Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-27 / 21. szám
4-ik oldal. 21 -ik szám. Párt gyűlés. Folyó hó 20-án a helybeli függetlenségi és 48-as párt vezetősége ülést tariott a legutóbbi politikai események megbeszélése végett, aminek eredménye az lett, hogy kimondották, miszerint nem tartják szükségesnek a végrehajtó bizottság összehívását. Az egyik helybeli lap támadásaira pe’dig nyílttéri nyilatkozattal felelnek. Heves Béla színigazgató az alábbi sorók közreadására kérte fel lapunk szerkesztőségét : A vasárnap esti előadással befejezem tavaszi sziniévadomat és egyben Nagykároly város színházának vezetésétől is visszalépek. El- mulaszthatatlan forró köszönetét mondok Nagykároly város szinpártoló lelkes közönségének és különösen a helyi sajtónak mindenkor tapasztalt meleg pártfogásáért, melyre mindig hálás szívvel emlékezem. Magam és színtársulatom minden egyes tagját szives emlékökbe ajánlva maradtam teljes tisztelettel Heves Béla szinigazgató. Műkedvelői előadás. A protestáns társaskör f. hó |5-én pünkösd másodnapján esti 8 órai kezdettel műkedvelői előadást rendez. Belépő dij 1 korona. Államsegély. A kereskedelmi miniszter a fehérgyarmati iparos tanonciskola részére 950 kor., a nagybányainak 2000 kor., a nagykárolyinak 2600 kor., a nagysomkutinak 730 kor. és a szinérv áraljainak 1800 kor. államsegélyt engedélyezett. Mozi. Junius hó 1-től kezdve a városi színházban hetenkint kedden, csütörtökön, vasárnapon és ünnepnapon Apollo mozgó néven állandó mozgófénykép előadások lesznek tartva. Cserebogár. A Kassán megjelenő „Felvidéki Ujság“-ból vesszük a következő hirt: Akik tudatában vannak annak, hogy a cserebogarak minő rettenetes anyagi kárt okoz a gyümölcsösökben, azok eddig sem tartották a törvényhatóságok azon intézkedését, hogy az ártalmas rovarokat pasztittatják. Akik pedig mosolyogtak a tízezrekbe kerülő védekezés fölött, azok szíveskedjenek tudomásul venni, hogy a mai napig Abauj vármegye területén 43 wag- gon, azaz 4340 métermázsa, vagyis félmilliárd cserebogarat pusztítottak el s ezért a törvény- hatóság 43,400 koronát fizetett ki. A dohányáruk árfelemelésének előkészítése. Nagy apparátust mozgósít a pénzügyminisztérium dohányjövedéki osztálya a dohányárak julius 1-én életbe léptetendő felemelésének előkészítése végett. A többek közt a dóhányárusok kötelezve lesznek arra, hogy készleteiket egy kitűzendő napon pontosan ösz- szeirják, mely czélból vallomási ivekkel lesznek ellátva. Jön aztán a finánc és a készlet-kimutatást a valóságos készlettel összehasonlítja és ha eltérést fedez fel, jön a szigo:u büntetés. Különös szigorral azok lesznek büntetve, akiknek a kimutatásából az tűnik ki, hogy az előirt, úgynevezett csonkittatlan tartalékkészlet ÉSZAKKELETI ÚJSÁG nem teljes, mivel ez esetben a jogosítvány elvonása következhetik be. Figyelmeztetjük tehát a dohányárusokat ugv a készlet-kimutatás pontos elkészítésére, valamint arra, hogy az összeírás idejére tartalékkészleteiket komplettirozzák. Üveggyár Bikszád község lakói 3000 korona értékű üzletrésszel szövetkezetei alakítottak, amely a kormánytól 30,000 korona államsegélyt kapott s bérbe vették a bikszádi üveggyárat. KÖZGAZDASÁG. Mi n oka a husdrágaságnak? Hivatalos statisztikai adatok. A husdrágaság ellen irni ma már meglehetősen unalmas téma, de viszont elégszer sem lehet irni róla, mert minduntalan felszínre veti egy-egy esemény. Legutóbb aktuálissá tette a földmivelés- ügyi miniszter által a gazdasági tudósitók számára kiadott útmutató, meiy a következő érdekes adatokat tartalmazza; 1896. évfolyamán kivittek Magyarországból 22.388 tehenet, 8494 bikát, 186.016 üszőt, 6085 bivalyt, 255.759 sertést, 1909-ben pedig már kivittek 35.691 bikát, 70.820 tehenet, 237.287 ökröt, 71.719 üszőt, 17.719 bivalyt, 674.551 sertést. Vagyis a kivitel a legtöbb állatnál 15 év alatt a háromszorosává fokozódott, mig a behozatal az említett időszakokban semmit sem, vagy alig valamit emelkedett, mit az útmutatóban foglalt következő számok tüntetnek föl: Behozatal 1896-ban 385 bika, 9971 