Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-04-09 / 16. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 16. szám. Templomot épittett a nemzeti iroda- j lomnak, amikor megalapította a német' színházakkal szemben a ma is fennállói s e czélt szolgáló Nemzeti ! Színházat, majd összegyüjteti a hazafias kegyelet élesztésére a tudományos emlékeket a Nemzeti Múzeumban, s ezzel összeköti a mindenkori múltat a jelennel, de meg a nemzet elé tárja a nemzeti haladás legbiztosabb és csalhatatlanabb képét örök időkre, mindaddig mig a nemzetet élni hitte, ha az ő szellemében munkálkodik tovább. S mindezen tetteiben csak egy czél lebegett előtte, a legönzetlenebb, nemzete fennállásának biztosítása. E czélért annyira rajongott, eszközei helyességében annyira bízott, hogy amikor az ő útjáról a nemzetet eltérni látta, lelke elborulással állt félre a végtelenül rohanó korszellem elől, s bár tétlen, de hazájáért az őrülésig remegő fia maradt honának mindaddig, mig a szó nem nyilalott a hazán keresztül: „Széchenyi meghalt!“ * * * Ennek folyó hó 8-án volt 50 éve. Ötven év s mily különbség a korfelfogásban és az emberekben. A mai kort reálisnak mondják, az anyag és anyagiasság korának, az embereket pedig munkásoknak és önzetleneknek hiszik. — Pedig nem igy van. Széchenyi István gróf nem igy fogta fel az anyagot, nem igy a munkát és az önzetlenséget, mint a mai kor, pedig nemzeti fejlődésünk történelmében ő a realizmus képviselője. Ő is az ember szolgálatába hajtotta az anyagot, de az ember alatt nem az egyest s főként nem önmagát értette soha, hanem a nemzet egészét. Munkált, dolgozott ő is idegének teljes kimerüléséig és lázas tevékenységgel, de egy pilianatig sem önmagáért, hanem a közért. így egyeztette össze czéljában és az elért eredményben mutatkozott reálizmust az idealizmussal, s hogy ma már ettől a lehető összeegyeztetéstől oly messze távolodtunk, annak oka az, hogy lábaink alatt nincs az az erkölcsi talaj, mely az örök nemzeti czél érdekében megértetni tudná az emberekkel a Széchenyi kora jeles költőjének, Bajza Józsefnek ama igaz szavait, hogy: „Jut ember és kéz, munka, vér, Mi volna az, mit el nem ér, Legyen dicsőbb, ki tettre hőbb, Mert még neked virulnod kell óh hon, Ragyogva hírben, büszkén, szabadon !“ Széchenyi ma már a múlté, de bennünk mindegyre jobban éled szavai után a kétkedés hangja, vájjon Magyarország lesz-é? Választások előtt. (S. 1.) A közjogi harczok, viták helyét az apostolkodó mandátum aspiránsok ajkán elhangzó közjogi szitkok váltatták fel az országban. A kerületüket megtartani igyekvők magukkal szembe találják a kormány embereit, kik a félrevezetésre nagyon alkalmas munka jelszavaival ütik a dobot a maguk igaza mellett. A függetlenségi kerületekben egymás' ellen küzd a két függetlenségi párt is s bizony előre látható, hogy a parlamentbe sok uj egyén fogja munkálni Magyarország boldogulásának útját, sok kerületet fog más párthoz tartozó egyén képviselni, mint a múltban képviselt. sével és erejével már 430 éve azon igyekszik, mint tudja a „Gross-Öesterreich“-ot — az összbirodalmat megalkotni, hogy mint tudja a lovagias magyar nemzetnek jó tetteit gavallériáit meghálálni azzal, hogy nemcsak gyarmattá sülyeszti le, de megfosztja függetlenségnek még a látszatától is s beolvasztja heterogén Ausztriájába. Dé