Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1910-09-24 / 40. szám

M. évfolyam.

Nagykároly, 1910. szeptember 24.

40. szám.

Északkeleti újság:

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

¥

*

Előfizetési árak:

Egész évre

8

Félévre

.. 4

Negyedévre ....................

2

Ta

nítóknak eeész évre ..

5

Felelős szerkesztő:

NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr.

Szerkesztők :

Suták István Csáky Gusztáv.

= MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. =

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

!| NAGYKÁROLY, HÉTSASTOLL-UTCZA 12. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)

||

i = Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ... .

JjJ

______________Nyilttér sora_40 fillér.______________

Az általános választójog.

(N. Sz. A.) A Szamos laptárs ugyan még mindig adós azon 40 férfiú nevével, akik az általános választói jog szatmári vezetői volnának, mindazonáltal a mozgalom a nyilvánosság elébe lépett, a mennyiben múlt vasárnap Szatmáron egy, ha nem is fényes, de mindenesetre jó sikerű népgyülést tartott.

Örvendünk a sikernek dacára annak, hogy a liberális elemek rendezték, mert a mi jó, azt az ellenféltől is szívesen kell fogadni és a keresztény demokrácia, mely az egész világon az általános szavazati jog alapján áll, sőt kifejlődését éppen ennek köszönheti, örömmel kell, hogy lásson minden lépést, mely ezen cél elérésének irányában történik.

Az általános választói jog érdekében a tűz és víz foly össze. Egyik jobbról, másik balról ostromolja azt a ma még hatalmas bástyát, a mely a választás köreiből van épitve s a mely egy nehány képzelődő s álmodozó államférfiu vezetése alatt egy, részben szűk látkörüekből, részben önérdekhajhászó stréberekből álló csoport menedékhelyéül szolgál. Bármelyik oldalon sikerül rést törni és a rombolást megkezdeni, az a másik oldal javára is szolgál, mert annak is megnyitja az utat az érvényesülésre.

S az érvényesülés az európai eszmék érvényesülésére vonatkozik. A közjogi harczok az 67. és 48. hözötti lova- gias párbajok helyébe, melyek a középkor szép regényes, de improduktív küzdelmeire emlékeztetnek, meg kell nyitni az utat a nagy gazdasági és világnézeti harczok számára, melyek nagy lökésekkel viszik előbbre az országot a kultúra terén.

A parlament arra való, hogy eszmék harczoljanak egymással, nem pedig közjogi szőrszálhasogatások vegyék igénybe a nemzet vezéreinek idejét és igy egy Apponyi és Tisza István szellemi párbaja a parlament porondján, meg kell tőle válnunk minél előbb, mert az országra hasznosabb és igy kívánatosabb, ha szürke, de értelmes emberek a felett vitatkoznak, hogy milyen adó vagy milyen oktatási rendszer a czélszerübb és a lakosok érdekeinek megfelelő.

A mai választói rendszer mellett ez lehetetlen. A kevés számú választó a kormány által megvehető, pressionálható, személyes szolgálatok által lekenyerez- hető és igy nem meggyőződése szerint választ. Az ellenzék, mely ezzel szemben érvényesülni akar, nem operálhat józan okoskodásokkal, hanem csak mámoritó jelszavakkal, a szenvedélyek és főleg a hazafias, vallásos, vagy faji szenvedély felkeltésével, melyekkel pillanatra feledteti a személyes érdeket, leküzheti az erőszakot és ellensúlyozza a pénz és ital befolyását.

A változást nem az fogja előidézni, hogy az uj jogot nyerők okosabbak lennének, mint a régi választók, hanem hogy nem fog lehetni a kerületeket megvenni, premionálni, lekötelezni; e helyett elvekkel, programmal kell a választók elé lépni, a melyek a tömegeket érdeklik és pro, vagy contra állásfoglalásra bírják.

