Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-30 / 52. szám
III. évfolyam. Nagykároly, 1911. december 30. 52-ik szám. északkeleti újság POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre Félébe Negjsfedévre Tanítóknak egész évre 8 korona. 4 „ 2 „ 5 „ Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. —~ Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. I Gróf Zichy Nándor. I I H—BBBEBMBBM1 MHB— A megváltó születésének idei ünnepe sVonroru és mély gyászt hozott a katho- 1 ikiis magyarokra. E napon vesztették el gróf Zichy Nándorban vezéröket, sőt többet mint vezérüket, mert a vezér tevékenysége csak arra az időre terjed, mig tettleg működik, Zichy Nándor élete és működése azonban évszázadokra kiható jelentőségű lesz Magyarország és a magyar katholikusok életében. Hogy több volt, mint vezér, azt legjobban mutatja az, hogy bár évek óta a betegség és aggkor lehetetlenné tett számára minden aktiv résztvételt a közéletben, megmaradt egész a most bekövetkezett haláláig a küzdő magyar kathoücizmus képviselőjének úgy hivei előtt, mint az ellentáborban, éppen úgy, miként Kossuth Lajos képviselte számunkra a magyar nemzeti -önállóság eszméjét. Hogy minő nagy ember hunyt e. most karácsony ünnepén, azt a világ igazán csak most ismeri fel és teljesen csak még ezután fogja elismerni, habár azok, kik vezéri szavtit követték, tudták és érezték azt igen jól. Ezeknek száma azonban kicsiny volt és a hatalmas ellentábor zaja, melynek érdekei meggyőződésük ellenére is azt parancsolta, hogy gyöngítsék a hatalmas ellenfél tekintélyét — tulharsogta szavokat. A halál után azonban igazságot kell szolgáltatni és látjuk is sorban a legádázabb ellenfél zászlóját is tisztelettel meghajolni az elhunytnak nem csupán egyénisége, jelleme, hanem az általa képviselt eszme ereje és sikere és az általa végrehajott mü nagysága előtt is. Az egész magyar sajtó és közvélemény, nem véve ki a legszélső szociáldemokráciát és szabadkőművességet sem, egyhangúlag és nyíltan elismeri hogy a keresztény világnézetet a magyar közéletben gróf Zichy Nándor hi- ta életre és e világnézet elementáris e> el nyomult előre és hatalmas tényezővé vált. Nem a 400 magyar képviselő mellett kicsinynek feltűnő 13 néppárti képviselő az elhunyt szorosabb értelemben veti párthive képezik életének és működésének eredményét, hanem azon százezrek, kik többé-kevésbé elfogadták irányelvnek a keresztény világnézeteiét és a kiknek képviselői a parlament valamennyi partjában jelentékeny, a néppártot sokszorosan meghaladó számban ülnek az ország törvényhozó testületében is. Azon több ezernyi katholikus egyesület, melyek közvetlenül ő általa és közvetve az ő általa indított mozgalom által lőnek életre híva és váltak hatalmas küzdő csapat- jaivá, a keresztény Magyarország eszméjének. Mindezek tények, melyek az erőszak^ furfang és óriási pénzáldozattal ma nj$g visszautasított kimondottan kérészi ' irányú párt a néppárt csekély s( mellett is oiy kiáltóan hirdetik gróf 2tícföy Nándor nagyságát és dicsőségét, hogy azt sírja felett el nem ismerni még a legádázabb ellenfél sem képes. Bármennyire hangoztatták is és fogják ezután is hirdetni, hogy a magyar katholikus mozgalom csak az egyházi vagyont féltő papok által félrevezetett néptömegek actiója, az elhunyt jelleme és tehetsége oly megdönthetien bizonyítékot szolgáltatnak a mellett, hogy az általa képviselt eszme magasabbrendü és öntudatos emberi meggyőződésen alapuló, hogy ezt tartózkodás nélkül kénytelenek elismerni azok is, kik taktikából mindeddig makacsul tagadták. Azok pedig, kik őt elvesztették, a magyar katholikusok küzdő tábora, megnyugodva abban, hogy Isten őt a kei lő pillanatban adta vezérül nekik és engedte az emberi kor úgyszólván végső határáig számukra dolgozni, mélységes szeretettel és hálával fogják őrizni emlékét. Annak a férfinak lénye, ki méltán sorozható a magyar katholikus egyházat megalapító Szent István és visszahódító Pázmány Péter mellé harmadik legnagyobb magyar kat- holikusnak, nem fog megszűnni