Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-28 / 4. szám

2-ik oldal.

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG

4-ik szám.

katholikus kultúrintézményekkel és egyletekkel, melyek azonban elzártan elhelyezve alig észrevehetők, mig egy impozáns palotában csoportosítva szembetűnnének, a katholikusokban nagyon is hiányzó öntudatot, erőérzetet felébresztenék.

Ne feledjük, hogy nem hitéletről van szó, a meiyben a külsőség nagy ereje elvitázhatlan. A katholicismus ha a modern korban is akar a templomon kivül hatni az emberiségre, a modern igényeknek megfelelő eszközökkel is kell dolgoznia. Egy ka holikus kaszinónak p. o. a mely prosperálni akar, mindazt nyújtani kell tagjainak a mit más hasonló intézmény nyújt, sőt azt lehetőleg túl kell szárnyalnia.

Minden vállalkozás bizonyos kocz- kázattal jár és ez alól a katholikus palota sem lehet kivétel. Az, hogy a szükséges anyagi erő ma még nem áll készen, vagy hogy a mai viszonyokat tekintve a vállalkozás nem igér biztos sikert, nem lehet irányadó, mivel a fejlődést is figyelembe kell venni. Ne feledjük, hogy ellenfeleink éppen az által lettek erősek, mert mertek vállalkozni — és koczkáztatni, — ezzel irányitott- ták a fejlődést, nem pedig nyomában kullogtak.

A magyar katholicismusnak egy nagy és még kihasználatlan erőforrássá van: a közvagyona. Péter Kolb az osztrák sajtó-apostol egy találó megjegyzést olvasott fel az insbrucki katholikus gyűlésen egy pesti zsidó lapból, hol ez a lap gúnyolódik a magyar katholikusok tehetetlensége felett, holott egy fél püspöki vagyon elég volna a liberális sajtó tönkretételére.

Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy az egyházi vagyon fizessen minO-esstendőben.

Apró csemetéink amíg szenderegnek,

Jer ide, feleség!

Erős vállaimon gyenge kis fejednek Jó helye legyen még;

Virrasszunk csendesen Haldokló éjjelen.

Ne szomorkodjál ám, szivem napsugara, Nem siratni hívlak!

Hiszen e temetés — furcsa bizonyára — Felüditő írnak /s beillik nekünk,

Ha elelmélkedünk.

Igazunkért noha néhányszor megmartak, Tüszurásuk semmi;

Sajogva nem fájhat soha az olyannak, Hamisan fényleni Ki nem vágy, s kit vére Nem húz hízelgésre.

Vigan pillanthatunk vissza az ó-évre,

Ugy-e, édes párom! ?

Valósulatlanul szétfősz lőtt reményre Ráfogjuk, hogy: álom,

Melyet — bízunk hittel —

Az uj tán nem visz el.

Apró angyalaink amig nyugalomba,

Vedd elő, feleség,

Imádságos könyved, halld az ingaóra Utolsó percentét!

Aztán az éj szője Fátyolát szemünkre.

Tóth Lajos.

jdent, azon távoli dologra sem gondolunk, mikor a katholikus autonómia kezében az egyházi vagyon tizszerte jövedelmezőbb és húszszorta produktivebb lesz a mainál, hanem csak arra czélzunk, hogy a katholikus közvagyon is produkálhatna olyképpen, mint a bankokban a betét, mely magában holt tőke, de a bank müveietei által produktív alkotó tényező lesz.

A szatmári káptalan alapítványi pénztárában milliók hevernek olcsó kamatozás mellett. A nem keresztény vállalkozó nem hevertetné ezeket parlagon. E pénznek már régen be kellene építve lenni katholikus iskolákba, vagy más intézményekbe, melyek a katholikus czélt szolgálják, hogy ne csak a jövedelem, de maga a tőke is produkáljon. A tőke az ingatlanban is biztos helyen van, a jövedelemről pedig gondoskodni lehet.

Megengedem, hogy a statútumok útban állanak, de csak ma, mert minden szabályzaton lehet változtatni. A katholikus oalotát fel lehet építeni a katholikus tőke egy kis részéből, a jövedelem biztosítására pedg talán kerülne alkalmas jótálló is.

Miután azonban az egyházmegyének minden tekimetben legkatholikusabb városa Nagykároly és miután itt is megvannak az elhelyezésre szoruló katholikus intézmények, talán egy károlyi katholikus palotát is bele lehetne venni a tervezésbe. Az egyházmegye úgy is sokkal tartozik nekünk ha abból indulunk ki, hogy mindenkit egyformán kell részeltetni és ennek daczára hol áll a szatmári katho'/kusélet a károlyihoz?

Érdekes! Szatmár úgy járt el, mint egy nagyon düiöp ellenfél, aki inkább üt önmagán is egyet, ca.t hogy a másikon is ütve legyen. — idevesse és társulatával ugyanis Szatmár sincs megtégedve. Bizonyítja ezt az a körülmény, hog> bár megválasztotta Hevest, — mint a „Szamos4 és társai Írják, — „meglepő egy- értelmüséggl“ mondotta ki, hogy a választás csak egy éve szól s csak ennyi időre köti meg Hevessel a szerződést; egyúttal szemére veti hibáit, figyeneztetve és utasítva őt arra, hogy szerződéses kötelezettségeinek a legpontosabban tegyen eleget, társulatának gyönge erőit cserélje ki « a társulatot egészítse ki. A legnagyobb bionyiték különben az, hogy a szatmári szavaztok egyharmad része még most is, amikor a Hves-kérdés Szatmáron pártkérdéssé avanzsált a zatmár és Nagykároly közötti harcban, — isrcteljük még az ügy ilyen exponált stádiumábai is Heves ellen adatott le. Heves tehát nem ngyon örülhet a győzelmének, amely csak annyibn győzelem, hogy ő volt az eszköz, amelyenyakonragadva Szatmár ütni vélt egyet Nagylrolyon. Megjárja Heves ur, ha egy év letelte un, a mikor már eszköznek sem kell Szatmáin, azt fogjág neki mondani: „A mór megtet kötelességét, a mór elmehet.“ Szatmártól félik. De Szatmárnak sem sikerült a vágás, ahry azt szerette volna. Nagykárolyt megszabaditta Hevestől és Szatmártól tehát nekünk haszált. Önmagának pedig a nyakába varrt egy antársulatot, akivel nincs megelégedve, tehátinmagának ártott. Ilyen sikertelen vágásért ekma áldozat, — ez már igazán megható.

