Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-10-08 / 42. szám
2-ik oldal. 42-ik szám. röpiratot irt az által mos választói jogról, a trónörökös pedig ennek hajthatatlan hive. A második győzelem czimen dicsőíti a kormányt a jó öreg, sok urat becsülettel kiszolgált Szaímármegyei Közlöny, Ezt a győzelmet az által aratta volna a kormány, hogy sikerült neki Rottschildtól uzsora-kamat és jó provízió ellenében kölcsönpénzt kivasalni. Nem is tudtuk eddig, hogy igy is lehet győzni. A nagykárolyi kölcsönvevök büszkék lehetnek ezután, mert minden megszorozott váltó a Takarék- vagy Népbankkal szemben aratott dicső győzelmi számba jön. Megengedjük, hogy például Rosenblatt Lipinek sikerül kölcsönpénzt kapni, ez győzelemként volna dicsőíthető, de a magyar állam talán még sem annyira hitelképtelen, hogy olyan borzasztó nagy dicsőség lenne neki ha kölcsönhöz jut. Alig van nap és alig van lap, mely drága hazánk tizenkét miliónyi katholikus polgárát megkímélné a gúnytól, a bántálmaktól, a gyalázásoktól, Teszik pedig legnagyobb mértékben a szabadkőműves fenegyerekek. Nem csoda hisz liberális órában vagyunk, vagy mi a szösz! Már pedig: „Wessen Brod mán int: dessen Lied muss ,'man singen“ tartják s ezért bátorkodnak oly nyilvánosan fújni azt a liberális sipot s a liberális sipon a szabadkőműves nótákat. Az igazi magyar fülnek ez dehogy is tetszik! Amelyeknek tetszik, azok ugyán fülek (a nagyobb fajtából), de nem igazi magyar fülek. Vannak aztán olyanok, akiknek addig- addig dicsérték ezeket a nótákat, oly fülbemászó praelüdiumokat játszottak, hogy végre ezek is keíepczébé kerültek: elhitték azoknak s most már ők is velők együtt dalolnak, dúdolnak, sípolnak, lantolnak (fékre). Ha „baj“ van, csak egy in és és . . . fejvesztetten szaladgálnak, ugrálnak, gajdolnak kiabálnak, fütyülnek mindaddig, míg a „hiba“ jóvá nincs léve. Akkor aztán a markukba nevetnek s gondolják: beh buta ez a katholíhus Magyarország ! A római „Bölcs“ Náthán a múlt hó 20-án tartott gyalázatos, piszkos beszéde az egész keresztény világnak az arczába kergette ,a vért. Mosdatlan szájjal nekirontott a katho- Iikusok ősz vezérének, Krisztus földi helytartójának, a szent atyának. Az elvakult, elvadult őrjöngő Náthán egy kétezer éves, világtól általánosan tisztelt és becsült trónt sárral dobált meg . . . ott a Szentatya székhelyén . . . Abban a városban, mely Krisztus földi helytartói által lett azzá, ' ami . . . Abban a városban, melynek falai alól az Isten ostorának nevezett, a félelmetes, a rettegett, a pogány Attila az ő műveletlen hunjaival a pápa kérésére szó nélkül visszavonult . . , Az embernek megáll az esze ... Hogyan ? Hát még sincs'ébredés ? Nincs, csak a talajt készítik elő arre. Sokat tűr a katholicizmus, ráridoznak, talán nem mindig helyes a felfogásuk arról, hogy ezeknek mi lehet hasznára. Egy leány, egy ifjú, akik az alsóbb néposztályból származnak, valami magasabb pályán alkalmazkodni fognak Az iskola befejeztével olyan állást keresnek, a hol a kenyeret meg tudják keresni. Haladni akarnak előre, de ez nem sikerül s kezdődik a panasz. Ha visszamennek a szülői házba, nem tetszik többé nekik a szülőik egyszerűsége; szégyenük magukat ő miattuk, akik nem tudnak az ő műveltebb nívójukhoz felemelkedni; nincs nyugalmuk, nincs örömük többé otthonn. Megkezdődik a békétlenség, idegenek egymás számára és igy vándorolnak vissza csalódottan a nagy, puszta világba, ahol a veszedelmeket alig sejtik, mert nincsenek ezekre nevelve. Egyik állásból a másikba kúsznak és valamennyi keveset hoz nekik. Elégedetlenkedni fognak, az illúziók kezdenek eloszlani; kiszakítva érzik magukat a nekik való életkörből; tudományuk kevés az előhaladáshoz és sok ahhoz, hogy visszavonulhassanak a régi életmódhoz. Most kezdődik a