Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1910-01-15 / 3. szám

II. évfolyam.

Nagykároly, 1910. január 15.

3. szám.

Északkeleti újság

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Előfizetési árak:

Egész évre ....................................... 8 korona.

Félé

vre .....................................................4 „

Negyedévre ....................................... 2 „

Tanítóknak egész évre ........................5 „

Felelős szerkesztő:

NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr.

Szerkesztők :

Suták István Csáky Gusztáv.--------MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON,

Sz

erkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, HÉTSASTOLL-UTCZA 12. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)

....... Hirdetések ugyanott felvétetnek. -........

_______Nyilttér sora 40 fillér.________

Az uj kormány.

(N. Sz. A.) Gróf Khuen-Héderváry Károly Magyarország miniszterelnöke ! Ez a hét nagy politikai eseménye. Nyolcz hónap óta tartó válság és tucza- tokra menő terv és combinátió meghiúsulta, annyi hiába való Bécsbe utazgatás után végre egy forduló ponthoz jutott a magyar politikai élet.

Forduló pontnak merem nevezni daczára annak, hogy még csak dezig- nálva van s kinevezése még — habár csak oly valószínűséggel, mint a ház reánk szakadása — el is maradhat, mert az ő személyének az aktiv politikai téren való megjelenése már magában is forduló pontot jelent.

Khuen-Héderváry egy őszinte auli- kus ember. Az a ki nem puffogtat hazafias frázisokat, mikor belsejében a húsos fazék konczaira gondolva azon spekulál, hogy lehetne úgy leszerelni, hogy a választók észre ne vegyék, a ki nem öltözik felül nemzeti színbe, mig alul fekete-sárga, a ki nem hirdet a pia- czon oly elveket, a melyekről bizalmasan elismeri, hogy csak üres frázisok és a szuronyokkal szemben hatástalanok.

Gróf Khuen-Héderváry a királyt szolgálja és nem hajlandó a nemzetet a király ellen vezetni, de azt nyíltan férfiasán elismeri s igy legalább tudjuk hányadán vagyunk vele. Tudjuk, hogy tőle

nem várhatunk semmit nemzeti önállóságunk irányában, tehát megszűnik a népcsalás és világbolonditás. A kormánynak szilárd álláspontja van, a kinek tetszik kövesse, a kinek nem tetszik küzdjön ellene.

A fordulat tehát abban van, hogy a korona végre szakított a formulákra és cstirés-csavarásra i lapított kormányok rendszerével, melyek a királyt és a nemzetet egyaránt bolondították. Az előbbi becsületére legyen mondva, ő az a ki szakit ezen erkölcstelen rendszerrel, mig a nemzet talán most is boldognak érezné magát alatta, mert oly szép a Kossuth nótát hallgatni és lelkesedni, főleg, ha tenni semmit sem kell.

A szép hazafias5 álomnak azonban vége és előttünk áil a rideg valóság. De nem jobb-e a jövő szempontjából tudni a valót és a szerint cselekedni, sőt küzdeni, mint beleringatni magát csalóka álomképzetekbe ?

A rideg való első ténye, hogy a korona szilárdan és pedig rendíthetetlen szilárdsággal, sőt a végsőkig való elszántsággal áll a 67-es alapnak nem csupán betűin, de szellemén is, vagyis az 1867-iki kiegyezés alkalmával későbbi idők esetleges változtatása számára nyitva hagyott gazdasági kérdésekben is fenn akarja tartani az 1867- ben statuált közönséget. Tényleg a koa- liczió is ebben a szellemben kormányzott, azonban ezt beismerni sohasem akarta.

A király teljes őszinteséggel megmondta ezt Justh Gyulának és ezzel lerombolta a legravaszabb formulával kieszelt Lukács-Justh kormány tervét, a mely a politikai tisztességet már teljesen nélkülözte volna. Őszinteségének további dokumentuma gyanánt egy oly orthodox 67-esre bizta a kormányt, a kiről tudják, hogy meggyőződése teljesen fedi a királyét, tehát ki van zárva továbbra a nemzet képzelődése, hogy felülről várhat valamit.

És ez igen helyesen van igy. A ki elfogadja a kormány programmját az ne küilőférezzen, ne bujkáljon tetszetős hazafias frázisok mögé, hanem álljon ki nyíltan, mint kormánypárti és viselje ennek a párt állásnak esetleges népszerűtlenségét, a ki pedig függetlenséget akar az harczoljon és szenvedjen, ha kell, ne pedig sütkérezzen a hatalom árnyékában és jól éljen a húsos fazékból. A húsos fazéknak is* meg lesznek a maga külön lovagjai, de legalább szabadon vetheti meg őket mindenki, mig ma egy ilyen 48-as élősdi mellett, a becsületes 67-esek szerepeltek, mint Il-od osztályú hazafiak, a félrevezetett közvélemény szemében.

