Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-10-29 / 45. szám
5-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 43-ik szám. lyen már sokat vitatkoztak. Szerintem a szerzőnek, mint a ki fő súlya a darab színpadi mozgásának, elvből felülbíráló álláspontot kell elfoglalnia. Így megy ez az elsőrendű színpadokon, ahol a szerzők jogai nagy tiszteletben vannak, ahol a szerzőt nem tartják olyan személynek, aki a darab megírása után úgyszólván feleslegessé vált, ahol az ő megjelenését a kulisszák mögött olybá veszik, mint aki váratlanul jött felügyelni a kassza érdekeire. Ezt a jogot néha nem akarják elismerni a direktorok, akik a színi művészet úri mecénásait adják, szeretik az apró kis despoták szerepét játszani és olyan szokásokat vezetnek be a színházba, mint amilyenek hajdan a XV11I. századbeli kis hercegecskék udvaraiban ,dívtak a kamarilla, kémkedés, s a hízelgésben vetélkedő udvaronc-sereg idejében. A szerepet a direktor női vagy férfi kedvencének kell adni még akkor is, ha ez a darab, vagy a többi szereplők hátrányára van — tehát a szerző már tudniillik az olyan, aki nem tud ezzel szemben keményen a sarkára áilaní, kénytelen csupán a tanácsadó szerepére szorítkozni . . . Különben a tiszta szini kép nyuitásának lehetősége ezer más irányú körülménnyel kereszteződik. A rendezőnek, aki a darab sikerét tartja szem előtt, nem valami kellemes a helyzete, mert ellentétbe kell jönnie az emberi egoizmus egész tömegével. Összefonódnak itt a magánügyek, a szereplők művészi vagy hóbortos ambíciói, versengések és személyes gyűlöletek, anyagi érdekek, végűi az alaptalan meggyanu sirás ók';' rossz Ízlések és a legcsodálatosabb felfogások agyrémei és szeszélyei. Az erősebb művész, vagy művésznő mellőzésnek tekinti azt, ha neki másodrendű szerepet adnak, mikor a nagyobb és hálásabb szerep a fiatalabb, de az illető szerepre jobban megfelelő egyénnek jut. Kivált a nemes versengés közepette nehéz nagyon a rivalizáció kiegyenlítése. A csalódások okozta kedvetlenség és idegesség néha tüzesebben törnek ki s valóságos „molto agitato“-ban működnek. Szóval a szerep'kiosztas különböző okokból gyakran a kulisszák mögötti drámává változik, amelyben egybefonódnak az intrikák, szenvedélyes kitörések és titkos összeütközések. Apró kis viharok, melyek mintha egy pohár vízben történnének, néha sirás és kétségbeesés, majd különböző zavarok származnak innen, amelyek felkavarodnak és elmúlnak, mint a porfelhő, vagy mint az örvény .a patak kőmedrében. Pedig tapintatossággal és igazságossággal uralni lehetne az önzések és kicsinyességek eme tömkelegét. A pillanatnyi összeütközések és nézeteltérések nem kerülhetők el; a színház belső élete a különböző villanyosságók találkozásának és az ideges kitöréseknek állandó képét mutatja Ennek dacára az igazságos rendező,'aki a valódi tehetséget támogatja, ment minden részrehajlástól, és nem izgatja a versengőket, de az adott pillanatban rendíthetetlenül keresztül tudja vinni akaratát a darab érdekében, előbb vagy utóbb uralni fogja azokat, akik beiső harcokaí cS-zavarokaí okoznak,. A művészek ép úgy, mint a. többi emberek, nincsenek hiba nélkül. Azonban az önzés és ambició leple alatt, kevés kivétellel, majdnem mindegyikbén van több-, vagy kevesebb, tudatos vagy ö’sztönszerü- szeretet'a művészet iránt. Még a tuskószerü, vagy