Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-02-19 / 8. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 8. szám. képeztek eddig is a mágnás-gentry világban divatos liberális allűrök, a melyekből most az általános választójog fenyegető réme szerencsésen kigyógyi- totta e jó urakat. Ezt azonban nyíltan bevallani most nem volna czélszerü, ezért kell egy név, mely kereskedőnek, iparosnak, lateiner- nek, polgárnak, parasztnak sőt még zsidónak is lehetővé teszi, hogy a koali- czió iránti utálatot az uj párthoz való csatlakozása által fejezze ki. Reáérnek, gondolják, nyíltan szintvallani, mikor ezek észreveszik, hogy nem nekik való társaságba kerültek. Amikor azután ezek, mint szintén egész Európában általános liberális, radikális pártok kiváltak, a mágnás, gentry, birtokos urak bátran felvehetik az agrár-konzervativ nevet, sőt nem is kell felvenniük, mert megkapják ezüst- tárcza nélkül a közönségtől. Mindenesetre most jutunk a pártalakulásoknak egész Európában átfolyó medrébe. Az agrár-konzervativ és liberális-radikális irányzatok lassan elölik a 48-as közjogi alapon való pártalakulást s igy a Kossuth-párt az előbbi a Justh- párt az utóbbi arányú pártokhoz való csatlakozás, sőt teljes beolvadásnak néz bizton elébe. A néppártnak pedig épen ez a fejlődési processus nyitja meg az utat az érvényesülésre. Az ő hivatása, hogy a szintén egész Európát átfogó keresztény demokratizmusnak magyar lánczszemét képezze. Mint ilyennek hivatása lesz a jobb és baloldal között a választó falat képezni és a döntő szót kimondani konzervatív irányban ott, a hol a vallás, a haza és a király tradicionális jogai ki— Gábor . . .! — Próbáljuk meg, Annuska . . .! Annyi könyörgés, olyan mérhetetlen vágy remeg a íiu hangjában, hogy maga is megijed tőle. De azért könyörgő tekintettel tartja oda karját a bájos leánykának. Az Annuska piros arca majd kicsattan. Lassan elfordítja a fejecskéjét. — Annuska! Körülnéz. Senki sincs a közelben. Csak ők ketten A terraszról nem lehet idelátni a sürü orgonabokrok miatt . . . Szép szemeit lesütve lassan belefüzi gömbölyű karját az ifjúéba ... Tíz lépést mennek igy. Egy pillanatra összesimul a két alak; aztán a leány hirtelen kirántja karját a Gábor karjából. Csönd. Csak két szív kalapál őrülten, szilajul . . . •- Istenem, Gábor, most megloptuk az etiquette-t! — A boldogságot, Annuska. A menyországot! Lassan tovatűnnek. Alkonyul. A fenyőfák hosszú árnyat vetnek. Hüvösödik. A fiatalok a ház felé mennek. A két alak homályosan válik ki még a bokrok sötét hátteréből. Aztán egészen elnyeli őket az alkonyat. Már nem is látszanak. Csak a leány érzelmes, meleg hangja hallatszik. Azt énekeli, hogy . . . „Nincsen annyi tenger csillag az égen . . . * * * * Az Annuska apja királyi mérnök volt. — Gábor hivatalnokoskodott a város pénzügyigazgatóságánál és nehéz szívvel várta előléptetését. Hja, az előléptetés rendesen akkor és annál kisik legtovább, akinek legnagyobb szüksége volna reá. Nem volt fényes a pályája, csak olyan mindennapi hivatalnok-pálya. De Gábor boldog volt. Kimondhatatlanul, végtelenül boldog. Szeretett; és a leány viszont szerette vánják demokrata irányba balfelé dönteni akkor, ha nép gazdasági jóléte és fejlődése áldozatot és engedékenységet kiván a felsőbb néposztályoktól. És ez igy lesz és nem másként, mert igy van másutt is, egész Európában és mint minden, úgy a politika is halad nyugatról kelet felé. Most mi jövünk sorra. Városunk politikája, Helyi lapjaink közel érezve a választások