Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-11-19 / 48. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 48-ik szám. gatással úgy hatálytalanná tenni, mint a mivé tette jórészt a sajtó hiánya az eddigi katholikus nagygyűlések munkáját. Hogy a katholicizmus a praktikus munka és a gazdasági tevékenység terén helyes utón halad, ezt frappánsul bebizonyította a nagygyűlés után nehány nappal az a vereség, a mit a szabadkőművesek disze és virága Székely Fe- rencz igazságügyminiszter magában a klerikálisnak nem mondható munkapártban szenvedett, ahol maga Tisza István is a szabadkőmives állásponttal szembehelyezkedett, a kire nézve csak idő kérdésévé vált, mikor fogja benne a szabadkőműves merkantilizmus képviselőjét a katholicizmus és agrar konzervativismus öntudatra ébredt ereje a politikai vezetés teréről eltávolítani. Szatmár és a pénzügyigazgatóság. Szatmár varosából kitört a merkantilista szellem a legközönségesebb és a legerkölcstelenebb modorban. Mintha csak árlejtés volna hirdetve a pénzügyigazgatóság elhelyezésére, jelentkezik mint legolcsóbb ajánlattevő és 12 évre ingyen lakást akar adni a magyar államnak. Az olcsó Jánost eddig a közéletben csak úgy ismertük, hogy Becsnek tett olcsóbb ajánlatot, mint Justh Gyula a nemzeti követelmények tekintetében, de most úgy látszik ezen olcsójánoskodás a nagy protektortól hü Samuja utján ráragadt Szatmár városára is. Könnyű Szatmárnak olcsójánoskodni. Sok hazaárulása jutalmául elég vagyont harácsolt össze és a fejlődéshez annyi privilégiumot szerzett, .hogy oly anyagi helyzetben van, a mely- lyel a mi polgáraink jólétének veszélyeztetése nélkül az olcsóságban nem versenyezhetünk. Elvárhatjuk azonban, hogy ha jutalmazta az osztrák kormány Szatmári a Rákóczy szabad- ságharczában tanúsított hűségéért, a magyar kormány pedig méltányolja bennünk a honfi- ságot, melynek tanúsításában mindenkor elsők voltunk. Az állam nem üzletember, hanem erkölcsi testület, amely nem méltányolhatja a pénzes zacskóját csörgető parvenü gőgöt, hanem magasabb,nemesebb motívumuk után kellindulnia oly motívumok után, melyeknek hiánya megfosztja Szatmárt a „nemes“ város elnevezéstől. van dolgom, nem látom a formát, nem látom az irány., csak egy érzelem, vagy gondolat megjelenését érzem. Ez az állapot a leglenyüg- zőbb emberi gyönyör állapota, a műélvezeté, — ezt az állapotot nyújtani, csak művészi alkotás képes, — s ezt a czélt elérni öntudatlanul feladata a művészetnek ; azt, hogy tudjam, miszerint holt anyagot -látok, festéket és vásznat, tudjam, miszerint a kép nem való csak látszat, s mégis a való illúzióját keltse fel bennem, hogy rám tudja erőszakolni az anyagban az élet látszatát. Igaz, hogy ebben a müélvezeti gyönyör állapotban a szemlélő is művészi munkát alkot, mert a valót művészivé kell formálnia, csakhogy ezt a művészi munkát a művész erőszakolja rá az alkotás tökéletességével. Ez kényszerit arra, hogy a müélvezö a művész szemeivel lásson, az ő füleivel halljon, agyával gondolkozzék, s a természetest igy magának a természetnek fogadja el. Az igazi művész soha sem adott valót, csak valószínűt, s a valószínű minél közelebb van a valóhoz, annál közelebb van az alkotás az absolut művészi alkotáshoz, a művész az isteni tökéletesség megismerési képességéhez. A művészet csak addig művészet, ameddig idealizál, naturalizmus, verrizmus csak az életben a külvilágban van, melyet nem papír tesz, vászonra fest, vagy kőbe farag a művész, hanem onnan csak invenciója segélyével tárgyát meríti. Minden művész csak a saját szemei utján nyer képzeteket, de ezeket nem örökítheti meg annélkül, hogy a szem által felvett képzet át ne szűrődjön az ő sajátos, mindenkitől eltérő gondolkodásán és érzelemvilágán, s igy lehetetlen, utópikus állítás az a művészetben, hogy a naturalista a természetet adta vissza, Ismeretterjesztő estélyek. Mióta Nagykárolyban megalakult a Kölcsey-egyesület, sok vitára adott alkalmat