ez nem sikerült s nem is fog sikerülni, mig erős független érzelmű lesz a magyar, mert ez a vágy uj erőt ad a küzdésre, sőt meghatványozza azt s képessé teszi a nemzetet arra, hogy az ilyen támadást ne csak visz- szaverje, de támadóját leverve, magát szabaddá tegye s hatalmassá, mint volt nemzeti királyai alatt, midőn országa partjait három tenger mosta. A Habsburgok eme beolvasztási kísérlete folyton megújul s úgy tetszik az események rendjén mintha a tervbe vett kísérlet sikerülne is. Hangzatos cim alatt ravasz diplomaták akarják a nemzet függetlenségét elalkudni, — de a nemzet folyton visszaveri támadóit s tanúságot tesz mindenkor, hogy szégyenszemre húzódik vissza a caesari zsarnoki hatalom s a nemzet pedig önvérével tesz tanúságot arról, hogy a magyar, ez a turáni szabadságszerető nép él, szabad független akar lenni és lesz s a világtörténelem pedig igazolja azt, hogy a maroknyi magyar nép függetlenségéért mindent koczkára tesz, mindent eltűr, de Írmondani soha sem fog egyről: az életét képező függetlenségéről. Miként Jehova az ő népének adott prófétákat, úgy a „magyarok Istene“ a legnagyobb veszélyben adott népének vezérférfiakat, kik erejükkel fel tudták rázni e nemzetet léthargiá- jaból és képessé tették az ellenállásra, úgy hogy szembe várták az orvtámadást, a melyet a kamarilla rendes vizsgálat, nehány békétlen- kedő, izgató elleni címen intézett a nemzet ellen. Ott van Bocskay István szahadságharcza. Ott van a legszebb hősköltemény a kuruc szabadságharc hőse Rákóczy Fererencz és Kossuth Lajos a szabadság lángszavu apostola. Félistenek voltak a nemzet e vezérei, de a legnagyobb hasonlóság II. Rákóczy Ferencz és Kossuth Lajos közt van. Közös a sorsuk. Ők élő példái: a hazaszeretetnek, a függetlenségi eszméknek. Ez a ké. nagy férfiú élete szent hagyomány a nemzetnek, kimerithetetlen kincs, a szabadság és függetlenség örök eszménye. E két nagy férfiú élete is hasonlít egymáshoz : Hadverő hős mind a kettő. Sötétség oszlását hirdető üstökösök, akik beragyogták a magyar földet, bevilágították a népek egét és hi rdették, tündököltették a magyar név dicsőségét. Sorsuk is egyforma: ők egyformán a „nagy bujdosok“, ők a száműzetésben élők tartották fenn a lelkekben a függetlenség vágyát — s haláluk után megmaradtak a nemzet számára a lelkesedés forrásának, a reménykedés biztatójának. Ők tanították meg a magyart tűrni, de jogairól soha le nem mondani. A mi asztaltársaságunk a „Kossuth Lajos asztaltársaság“ nevet viseli. E napon, mely 1848. évi márczius 15-ének megünneplése, keli, hogy szerény tehetségemből mérten méltassam Kossuth Lajosnak e napon létrejött nagy alkotásokra gyakorolt befolyását. Kossuth Lajos, ki maga köznemesi családból származott, volt az 1848-as eszmék egyik megalkotója. Ő volt a nap, melyből a nemzetre jótékony melege áradt szét a reformtörekvéseknek. A reformidők a nagy politikusába már a 40-es években vezérét ismeri fel a nemzet. Mint politikus, mint hiriapiró, szóval tettel azon volt, hogy nemzetét kiszabadítsa a mindjobban ránehezedő osztrák iga alól. Férfias bátorsággal ir leplezetlenül a nemzet keserveiről, mint követ nem szűnik meg követelni a nemzet jogait. Kossuth lett mihamar a nemzeti reform párt vezére s követői folyton növekedtek. Kossuth éles látása korán észrevette mi készül Európa láthatárán