Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1910-06-25 / 27. szám

II. évfolyam.

Nagykároly, 1910. junius 25

27. szám.

északkeleti

yj

v"

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Előfizetési árak:

gész evre

élévre .....................

Negyedévre

Tanítóknak egész évre

8 korona.

4 „ a

5 ,

Felelős szerkesztő:

NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr.

Szerkesztők :

Suták István Csáky Gusztáv.

= MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. =

Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, HÉTSASTOLL-UTCZA 12. SZÁM.

(„KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)

Hirdetések ugyanott vétetnek fel.

______Nyilttér sora 40 fillér.______

t

A t. ház.

Tisza Kálmán fúziójától, Tisza István ugrai leveléig a magyar parlamenti politika útja egyenes vonalat mutat. Ez az ut nem volt ment a szakadékoktól, omlásoktól, de az ut iránya nem változott. A szabadelvüpárt kormányzott és az ellenzéki pártok azzal a fikcióval teljesítették hivatásukat, hogy a magyar poli- ka rendje a pozitív munkálkodás tereitől elzárja őket. Az ugrai levél megjelenésével nagy kanyarulatot vett ez az ut, azóta teljes kört irt le s mivel épper. kör, ez is ugyanarra a pontra tért vissza, honnan kiindult. A pártok aránya és parlamenti elhelyeződése ma csaknem ugya- az, mint volt tiz esztendő előtt s ha akadna Ripp, aki öt esztendőt átaludt, a magyar parlamentben mi sem figyelmeztetné az életéből kiesett Öt esztendőre. Együtt van a 67-es kormánypárti nagy többség, mely aggódó gonddal ‘igyekszik elkenni még a látszatát is annak, mintha a régi szabadelvű párttal való folytonossága megszakadt volna, Khuen gróf ül a miniszterelnöki bársonyszékben, Csáky Albin visszatért a főrendiház gyapjuzsák- jára, Perczel Dezső elnököl a kormány pártjának konferenciáin és valószínűleg a képviselőház elnökének személye is hozzájárul ahhoz, hogy Ripp csalódása minél élénkebb és alaposabb legyen. Nem más, mint a régi szabadelvű párt

az, mely uralja a Házat, a folyosót és a kormányt és ha a párt éppen erre az országgyűlési ciklusra nem is adott határozott programmot, a programm megvan és a szabadelvüpárt harminc esztendős eredményeivel és bűneivel lendíti előre a kormányzást a jól ismert, a kitaposott utón.

Bámulatos, mesébe illő az, ami történt. Mi, kik ez öt évet átéltük, elmondhatjuk, hogy a népképviseleti rendszeren alapuló alkotmányos berendezettség hamisítatlan lényege szinte brutális őserővel nyilatkozott meg előttünk. Tanúi voltunk egy nemzet páratlanul egyöntetű, káprázatosán fényes felbuzdulásának, láttuk hogy a felgerjedt népgyü- löiet mily elemi erővel söpört el mindent, ami három évtizedes kormányzás tényezőjéül és emlékéül élt, a lelkesedés hatalmas hullámai hogy emelték kormányzó felszínre azokat a pártokat, melyek addig az örökös ellenzés terméketlenségére voltak kárhoztatva. Meginogtak és tömegesen, dőltek le a bálványok, — végbe ment a csodálatosan nagy arányú templomrombolás, olyan bukásnak voltunk tanúi, milyet rég nem látott a világ. És a romok fölé uj ideálokat állított az ország, uj emberekkel, uj imádattal. Éveken át tartott a gyökeres változás mámora, mígnem az útvonal kezdett a körbe visszagörbülni. A legutóbbi képviselőválasztásokon a nemzet ismét

i nagytarkitást végzett, a detronizált báP- ványokat visszaállította előbbi helyiikre és száműzte onnan azokat, melyeknek örökké emlékezetes, gyönyörű felbuzdulásának mámoros perceiben oltárt emelt. A politikai változatosságnak oly megdöbbentő játéka, vagy komor ténye volt ez, melynek elfogadhatóbb, igaz magyarázatát majd csak az események közvetlen hatásán kivül álló későbbi évtizedek adhatják meg.

Idősebb Madarász József, a Ház körelnöke csütörtökön végignéz az ösz- szegyült képviselők sorain és konstatálhatja, hogy ugyanazt a Házat látja maga előtt, melyet mint korelnök már meg nyitott. De azért ez a látszat sem őszinte. Mert van változás, értékes nagy változás. Ez pedig mint gazdag tanulság üli meg a gyűlés termét és azt hirdeti, hogy kizárólagos uralomra egy párt sem termett ebben az országban. Harminc éves vakhit. tört meg és ma már a választásokat vezető miniszterelnök tisztában lehet vele, hogy a pártja szempontjából nem végezhet örök életű munkát. Ami harminc év után megtörtént, megtörténhet két, vagy öt év múlva is, mert ezentúl sincs teremtő energia a parlamenti pártokban, melyek elől az érvényesülő s útja ab ovo el lenne zárva.

