Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-25 / 8. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 8-ik S2ám. Veisz Sándor is nevetségesnek tartaná ezen felháborodni, mert a mai 48-asko- dást csak egy komédiának lehet tekinteni, melyet a szórakozás szempontjából kell nézni és nem komolyan venni. Azt mondják, hogy a néppárt antiszemita, ellenben a 48-as párt Kossuth Lajos dicső hagyományán felépült liberális párt. Azon jámbor naiv lelkelkeknek, kik ezt tartják, p. o. Sternberg Sándor és Adler Adolf uraknak melegen ajánljuk olvasmányul a fehérgyarmati Kossuth- párt kortes nótáját és plakátjait Szúnyog Strasser Miksáról és zilált felekezeti viszonyairól. Épületes dolgokat olvashatnak azonban e tekintetben a Rózenfeld Zsigmond által szerkesztett helybeli, a gyarmati választás tekintetében antiszemita újságban is. Hogy Szúnyog ezzel szemben ősnemesnek adja ki magát, az természetes, mert melyik 48-as nem hazudik. Általános, titkos választójog, közsé- genkénti és kötelező szavazás, szigorú választói reform, mikor jön el a te országod, hogy véget vessen az ilyen gyalázatos politikai korruptiónak, mint a milyenről a fehérgyarmati választás is, ékes tanúságot teszen ? Úri hunczutság pénzzel és pálinkával szerzett paraszt lelkesedés, 48-as szélhámoskodás, hivatali erőszak, érdekhajhászat és más egyéb undoritó keievényei közéletünknek nem tűnhetnek el addig, mig a mai választói jog és eljárás érvényben van. De hát a mai 48-as vezetőknek a politikai megtisztulás nem áll érdekükben, mert ők lennének elsőknek leseperve a közélet színteréről. Népzarándoklat a Szentföldre. A főtisztelendő egyházmegyei Hatóságok és a rendi Elöljárók engedélyével rendezi P. Kaizer Nándor szent Ferenczrendi áldozópap és szentföldi komiszárus, aki már háromszor volt a Szentföldön és a rendezésbe beleélte magát, mint ezt az 1909. évi jól sikerült zarándoklata bizonyítja. Nem kedvtelésből sem haszonlesésből, hanem Isten iránti szeretetből teszi ezt, hogy a szegényebb sorsú népnek is alkalmat nyújtson a Szentföld, hol Jézus született, szenvedett és meghalt, megtekintésére, mit az ut olcsósága igazol legjobban. Indulás Budapestről 1911. augusztus 1-én. Visszaérkezés augusztus 23-án. Árak: 500 zarándok részére: Jeruzsálembe: 1. oszt. 425 kor., II. oszt. 365 kor. III. oszt. 225 kor. Nazaretbe is: I. oszt 505 kor. II. oszt. 445 kor. III. oszt. 305 kor. Ha május 1-ig 500-nál kevesebb zarándok jönne össze, az árak emelkednének és pedig: I. oszt. 7Ó0 kor., II. oszt. 550 korona, III. oszt. 350 korona. Útirány: Budapest — Trieszt — Jaffa. (Itt azok szállnak ki, akik, nem vesznek részt a Názáreti utón s egy rendelkezésökre bocsájtott ferencrendi Atyával Jeruzsálembe mennek, ahol megnézik a szentélyeket, inig a többi Nazaret- böl visszaérkezik) Caifa — Karmelhegy — Na- zaret (három napi tartózkodás az oda és visz- szautazással együtt; ez idő alatt aki akar, saját költségén mehet a Táborhegyre lovon vagy szamáron) Caifa — Jaffa — Jeruzsálem — Betlehem — Szentjános (ez idő alatt aki akar, saját költségen mehet Jerihoba, Jordánhoz és a holt tengerhez) Jaffa — Trieszt — Budapest. Jelentkezés. Jelentkezni lehet 1911. május hó 1-ig csakis P. Kaizer Nándornál (11., Mar- git-körut 23. sz.), mely alkalommal 50 korona előleg küldendő be. A hátralékos összeg legkésőbb 1911. május hó 15-éig okvetlen beküldendő. Útlevél. Ezen zarándoklathoz mindenkinek útlevélre van szüksége, amelyet községekben az elöljáróságnál, városokban a rendőrkapitányságoknál, Ázsia és Afrika területére kiállítva, kell