Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-02-19 / 8. szám
II. évfolyam. Nagykároly, 1910. február 19. 8. szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ....................................... 8 korona. Félé vre .....................................................4 „ Negyedévre ....................................... 2 „ Tanítóknak egész évre ........................5 „ Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv.- MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. -------Sz erkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, HÉTSASTOLL-UTCZA 12. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) . Hirdetések ugyanott vétetnek fel. .......... _____________Nyilttér sora 40 fillér. Az uj párt, konzervatív párt. (N. Sz. A.) Gróf Tisza István egy ezüst cigarettatárca pályadijat tűzött egy alkalalmas elnevezésre, a melylyel a Nemzeti Munkapárt czimü lehetetlen nevet felcserélni lehetne. Midőn pártjának a fenti nevet adjuk nem a pályadijat akarjuk elnyerni. Jól tudjuk, hogy nem azon elnevezés számíthat elfogadásra, mely a pártot a maga mivoltában megjelöli, hanem az, a mely ezt a valódi mivoltot a legegyszerűbben elrejteni tudja. A közönség nagy része nemcsak tudja, hanem hangoztatja is, hogy egy konzervatív pártalakulás folyik, azonban azok részére, a kik ellenkező véleményben vannak ki is fogjuk mutatni. Az uj párt Tisza István személye körül csoportosul. A koalicziós kormányzat hazudozásaitól és népbolonditásától megcsömörlött közönség lelkesedik azon férfiúért, ki négy év előtt mindezt megjósolta visszatér ahoz, ki akkor félreállott és engedte őket magoktól meggyőzni, hogy neki volt igaza, mikor a nemzetnek a dinasztiával szembeni gyengeségét vitatta és benne bizik, hogy az ország kátyúba jutott szekerét visszavezeti azon járható útra a melyről a koaliczió vezérei letéritették. Tisza István a megtestesült konzervativizmus. A nemességben látja a fő állam-fentartó elemet. Borzad az alsó néposztályoktól, melyeknek destruktív hajlamokat imputál és e borzadálya oly nagy, hogy még az uralkodó óhajtása sem tudja az általános szavazati jog hívének megnyerni még akkor sem, a mikor elhagyatva él genfi .magányában és ez mutatkozik azon csillagnak, mely e hatalomhoz vezet. Ettől eltekintve meg- győzödéses hive a disantiának és ellensége minden változtatásnak azon 1867-iki kiegyezésen, a melyre a Habsburgok birodalmukat reáhelyezték. E mellett protestáns létére a positiv vallás nyilt és meggyőződéses hive. E körül a férfiú, e körül a személy körül forog az uj pártban minden. Khuen a miniszterelnök csak stoffege, a programúi mellékes, senki se nézi ezt, hanem csak Tiszát és mindenki azzal csatlakozik ez uj párthoz, hogy akarom, a mit Tisza akar. Lehet-e ily párt más elvű, mint a mily elveket vall a vezér. Tisza mellett ott látjuk a háttérben felemelkedni és társulni a konzervatizmus másik apostolát a trónörökös barátját a magyar klerikalizmus vezérét gróf Zichy Jánost. A ki 15 év óla évről-évre minden kaíholikus naggyülésen a liberalizmus csődjét hirdeti Magyarországon nem csatlakozhatna másként, ha nem érezné, hogy itt az ideje, hogy a csődbe jutott liberalizmus liquidáljon és eltűnjön az ország vezetéséből. A legelső áldozat a szabadelvű név. Az uj párt legsürgősebben ettől iparkodik megszabadulni, pedig ehez a névhez traditió fűződik, azután kirepül, mint ballett az egész szabadelvüség, a melyet hasztalan keresünk bárhol is a program ni bán. Ha végig nézünk az egyéneken, a kik az egész országban az uj párt mellett a dobot verik a magyar gentry legkiválóbb neveivel találkozunk, az uj párt főispán és képviselőjelöltjei túlnyomórészt ebből az osztályból kerülnek ki, a kik mintegy száműzetésből előkerülve foglalják