tehén, 50078 ökör, 2551 üsző, 358 bivaly, 45.707 sertés 2127 ló, mig 1909-ben a behozatal volt 693 bika, 2271 tehén, 2627 ökör, bivaly egy sem, 548 ló és 1168 sertés. A behozatal tehát minden fogalmat meghaladó módon csökkent. Most már Magyarországnak sincs oly nagy állattenyésztése, hogy a belszükségletet fedezze, és e mellett a föntebb részletezett nagy kivitelt is niegbirja. Ennék azután természetes következménye lett, fyogy, minden állatnak az ára a kétszeresére emelkédétt. A jövedelmek azonban nem emelkedtek ez aránylatban, sőt sok viszonylatban egyáltalában nem emelkedtek, úgy hogy valóságos művészet kell a mai drága viszonyok mellett megélni. Tudniillik koplalómüvészet, hogy fokozatosan lemondjori áz ember a rendes étkezésről. De hát meddig bírja ezt a művészetet ? Hol van a határ ? Mert más oldalról viszont azt látjuk, hogy bár jövedelmek nem emelkednek, annál gyorsabban emelkednek az adók, a terhek ! Pusztítják a halakat. A fennálló törvények és miniszteri redeletek értelmében ez idő szerint a folyóvizekből tilos a halászat. A tilalom dacára is még még mindig látunk halakat árusítani. A földmivelésügyi miniszter tegnap leirt a törvényhatóságokhoz, hogy a legerélyesebben hasson oda, miszerint a folyó vizeken a halászatot megszüntessék és a halászokat szigorúan büntessék, ha nem tudják igazolni a halszerzést. 1710/1911. tkvsz. Árverési hirdetmény kivonata. 1 A nagykárolyi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Schönpfíug Richárd megyei főügyész által képviselt kir. kincstár végrehajtónek Puskás János mint kiskorú Puskás Mária, Jusztina és Szilvia gyámja, továbbá Puskás Anna f. Kosztin Andrásné, Puskás Hermina és Puskás János domahidai lakosok ellen folytatott végrehajtási ügyében 251 K 65 fill. tőke, ennek a kielégítésig járó 5% kamatai 4 K 50 fill. eszményi bélyeggel együtt 22 K 50 fill. eddigi, valamint az alább megállapított költség kielégítése végett, árverés alá bocsátja a szatmárnémetii kir. törvényszék területén fekvő s a domahidai 17 sz. tjkvben A 1. 13—16 sorsz. a. foglalt 203b/1 ^ 240b/2-a, 240b/3-a hrsz. ingatlanokból (I. és II. fordulóbeli szántók) s közös (151 sz. tjkv.) nádlóból járó 1100 D-öl illetményből álló jószágtestnek kiskorú Puskás Mária, Jusztina és Szilvia továbbá a Kosztin Andrásné szül. Puskás Anna, Puskás Hermina és Puskás János nevén álló 6/s részét 911 kor. kikiáltási árban azzal, hogy ez a kikiáltási ár 2/s részén alul el nem adható. 2. Az árverés megtartására határidőül 1911. évi junius hó 7 napjának d. e. 9 óráját Domahida községházába kitűzi. 3. Árverezni szándékozók tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10 °/o-át készpénzben a vagy az 1881. LX. tcz. 42 §-ában jelzett árfolyammal számított és a 3333/1881 1M. sz. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszolgáltatni, ezen felül a kikiáltási árat meghaladó ígéret esetén a bánatpénzt, az Ígért legmagasabb ár 10%-áig nyomban kiegészíteni és a kiküldött kezeihez lefizetni, mert ennek elmulasztása esetén az Ígéret figyelmen kivül fog hagyatni. Az árverési feltételek a telekkönyvi hatóságnál, valamint Domahida és Kismajtény községek elöljáróságainál tekinthetők meg a hivatalos órák alatt. Nagykároly, 1911. március hó 18 napján. A kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság Dániel Sándor s. k. kir. jbiró. * A kiadmány hiteléül: Fógel Kálmán, kir. tkvvezető. *Jk* sA* Jk* «A* «A# «A* «4* wá# «.4* wM.- «4* »4» GRAEPEL MÜ60 BETETI TARSASAG MALOMÉPITÉSZET, GÉP- ÉS ROSTALEMEZGYÁR. ________ BUDAPEST, V., VÁCI-UT 40-46. .......— -_________ G^ART ÉS SZÁLLÍT: ;|f - * Egyes malom-gépeket, ^ v valamint teljes liszt-, köles- árpakása és olajmalmokat, szab. Graepel-féle lemez-törekrostát mindenféle cséplőhöz. Magas és alacsony nyomású nyers-olaj motorokat kitűnő minőségben. Eredeti angol Marshall gőzgépeket és gőzlokomobilokat valamint cséplőgépeket. $ $ Üt Jj Árjegyzék, költségvetés, mindennemű szakfelvilágositás kívánatra ingyen és bérmentve. koca KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. NAGYKÁROLY.