Azok, kiknek európai értelemben elveik nincsenek, még inkább azok, kiknek magyar értelemben sincsenek elveik, mert hói 67-es, hol 48-asok, nem óhajtják a választást, mert csak a helyzethez kell alkalmazkodniok és érvényesülhetnek. Ez az alkalmazkodás már odáig ment, hogy a munkapárt czime alatt gróf Khuen Héderváry, klerikálist, liberálist, mágnást, zsidót, agrárt, merkantilt összegyűjtött egy érdekszövetségbe. Aki feladta, vagy legalább megnyirbálta elveit, mehetett kormánypártinak és egy ilyen lehetetlen csoport uralomra tudott emelkedni.

Ez ezen betegség elien radikális, de egyetlen lehető orvosszer az általános szavazati jog, melyet azért mindenkinek, ki közéletünk betegségét átlátja, propagálnia kell még akkor is, ha elvileg nem is hive, mert más orvosság nincsen. Más módja nincsen utat nyitni az európai felfogásoknak.

A szatmári gyűlés egy örvendetes jelenséget mutat. Egy fiatal nagybirtokos De Gerando Félix is hitvallást tett az

L

Tósséli nefelejcsek.

— Édesanyám emlékére. —

/.

Arcod képmása nem maradt reánk, Esztendők óta porladó anyánk!

Mégis, ha aluszom, ha ébredek:

Reám sugárzik áldó két szemed.

II.

Derült az ég.

A fákon még Zöld lomb között Alig akadt Egy-két levél,

Mely hervatag.

S dalos madár Seholse jár;

Egész vidék Olyan hangtalan,

Minő a szív,

Ha gyásza van.

III.

Csengő, édes hangján mikor imádkozik Nagyobbik leánykám, meghatottan várok;

De, mire odaér, hogy: „Nyugodjál békén ... /“ Lehunyt szemeimből forró köny szivárog.

IV.

Bűnös vagyok szegény szivemben . . . Könyörgök is, ne verjen, áldjon Azért az Isten, hogy elégszer.

Csalom meg szerető családom.

Bűnös vagyok szegény szivemben ...

Hű hitvesem s két csepp leányom Nem is sejtik, midőn közülök A lelkem átszáll messze tájon.

V.

Őszi alkony lilás fénye Verődik az erdős bércre;

Előttem a Nagytó medre Mintha kristálytükör lenne,

Rajta éger- s jegenyefák Alakjukat mutogatják.

Elbájoló, mesés tájék . . .

S mintha mégsem itten állnék,

De valahol arra messze,

Veteményes házikertbe,

Szilvafáid árnyékában Jövőt szőve, — szülőházam!

VI.

Kinek hajóját hányja zivatar,

Csendes vizen pihenni is akar.

Sebezheti a sors a telkemet:

Velem van és megedzi szellemed.

Tóth Lajos.

A nászajándék.

(Folytatás.)

— „Az Északkeleti Újság“ eredeti tárcája. —

Irta : R. A.

Amikor a szép Garainé eltávozott, a festő lehajtotta fejét egy kerevet támlájára, és sirt, sirt örömében, mint egy szerelmes, bohó gyermek.

A szép asszony meg ismételten igy gondolkozott : Szép ember ez a Szirmai és milyen ideális, csupa szív és lélek. Sajnálom nagyon, de meg kellett csalnom, máskülönben nem festette volna meg a képet. Úgy látszik nagyon szeret. No, de majd csak belenyugszik a változtathatatlan sorsba. Milyen remek ez a kép; ez lesz a szalonom disze. Hanem Szebeninek most már elmondok mindent, milyen jól fog mulatni szegény, bohó barátján.

Hosszú egy délelőtt volt ez a festőnek, alig várta, hogy délután legyen. De hitt, vakon hitt a ravasz, szép asszonynak s vergődésében is boldogságot varázsolt arczára a remény. Tervezgetett, ábrándozott, s már lelki szemei előtt elvonultak a jövő képei.

— Milyen boldog leszek s milyen boldoggá fogom tenni ezt az isteni, szép asszonyt.

Ha most még esetleg nem szeret olyan I forrón, szenvedélyesen, mint a hogy én szere-