földi létével együtt, nini fog közöttünk és bizonyára még erősebben érvényesülni, Egy zenés temetés története. Irta: Auróra. Ella óvónő volt s mint ilyen került egyik máramarosi községbe’ óvónőnek. Az országnak egyik széléről a másikra dobta a sors, hogy tisztességes kenyerét megkereshesse. Valami távoli rokonság jussán tudta csak megnyerni a szerény javadalmazással járó állást. De azért ő meg volt sorsával elégedve. Nagyon szerény leány volt s hogy belecseppent egy teljesen idegen világba, ahol csak csupa idegen emberek tekintetével találkozott, egy cseppet sem kedvetlenedéit el. Volt benne energia és egy csomó élni vágyás, ami kitetszett minden szándékából, minden cselekedetéből. A szerény kis óvónői lak, amely eddig olyan elhagyatott volt, hogy beillett volna bagoly-várnak is, kezdett barátságos külsőt ölteni. — Belül szintén, mert Ellának nagyon finom érzeke volt a szép iránt. A kicsi, két szobából álló lakás, melyből az egyik szoba a gyermekek játszó-terme volt, csak úgy csillogott a tisztaságtól. Csak egyetlen hibát róttak fel neki az egyszerű falusi emberek, hogy cifrán öltözködik. Pedig nem volt az cifra, csak tiszta és Ízléses. De ugyan miből is költhetett volna cifra ruhákra, mikor alig volt a keresete elég arra, hogy tisztességes megéljen belőle. Lassan-lassanmég is csak megbarátkoz- koztak vele, mert lekötelező modora, kedves jósága még a legnagyobb ellenségét is lefegyverezte. A gondjaira bízott gyermekek pedig job- bin szerették már talán, mint édes anyjukat. Kezdett már bejárni a falussi intelligens családokhoz is, ahol előzékeny szívességgel fogadták s csakhamar nagyon meg is szerették. Egy alkalommal a falu jegyzőjénél volt együtt egy nagy társaság, ahová Ella is hivatalos volt. Ezen a zsuron hozta össze a sorsa egy férfivel. Tudja Isten, talán elég egy tekintet is ahhoz, hogy két szív örökre egybeforrjon. Ella jól tudta, hogy mit jelent rá nézve ez a találkozás, de sejtette már talán Léhman is, — aki különben tanítója és kántora volt egy személyben a községnek, — hogy a találkozás őreá nézve nem lehet érdektelen. A társaságban már tetőfokra hágott a jókedv s az intim társaság minden egyes tagja vidám hangulatban volt, csak Ellán és a kántoron látszott, hogy az ő gondolatuk valahol máshol jár. Talán egymással voltak elfoglalva. Ki tudhatja ezt ?! Most valaki fölállt a hosszú asztal mellől odament Ellához, szeretettel magához ölelte és kérte, hogy daloljon valamit. A jegyző fiatalabb leánya volt. Ellán látszott, hogy a kívánságot teljesíteni nehezére esik, mire minden oldalról fölhangzott a kívánság, de most már olyan módosítással, hogy a kántor szépen kisérni fogja zongorán. — Szívesen teszek eleget kívánságuknak kedves hölgyeim, ha evvel gyönyörűséget szerezhetek a társaságnak, — felelte Lehman s már indult is a zongora felé. Ella látta, hogy most már nincs menekvés, ő sem kérette magát, hanem halkan trillázni kezdett. — Közelebb, közebb, Ella! Gyere a zongora mellé! - kérte őt a kis jegyző leány. Megtette ezt is. De most már csak az volt a kérdés, hogy a sok, kívánt dal közül melyik legyen hát az első. Végre abban állapodtak meg, hogy az legyen az első, amelyik Ellának legjobban tetszik. Ekkor Ellának a tekintete véletlenül találkozott a Léhman tekintetével s utóbbi jól megfigyelhette, hogy a leány szemei könnyben úsznak. Úgy tett, mintha nem venné észre s megkérdezte a leányt, hogy melyik dalba kezdjen. — „Éjszaka volt, amikor én születtem“ — felelte a leány s nyomban bele is kezdett a mélabus dalba s olyan szivrehatóan dalolt, hogy szem nem maradt szárazon. — Te ugyancsak megrikattál bennünket, Ella — hangzott a barát lő szava. — De mi van a kántorral ? Léhman ! Léhman ! Mi lelte magát ? — O semmi, igazán semmi; csak egy kicsit ellágyitott ez a szép, szomorú dal. — Mit szólna hozzá, ha a kórusban egy ilyen kitűnő hanganyagot tudna, mint amilyen kitűnő hanganyaga van Ellának ? — kérdezte az egyik jegyző leány. — Hát bizony az nagy áldás lenne, mert úgy is gyenge a kar. De nem merném hinni,