az a kérdés, hogy megfelel-e ez az egyesület annak a célnak, amelvet maga ele tűzött. Sokan voltak, akik azt állították, hogy nem fejez ki elég intenzív közművelődési munkát. Az elégedetlenkedőknek talán részben igazuk is volt. Azok az impozáns, nagy estélyek, amelyeket a Kölcsey-egyesület oly nagy fénynyel és pompával, de olyan ritkán rendezett, inkább előkelő hangversenyek, a nagykárolyi elite társadalom találkozására szolgáló alkalmakként szerepeltek, mint általános ismeretterjesztő estékképpen. Az egyesület buzgó tisztikara idővel belátta, hogy ez a testület olyan, amelytől többet vár a közönség, amelytől intezivebb nagyszerűbb dolgokat lehet elvárni, mint amennyit nyújt. így érlelődött meg az állandó ismeretterjesztő esték eszméje. Körülbelül igy fejtette ezt ki Cseh Lajos, főgimn. igazgató, az Egyesület agilis elnöke a f. hó 12-én, szombaton este 6 órakor a városháza nagytermében megtartott első ismeretterjesztő estély megnyitása alkalmából. Minden kezdet nehéz. Ez a közmondás a Kölcsey-egyesület első ily irányú estélyén is bebizonyult. S hogy a közönség érdeklődés-hiánya az egyesület vezetőit czéljuktól vissza nem | riasztja, hanem, —- mint azt Cseh Lajos elnöki | megnyitójában hangsúlyozta — annál intezivebb komolyabb, odaadóbb •munkára serkenti, már j ez magaban véve oly odaadó buzgalomról tesz tanúságot, amelynek a legrövidebb idő alatt diadalmaskodnia kell a közönség fagyos közönyén. Meg vagyunk győződve arról, hogy már a legközelebbi ismeretterjes tó estélyek a közönség legnagyobb fokú érdeklődése mellett fognak megtörténni. A belépti-dijak is oly humánus módon vannak megállapítva, hogy ezt a szellemi fényűzést minden intelligens és tanulni, ismereteket gyűjteni vágyó egyén megengedheti magának : tagoknak díjtalanul, nem tagoknak 50 fiit. belépti díjjal. Egy kis hiba' is hozzájárult ehhez a sikertelenséghez. A Kölcsey-egyesület vezetősége amint kipattantotta az eszmét, nyomban meg is csinálta minden késedelmeskedés nélkül. Ez a túlbuzgóság, amit különben csak erénynek tudhatunk be, okozta azt, hogy közönségünk jóformán informálva sem volt az estély irányáról. Mert bizony igaz, hogy a mi közönségünk hosszas előkészítő munkálatokhoz, nagy rekugy ahogy az él. Sohasem adja vissza a természetet, csak azt, amit az ö szemüvegén keresztül lát a természetben. Olyan látása emberi mivoltánál fogva a .legtökéletesebb művésznek sem lehet, hogy a természet színét, alakját, hangját, lélekállapotát úgy lássa meg, ahogy az van, hanem csak úgy láthatja, mint egy olyan speciális individium, aki többet lát és jobban látja, mint a nem művész, nagy a világ. Hiszen ha a festészetben 'egy kis elnézéssel láthatnánk is a természetet megörökítve, a zenében például soha se láthatunk többet a természetesnél, már csak a művész rendelkezésére álló eszközöknél fogva sem. Egy zugó vihar hangárnyalatát csak utánozni lehet, de a természetet visszaadni még megközelítőleg sem. De meg ha lenne a művészetekben verrizmus, meg naturálismus, akkor könnyű lenne a művészet abszolút értékét is meghatározni: abszolút művészig az volna, ami olyan, mint a természet maga. Ámde ez esetben az alkotásnál többre becsülnénk a művész érzéki tökéletességét, mini szellemi és gondolat világát, sőt ezeket a teremtés eszközei közül ki is kapcsolnánk, s a müélvezö is csak phisi- kai értelembe vett összchasbnlitóvá sülyedhetne, ez pedig nem válthatja ki az emberből a művész lelkét és gondolkozását, mert az idealizált feldolgozását nem engedné meg a szemlélő léleknek. Szóval ez esetben a művészet nem érzékeinken át lelkűnknek szólna, hanem olyan másolássá sülyedne, mely amellett, hogy csak tökéletlen lehetne,érzékeinknekszólana hatásában. Kár a művészetet a szép fogalma korlátái közzé is szoritani, mert az általános, de abszolút szép fogalmának bármilyen megállapítása is csak relatív igazság lehet, de meg még nem minden szép művészi szép is, azonban még nagyobb kár azt