú változatos kiforratlan lel- kületét és kedélyvilágát. Ebből kifolyólag eltalálta azt a helyes középutat, a hol a jószívűség nem válik az erély kárára, a hol a rideg pedantéria nem fojtja el a lélek melegebb érzé-