a látszólag már elhamvadt lelkeken is megcsillannak az ideálizmus szikrái. Minthogy a színészek kicsiny világa egy egész külön monarchia, azért sok függ attól, milyen morális és művészi atmosferában vezeti azt a színház feje. Ő tartja kezében ennek a kocsinak a gyeplőit s igy neki áll módjában, hogy azt az élet és művészet tagasabb utaira vezesse, vagy pedig pocsolyák és útvesztők közé kerüljön vele. * * * Azon munka arányában, melyet a színdarab scenirozására kifejtenek, növekszik az idegesség, az atmosféra mindig telitettebb lesz nyugtalansággal. A jó és energikus rendező vezetése alatt komolyan folytatott próbák képezik a színpadi munka legfáradságosabb részét. A munka eleinte nehezen megy, a színészek küzködnek szerepeikkel, megfeszítik emlékezetüket, a rendező javítja az előadást, helyesbíti (ha tudja ezt tenni) a zene hangjainak hibáit, minden irányban erőt fejt ki. Mindezt természetesen nem lehet hidegen, olimpusi nyugalommal végezni. A dóig természetéből kifolyólag a szereplők között különböző viták származnak a fontosabb jelenetekre vonatkozólag, mikor arról van szó, hogy a vitás hely megfelelő alakítást és hatást tudjon elérni. A virtuózok és szólóénekesek gyakran a maguk részére akarják kihasználni az adott situóciót, tekintet nélkül a többi játékos szerepére. A csoportos situációk- ban nem könnyű elérni a valódi fokot és összhangot, annál is inkább, mert nem minden színészben van meg a kellő ügyesség vagy jóakarat ahoz, hoga magáévá tegye, vagy tudja tenni a művészi közérdeket. Emellett gyakran mutatkozik egy különös tünet. A színészek kedvetlenül kezdik a munkát oly darabnál, melynek sikerébén nem bíznak. Gyakran megtörténik az is. hogy a direktor kénytelen különböző személyes okokból előadatni egy darabot; az ilyenek megmérgezik az életét és munkáját néha kínszenvedéssé változtatják. Ilyenkor a próbák előhaladásának arányában a színészek önkéntelenül elfeledik a hibákat és az alakítás gyöngeségét, beleélik abba magukat, s a végén, miután nagy munkát fektettek bele, várják a sikert. És ha a primier után elolvassák a kedvezőtlen bírálatot, átkozzák a sajtó szigorúságát és savanyu képet vágnak a fiaskóhoz, amelyet pedig maguk is előre sejtettek. A próbák alatt még az olyan rendező is, aki alapjában véve jámbor és nyugodt természetű, kijön a béketiirésből, idegesen, emelt hangon beszél. Az általános légkörben, amely tele • van felindulással, könnyen származnak összekoccanások, keserű megjegyzésrk s a szalmaláng különböző kitörései. A rendező veszekszik a színészekkel, - szigorúan mustrálja a statisztákat, a színészek vitatkoznak és veszekednek egymással, vagy a súgóval, aki rendesen áldozata a színészi emlékezőtehetség baklövéseinek. Néhány évvel ezelőtt ott voltam Párisban a párisi irók egyik legszimpatikusakb alakja Gábriel Trarieux egy újabb darabjának utolsó próbáján Antoine színházában. Ant >ine maga vezette a próbát nagy idegességgel, lármásan és veszekedve, minden pillanatban skandalumot csinálva valamelyik színésszel. És akkor meg- g/öződtem arról, hogy ilyen esetekben ugyanazok a szavak .röpködnék Párisban, mint aká.r Varsóban,1 Bécsbeh vagy Pesten. A direktor dühöng és különös passzióval panaszkodik,a színészekre, akik a kulisszák mögött elbeszélgetve, mindig késve jönnek be a szintérre. Éles szemrehányásokat tesz a