Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1910-10-29 / 45. szám

2-ik oída!. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 45-ik szám. Minden közjó iránti lelkesedést sokra be­csülünk csupán a hazai közművelődés előse­gítése szempontjából, mert tudjuk, hogy a mű­veltség ma már sokkal inkább alapja a nem­zeti létnek, mint a fegyver, de az ilyen lelke­sedés elbírálására kénytelenek vagyunk felhívni városunk polgármestere és az iskola-gondnok­ság figyelmét, hogy ők részesítsék a tanítónői kar eljárását illő méltánylásban. Boross János nyugalomba lépte után a megürült ág. ev. leikészi állásra a hívők egy­hangúlag Rédey Károly pusztaföldvári lelkészt hívták meg, kinek ünnepélyes beiktatása folyó hó 23-án folyt le a hivok és érdeklődők nagy­számú résztvevői jelenlétében az evangélikus templomban. A beiktató beszédet Révész János nagy­bányai h. esperes lelkész tartotta, ki szép be­széd kíséretében adta át a megválasztott lel­késznek a szent bibliát és az egyházi jelvé­nyeket. A beszéd a következő volt : Kedves testvérek! Öröhiünnepre jöttünk össze ma a nagykárolyi ev. egyházban. Örö­münk egy szent reménység, hogy hosszantartó, áldásos együttmunkálkodásnak vetjük megalap­ját, mikor a megválasztott uj lelkészt hivata­lába iktatjuk. Ez a nap, amelyet az Ur rendelt örvendjünk és vigadjunk ezen. Uj eletet vártok, kedves testvérek e lépés­től a gyülekezetben, melynek megújításra, uj-1 jászületésre van szüksége. S a kihez fordult egyhangú bizalmatok, az követte a hivó szó­zatot, mely nehéz mezőre vezette „ama jópász­tor“ juhainak legeltetésére. Mert bizony nehéz mező a mi egyházi életünk, an; ági téren sze­génységgel, a 'lelkiekben közönyösséggel kell küzdenünk. Nem divatos szólamokat akarok hangoztatni, mikor ezeket itt nyíltan megemlí­tem, hanem egyenesen felhívom szives figyel­meteket arra, hogy küzdje.ek kitartással és cdi- adóan mind a kettő ellen. Érezzétek a gyüle­kezeti közéletben való részvéteinek kötelességét, ápoljátok a hitéletet a templomban, a család­ban az iskolában. El ne hanyagoljátok az ál­dozatkészség nemes tüzének terjesztését, hogy magasan lobogjanak annak lángjai, s terjessze­nek fényt és meleget kifelé is. Építsétek K. H. a lelkésszel együtt, egy akaratiak Isten országát, ne várjátok, hogy egye­dül csak o fáradozzék, egyházi ügyekben, hogy a világ közönséges felfogása szerint az' ö egyé­nisége legyen maga az egyház, hiszen mi az egyetemes papság tagjai vagyunk mindannyian. • Egykör az Ur Jézus megkérdeztetvén a farizeusoktól, (Luk. 17, 20.) mikór jön el az Isten országa, féléié nekiek és mondá : Az Is­fiatalok és a tulajdonos, midőn rejtett diadal­mas mosolylyal végig nézett rajtok, valószínű­leg azt gondolta magában, hogy milyen jól futna a rózsalanczból való gyeplőn is. És last bút no lcast, voltak olyan nők, akik szószerinti értelemben véve, sem kantárt, sem gyeplőszárat nem tartottak kezükben, akik férjeik, sőt leányaik oldalán jelentek meg, kik azonban meghazudtolták mindkettőt, mert előb­biek leányainak, utóbbiak testvéreinek tűntek fel. A kik élő reklámjai voltak leányaiknak és megerősítek azt a régi jó,magyar közmondást: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát“. Csoda-e, ha ily milieuben még azok a férfiszivek is megmozdultak, a melyek, talán a sok kopástól, talán a hosszú pihenéstől már alig működtek. Valamelyik uriház salonjában egy puha és kényelmes karosszék tanúságot tehetne arról, hogy az udvarlásban mennyire kifárasztja magát egy ilyen nekilendült férfisziv tulajdonosa. Átkerülvén igy a férfiak oldalára, folytas­suk itt a szemlét. Hallgatással mehetünk át az apák tisztes csoportján, melyről ezúttal kivéte­lesen nincs megjegyezni való. A fiatal házasok közé érünk, kikről azt tartja a szatmári nyelv­járás, hogy rosszabbak a fiatal embereknél (jó értelemben véve). Az tény, hogy ők viszik a szót és vezérszerepet a gyepen, de még talán a bálteremben is, a tánczban úgy, mint az ud­varlásban. Ott van például a