Fiassünk elő az „ÉSZAKELETI UJSÁG“-RA.

A Kölcsey Egyesület választmányi és közgyűlése,

A Nagykárolyi Kölcsey Egyesület folyó hó 22-én d. e. 11 órakor tartotta meg választmányi ülését, amit nyomban követett a rendkívüli közgyűlés, melyen körülbelül 50 egyesületi tag volt jelen.

A választmányi és közgyűlés tárgya azonos volt. Cseh Lajos alelnök lemondásának bejelentése folytán a folyó hó 3-án tartott választmányi ülés elhatározta, — foglalkozván a lemondás okaival, — hogy a lemondó alelnöknek elégtételt ad őt a „Közérdek“ czimü lapmiatt széről indokolatlanul ért támadás miatt s emiatt egy öt tagból álló bizottságot küldött ki, amely egy határozati javaslatot volt készítendő, amelyet a bizottság a választmány, majd a közgyűlés elé terjesztett elfogadás véget.

A közgyűlést dr. Falussy Árpád elnök nyitotta meg, vázolván megnyitójában azt a szomorúan tapasztalható tényt, hogy a sajtó egyrésze nemcsak itt, ami városunkban, hanem a fővárosban is eltér attól az intentiótól, amit a sajtószabadság fogalma megenged s beleavatkozik az egyéni élet olyan fázisaiba is, amelyekhez a nyilvánosságnak épen sémi köze sem lehet. A hírlapok nagy részének ez az elgaloppirozása nem hagyta megtaposatlanul a Kölcsey Egyesületet sem akkor, amikor közszeretetben áiló alelnökét minden ok nélkül meg- hurczolta, s épen ez késztette az egyesületet arra, hogy alelnökének elégtételt adandó, az ilyen sajtó ellen, mint ítélő fórum nyilatkozzék meg. S amidőn egyfelől elitéli a jogaival visszaélő sajtót, az egyesület alelnökét arra kéri, hogy ez az igaztalan támadás ne kedvetlenitse el őt a további nemes munkától, mert erre szüksége van az egyesületnek, de meg a társadalomnak is.

A többször megéljenzett beszéd után felkérte az elnök az egyesület titkárát, hogy az ötös bizottság által megszövegezett s a választmány által elfogadott határozati javaslatot olvassa fel. A felolvasott és egyhangú lelkesedéssel elfogadott határozati javaslat szövege a következő:

Határozati javaslat:

A „Nagykárolyi Kölcsey-Egyesület“ figyelemmel kisérvén az utolsó évek alatti hírlapirodalom nagyon gyakran czélzatos kritikáit s különösen azt, hogy minden tárgyi ok nélkül némely hírlap beleavatkozik az egyének magánéletébe s nem ritkán meghurczol olyan, a közéletben üdvösen szereplő egyéneket, akiknek működését a közjó kívánja meg, — igy mint irodalmi egyesület illetékesnek tartja magát arra, hogy az ilyen sajtó ezen elfajult irányzatát a nemzeti érdek, az eszményi sajtószabadság fogalma és a közerkölcsiség szempontjából elitélje s kifejezést ad azon óhajának, vajha minden magyar sajtótermék inkább tömöríteni igyekeznék azon jobbjainkat, akik önzetlenül fáradnak nemzeti kultúránk emelésén, nem pedtg elkedvetleníteni a kiválóbbakat, akik szocziális értelemben mintegy kötelezve vannak a közjóért munkálkodásra.

Ennek előrebocsájtása mellett, a Kölcsey- Egyesület közgyűlése szónélkül nem hagyhatja azt az eléggé el nem Ítélhető támadást, amely az egyesület nagy érdemeket szerzett alelnökét, Cseh Lajost érte, minden jogos alap és indok nélkül. Ebből folyólag a Kölcsey-Egyesület, mint irodalmi és társadalmi egyesület, hivatottnak érzi magát arra, hogy akkor, amidőn alelnökének buzgó fáradozása és sikerdus működése feletti megelégedésének és az iránta érzett őszinte tiszteletének és nagyrabecsülésének kifejezést ad, a sajtó eljárásátgem beléy gézzé s Cseh Lajost arra kéri, hogy az őt ért alaptalan és igazságtalan hírlapi támadást figyelmen kivül hagyva, az egyesület és a köz érdekében alelnöki székét megtartani szíveskedjék.

A határozati javaslat elfogadása után So- mossy Miklósné szólalt fel s körülbelül a következőket terjesztette elő:

A felolvasott és immár elfogadott határozathoz egy indítványt óhajt fűzni. A határozat tökéletes munka, mert kitűzött czéljának teljesen megfelel: a választmány szándéka értelmében megbélyegzi a helytelen irányú sajtó sza-