Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-15 / 28. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 28-ik szám. latait megmentse, — Khuen és Tisza megkapták ugyan az engedelmet a választói reform halogatására, de csak azon feltétel alatt, ha liferálni képesek lesznek és igy ha a liferálás megakad Bécs rögtön visszatér kedvenc ideájához. A munkapárt most issza meg a levét annak, hogy elvi alap nélküli pártnak súlyos visszaélésekkel való többségre juttatását többre becsülte, mint egy becsületes 67-es koncentrációt, melyben egy erős néppárt és egy erős alkotmánypárttal együtt a konservativ Tiszaisták egy mérsékelt választói reformmal olyan szim- páthiát élvezhetnének az országban, mely keresztül segitné őket a 48-asok obstruk- cióján és a radikálisak intrikáin. Ez azoban nem tetszett a hatalom birtokosainak és igy most szimpáthia helyett kárörömét találják az országos közvélemény azon részének, amely a dinasztiával való békés megegyezést és a komoly munkát akarja. Az elbizakodottság és a határtalan hatalomvágy ölte meg a 48-as pártot és ez lesz a sirja a munkapárt Tiszais- táinak is, ha csak kellő időben nem változtatnak taktikát és nem térnek át az összes konzervatív és 67-es elemek egyesítésére, ha ugyan már ezzel egyáltalán el nem késtek. Apponyi tanárságáról - és még valamiről Az a nagy férfiú, akit mint nemzeti büszkeségünket említhettünk, ki annyi sikert, annyi diadalt, hirt, nevet szerzett Magyarországnak, a ki reprezentálta Magyarországot, nemcsak Európa, hanem az egész világ szine előtt, akit nagy embernek, nagy politikusnak, lángleikü szónoknak, nagy tudósnak és nagy jogásznak ismert el az egész világ, akinek ezekután természetesen felül kellene emelkednie a kis emberkéken, á kit nem pusztán megjutalmazva, vagy kitüntetve, hanem úgy kellene elhelyezni, hogy továbbra is folytassa hazafias, nagy munkáját, akinek fel is ajánlották az egyetemi tanári kathedrát, — Apponyi Albert gróf nem lesz egyetemi tauár. Nem pedig azért, mert dacára a meghívásnak, dacára • annak, hogy mind a két tanács egyértelműen ajánlotta, nem lett kinevezve, hanem ennek mellőzésével pályázatot hirdettek az egyetemi tanszék betöltésére. Természetes ezek után, hogy Apponyi nem pályázik a tőle ilyen cudarul elvett állásra. Ez a körülmény azonban jellemző a mi viszonyaink undorító, bornirt, ostoba és szemtelen vonásaira. Minden más országban millió kéz sietett volna a magasba emelni azt az embert, aki hazájának annyi dicsőséget szerzett, a kinek annyi érdeme van hazája érdekeinek minden tőle telhető irányban való előmozdításával, csak nálunk történhet meg az, hogy valakit politikai okok miatt, másrészt pedig azért, mert épen a kalholikus vallásnak, tehát az államvallásnak exponált hive, ennyire mellőzni legyenek vakmerők. Mert téved ám az, aki azt hiszi, hogy a vallásnak ehez nincs köze. Nagyon is sok köze van. A zsidó szabadkőművesség erejét látjuk benne megnyi'atkozni, annak a maffiának az erejét, amely csuszó-maszó sunyisággal, farkcsóváló kutyák alázatosságával adja az ártatlant szemben, de dolgozik állandóan a háttérben, a kulisszák mögött. Látszólag türelmes és ártatlan, de ha úgy hirtelen visszanéznénk, amikor undorral elfordulunk tőle. látnánk, hogy úgy csattogtatja ránk a fogait, mint a veszett eb és sunyi alázatossággal lappangva, szinte észrevétlenül jut mindig közelebb és szerez mindig több és több erőt, befolyást, hatalmat. A szabadkőművesség, amelynek 90 százaléka zsidó, ma olyan erős, hogy a kormányt is ilyen intézkedésre terrorizálni képes, mint amilyen Ap- ponyinak visszautasítása volt, a ki disze lett volna az egyetemnek, akinek ragyogó közjogi előadásait megtapsolták a világ legnagyobb egyetemei. A szabadkőművesség