Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1910-03-26 / 14. szám

14-ik szám.

ÉSZAKKELETI ÚJSÁG.

3-:k oldal.

lelökte őket a hatalmi polczról, hol már a Lukács László jóvoltából beláthatlan időre biztosnak érezték magokat. Ez nem párja, hanem ellentéte volt azoknak a támadásoknak, a miket az erőszakoskodó hatalom szuronyai ellen szoktak intézni a 48-as választók. Áz irigység és elkeseredett bosszúság adta kezökbe a tintatartót és könyveket a miatt, hogy nem ők vannak a miniszterelnök helyén.

És a tisztelt Justh pártnak semmi joga elveszteni önuralmát, mert hiszen még ellenük az erőszaknak árnya sem működik. Ha a néppárt, a ki ellen már feltámadtak a nyitrai, csaczai, várnai és stomfai választások hősei, a Szulorszkyak, Rudnayak, Lipekyek és Trencsén meg Nyitra főispáni hivatalaiból fenyegetik őket — meg tudja őrizni higgadtságát és tárgyilagos módon törvényes utón keresni az elégtételt, várhatnak ők is a felháborodással. Várhatnak legalább addig, mig a tényleges nyers kormányerőszak el kezd működni, mely években nem csak senki el nem ítéli, hanem tisztelni fogja Zakariás és Beck urakat, ha választóik élén neki mennek a hatalomnak, de igy nagyon is úgy néz ki önuralmuk elvesztése, mint egy mii felháborodás, mint egy kortes eszköz a választók előtti hangulatkeltés.

Deczember 13-ának dicsősége és nagy sikere motoszkál úgy látszik a jó urak fejében, pedig az egész más volt. Ott egy a képviselőházba beállított nyers erő elleni indulat vezette az ellenzéket, mely akkor nem mint száz egy ellen, hanem mint kissebbség állott a többséggel szemben és a melynek erőszakos fellépését a november 18-án történtek és a hasonló várhatók indokolták. Valamint akkor sem lettek volna magyarok, ha eltűrik az injuriât, úgy nem voltak azok, a mikor vak dühhel százan estek neki egynek, azon egynek, a kiről még csak az biztos, hogy a húsos fazekat vette el tőlük.

A nagykárolyi Kölcsey Egyesület hangversenye.

Irta: Suták István.

A nagykárolyi Kölcsey Egyesület folyó hó 19-én a városi színházban rendezett hangversenyével ismét a legfényesebb bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy magasztos hivatása, —- a műveltség terjesztése, az irodalom és művészetek ápolása és felkarolása — teljes tudatában, czéltévesztés nélkül működik.

fődolog munka eredménye által élelmességre, műveltségre s a nagyobb munkaeredmény okából szakképzettségre törekedni, ez minden munkás osztály jólétének megalapozója, ez a szabadságnak biztos úttörője, szilárd biztositéka.

Ki lehet mondani, hogy életre való munkás ilyen életczéllal sohasem fog megszorulni, anyagiakban szüköldözni, mert ennek oka csak az lehet, ha a kellőleg szakképzett egyén szer- felettikönnyelmü, ( vagy pedig hiába fecsérelte el idejét, amit az önképzésre kellett volna fordítana s igy nem tudott lépést tartani a haladó korral.

Az ilyenekért aztán hiába tartunk vérmes beszédeket a népjogoknak szélesebb alapokra való fektetése végett, mert ha saját emelkedésével nem törődik valaki, hozhat az állam bármily törvényeket, attól eredmény nem várható az ilyenekre nézve, mert a tudatlanságot és könnyelműséget jutalmazni ép erkölcsi érzékkel nem lehet. A munkásoknak s igy az iparosságnak tehát első kötelességük miszerint azt tartsák szemelőtt, hogy fejtsék ki magukban munkájuk jutalma árán az eszéiyességet, a munkaszeretetei, ha az önző léhaságból kiemelkedni s a gondolkozni tudó lények méltó rangfokozatára feljutni akarnak. Csakis ezek természetté vállása szerezhet számukra a társadalmi életben tekintélyt, az által vívhatunk ki minden társadalmi irányzatban oly befolyást s hatalmat, mi biztosan vezérli őket a társadalmi élet lépcsőjén az isteni végczélhoz a tökéletesség s az emberi végczélhoz a boldogulás hoz.

Oly magas színvonalon álló művészi estét rendezett Kontz Irma személyét kivéve tisztán műkedvelőkből, hogy a gyönyör és öröm érzetével hagytuk el a városi színházat. Minden szám oly élvezet nyújtó volt, hogy alig volt időnk a számok közti időben megemészteni a hallottakat, alig tudtuk függetleníteni a kritikus észt, a szívtől és a felemelt lélektől.