A dada.

Deglis ur, a ki ma egy kis kékszem ü emberke, elmosódott szőke hajjal, valamikor ifjúságát azokban a helyiségekben töltötte, a hol énekelnek, tánczolnak és a kelleténél többet 1 beszélnek.

A harmincadik esztendeje idején valamely családbeli ok miatt visszatért a normandiai birtokára. Már csak az a kis földje maradt meg és most megelégedett a tehén tejével, a ’ fák gyümölcseivel és a látóhatárnak szinporn- pájával.

Szóval visszatérés volt ez a természet ■ölére egy olyan ■ férfiú részéröl, a ki tulságba vitte a városi élvezeteket. ,

A modern remete egyetlen társa egy erős, izmos parasztfiu volt, a kit hülyének tartottak a faluban és a kit Déglise ur hajdani városi öltözeteivel ajándékozott' meg. így aztán a jó ; fiú szmokingban öntözte a salátát. Csak egy ■asszony hiányzott a teljés • boldogsághoz. És egy napon tényleg be is állított hozzá egy nő, a ki felajánlkozott, hogy helyettesíteni fogja a . hülyét.

Gyönyörű teremtés volt, erős, fejlett, nagy asszony, fehér bőrű és csillogó fogú. Deglise ur végignézett rajta és a maga kicsinségét tekintve, megijedt tőle.

— Nincs szükségem senkire, mormogta ' félénken.

— Senkire, az lehet, de én reám csak

szüksége van, Déglise ur?

— Nem ismerem önt . . .

— Én Madeleine Rahut vagyok.

— Rahut ? . . .

— Mado! Hát nem ismer rám?

— Bocsásson meg, de én . . .

— Benjámin ur, Benjámin ur! ... Én az ön dadája vagyok! Én arra kérem, engedje meg, hogy megöleljem, mint régen.

Deglise’ még nem is felelhetett, mire az erős karok már magukhoz is szorították őt. E váratlan találkozásra mély meghatottság fogta el Déglise urat. *

— Lehetséges ez ? — De hisz ön olyan fiatal? Hány éves lehet?

— Negyvenhat.

— Nem iv látszik még rajta, Madó.

A múltról kezdtek beszélni. Az igazat megvallva, ez a múlt egy kissé elmosódott volt Deglise ur előtt. Hiszen annyi pezsgőt megivott a Madó teje óta ! De ez egészen ellágyult és egy halvány fényképet vett elő zsebéből, a melyen Déglise ur meztelenül, áz egyik lábát a szájában tartva tündökölt.

— Elhoztam, hogy megmutassam önnek, mindig ott állt az ágyam mellett. Ha tudná, hogy meghatott, a mikor megtudtam, hogy visszatért hazájába! Az utcán azonban nem ismertem volna rá az én kis Benjáminomra!

És Madeilene kimutatta mind a harminckét fogának fehérét.

— Én most elkészíteném önnek a levesét,

ez majd visszaidézi a régi jó időket — tette hozzá azután.

Déglise űr úgy érezte, hogy megint kis fiú lett és nem ellenkezett tovább.

így fészkelte be magát nála ez a cseléd, a ki Benjáminnak nevezte őt és egyre arról beszélt, mikor őt a térdén tartotta és „a kicsikét felöltöztette“. De ennek a jó asszonynak jelenléte meghozta a szavát, hogy Déglise ur egészen beszédes lett. Szürkület felé leültek a kertbe, a-hársfa alá és Déglise ur egyre kérdezősködött :

— Kedves gyermek voltam ? Hány éves koromban kaptam az első fogamat? Mi volt az első szó, a mit kimondtam ?

És ez alatt az ég alján haldoklóit a nap.

így szakadt reájuk egyszer az éjszaka. A bizalmas suttogások kerítő időszaka. Benjámin nem állt ellen neki és elmondotta, mily rettenetes könnyelműségek között zajlott le első ifjúsága. Beszélt Madónak halvány szerelemről is, a melynek a végén mindig csalódás várt reá. És végül sírva fakadt.

A dadája ezt nem birta tétlenül nézni; megragadta -őt gallérénál fogva és mint régen, most is a térdére vette és a fejét bőséges mellére rejtette. Közben-közben sejpitö hangon kezdte neki dalolni, mint valamikor.

— Aludj ingó-bingó, kicsi rózsabimbó.

Másnap a konyhát már a hülye mosta fel és Madeilenne uj blúzt vásárolt magának. Lassanként leszokott a munkáról és egy asz-