felülről, tolakszik lefelé. Nem a kisemberek, a milliók között keresi embereit, hanem fenn a magasban, a hatalmasok, a nagyok között, akik intézkednek, akik diktálnak a millióknak, akik anyagilag, szellemileg és minden irányban uralkodnak a kicsiken: a kormányban, alsó- és felsőházban, kúrián, táblán, ott, ahol elvileg, és nagy dolgok fölött határoznak. így fekszik áztán rá az erejük mindenre és mindenkire, a kit megszerezni hasznos és terrorizálni érdemes. Ezért nem tartjuk az Apponyi mellőzését csupán politikai kérdésnek, ezért írjuk fel ezt is a maffia már-már túlterhelt számlájára, mert látjuk a vörös pókhálófonalakat, amint ágaznak ki a páholyok szötét odvaiból minden irányban és beszövik a kormányt, a bíróságokat, a nagy embereket, minden olyan egyént és testületet, amelynek egy erős ellenségtől félni oka van, vagy amelyet behálózni és a nagy célnak megnyerni előnyös :és hasznos. Persze egy Apponyi Albert grófot az egyetemen tudni olyan lett volna a szabadkőműveseknek, mint a tömjén az ördögnek, a zsidók meg úgy érezték volna mngukat tőle, mintha szentelt vízzel öntötték volna őket nyakon. Ez pedig rosszul esett volna a rituálisan víziszonyban szenvedő kóser nyakaknak. Mi sem természetesebb tehát, hogy Magyarországon a magyar kormány egy magyar egyetem ügyét nem úgy intézte el, mint az hazafias, soviniszta magyar szempontból dukált volna, hanem úgy, hogy hőn szeretett keleti vendégeink és az azok által alakított, de már sok jó magyart megmételyezett és odacsábított szabadkőműves maffia meg lehessen elégedve a döntéssel, amelyhez még jogtalanságot elkövetni és az egyetem autonómiáját felrúgni sem átallták. Csak igy tovább! Vigyázzunk mindig, hogy valamiképen meg ne bántsuk őket. így még sikerülhet elérni azt is, hogy pájeszt növesszen a magyar király, thaies váltsa fel a koronázási palástot és a csodarabbi tegye fel a király fejére Szent István ragyogó koronáját. Hogy valamiképen meg ne bántsuk őket! —yTűz. Folyó hó 13-án, csütörtökön a déli órákban kigyuladt a Gulácsy Tibor-féle ház udvarán álló istálló. Az őrök, akik a város közepén álló templom tornyáról figyelnek, sokat késtek a jel megadásával, holott a tűz úgyszólván a templom tövében, attól valami negyven lépésnyire gyűlt ki. Ha humoros vénánkat akarnók kielégíteni, azt írhatnánk, hogy végre, miután a tető már félig leégett, megérezték odafent a nagy meleget és kezdtek körültekinteni, hogy mi baj lehet. De ezzel aztán vége is a mulasztásnak. Mert amint a jel megadatott, két perez alatt már ott volt a tűzoltóság a szerencsétlenség színhelyén, — künn voltak az önkéntes-tűzoltók is, akik a legbámulatosabb ön- feláldozással fáradoztak — és nyomban megkezdődött a munka. A tetőnek áldozatul kellett esnie, az épület azonban kevés áldozattal renoválható lesz. Sok bajt okozott a vízhiány, amely miatt a már kivonult tűzoltóságnak sokat kellett késnie az oltás megkezdhetéséíg. Egy ma megjelent újság, a „Közérdek“ amely különben is piszkolódásokban leli gyönyörűségét és mindenkit meghurezol akihez csak hozzáférhet s amely különös gyönyörűséggel támadja állandóan Demidor Ignácz rendőrkapitányt, mai cikkében annyira tűzbe jön ebből a tüzből kifolyólag, hogy már nemcsak teljes tétlenséggel, óriási mulasztásokkal vádolja a rendőrkapitányt, hanem nagy hangzású fő, al- és mellékczimekkel szenzáeiósitott czikkében azt is konkrét tény gyanánt jelenti hogy Demidor kapitány ellen (Két nappal ezelőtt volt csak a tűz) már fegyelmi vizsgálat is van folyamatban. sivatagból kivezesse az Ígéret földjére.“ De semmi tervelése többé nem sikerül. 