színésznőnek, aki a próba idején nem vette le felsőkabátját s igy a különböző jelenetekben nem tudott elég szabadod mozogni. Ez Párisban történt, de azért a levegőben kellemetlenebb és inparlamentárisabb kifejezés sek röpködtek, mint akár a mi színházainkban. A direktor néha a rekrutákat kommendirozó, káptár modorát vette fel a színészekkel szemben. A szegény súgó volt a legszanandobb áldozat. Ha halkan beszélt, — rossz volt; ha hangosan, — még rosszabb ! — Mais taisez-vous, imbécil — ordított rá végül dühösen a direktor és kitépve kezéből' a füzetet, maga olvasta tovább a darabot. Eszembe jutott, hogy egy otthoni jó ismerősöm ugyanilyen alkalommal hogyan ordított rá próba közben a „teljes gőzzel“ dolgozó súgóra: — Mit orditsz úgy, te hülye ! . . . Az emberek mindenütt egyformák! . . . Az utolsó próbán azután a zenitjére emelkedik ez a láz és nyugtalanság. Mindenki ideges. A visszafojtott harag és düh csak úgy dul-ful minden sarokban, néha elő is tűnik egy-egy pillanatnyi kitörésben, amelyet azonban hamar elfojtanak . . . mert hiszen holnap nagy ütközet lesz, holnap van a premier! Az első előadáson mindez elcsendesedik. Telt ház. Elnémul a zsörtölődés, kedvetlenség és viszály. Meg kell hatni, el kell ragadni a közönséget, ki kell küzdeni a sikert. És mindnyájan vigyázva egymás kezére játszanak, — segítenek; minennki óhajtja, hogy az egész előadás minél fényesebben üssön ki. Kollegáikat, akik a közönség soraiban hallgatták végig a darabot, elhalmozzák kérdésekkel: milyen benyomást tesz a darab ? . . . hogy megy az előadás? . . . hogy viselkedik a közönség? . . . mit mondanak a kritikusok? . . . És ekkor mutatkozik teljes egészében a mü különös hatása, teremtő ereje. Az igazi művészi atmoszféráju színházakban egy jó darab első előadása alkalmával érezni lehet a művészet mistikus, bűvös erejét, amely ott lebeg a színház világának kicsinyességei és nyomorúságai fölött. Az emberi önzésekből, igyekezetekből és ambiciókból felfoghatatlan titokzatos erő pompás akkordokat csal ki. S ez igy van nemcsak a színházban. A mai pessimisták szem elől tévesztik az életnek ezt a syntetikus, ideális, kimagasló oldalát, pedig az létezik, épen úgy, mint a harag, aljasság, emberi rútság és becstelenség. Vannak titokzatos erők, melyeknek hála, „nemcsak a sirók süket sóhaja s a nem őszinték vig nevetése“, mint a költő mondja, hanem az emberi hiúság szarkacsörgíse is „hozzátartozik e világ himnuszához“. „... És ez a bús himnusz búgó hangjaival örökké égre tör . . •“ Lengyelből fordította : Csáky Gusztáv. Tartsa rendben zongoráját! Éves hangolási bérlet nyittatott havi 1 korona díjért. Jelentkezéseket elfogad: Gál Samu könyvkereskedő. Vsíek Károly zenetanár. í MJKAY MIKLÓS és LIPICZKY GYULA | VT építészek, építési vállalkozók NAGYKÁROLYBAN -f Széchenyi-utca 26. szám Makay-udvar.) 4 Ajánlkoznak bármily és tervezésére és felépítésére | jutányos árak mellett. « f 1------------------------1 . .•...!■■.................................— tí* 3 6-?® 5Jn »¿3 ‘ i* * »¿W »*<0 4 í *4« »4» * » , § !£ A legtöbb kiállításon legelső díjjal f| kitüntetett és első orvostanárok ;f által ajánlott, kitűnő minőségű SS. mindenütt kapható! ét» a közönség kedvencz itala! Központi irodája: «■ BUDAPEST V., Csáky-utcza 14. szám. w 31-49. & « w s 1 w »i» •*»»;» *;» •*'»»;« »i» »¡« *;» **» V/ V*