A műsor első száma Beethoven : Quartett, optus 18. No. 4. volt. Előadták Piribauer Fe- rencz, Borody Béla, Szeremley Béla és Szenes János. Játékuk összhangzatos egészet nyújtott, s azt lehet mondani, hogy művészi értelemben is szépen volt előadva Beethovven ezen legszebb quartetíje. Amit kizárólag csak a jó benyomás rovására lehet írni, az volt, hogy különböző természetű hangszeren játszottak s igy az egyes szólamok különösen a fortéknál nem forrtak annyira össze, hogy a harmóniát teljessé tegyék. Ismétlem, ezt műkedvelőknél nem lehet hibául betudni s én se azt czélzom ennek előadásánál, hanem azt akarom kiemelni, hogy ez az egy lényeges szépség hiba volt, ami őket az előadást illetőleg kisebb értékűnek mutatta, mint a hivatásos művészeket. Különösen kiemelendő ezen számnál Borody Béla precziz játéka és kísérete, valamint Piribauer szép előadása és a metrika pontos chronometrikus betartása.

A műsor második és negyedik számát Kontz Irma művésznő töltötte be, aki a Gioconda opera Suicidio áriáját, a közismert Cavelleria rusticanot és több müdait énekelt.

A színpadon megjelent hatalmas női alak a tőle várt hatalmas hangot hallgatta. Amit énekelt szépen, színesen, kedvesen énekelte. S mint művésznő csak azt a kívánni valót hagyta hátra, ami épen előnyére vált, hogy önismert erejéhez képest igen könnyű darabot választott ki előadásra. Tőle,—mert nem dilletans — többet vártunk, de el kell ismernünk, hogy amit nyújtott az tökéletesen előadott volt.

Harmadik számként Tanódy Endre dr. szatmári ügyvéd tartott szabad előadást, melynek során nevető gúnnyal azt fejtegette, hogy a haladó kórsa jelennel való elégületlensége váltja ki a mai modern költőkből azokat a hangokat, melyeket lázas volta helyett betegesnek, perverznek és hazafiatlannak neveznek, de valójában nem az, csak fülünknek szokatlan és dissonans a hang, akik még emberi természetünknél fogva inkább ragaszkodunk a régi fölcsendült hangok és érzelmekhez, szemben az újításra törekvés jövő sejtelmét lehellő hangokkal. Az előadásban sok igazság volt s csak az volt a kár, hogy nem mentette az e hangoktól idegenkedőket,' azzal, hogy a sokhelyt durva, mez nélküli naturalis- mus még sem az a hang, melylyel a költészet berkeiben bármikor is találkoztunk volna s hozzá szokhattunk volna, főként nem az, amely- lyel kizárólag lehetne utat nyitni az emberi szivekhez az uj eszméknek. Attól tartunk, hogy ez az előadásmód sohase lesz terjesztőjévé a modernizmusnak, mert sokkal finomabb formában akart ez már utat törni magának alig pár év előtt a művészetekben, mint gondolat közlési eszköz, s ott is hamar belátták, hogy ezt egészséges szellemi szervezet és erkölcsi felfogás be nem veszi. Itt is különbséget tettek hamar a secessiós és modern stilus között. Ez utóbbi az előbbi érvényesülését leszorította a reklám terére és ez által önálló festő művészeti ággá űzte, de magának az eszményi modernnek alárendelte, mert a modern czéljá- ban és eszközeiben, színeiben és formájában megmaradt a napról-napra fölmerülő uj gondolatok méltó és hű megörökitőjének, mig a secessiós a mai modern korban szintén újként szereplő lázas üzleti szellem és bensőség nélküli külszin szolgálatába szegődött, színeiben és formájában a czélhoz képest mintegy feltűnési viszketegségben szenvedőnek tűnik fel. Vájjon az újnak a költészetben való ily módoni keresésére nem iilik-e rá a feltűnési vágy inkább, mint az, hogy az uj és a jövő szellemének hordozója.

A művészetekben a modernizmust a mai kor könnyebb felfogása, pillangószerübb szárnyaló kapkodása váltotta ki. Az a lázas sietés, melybe az anyag kultiválása, a technika bele vitte az embert, nem enged időt arra, hogy a szellem a művészetek mélységét kutassa, csak a művészet szükségét érzi. De a szükségszerűség nem szakit a művészettel, csak könnyebb művészetet követel anélkül azonban, hogy annak

feltételeiből bármit is, de főként a harmóniát elengedné.