s igyekezett nemzete számára kihaszA múlt parlament és kerületek képe aszerint alakult, amint a coalitió azt előre elhatározta. Minden pártnak csak egy ellenfele volt. Ma a kép egészen más. Szabad a vásár. Aki bírja az marja. Mindegyik párt teljes erejével igyekszik számszerű többségre sze-t tenni. Ellenfél' van és lesz minden pártnak minden kerületben elég, sőt a legtöbb kerületben egygyel több, mint a mai politikai pártok száma, a nép, a választó közönség felvilágosultabb volta, tisztultabb felfogása. Hitünk szerint a legtöbb pártnak ez lesz a leghatalmasabb ellensége s azok a pártok fognak nagyobb számban bekerülni, amelyeknek a múltért nincs mit szemükre vetni, ma is azon elv alapján és eszközök mellett állanak, amelynek a múltban köszönhették a választók bizalmát. Ezen pártoknak nem hoz kétes eredményt a választás. Ellenben azok a pártok, amelyek a hatalmi törekvések hajójában utaznak, bizony sok és nagy meglepetésre lehetnek elkészülve. A munka párt arra, hogy többséget semmi szin alatt nem nyer még úgy sem, ha támogatói közzé számítjuk az összes 67-es pártokat s igy vagy arra lesz kényszerítve, hogy távozzon, vagy arra, hogy uj választások izgalmaiba kergesse bele a nemzetet. A kormány bukását okvetlen meghozza minden emberi számítás szerint a választás s ha a párt többséget czéloz uj választással elérni, azt már aligha fogja vezetni Khuen, hanem Tisza, akinek a párt keretében ma is több a hive, mint Khuennek. A Khuen kinevezése által mást nem célozhattak, minthogy kimerítsék a nemzeti ellenálló erőt, mert talaja nem volt személyének abban a párti nálni, megalakította az országos Védőegyletet a honi ipar támogatására, mezőgazdasági téren széles alapokon rakta le Magyarország boldogulását, — mint politikus pedig nem szűnt meg hévvel küzdeni alkotmányos jogainkért. Kossuth Lajos mondatta ki a közteherviselést s tette egyenranguá a szolgát az úrral, visszaadta az embert méltóságának, olyanná tette, amilyenhez joga volt a Teremtő akaratából. De van Kossuthnak egy nagy érdeme is: a sajtószabadság kivivására gyakorolt befolyása. Ő volt az első hiriapiró. ő az atyja a magyar hírlapirodalomnak. Ő figyelmeztette folyton czikkeivel a nemzetet s rázta fel aléltságából s mondhatjuk, hogy e törekvésében elért sikernek ez volt a főelőmozditója. A márcziusi napok a Kossuth impulzusára történtek, sőt Irányi Dánielhez intézett egyenes felhívására s ez az impulzus hatása alatt vivta ki az ifjúság az 1848-as nagy alkotások egyikét: a gondolat szabadságát — a sajtó szabadságát. Főleg ezt a részét a 48-as alkotásoknak kívánom szembe állítani a mostani sajtószabadsággal, illetve azt akarom megvilágítani, mit értett a sajtó szabadsága alatt a hírlapirodalom atyja Kossuth Lajos s mit értenek alatta a silány utódok. Kossuth Lajos azt akarta, hogy a censurát eltörölve, adjon a nemes gondolatoknak szabad szárnyakat, hogy rázza fel a nemzetet aléltságából, adja tudtára, hogy keljen síkra önállóságáért, függetlenségéért. Nemes fegyver volt Kossuth Lajos és kartársai kezében a szabadsajtó. A sajtó ez időben nemes szenvedélyeket hozott s az ellenfélben is megbecsülte az embert, — mert annak a sajtónak munkásai csak eszköznek tekintették a sajtót nagy és nemes gondolataik közlésére, — nemtelen- ségre soha azt fel nem használták. (Folyt, köv.)