kérelmezni. Az útlevél legkésőbb 1911. évi május hó 15-ig küldendő be P. Kaizer Nándornak (Budapest, II., Margit-körut 23.). Ruházat. A résztvevők kéretnek egy felöltőt, vagy nagy kendőt magukkal hozni, melyekre a reggeli órákban lesz szükségük. Ajánlom a közönséges olcsó jágeringekei a vászon ingek helyett Az uraknak sárgás nyári ruhát és könnyű fehér kalapot ajánlok. Podgyász. A zarándokok minél kevesebb podgyászszal induljanak útra, mert a sok podgyász csak akadályt képez. Podgyászáról az utón mindenki maga gondoskodik s annak elvesztéséért felelősséget nem vállal a rendező. A papir kofferek nem érnek semmit, mert összetörnek. A bőröndök, vagy utazókosarak jó szolgálatot tesznek. A zarándoklat a szentföldi magyar zarándok-zászló alatt indul. Miért? — A syndikatus kérdéséhez. — Egy eszme keresztülviteléhez két városban szinte pontról-pontra ugyanaz az eset adta meg az impulzust. A hol előbb pattant ki az eszme ott nem sikerült keresztülvinni, a másik helyen megcsinálták. Mikor a Heves színtársulatának egyik tagja lapunk szini kritikusát megsértette, egyértelműen foglalt állást az egész nagykárölyi újságírói kar a megbántott újságíró védelmére. Több értekezlet történvén ez ügyben, azok valamelyikén az esetből kiindulva indítvány tétetett a nagykárolyi újságírói syndikatus megalakítására vonatkozólag. A syndikatus célja az lett volna, hogy az újságírók az őket közösen érdeklő ügyekben együttes erővel léphessenek fel s igy fellépésüknek a kellő súlyt megadhassák. Össze is jöttünk ebben az ügyben többször, azonban megállapodásra nem jutottunk. Addig-addig halogattuk az eszme Kivitelét, amig az újságírói syndikatusunk .szépen még kicsi féreg korában csendesen elhalálozott. Pontról-pontra igy ment ez Szaímáron is, csakhogy ellenkező eredménnyel. Megírtuk lapunk egyik számában, hogy a Heves társulat egyik tagja egy újságírót a színpadról gorombán megsértett. Csomay Győző meghívására összejött a szatmári újságírói kar és fellépésének olyan súlyt adott, hogy csak úgy dőlt a hírlapi bocsánatkérés úgy a sértő színész, mint Heves Béla részéről. Felvetették a syndikatus-kérdést az esetből kifolyólag s a syndikatus már formálisan meg is alakult. Az tény, hogy az eszmét a szatmári újságírók a mi esetünk nyomán mi tőlünk vették át. És ha a „Szamos“ még oly naivul konstatálja is, hogy : milyen érdekes, istenkém, hogy Szatmár az első vidéki város, ahol újságírók egyesülnek, akkor is el fogja magában szép csöndesen ismerni, hogy az eszme eredetileg a mienk s hogy ők mi tőlünk tanulták. Abban azonban teljesen igazságot adunk neki, hogy — bár ilyen ravasz formában, — az orrunk alá dörzsöli: ime ti találtok ki és mi csináltuk meg. erővel markolt a férfi vállába s félig kinyitott ajka közül lihegte : szeretlek, imádlak !! A zene megszűnt, de még ők nem tértek vissza az álmok világából és egy pár perczig folytatták a keringöt. — Azután kipirult arczczal helyére vezette a- leányt. Pár szót váltott vele és azután sietett a buffetbe. Az ajtónál szembe találkozott Várnaival, aki mintegy az utat elállva, félre hivta. — Láttalak benneteket. Érted ? Láttalak és a lelkem megtelt gyűlölettel irántad. — Nem értelek?! .... — Elég! Ne tetesd magad. Hetek óta figyelem, hogy. a hátam megett, mint hizelged be magad egy olyan lány leikébe, aki az én menyasszonyom. Az enyém és senki másé. Engem szeret, nekem adta szivét, nekem adta az első csókjait ............ — Ne izgasd magad alaptalanul. Igazán nagyon rosszul esik tudnom, hogy te, aki a legjobb barátom vagy, ilyen aljasságot tételezel fel rólam. Különben is egy táncz még nem jelent semmit. — Jó, jó ! Igaz .... egy táncz . . . . de a többi. — Micsoda többi ? — A leveleid ! Te nyomorult gazember, te .... te ... . Rárohaní és leteperte a földre. Mint egy vadállat tépte, fojtogatta. A vendégek összeszaladtak, és szinte félholtan vették ki -kezeiből Pilisit. — A történtek láttára á leány és az anyja azonnal kocsiba ültek és haza hajtattak. Pilisi is pár perez múlva távozott. Az egész bálteremben azt sugták-bugták, hogy Várnai megverte a legjobb barátját, mert a menyasszonyát elcsábította. Forgott a pletyka, nőtt, növekedett és felvett mindenféle czifra hazug sallangot. Várnait dicsőítették, Pilisit gazembernek, kétszínű hitványnak tartották. Pilisi hazament. Rádobta magát a pam- lagra és heves zokogásba tört ki. Érezte a szégyen és a közvélemény nyomasztó súlyát. Igaz! Ő szerette Alicet, de soha még gondolatban sem ért hozzá. Tisztelte benne Várnai menyasszonyát. De Isten tudja, hogy történt, a lány szivében a szerelem szárnyra kelt és forró szenvedéllyel ostromolta az ő szivét. Azt a szivet, amely már úgyis szeretett, hőn, igazán, vég nélkül. Levelet irt neki. Ártatlan, semmit mondó, tartózkodó levelet. Jött a válasz, telve nagy, igaz szerelmes érzésekkel. Ez elvette az eszét és irt a szive szerint. A gondolatok egymást érték agyában. Néha a tehetetlen düh fogta el, majd a szégyenérzet és szeretett volna megválni az élettől. Egyszerre kopogtak a szobája ajtaján és be sem várva a feleletet, belépett Alice. Becsukta maga után az ajtót és azután odarohant a férfihoz, szenvedéllyel fonta át karjával nyakát, majd hosszan, mintha a vért szívná ki az ajkából, megcsókolta. — Bele fájdult a feje, remegett az egész teste a csók tüzétől. — Az Istenért 1 Hogy jött ide ? Hogy jöhetett el hozzám ? — Ne .... ne kérdezzen, csak eljöttem. Mert .... mert . . . kötelességemnek tartottam .... mert szeretem magát . . . mert szeretlek Téged ! Ölelj .... csókolj!! Nem akarom, hogy úgy váljunk el, hogy ne erezzem a csókod, az ölelésed .... — Alice ! Térjen magához, maga nincs eszénél .... Menjen haza szépen és feküdjön le ... . — Nem ! nem! Nekem holnap el kell utaznom és csak Várnai oldalán térhetek vissza, ő akkor már a férjem lesz. Érti ? A férjem! Az az ember akit utálok, gyűlölök, de meg kell mentenem a szüleim, csak az apámért megyek hozzá, az én szegény jó apámért. — Ülj ide melléin ! Nézd, behunyom a szemem csókold meg az ajkam . . . Pilisi szinte reszketett a vágytól, de azért mégis legyűrte vérének esztelen lázongását. Oda ült a leány mellé, megfogta a kezét és csendesen, higgadtan beszélt hozzá. — Alice! Ha én most visszaélnék a helyzettel, akkor becstelen, kéjencz lennék, pedig én szeretem magát igazán, de nem akarom, hogy valamikor megbánja azt a mit most tett. Menjen haza, amig észre nem veszik elmaradását. — Kálmán! Értsd meg, hogy a szivem szavára hallgatva jöttem ide.’ Hadd legyen hát igaz az, amit most beszélnek. Ne légy becsületes. Hisz ártatlanul bántott meg .... itt vagyok .... eljöttem én a boszú eszköze ............ — Nem . . . Nem ! Könyörgöm neked ne gyötörj. . . . Alice !! — Nézz a szemembe, simogasd meg a hajam, csókold az ajkam, csókolj, ölelj, akarom, akarom !! Odakúszott, mint egy macska a férfi keblére és hízelegve átkarolta puha karjával a nyakát, azután lázas sietséggel szerelmes szavakat susogott a fülébe. Pilisi elvesztette az önuralmát, vadul átfogta a lány derekát és megcsókolta szenvedélyesen az ajkát. — Alice ! Megöllek .... megfojtalak . . . te kis Putifárné! lihegte lázasan. —