A festőművészet secessiós iránya is ösz- szeolvadó hangú, csak felületes vagy épen semmi, hétköznapi benne a gondolat. Az érzékekből kiváltja a gyönyört, a közérzetet nem zavarja meg, de ennél többet nem is igényel magának.

A szobrászat nem a gondolat mélységeit nézi az anyagban, hanem a történelmet s ebből folyólag a concepció és a méretek nagyságával keresi a hatást, de a nyújtott kép érthető egész s a modernség tuhajtása, a secessió benne abban nyilatkozik meg, hogy túlteng benne a allegorizálás. Gondoljunk csak a vatikáni Mó- zes-szoborra, Michael Angelo alkotására, s például a kolozsvári Mátyás-szoborra, Fadrusz kitűnő művére. Mindkettő megérteti velünk a művészi intentiót, de a Mózes szobrának szemében ott ég az egy igaz Istenbeni hit fénye, tekintete oly határozott és szilárd, hogy mintegy oszlopnak tűnik fel, határkőnek, mely szétválasztja a régi és az uj hit világát. Mintha a Vörös tenger felett száló szelíd szellő ringatná szakálát, mely segít a homloknak jelképezni a bölcsessséget. A szobor kicsi és egyszerű, de a szemlélő lélekre rá nehezedik Mózes korának egész gondolata. A Mátyásszobor már a történelmet tanítja, a kiváló emberi természet és tulajdonságok dicsőségét hirdeti érthetően és összhangzatosan, de az egész kor szellemének jelölése nélkül, sok anyaggal, hatalmas concepcióval, de ideálisabb gondolat nélkül.

Az építő művészetben annak legkiválóbb- jában a templom építészetben a hit erejét jelképező tömör román és barokk stilt, a hit fenségét és fölemelő voltát mutató gótikus stilt is felváltja a nagyobb concopcióju basilika, majd a modern stilus. Az előbbi az anyag mennyiségével, az utóbbi a kivitel egyszerűségével és simaságával gondolat nélkül ugyan, de feltétlen a tiszta összhang által hat. A basilika stílusban az anyag mennyiség nagyságát mutató részletek összetételében, a külön önálló építmények egy egészszé való összehozásában, a fejlődés alatt levő modern stilban pedig a plasztika visszaszorítása mellett a vonalak elrendezésében találjuk azt a ható összhangot, mely könnyebbé tette ugyan az alap stíleket, de levetkőzte a bensőséges tartalmat a külső formáért.

A zeneművészetben is igy vagyunk a modernebb fejlődési irányzatokkal, csakhogy a, felfoghatási képességet illetőleg épen megfordítva. A Beethonen, Mozárt, Wagner stb. dinamikával és tiszta, természetes összhanggal ható alkotásai helyébe a dissonans összhang százféle hatásainak keresése lép. Az érzéki élvez- hetőség nehezebbé lett ezáltal, de az irány mégse szakit teljesen a múlttal hanem azon épit jelent. Az uj irányzatoknak csak a neme modern, a hang régi, csak más zajosabb, zavarosabb, de nem fenségesebb, formában. Á zenei modern irányzatok szinte azt hitetik el velünk, hogy az újításra alkalmas minden tárgy és eszme kimerült a múlt művészetében. A modern irány első nagy képviselőjének alkotásán is a Vagner impressiók uralkodnak.

Szóval a művészetek egyik ága se abban uj, hogy levetkőzi a lélek és Ízlés törvényeit s nem az ismerteti el létjogosultságát, hogy az emberi szelem által alkotott és évezredeken át igaz élvezetekben részesített művészi hatás leglényegesebb kellékét, a harmóniát vetette el, hanem épen az, hogy ezt megtartotta örök törvényeként. S ha az alkotásból lehet következtetni az alkotó lelkére, én úgy vélem, hogy a harmonikus alkotás ugyanolyan lélekre vall, s csak dissnarmonikus, meghasonlott minden nyugalmat undorral megvető, beteg lélek aggo- niás kapkodása, féktelen csapongása nem érzi, hogy a tökéletesedés czéljához akár a művészetben, akár a költészetben, szóval minden lelki kultuszban a végtelen harmóniára való törekvés /ezet.

A nodern költészet, Ady költészete ennek ellentétje Zavart, kuszáit, az émelygősségig bátortalaiul a földön témpfergő. Szin és gondolat öli egymást benne s a gondolatot, mint a borostyán a fát kiéli. A szin nem a káprázatos öszetételü vegyülettel hat, mint a seciós művészetekben, hanem fakó bizarságával ostromdja a színek összhangját a legnagyobb művészien, a természetben kereső élő, a tér-