Az uj kormány táborának magvát az ó szabadelvűek fogják képezni. Ez igen értékes elem, mivel a párt salakja, az élősdiek mind átmasiroztak a 48-as

^<3

Első szerelem.

— Az „Északkeleti Újság“ eredeti tárcája. —

Irta : R. A. (Folytatás.)

A rózsabimbó kinyílt, s követte a napot. Különös sajátsága a virágnak, mennyire kedveli, mennyire szeieti az éltető, a sugaras napot. Fejét mintegy bucsuzólag, kérőén tartja az irányban, merre a nap nyugszik, s epedve várja feljöttét. De a mikor eljön a forró, a perzselő nyár lehorgasztja bánatos fejét s megelégedetten tűri a boldog, hevítő tavaszért a forró gyehenát. Láttatok-e már ti, élvezetsóvár emberek egy zsenge virágszálat rügyfakasztó, bűvös tavaszon pompázni, illatozni ? Dús levelei mintha a vihar ellen vértezve volnának. Üde a színe, bóditó az illata. De amikor eljön a perzselő nyár, a vért lehullik, a dús levelek pedig összefonnyadnak, az üde szint fakó sárgaság váltja fel s az illat eltűnik. Már akkor nem szereti úgy a napot . . . Vágyakozva epekedik az esti harmat után. így vagyunk mi is. Amig tavasz van a szivünkben, nem gondolunk a nyárra, nem gondolunk a viharra, nem az őszre, de legkevésbé a télre. így volt ez Márthánál is. Nem ismerte még az életet, nem ismerte még a nyarat, nem a telet, csak egyedül a tavaszt. Azt hitte, hogy mig él, mindig tavasz lesz s hogy nyíló virágjának szirmait nem fogja megtépni soha a vihar s nem fogja elhervasz- tani a perzselő nyár.

* *

Boldog szerelemben múltak a napok, a fiatalok gyakran találkoztak együtt s ez alatt az érzelem erős szerelemmé fejlődött ki köztük. Előbb egy-egy képes lap, utóbb párosával, mit illatos levélkék is követtek s végül az ártatlan „légyottak“ sem hiányoztak.

így teltek a napok boldog szerelemben, mig végre elérkezett a farsang s a bálok valamennyiében ott voltak. Ott aztán mulathattak kényök-kedvök szerint. A jó szülők észre sem vették, hogy itt nem közönséges érzelgésről, hanem igaz, mély szerelemről van szó. Annál jobban örvendtek ők; gondolták: szeretni nem bűn. —

S nem volt-e igazuk ?

De miután semmi sem tarthat örökké, úgy az ő szerelmüknek is hamar vége lett, mert kegyetlen kezekkel véget vetettek neki. Komoly kérők jöttek. Mártha persze hallani sem akart róluk. Hü akart maradni igaz szerelméhez. Egymásután kosarazta ki a reménykedő kérők seregét, pedig nem eldobni való „parthie“ is akadt köztük. Komoly, magába zárkózott lett, arczának üde rózsáit halványság váltotta fel, sejteni lehetet, hogy nagy bánatában valami komoly baja történhetik. Pedig már akkor beteg volt: szerelem betege. Szivében harczoltak az érzemények s e bajt gyógyítani nagyon nehéz. Ha nagy urak gyermekéről lenne szó, élhetnénk egy orvoslattal, mely igen ritka esetben szokott beválni — elvinnénk a mi kis Márthánkat valami szép vidékre feledni. — Szegény ember azonban nem tehet egyebet,

mint azt, hogy belenyugszik a sorsába. Majd csak Mártha is belenyugszik sorsába — gondolták szülői. Lehet, de nagyon soká, vagy talán soha!

„A szerelem mindent pótol A szerelmet nem pótolja semmi.“

így volt ez Márthánál is. Lassú mederben, unottan folytak napjai. Nem érdekelte többé semmi; csak emlékeinek élt. Egy kissé megtörte ugyan a csalódás, a bánat, de az a kis remény, a mi még szivében élt, nem hagyta, hogy összeroskadjon.

Két év múlt el már azóta, hogy Friczit kitiltották szülői házukból s hogy Márthának megtiltották vele beszélni. Az én barátnőm ez alatt az idő alatt öt évet öregedett. Arczát szebbé, nőiesebbé tette a néma fájdalom. Húsz éves volt. Most már azt lehetett hinni, hogy talán el is feledte már igaz szerelmét. Csalódik, aki azt hiszi, mert vele nőtt, öregedett szerelme is.

— Friczi, aki ezalatt szintén nagy fiú lett, még mindég bízott s boldog reménnyel nézett a jövő elé. Ábrándozva gondolt — nem egyszer — arra, hogy milyen boldogok lesznek ők még majd együtt. A sors könyvében azonban másként volt megírva. Ez a boldogság a másé! Friczinek még sokat kell szenvednie. Meg aztán a pálya, az is csak valami! Előbb erről kell ábrándozni, nem a szerelemről.

— De Friczi erre nem is gondolt . . .