Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-21 / 3. szám
J J~rr/jdL~-------- * J J, j m ' S y II L évfolyam. Nagykároly, 1910. jápuár 21. 3. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre Félévre ......................................... Negyedévre ................................ Ta nítóknak egész évre .. .. 8 korona. Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. 4 2 5 Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal : NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM, („KÖLCSEY-NYOMDA" R.-T. NAGYKÁROLY.) - '>« Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ______Nyilttér sora 40 fillér.______ Tá rsadalmi problémák. A „világ beteg, veszélyesebben beteg, mintsem gondolnék. Európa vulkánon áll : a végzetes kitörést meghozhatja minden nap Az idők méhe vajúdik. A történelem folyamán alig voltak még a társadalmi ellentétek annyira kiélesedve, a nepek csatája alig volt még oiy fenyegető közelségben, mint épen most. A XX. század a társadalmi kérdések százada — mondják. Valóban igy is van. A feszültség azonban politikai s nemzetközi téren épen úgy érezhető, mint a szorosan vett társadalmi téren. „Ellenséges gyanú tartja kölcsönösen fogva s hadi készültségük versenyező fokozására sürgeti a nemzedéket.“ A jöv'j egyesek szerint kilátástalan, mások szerint ez áitalános vajúdás épen záloga a megújhodásnak, előestélye a nagy fordulatnak, melyből az’ emberi eszme sokkal tisztábban, mint eddig fog fölragyogni. Az általános fegyverkezés, a fegyveres béke, csak külső jele azoknak a szörnyű ellentéteknek, mik benn a társadalom kebelében dúlnak, nem is épen államhatárok szerint elkülönözve. A gazdasági téren a két rokon faj az angol és német viv elkeseredett küzdelmet. A német faj roppant termelő képességével hovatovább fogyasztójává teszi a britt uralom által eddig békésen monopolizált földrészeket. Ám a küzdelem csak a ma küzdelme. Rövid idő alatt kell, hogy helyt adjon az óriási arányokban fejlődő szláv óriás és a hegemóniáját kezéből kiadni nem akaró germán faj élet-halál harczának. E hajóznak csak kis része dői el a csatatéren. A többit a benső, magoktól működő erők végzik el. Keleten a sárga faj lobogtatja a győzelmi zászlót és követeli magának a megfelelő helyet a világ sorsának intézésében. „E nagyarányú hadi készülődés valódi kezességet nvujt-e a biztos és tartós nyugalomra? Épen ez az örökös fegyverkezés, fegyveres szembenállás, nem hogy eloszlatná, sőt inkább szítja a bizalmatlanság és féltékenykedő gyanú viszályait és a jövendő esélyeinek borzalmával riasztja a lelkeket. S ami a leg- aggasztöbb, ami -végzetese.; fenyegető- baj : roskadoznak már a népek a rájuk rótt terhek alatt, melyeknél a háború csapásai is alig lehetnek súlyosabbak.“ A valláserkölcsi téren, mintha kataklizmának néznénk eléje. A vallást és erkölcsöt, az államnak és társadalomnak támaszát és talpkövét minden oldalról támadják. Vakmerőbb és féktelenebb e támadás, mint valaha. Száz és száz szekta, mindannyi a „szabadgondolkodás“ és „felvilágosodás“ jelszavával készül lerombolni a család, tulajdon intézményét, támad ezen intézmények leghatalmasabb őrére, a vallásra. Ahány ember, majdnem annyi különböző tévtan. Csak egyben fognak kezet, egyben közösek : a vallás elleni tusakodásban. „S az uj áramlatok lázát nagyban éleszti a fékezetten sajtószabadság, találóbban szabadosság, mely min- gen gondolható dolog közlésére széles utat nyit.“ . . . „Vitatják, hogy az emberi ész egyedüli törvénye önmagának, természetes képességei által pedig elég arra, hogy az emberiség boldogulása kizárólag csak rajta forduljon meg.