nyomor, a nélkülözés, bánat, gond, melyekkel a borzasztó kálvária, amely gyakran az utólsó lépéshez vezet, néha még börtönnel, vagy halállal fejeződik be. Így szól az a szomorú mese, amelyet mindennap olvasunk a lapokban. Olyan lények fölött, akiknek ily kemény sors jutott, irgalmatlanul átgázol a végzet. * * * ÉSZAKKELETI ÚJSÁG nagyon sokat, de egyszer aztán vége lesz az ő türelmének is! . Rajta, csak ingerelni kel!! Ami késik, nem múlik ! " 'O Rabon bán. Megnyitó beszéd. Az Oltáregylet ezidei ciklusának első estéjén elmpndta Szentiványi Béla, o. e. igazgató. Mélyen tisztelt hölgyek és urak! — Ha jól emlékezem vissza, egy évvel ezelőtt egyik előadásomat, melyet az Oltáregylet bizalmából ezen a helyen tartottam, körülbelül evvel a‘ gondolattal fejeztem be : Várom, egyre várom azt az időt, amelyben újra diadalmasan fog felragyogni a középkori élet napja; várom, hogy sugarai szétiizzék korunk gyárfüstös, gőzös levegőjét ; várom az áldozatos lelkű régi vallásosságot ! M. t. H. és U.! Felveszem e gondolatot. Mikor mi korunk gyárfüstüs légköréről beszélünk, a világért sem szeretnénk magunkat félreértetni ! Mi belefekszünk szivvel-íélekkel a modern kulturélet minden egyes mozzanatába. Nem sóiiajtjuk vissza a régit, mohó vágyódással vagyunk eltelve az aj iránt. Átéljük korunk lázat, érezzük azt a szokatlan, sejtelmes idegességet. Megtapasztalni mindent, tanulni mindenből, ez a mi jelszavunk! Midőn azonban azt merészem kockáztatni bátor vagyok, síelek hozzátenni: Megtapasztalni mindent a krisztusi szellemben, a krisztusi szellemmel. Nagy, évszázadokra szóló társadalmi, politikai és kulturesemények szülője ami korunk. Forrong, lázong a szivek sejtelmes mélyén a vágy a jobb után. Az egyes egyénnek pusztulás volna sorsa ebben a chaotikus zavarban. Megmenteni az egyént s vele a társaságot, ez a felhívás a tömörülésre. És sürü sorakozásban küzdenek a tömörült egyének pro is kontra is. Létjogosultsága van mindkét iránynak; jogos a .küzdelem, ha a meggyőződés tüzeli a sereget harezra. Ebből a nagy emberi jogalapból s a tömörülni vágyó egyének intenciójából épül fel az Oltáregylet is. Ki akarja venni részét, a társadalom nevelésében. Teret keres elvei propagálására. Szálai belenyúlnak oda is, ahova egyéb egyesületeknek tilos a bemenet, a családi élet titkos, édes fészkébe. Reformálni, javítani, idealizálni, ez a mi intenciónk. Prograrnmunk rövid. Egyetlen szóval megjelezhetem : A munka. Életünk kettős. Az egyik befelé hat, titkon észrevétlen. Középpontja a kegyelem kutforrása, az Oltáriszentség. A másik kifelé keresi az érvényesülését. Az utóbbi igazságosan bár, de befolyásolni kívánja közönséOlyan korban élünk, amelyben diadaltárat a haladás, szenzácziós találmányok gazdagítják a tudományt, a diplomácia és politika győzelmesen halad előre. Valami hiányzik még, a mi az egész nagy összhangnak a lelke legyen, ami méltó konkurense lenne minden más küzdelemnek, — s én azt hiszem, ti a nevelésben való előhaladás. Derék, egészséges lelkeket nevelni, minden egyesnek ügyességét, képességét megismerni, fejleszteni, öt arra az útra vezetni, a hol cselekedeteit felebarátai javára szentelheti, elérni a szabadságot, gazdag ítélőképességet nyerni, a rendet előmozdítani, megelégedést, egyensúlyt teremteni, — ehhez kell nevelés! — czéltudatos, méltó, előítéletektől ment, logikus, — minden néposztályban felekezeti különbség nélküli, megfelelő nevelés, amely a legszerényebb otthonban, a legkisebb iskolában, minden intézetben, úgy a privát házakban, mint a palotákban egyenlően magas czélért küzd s ez: rettenhe- tetlen hit, keresztényi felebaráti szeretet, — kötelességérzet. Nagy súlyt lehetne és kellene fektetni az ilyen tudatos nevelésre, — védekezésül azon veszedelmek ellen, melyek a tömegek