vissza a szerintük őket illető helyeket a koaliczió lateinerjeitől. És hogy teljes legyen a kép ugyanazon napon, a melyen az uj párt megalakul, tartja gyűlését az agráriusok tábora, az Omge a választójog ellen és ugyanazon vidéki ezerek fogják lehurrogni az európai értelemben vett liberalizmust délelőtt, a kik délután Tisza katonáivá felesküsznek. És ez ne legyen a legtisztább konzervativizmus? Ne legyen ugyanaz, mint a porosz Junkert- hum ? De ez egészen jól van igy. Európa minden államában van konzervatív párt, tehát szükségkép lenni kell nállunk is és pedig annál inkább, mert a nemesség és földbirtok e két oszlopa a konzervativizmusnak sehol sem oly lényeges az államban, mint nállunk. Absurdumot Elköltöztünk. Elköltöztünk a régi, sárga házból, Az egyszerű kis vidéki lakásból, Valami modern, cifra palotába, Ragyogó, díszes, városi lakásba. Ah, régi vágyam végre teljesült hát, Ezentúl Pesten, városban lakunk, Járunk színházba, zsurokra, korzózni, Inasunk is lesz s fényes fogatunk. . . . Mikor az ebédnél összegyűltünk, A mamám szép selyem pongyola volt, Livrés inas hordta körül a tálat S nem tudom mért, a szivem elszorult. És mikor este, későn lefeküdtünk, Könnyűm áztatta a hófehér ágyat, Megsirattam a régi, sárga házat . . . Megsirattam a lombos platánfákat. A mezőt, rétet, árnyas utakat; 5 temetni kezdtem csöndesen, titokban, Az elmúlt, buldog gyermekkoromat Rusitska Mary. Olcsó boldogság. — Az „Északkeleti Újság“ eredeti tárcája. — Irta: CSÁKY GUSZTÁV. — Nusi . . . ! Csak igy egyszerűen „Nusi.“ Sem nem „kisasszony,“ sem nem „nagysám.“ Ccsak röviden, egyszerűen, melegen: „Nusi!“ A leány megáll. Megismerte a hangot: ez a Gábor hangja. Rózsaszínű pir önti el az arcát és zavartan mosolyogva fordui meg. — Jó napot, Nusi! — Isten hozta Gábor! Vártam . . . Tekintetük boldogan egybe kapcsolódik, mintha csillogó szemeik sugarai csókolóznának össze. A fiú nem felel, de szemei azt mondják: „Tudom, hogy várt és én is alig vártam, hogy itt lehessek már: futottam, rohantam . . . hal... Hogy dobog a szivem! ... Itt vagyok.“ Kettesben folytatják a sétát a Nusiék parkhoz hasonló, gyönyörű, virágos udvarán. A tizenhatéves leány üde, hamvas arcáról eltűnt a pillanatnyi zavar, csak szemeiben lángol, ég valami kimondhatatlan, végtelen nagy boldogság, amiről ajkainak szólni nem szabad, de amit ott érez szivének minden dobbanásában . . . Gabi itt van mellette. Egész közel hozzá. Hallja a szive dobogását. Ha kinyújtaná egy kicsit a kezét, akkor elérné vele a Gábor kezét s ő még egyszer megszoríthatná, szótlanul, némán és mégis sokatmondóan ; mint az előbb, amikor jött . . . — Mit csinált egész délután, mig én az irodában dolgoztam ? — kérdezi Gábor, hogy megkezdje a társalgást. — Én is dolgoztam. Naplót Írtam. — Kiről? Annuska válasz helyett szemrehányóan néz föl a fiuszemébe, Hiszen tudnia kellene, hogy övé minden gondolata, ábrándos, ifjú kis szivecskéjének minden dobbanása. — Tudom, tudom, bocsásson meg ezért az ártatlan csintalankodásért, — kérleli Gábor. Nem szóval. A szemével. Abban pedig ott tündököl első, utolsó nagy szerelme. Benne van a boldog, lüktető, fiatal szive. — így . . .! Annuska megelégedetten nézi a szép piros rózsát, melyet bocsánata jeléül a Gábor mellére tűzött. Aztán tovább sétálnak. A leány lassú, ringó járása pompás harmóniában van kísérője ruganyos, férfias lépéseiyel. Nyári délután. Ót óra. A nap közeledik pályája végéhez. Még erősen süt, de ezüst sugarai már megaranyozódtak. Sárga szinü, ragyogó hálót von a boldog fiatalok köré. Lassanként egész korongja megsárgul. Talán irigyli a földi mennyországot . . . ? — Valamit észrevettem, Annuska! — Mit . . .? — Azt, hogy mi pompásan tudnánk — karonfogva járni. Nem vette még észre . . . ?