a lehetetlen meghatározást belopni a Iámhoz és előzetes értesítésekhez van hozzászoktatva s igy a radikális gyorsasággal csinált estélyre hamarjában nem tudta rágondolni magát. Egyéb tekintetben különben gyönyörűen sikerült kis soirée volt ez a szombati: a jelenlevők azt hangoztatták, hogy soha szebben még nem hallották énekelni a dalárdát. Az előadott dalok is a legválogatottabbak és legszebbek voltak. Suták István felolvasásáról, minthogy dicsérése illoziorius lenne, tekintve hogy lapunknak egyik szerkesztője, — nem mondunk véleményt. A felolvasást lapunk mai számának tárcarovaiaban közöljük s ajánljuk olvasóink figyelmébe. Így ki-ki megalkothatja róla a maga elfogulatlan véleményét. Úgy a szereplőket, mint az estélyt megnyitó és bezáró Cseh Lajos egxesületi elnököt nagy lelkesedéssel megtapsolta és hangos ová- czióban részesítette a kicsiny, de lelkes közönség. Ha majd ez a lelkes közönség megnövekszik és nem vészit lelkesedéséből s ha a Kölcsey-egyesület mindig ilyen kedves ismeretterjesztő estéket fog rendezni, nemsokára nemcsak hogy a havi estélyek sikerülni fognak, hanem valószínű, hogy ilyen estékre, — talán már a közel jövőben minden héten szükség lesz. Cs. G. Á szinügyi bizottság. Többször megírtuk már azt az önkényes eljárást, a mit Heves Béla színigazgató Nagykároly város közönségével szemben megenged magának. Panasz tárgyává tettük, hogy a színigazgató olyan idényeket csinál és azokat akkor tartja meg, amikor neki jól esik s ezzel Nagykároly város közönségével szemben sértő nemtörődömségét fitogtatja. Sokáig támadtuk emiatt hiába az igazgatót, mig végre kénytelenek voltunk nemcsak mi, hanem összes laptársaink is a sziniigyi bizottságot vonni felelősségre. Végre a sziniigyi bizottságnak is meg kebelt hallania a mindig gyakrabban hangoztatott panaszt s a sérelmek orvoslása végett f. hó 11-én ülést tartott a bizottság. Ebben az ülésben meg lett állapítva, hogy Heves Béla színigazgató szerzödésellenesen járt el akkor, amikor a színi idényt egyoldalúkig megrövidi- tetie és előadásait november 15 előtt beszüntette, valamint helytelenül járt cl akkor, mikor a nézőtér megfelelő világításáról és a színház kellő J'ütéséröl nem gondoskodott. művészet értékelésébe, hogy a verrizmus és naturálismus pontos keresztülvitele a művészet, mert igy az anyag zavarólag .hatna a művészre, a műélvezetet pedig lehetetlenné tenné. Minden művészet egy, csak az eszközök mások. S ha a művészet egy, az eszköz pedig annyi, ahány a művész, mert két embernes, legyen az művész, egy lelki szeme nem lehet, akkor a naturalismus és verrismus mellett, melyet mai művészet-kritikánk annyira igyekszik feltolni a művészet egyetlen alapjává, hogyan lenne lehetséges a művészet fajok szerinti egysége. Hiszen két tárgy igy nem is kerülhetne egyforma művészi értékű leidolgozás alá, mert a művészet természeti tárg ia a természet törvényénél fogva egy, a művész pedig ha ehhez a változhatatlanhoz volna kötve egyformán, úgy a Rafael idejében, mint Rembrandtban, vagy 1030 év múlva, s ha a tárgyat nem idealizálhatná az alkotó szelleme, akkor művészi Madonnát Rafael óta nem festhetett senki, mert abban ki van merítve a mithologia, a hit, s a vallás természetes érzelme úgy, hogy az utóbbi Madonna festők, ha ezt nem másolják, nem alkothattak művészit. Pedig, hogy nem igy van, az nyilvánvaló. A naturális tárgy megmaradhat minden idők részére, de változik a müvészlélek, mely a természetes tárgy fölött impressionál, ez az eszköz, mely ugyanazon tárgyból uj művészetet teremt, amely uj művészet csak természetes, phisikai tárgyára nézve maradt változatlan, azonban béltartalmára az uj alkotó művészével egy és más nem is lehet, rpert akkor íem művészet. A inüvészetbeni merev núturalismus mellett a művészet nem fejlődhetne, sőt mi több, kimenthető lenne, mert a phisikai tárgyhoz volna kötve, melynek alakja és szine változha- tatlan; ámde ha az ideálizálható s a művészet