szigorú és igaz­ten országa nem szemmel láthatóan jő el. Sem azt nem mondják : Imé itt, vagy : Imé amott van ; mert az Isten országa tibennetek van. Ó legyetek hát mindannyian hü munkása a nagy eszmének, hogy teljesedjék a Miatyánknak má­sodik kérése : Jöjjön el a te országod, s legyen az tibennetek, mindenitekben. Bizonyos a reményünk, hogy azzal, akit önmagatok hívtatok el a srónok apostolául, ál­dásteljes együttműködést fogtok kifejteni egyházi téren. És most hozzád fordulok Kedves Testvé­rem, kartársam. Üdvözöllek meleg szeretette! a tiszavidéki egyházmegyében, a főesperes ne­vében, mint annak megbízottja. Kipróbált har­cosa vagy küzdő egyházunknak, aki ismered a papi hivatás magasztos feladatait és sanyaru- ságait egyaránt. Evek óta görnyedsz, miként én, a gyönyörűséges és nehéz iga alatt, fölös­leges tehát, hogy tanácsokkal szolgáljak neked, intselek, buzdítsalak, eddigi hűséges működé­sed ez egyházközség szép jövőjének. Mindnyájunk legfőbb pásztora : az Ur ad­jon tenéked erőt az erőtlenségben, kitartást a törekvésben, mindenek fölött pedig szereteti még a szeretetlenségben is. Átadom néked a bibliát, a melyben fog­lalt Isten igéje hitünk alapja, irányítója, zsinór­mértéke. Tudakozd az Írásokat, (Ján. 5, 39.) forgasd ernyedetlen szorgalommal annak lap­jait, ez a mi legfőbb fegyverünk, erős várunk, kincses házunk, hirdesd bölcsem, hirdesd lel­kesedéssel és kövesd is az abban foglalt ma­gasztos elveket, jól tudván, hogy az ég és föld elmúlnak, de az Urnák beszedi semmiképpen el nem múlnak. Átad mi a keivhet, felekezetűnk drága szimbólumát, melyért a proí. ősök sok száz esztendő óta annyit harcoltak. Ne feledd, „Ur­nák vére,“ tengernyi véráldozatot kívánt, s vedd föl azért mikor az egyházi rendlartás paran­csolja, áhítattal, kegyelettel a hálaadásnak po­harát, (Zsolt. 116, 33.) hadd tudják meg álta­lad is, hogy a szabadság vallásának gyermekei egy. kenyérből esznek és egy pohárból isznak. A lelki-testi betegek vigaszának , emez örök for­rása buzogjon a te kezeidben is. Átadom a templomnak kulcsát. Nyisd meg a kapukat, (ÉzS 25, 2.) mikör az áhitat órája elkövetkezik, ne légy félénk apostol, ki bezárja az ajtót az ur előtt, sőt találjon mindenki sza- szabad bemenetelt Isten,házába, aki hittel zör­get annak ajtaján. De zárd be minden vész előtt s ne engedd, hogy ebbe valaha a hitet­lenség, istentagadás, pogányság és eretnekség bevonulhasson és itt tanyát üthessen,'maradjon ez az épület mindig az, a minek szentelve van : Istennek háza és a menyországnak kapuja. Átadom a pecsétet, az egyházközség pe­csétjét, mint hivataloskodásod jelvényét. Őrizd azt, mint hűséges és rendületlen őrálló, kit az ságos biró, akinek kedvező Ítéletét az érdekelt bájos fiatal asszony egy meleg kézszoritással kívánja honorálni. Visszautasítja mint, biró, de csak azért, hogy min egyén többet kérjen. A huszártisztek sötét is világoskék, aranytól csillogó tekintélyes csoportja, nem csak szín­gazdagságát emeli a képnek. A tiszt urak közül többen nemcsak a futtatísbán kelnek versenyre a civilekkel, hanem az ezüsttárgyaknál kedve­sebb emlékeket iparkodmk hazavinni cserében hódolatukért, a melyet igen természetesen első sorban az amazon hölgyéi lábaihoz raknak le. A megyei ifjúság aine-java itt van. Ha talán hiányos e sor, és e hányt a leányszivek is érzik, ott vannak az ilegen ifjak pótolni a hiányt úgy a sorban, min a szivekben, lega­lább is az agarászat tartamra. Megy is minden, mint a karikacsapás. Kifqástalan a hölgyek mulatsága úgy a gyepen, nint a tánezteremben és kifogástalan egyéb is, ami többek szerint nem volt mindig az. Miko este a czigány — Szatmárvármegyében még a czigány is mali- tiosus — rázendített a Pai, Pali, Palikámra, csak nehány a helyzet magslatán nem, vagy afelett állónak halk dudolása kisérte. Most veszem csak ésre, hogy a mikor agarászatról és versenyről reerálok, mindenről csevegek csak épen kutyákrólés lovakról nem. Hiába! Annyival jobban értekei mindenkit, hogy az udvarlásban és hódásban ki esik le és ki marad fenn, hogy mégaz sem kelt na­gyobb emotiot, hogy a hiresjömöri agarakat legyőzték az itteniek. A billikmnyerő Parádé Ur ennek a nevezetes bástyának védelmére rendelt. Valahányszor egy-egy Írásra reá helye­zed azt, legyen mindig a te apostolosságodnak pecsétje (I. Kor. 9. 