felzúdulásával fenyegetnek. Nőemancipáció, — érthetetlen sociaüzmus, — a milliók éretlen kívánságainak vad ostroma, — amelyeket teljesíteni, vagy visszautasítani nehéz, feneketlen mélységbe rántással fenyegetik az államokat és a társadalmat. günket. Nyerni, hódítani egy perczig tétlenül nem rnaradni E Aztán meg tapjnfetos módon kívánjuk felvilágosítani a publikumot, hogy az oltáfégylef nem olyan valami testület, amely ' elől hivatalos kötelessége a laikusnak állig gonibolózfli s elzárkózni. Nem. Mi csak az Isten s a társadalomadta jogunknál fogva akarjuk kivenni részünket 4? egyesületek tisztességes versenyéből. Amit mondani akartam, megmondtam. Az én időm az előadó asztalnál már lejárt. Midőn tehát ugv a magam, mint egyletünk nevében köszönetemet fejezem ki a mélyen tisztelt publikum egyre fokozódó érdeklődéséért, vonzódásáért az oltáregylet iránt, van szerencsém ide) ciklusunk első estéjét ezennel meg lyitani, , A szezon kezdetén. A színészek f. hó 7-én vonultak be Nagykárolyba. A 6 hetes őszi szezon ugyan elsején vette volna kezdetét, de Heves még mindig nem irta alá a közte és a város között kötött szerződést s ez módot ad neki arra, hogy az egyes szezonok kezdetét, -végét és tartamát a saját belátásához és körülményeihez alkalmazza. Hogy miért nem kötelezte még mindig a szinügyi bizottság Hevest a szerződés aláírására. erre a legnagyobb jóindulattal sem találunk választ. Egy alá nem irt szerződéssel szemben, pedig ki volna bolond nem érvényesíteni a saját előnyös körülményeit, vagy privát kényelem szeretetét. Erről azonban ezúttal nem érünk reá bővebben értekezni. Elég az hozzá, hogy — ha egy héttel később is, mint vártuk, de mégis — itt vannak. És mivel itt vannak, néhány szavunk van hozzájuk. Mindnyájan emlékesünk még a tavaszi botrányokra, amit a Heves színészei lapunk színi tudósítójával szemben rendeztek. Nem akarva kitérni az ügy annyit szellőztetett részleteire, csupán egy dolgot teszünk szóvá. Az ügy annak idején már el volt intézve, amikor, — a teljes formális elintézés után! — egy helyi lapban egy nyilatkozat; jelent meg, amelyben lapunk színi tudósítója olyan formán volt feltüntetve, mint kezdő,’ tapasztalatlan, még más színházat és más színészeket nem is látott fiatal újságíró,' sőt a hangból még az is erősen kiérzett, hogy szerzője tudósitónkat nem tartja illetékesnek a bírálatra. Feleslegesnek tartjuk tudósítónkat azzal az illetővel, vagy az egész társulattal szemben is megvédelmezni, feleslegesnek tartjuk bizonyítani azt, hogy még lapunk megindulása előtt éveket tpltött más helyi lapoknál, ugyancsak, mint színi kritikus. Csupán közölni akarjuk a társulattal ezután is elfoglalandó álláspontunkat. A szini rovatot ezután is Csáky Gusztáv fogja vezetni és pedig teljesen úgy rpintha mi sem történt volna. A közbejött dolgok színi rovatunk vezetését alterálai absoiute nem fogják. Jó bírálatot ezután is csak azok fognak tülünk hallani, akik azt meg is érdemlik és a rossz játéktól elitélő bírálatunkat egyáltalán nem fogjuk magunkba fojtani. Igazságosan szigorú lesz bírálatunk mindig. Hibát elnézni nem fogunk senki szép szeméért s a dicséreteset sem hagy- juk szó nélkül. Ez a prograrnmunk a társulattal szemben s ettől eltérni nem fogunk, sem elté- rittetni nem hagyjuk magunkat. És ez színészeinkre nézve is helyesebb lesz, mert a dicséretnek is legalább .meg lesz az értéke előttünk. Elöljáróban ennyit. Az 1910. október 13-iki vármegyei rendes közgyűlést megelőző napon, október 12-én, szerdán, reggel 10 órakor Szatmáron az iparos kör helyiségében tartandó pártgyülésre van szerencsém meghívni a megyei függetlenségi 48-as párt t. tagjait. T árgy sorozat: 1. A 13-iki megyei közgyűlés tárgysorozata feletti határozat. 2. A választás alá eső közigazgatási bi-