idejét, többé-kevésbé érintették azt a kérdést, hogy ki, vagy általában milyen ember legyen az, aki mellett állást foglaljon a város választó polgársága. Az egyik a választásból kizárólagos országos politikát csinál. Eltekint mindentől s pusztán az elvért hozná meg a polgári voks áldozatot. Nem tekint a személyre, csupán arra a meggyőződésre, a melyet a választáskor minden képviselőjelölt hangoztatás végett leakaszt a szegről. Körültekintés nélkül a hazát akarja megmentetni a választókkal, s szinte beszugge- rálja a polgári elembe, hogy szavazatának hova adásától a haza sorsa függ. Hogy az ily alaponi választás mily illuzi- orius álom-járás, azt bizonyitani a jeien kor választóinak nem kell. Hiszen előttük a közel múlt a 48-as elvek diadalával, s az eredmény állami szempontból mi lett ? Semmi, sőt még annál is kevesebb, mert a közterheket illetőleg hátrafelé mentünk, mint a rák. Na meg lojálisak voltunk, mint akármelyik 67-es többség. Nem vád akar ez a hivatkozás lenni a 48-as politika ellen, mert tény, hogy erre szükség van, nagyobb szükség, mint bármelyik jelenlegi parlamenti pártra, hanem tanulság arra nézve, miszerint országos politikát csinálni, helyesebben kizárólagosan országosat, az nem honvesztés még 48-as alapon sem, épen úgy nem, mint nem az bármily irányú 67-es alapon, hanem kortes fogás azon helyi izgatok részéről, akiknek meggyőződésük a 48-as elv czélra vezető volta, s amelylyel azok előtt hoőt. Huszonhárom éves, fiatal szive telve volt a boldog jövő színes, napsugaras képeivel. Szegény fiú volt. Összes vagyona: az állása meg a szerelme. Aztán az történt, hogy a mérnök urat elhelyezték; messzire, az ország másik szélére. Oly hirtelen történt, hogy el sem búcsúzhattak, mivel Gábor nem is volt otthon. Mikor hazaérkezett, akkor már Annuskáék nem laktak a városban. . . . Két hosszú évig nem látták egymást. A Gábor arcát sápadtá tette a sóvárgás. Leírhatatlan kínokat szenvedett. Két évig! Egyszer aztán arra felé járt, a hol Nu- siék laktak. Útja közel vitt el ahhoz a városhoz, a hová két esztendő óta szállt minden gondolata, minden sóhaja, álma . . . Kis kerülővel betért ábrándjai tündérvárosába. Szívesen látták. A régi, megszokott, magyaros vendégszeretettel. Ebédnél szemben ült Annuskával, aki igen kedves volt hozzá. Sok mindent össze-vissza csacsogott és néha hosszasan rajta felejtette a tekintetét. De amikor tekintetük találkozott, ijedten sütötte le azokat a menyországból lopott csodás, nagy, kék szemeit. Mellette ült egy fiatal ember. Kávássy Béla járásbirónak mutatták be. Ebéd közben Annuska fölemlitette, hogy milyen régi jó ismerőse neki Gábor. — Igen, valamikor, nem is régen, vagy talán nagyon is régen szoros, bizalmas barátság kötött össze bennünket . . . Annuska rémült tekintettel nézett, hol Gáborra, hol meg a járásbiróra. Gábor észrevette, hogy elszólta magát. Iparkodott helyrehozni a hibáját s ezzel csak még kényesebbé tette a helyzetet. — Azaz, hogy . . . nem igy akartam mondani . . . — No igen, — vágott bele Annuska, — maga csupán ismerősöm volt. A nővéréhez fűzött benső, meleg barátság. Gábor tisztában volt a helyzettel. Alig zakódnak elő, a kik a hont szívesen mentik, ha menteni kell s igy azután érvényesítik az ő egyéni szüklátkörüségüket a nagy nép hiszékenysége folytán és hazafiui érzése félre vezetése utján. így aztán a nagy szempont, az országos politika, a nap eltakarja a hozzánk közel eső szempontot a városi érdeket, a csillagot. Nappal fényben uszunk, kuruez fényben, éjjel azonban üres