1729-ben a bécsi udvarnál tesz lépéseket, hogy hazájába visszatérhessen, de sikertelenül. Szomorú napok virradtak Rákóczyra. Beköszöntőitek a számkivetés örömtelen, véghetetlenül egyhangú hosszű-hosszu évei. Egész világrészünkben csendes és nyugodt minden. Még a messzeség .ködhomályában sem látszott a felhők tornyosulása, a menydörgésnek közelgő moraja, mely a nemsokára kitörő égiháború közeledését jelenti, sem hallatszott ; hanem épp ellenkezőleg a politikai látóhatáron játszi, derűs napsugár ragyogod, a levegő, tiszta átlátszó volt. A fejedelem a tenger partjára ült. „S hallgatá a csendes Tenger morinogását S gondoiá, hogy hallja Fölriadt népének Távoli zúgását.“ Végre-valahára 1733-ban föltűnik egy felhöcske Európa politikai látóhatárán, azonban délibábszerüen. Kitört ugyanis a lengyel örökösödési háború, a francia, spanyol és szárd udvarok háborút üzennek III. Károly- nak; Rákóczy hadjáratot akar vezetni Magyar- ország fölszabadítása érdekében. De most sem érhet célt. Senki sem nyújtja segélyt adó kezét'feléje; megsértett büszkesége és csalódása betegségbe ejtik és 1735 április 8-án éppen nagypéntek napján, 50 éves korában a Mindenható Úristen véget vet szenvedéseinek, huszonnégyévi számkivetésének s elviszi lelkét a mennyek országába, „ahol a gyönyörűségnek és . z örömnek poharából itatja. Úgy halt meg mint egy gyermek.“ (Mikes.) Szivét végrendelete szerint Groboisba a kamuldiak zárdájába küldték, tetemeit pedig Konstantinápolyban, anyja Zrínyi Ilona,mellett helyezték örök nyugalomra. „Messze tengerparton All a szent sir, a zö'ld Tenger sárga partján.“ Keserűséggel és lemondásokkal teli élte megható, dicsőségteljes, halálozása magasztos példa a keresztény világnak. Messze idegenben, távol honától, a zúgó, mormogó tenger partján végezte be pályafutását szabadságharcaink legdicsőbb vértanúja, történelmünk legrokonszenvesebb alakja, a Bocskay és Bethlen által megkezdett nemzeti fölkelések utolsó, de legnemesebb vezére. Hazáját önzetlenül szerette, keblében egy nemzet rajongása, lelkesedése lobogott, szivében a honszerelem veszta tüze égett kiolt- hatatlanul. A magyar nemzet alkotmányának és szabadságának rendületlen védője. Ő, ki hazájának függetlenségéért föláldozta életét, szerelmét, királyi vagyonát, mindenét. Magának semmit, honának mindent kiván. Kész lemondani az erdélyi fejedelemségről is, csak legyen szabad a haza, állítassák vissza az ősi alkotmány. Nem a hir, dicsőség, önzés, ha-r nem sokkal nemesebb, szentebb cél adta kezébe a kardot: hazájának magyarázhatatlan, rajongó, lángoló szeretete, törvény, igazság, a haza üdve; s midőn honának szabadsagát nem tudja kivívni, elbujdosik, számkivetésbe megy, ezzel is megmutatva, hogy törekvéseiben, küzdelmeiben semmiféle hasznot nem keresett. Rákóczy egy élettel bírt, azt hazájának szentelte ; egy szív dobogott kebelében, azt is hazájának áldozta. Csak addig akar élni, inig a hazáért és szabadságért élhet. Amily nagy Rákóczy mint szabadsághős, épp oly nagy. mint ember, Bámulatra méltó a jó és szép utáni vonzalma, szeretete, igazságossága, jószívűsége, vallásossága és ebből kifolyólag ama szerénysége és megalázkodása, mely a fejedelmek legszebb, de egyszersmind legnehezebb erénye. Főjellemvonása az isteni félelem, a jámborság, főélvezete pedig a keresztény erények gyakorlása. Buzgó, hivő katholikus lélek. A kárvágy, irigység, dicsvágy s hiúság teljesen hiányzottak nemes kebléből. Férfi a szív legnemesebb értelmében. Serege mindég hiven ragaszkodott hozzá s nevét a pusztán átragyogó csillaghoz hasonlította. Nemes és szerény föllépésével, őszinteségével ésegyenes- lelküségével, nyájasságával s leereszkedéséyel, magas miveltségével és szeretetreméltó modorával mindenkit elbájol. Erkölcsi tisztaságát mindvégig megőrizte s buzgó valásosságában, hitében a sok csalódás és szenvedés ném- hogy megrendítette volna, sőt még inkább megacélozta, megerősité.