2.), az igazságnak megpe­csételje (Róm. 4, 11.). És ezzel beiktatlak nagykárolyi leikészi hivatalodba. A mindeneket bölcsen rendelő jó­ságos Ur Isten áldjon meg téged lelkcsztestvé- rem az Ő szent Lelkének erejével, s a te buz­gó munkálkodásod áltál is hivja, gyűjtse, vilá­gosítsa, szentelje meg a híveket, s tartsa meg az ¡gaz hitben a jézus Krisztusban Ámen. A Révész János emelkedett hangú beszéde után Rédey Károly most már helybeli lelkész lépett a szószékre, hogy beköszöntő beszédjét megtartsa. Beszédje textusát, — mint nevezik, — nem a bibliából vette, hanem a papi köteles­ségeket fejtegette, melyeknek tudatában kell lennie minden papnak, aki nemcsak a temp­lomban él, mint hivői sem, hanem a társada­lomban is, — s arra tett Ígéretet, hogy az ő élete is ketiős lesz, templomi és íarsaualini élet. Mindkét életben igyekezni fog az erkölcs és hit igaz eszméit híveiben éberléíben tartani. A meghatott közönség az uj lelkész tisz^ teleiére banquettre gyűlt össze a Polgári Ka­szinó éttermében, ahol a szép toaszfokkal fű­szerezett ebéd az esteli órákig tartotta. össze az egybegyűlteket Sajnálatos körülmény, hogy a banquetten a vármegye nem képviseltette magát, ami pe­dig helyen való lett volna, valamint az is, hogy a r. k. es református egyház részéről valaki üd­vözölje az uj papot nyert evangélikus egyházat. Szándékosan hagytuk ki múlt heti refe- rádánkból a pénteki előadást. Ezzel az estével ugyanis bővebben szándékozunk foglalkozni s arra múlt számunkban már nem volt hely. A „Sasfiók“-ot adták pénteken a címsze­repben Zöldi Vilmával. Kíváncsian mentünk a színházba ez estén ; részben azért, mert mind­össze három nő vállalkozott az országban ezt a nehéz szerepet eljátszani s e három között már ott van a mi társulatunk tehetséges tagja, Zöldi Vilma is, részben pedig azért, mert Zöldi Vilmának a Sasfiökban való fellépését különös hirek előzték meg. Ugyanis Zöldi Vilmának egyik kollegája, egy színész a Sasfiók előadá­sát megélőzö napokon a nyakába vette a vá­rost és ismeretségére támaszkodva elindult lián zalni, hogy akiket csak lehet, lebeszéljen arról, hogy a Sasfiók előadása alkalmával a szín­házba menjenek. Sorban kilincselt az ismerő­söknél és élénk színekkel ecsetelte azokat á rossz kilátásokat, amelyek Zöldi’ Vilma fellépé­se alkalmából várhatók és biztosította, hogy ugyan elég szerencsés a hölgyek túlnyomó részének favoritja lenni, de talán ezt sem any- nyira a maga, mint .inkább gazdája sympathi-, kus egyéniségének köszönheti, a kinek helyé­ben joggal magamat érezném favoritnak. A lóversenyben ezúttal nélkülöztünk egy favoritot. Át is kellett engednünk a dicsőség nagyobb felét az idegen huszároknak, akik közül egynek bravúros lovaglása két rendezet­len felekezeti viszonyok közt levő lovat is jó helyre behozott. Nem hiába nevezte hát szere­tett kedves elnökünk esti toastjában hosszú- napnak az agarászat napját. Kocsiverseny is volt úgy a hölgyek, mint az urak számára. Nem kell mondanom, melyik volt az érdekesebb. A férfi versenynek csak dijairól beszéllek egyet-mást. A győztes termé­szetes, hogy győzött, hiszen magyaráztuk fel­jebb, hogy hogy van itt helyben, Szatmáuvár- megyében és a mi van, az öröklődik is. Szép és kellemes volt a két nap a szálkái gyepen, csak a végső accordja szól szomorúan a mulatságnak. Egy lezuhant lovast eszméletlen állapotban vittek haza. Reméljük azonban, hogy ha a jelenlevő hölgyek teljesitik kérésün­ket, a mire bizonyára maguk is gondoltak és imádkoznak érette, nemsokára ismét köztünk lesz valahol, ahol mi ősi szokásaink szerint szórakozunk, vagyis rosszakat beszélünk és jókat gondolunk.

Next

/
Thumbnails
Contents