zsebbel botorkálunk. S miért? Mert Nagykárolynak kuruez sziliben kell tündökölni, hazafiunak kell látszani, ez pedig csak akkor lehet, ha a követ 48-as elvet vall. A másik a választásból kizárólag személyi politikát csinál. Félre tesz minden hazafias gondolkozást s a kerület bizalmát letenné bárki kezébe, még egy volt darabontéba is, pusztán azért, mert született főur, s igy hite szerint befolyásos ember is, a ki a város érdekeit képviselhetné, vagy azért, mert darabant s igy a mai kormányzati politikába beilleszkedve, befolyás birtokába jutna. A 48 és a személyi politika azonban ily mereven külön választva czélra vezetők nem lehetnek. A 48-as politika alkalmas személy nélkül nem azért, mert sokkal kisebb a választás foly- táni országos eredmény, mint a kerületi, vagy a városi érdek. A tisztán személyi politika az említett irányban pedig nem azért, mert a tiszta és megczáfolhatatlan hazafiatlanság bélyegét a kerületre rá ütni nem lehet, ha még oly nagy is- a kerületi és a városi érdek. Legjobb az arany közép ut. Legyen a város képviselője bérmelyik függetlenségi, vagy a hazafiatlanság sarával be nem szennyezett 67-es pártból való,- csak jellemes, bátor, szívós kitartásu, ambitiózus és főként a köz és a városi érdekű ügyekben tevékenyen részt vett egyén legyen, akitől remélhetjük, hogy mindent elkövet érdekünkben az intéző köröknél, ha a mi érdekünk úgy kívánja, mert a mi érdekünk az ő érdeke is. Ha él közöttünk ilyen egyenes és tevékeny 48-as elvet czélravezetőnek valló, hát legyen az érdemes a választók bizalmára, ha nem akkor legyen bármily 67-es alapon álló idegen, mert a hazát sohse mentették meg návárta már, hogy szabadulhasson. A szive egyszerre kihűlt, megállt, mint egy óra lengője, amelynek valami baja történt. Halántékán lüktettek az erek, tüzes szeme homályosan látott. Kimentette magát és távozott. Gépiesen ült fel a négyes fogatra, melyen az állomáshoz kelllett megtennie az utat. Még egy pillantást vetett a kastélyszerü pompás lakra és tekintete egy csipkefüggönyös ablakra esett. A függöny szét volt nyitva s onnan az Annuska fejecskéje kandikált szomorúan elő. Tekintetük találkozott. Utoljára. Az Annuska szemébe két nagy könycsepp szökött és hirtelen arcához nyomta a kezében tartott fehér zsebkendőt. Heves sírásban tört ki. Finom alakja megremegett a görcsös zokogástól. A kocsi megindult. Gábor visszanézett, de már nem látott senkit; az ablak hidegen meredt reá, aztán az is eltűnt. ‘ Ki akart ugrani a kocsiból. Vére lángolt, szeme kidülledt. Aztán visszahanyatlott. — Hát mégis szeret ?! És hozzámegy . . . Mert amaz egy járásbiró . . . Hát ilyen olcsó a boldogság . . . ? * * * S azóta szomorúan járja az élet sáros utait. Az arca még sápadtabb. A sóvárgástól, az álmatlanul átbolyongott éjszakáktól. A rendes, pontos hivatalnokból, karikás szemű, beesett arcú, éjjelező lump lett. — Néha, mikor uggy hajnaltájban vergődik haza, visszacseng fülében egy zengzetes, szép, ismert melódia: „Nincsen annyi tenger csillag az égen . . .“ Lopva, mint egy tolvaj, kinyitja az Íróasztala fiókját, kivesz, onnan egy dobozt, melyben hervadt virágok vannak szépen egymás mellé rakosgatva. Mellettük egy eljegyzési kártya . . . Halkan suttogva énekli: „Nincsen annyi tenger csillag . . Könnyei harmatként hullanak a száraz virágokra. Majd hirtelen lecsapja a dobozt, végigsimitja izzó homlokát, ajkára fagy a dal. Elhallgat. Aztán egy másik nótába kezd fájdalmasan, keserűen, hogy a lelke is sir belé : „. . . Felleg borult az erdőre . . .“