“ Egyesülések, napilapok e szekták jelszavait visszhangozzák. Tanszékekről, politikai szószékről hangzanak e tanítások, melyek az evoluezió törvényéből vonják le a hit, erkölcs, dogma feleslegessé válását. Kizárnak e tanítások mindent, mi transcendens, a földön járó, de égbe •tekinteni akaró embert bőrének, nevetségesnek állítják a tanítványok elé. A harcz elkeseredetten .folyik. A támadások alatt recsegnek a mai rend eresztékei. . A harcznak, már csak azért is mert harcz, el kell dőlnie. Képes lesz-e az állam a rendelkezésére álló eszközökkel sikeresen ellenszegülni a mindjobban hevesebbé váló ostromnak? Elég-e, ha „a társadalmi ____________ i — „Mindenki ur a maga — otthonában.“ — Irta: T. Jaroszynski. János félig-meddig egérfogóba került. A ház, melynek harmadik emeletén lakást bérelt, a legvilágosabban három emeletes volt. Legalább is ilyennek látszott az utcáról. A főlépcsőzet is az ő legénylakása előtt végződött. — Most legalább senkisem fog a fejemen mászkálni. Mióta nagy lelki fájdalmakon és súlyos betegségeken ment keresztül ez lett életének átka. Egyszerűen nem tűrt meg a feje fölött semmiféle zajt, különben amióta idegei teljesen fel lettek dúlva, minden legcsekélyebb dolog is valami rettenetes egzaltációba kergette. Amint, tehát mindjárt az első estén felhangzott a feje fölött a zongora hangja s a polka első lépései hatalmes dobbantásokkal pendültek meg a menyezet fölött, végtelen kétségbeesés fogta el. Izgatottan szaladt le a házmesterhez. — Ott, fölöttem lakik valaki. — Természetesen, hisz van még egy emelet az udvar felől. — De ott táncolnak. — Ej, hisz az semmi, — ezek a Tömösiné koszíosai. — Ki az a Tömösiné? — Biztosan nem lehet tudni .... állítólag özvegy. — Állítólag? — Bizonyosan, — szólt vissza jelentős mosollyal a házmester, — akinek a férje, mint ennek is, belefult egy dézsába, az olyanról már semmit sem lehet biztosan tudni. — És azok a koszosok ? — Fuj! — füttyentett hosszasan egyet: — az ilyenekről jobb nem beszélni, ezeknél mindig bál van! És a bál tart fáradhatatlanul. A zongoramester el nem hallgat egy perezre sem, a rémes, duhaj dobbantások pedig hatalmas darabokban rázzák le a falról a vakolatot, zeng belé az egész ház, zug, dübörög, csattog, Elment a házfelügyelőhöz. — Uram, ott táncolnak. — Hja — „mindenki ur a maga — otthonában.“ — De hisz rám szakad a menyezet.“ A felügyelő széttárta a kezeit. — Uram, nekem feleségem, gyermekeim vannak. — No és ? — Jobb az ilyeneket nem érinteni . . . . hadd táncoljanak. — De hisz én megőrülök. — És meg fogja szokni . . . .! * * * * A zongora-méster irtózatos, gyilkös auto- matikussággal nyögi órák óta folyton ugyanazt a polkát. Őrület, mindig ugyanaz a polka ! „Haj-rá.“ Az ágyban heverve a legpontosabban kiérzi a polka-füzért, hallja a számtalan láb súrolását az érdes, fényezetlen padlón. A. súrolást minden pillanatban hatalmas dübörgés szakítja meg, mintha hegyek omlanának össze a feje fölött. Aztán egyszerre csak hirtelen kimondhatatlan, veszett vadsággal esik alá, mintegy hallatlan magasból egy pár láb vastag, erős talpú és vagy patkós, vagy vasszegekkel sűrűn kivert sarkú csizmákban, mert a dobbantás száraz kemény, acélos. — Jézus, Mária, milyeneket dobbantanak ezek! Lassacskán kezdte kiismerni a charakterisz- tikus dabbantásokat, amelyek irtózatosan hangzottak egész éjszakákon át a feje fölött, a fejében, az idegeiben és minden porcikájában . . . A polka taktusának a lábbal való kiverési módjából már meg tudta különböztetni Tömösi- nének nénány leggyakoribb és legelke$eredettebb látogatóját. Hallásának eme különböző megisNagykároly, Könyök-utcza 11. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethű fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) ka- utschukban; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: aranyhidak, koronák, csapfogak a legmüvésziesebb kivitelben László Jenő fogtechnikus.
