Északkeleti Ujság, 1909 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1909-12-11 / 2. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 2. szám. dek bilincse köti le a nemzeti öntudatban élő eleven erőt s igy nem az do- batik a felszínre, akiben az államcél felfogás fedi az atomok ilyeténi felfogását, hanem akinek szekere abba a kerékvágásba kerül, melyet a hatalom szekere vágott. Egy körmozgás a mi nemzeti életünk, amelyben senki előbbre nem juthat, mint az ideiglenes bársonyszékig, olyan hatalomig, melytől megfosztja egy más hatalmi vágy, annélküi, hogy hatalmával mást tehetett volna, mint küzdött a vele szembe került hatalmi vágy ellen. A más hatalmi vágyból aztán ismét hatalmi érdek lesz, s kerül elé egy újabb hatalmi vágy. S ez igy folyik tovább a nemzeti élet, az állami lét kialakulása rovására. Ámde szabadítsuk fel, függetlenítsük az atom erőket, s más lesz az eredmény. A hatalmi érdek miatt szervezett állásokat szüntessük be, s akkor felszabadítottuk az ez állás körébe vonható elemek szabad gondolkozását. Szabályozzuk a tisztviselők és az állam közti jogviszonyt. Állapítsuk meg s törvényileg biztosítsuk, már akiknek ez módjukban áll, hogy az állammal szemben a tisztviselő magánfél, munkás, aki munkájáért méltó az ő bérére, s nem egyszermint közjogi alany. Akkor ezáltal szabaddá tettünk egy néhány ezer olyan politikai meggyőződést, melynek súlyát a jövő hatalmi érdek érezné, s nem lenne lehetséges az, hogy önzésük egy biztos támaszra számíthatna a nemzet legintelligensebb, s egyik legnagyobb osztályában. Ezek által tisztulna a közfelfogás. Határozott árnyalatok, határozott és nyílt czéllal léphetnének csak az állami előhaladás útjára. — A pártok képviselői lennének küldőiknek az államczél felfogásában, — az ilyen többségből kikerült kabinet pedig annak a többségnek, amelyet az a jogokkal felruházott polgárság küldött, amelynek politikai felfogását csak esze és szive befolyásolta jogának érvé- vényesitésekor. Ez a felszabadítása az elemek erejének közelebbi czélnak kell, hogy legyen, mint bármely tantárgy magyar nyelven való tanításának kivívása a katona iskolákban, mert ez az állami lét biztosítéka a parlamentáris alkotmányos államinál, az pedig csak a hatalmi érdek által nyújtandó maszlag, a hatalom megtarthatása miatt. Vajha az annyira megvalósítani Ígért általános választói jog is a tisztább és befoiyásolhatatlanabb politikai felfogás érvényesülhetését eredményezné, mert ebben rejlik a nem hamisított nemzeti erő, mely befelé a legerősebb kapocs, kifelé pedig a legnagyobb hatalom, s. I. Nem rossz, hogy a „Szatmárvármegye“ most folyton arról cikkezik, hogy a Justh-párt mennyire szövetkezik Lukácscsal. Eszünk ágában sincs ugyan ezen szövetkezést kétségbe vonni, ezt azonban különösnek tartjuk, hogy t. laptársunknak most jut eszébe ezen megbot- ránkozni, mikor erről a szövetkezésről már szó sincs, ellenben nem talált rajta semmi kifogásolni valót akkor, (mikor a szövetkézés tényleg folyamatban volt t. i. ez év júniusában. Azóta, hogy Justh Gyulát a Lukács Lászlónál tett látogatása alkalmával lefotografálták 4—5 hónap telt el, mialatt a bölcs újság bölcsen hallgatott, mert maga sem tudja nem fog-e szintén gazdájával együtt Justhtal tartani, sőt mig ez ellen a most hajmeresztőnek deklarált szövetkezés ellen egy szót sein irt, annál többet cikkezett az önálló bank 1911 -re leendő felállítása mellett és portálta a nagykárolyi, debreceni és budapesti bankgyüléseket, melyeken a gazda is jelenlétével tündökölt. Most azután, hogy kitűnt, miszerint a gazda elszámitotta magát és nem a Lukács—Justh szövetség vezet a hatalomhoz, a hónapok óta gondosan elraktározott megbotránkozás egyszerre kitör és eget kér. Arcbőr kell hozzá. Luby Géza a megyei függetlenségi párt elnöke valamikor brávó, fekete néppárti és még nem tudni mi minden rossz volt a Szatmárvár- vármegye előtt, mikor a főispánnal és kormánynyal szemben a Majos ügyben állást foglalt. Most ellenben a legédesebb fuvola hangon lesz megkörnyékezve, hogy ne szakítsa ketté a függetlenségi pártot. Nézetünk szerint itt ketté- Szakitásról szó sincs, mert a mi függetlenségi volt a megyében, az ma legalább kevés kivétellel mind Justh párti, mig a másik oldalon a főispánon kivűl még alig állanak. A főispán urat pedig sokkal jobban ismeri Luby Géza ur, hogysem ne volna meggyőződve, hogy abban a perczben Justh párti lesz, a melyben Bécsben a hangulat e párt felé fordul. Luby Géza urnák tehát vajmi kevés indoka lesz a Szatmárvármegye miatt Justh párti álláspontján változtatni. Különben jellemző közéleti tisztaságunkra, hogy az emberek egyáltalán nem iparkodnak valami túlságosan szint vallani, melyik függetlenségi fraktióhoz kívánnak tartozni. Persze az engedménzek késnek, ellenben az általános egyenlő szavazati jog kilátásai emelkednek. — Csakugyan nincs kizárva, hogy a két függetlenségi pártárnyalat egyesülni fog és akkor lehetünk győződve, hogy a Szatmárvármegyét egyáltalán nem fogja zsenirozni a Lukács szövetség abban, hogy Justh Gyulát tartsa az első magyar általános áilamférfiunak, Luby Gézát pedig ismét el ne mondja mindennek, ha ez a „magyarság jövőjének szempontjából“ az általános egyenlő és titkos szavazati jog ellen fog állást foglalni. Quod dixi, dixisti Adler Adolf dr. ur. — Hiába való a vád, ha az csak a gyönge helyzet leplezésének a fegyvere, hiába való különösen akkor a hangulat keltésre, ha az alaptalan is. Amit én mondtam az igaz, ha igaz az, amit Adler Adolf dr. ur mondott a függetlenségi párt ülésén. Ha nem igaz, amit én mondtam, úgy ennek oka csak az lehet, hogy Adler dr. ur nem egyfoimán gondolkozik, vagy legalább gondolkozott kijelentései megtételekor a kés lesz ez általános feltűnést fog kelteni. Egy demokrata magyar báró, egy arisztokrata! . . . Mit szól hozzá ? — Igenis, semmit, azaz hogy . . . nagyon rosszul érzem magamat és szeretnék egy pillanatra . . . Nem tudta folytatni, nagyot fújt és reszketve törölte meg izzadt homlokát. — No jól van, elmehet, de holnapra legyen meg minden, amire egy becsületes polgár-embernek szüksége van. — I , . . igenis, méltóságos uram. A titkár kiíámolygott, a báró ur pedig megelégedetten telepedett le egy kényelmes karosszékbe és már előre jót mulatott azon, hogy baratai mekkorát fognak „ugrani“, ha újabb vállalkozását meghallják. — Ez nagyszerű lesz, remek lesz! — gondolta magában. — Sok jó dolgot csináltam már, de ilyent még nem ! Csakhogy nem fogják komolyan venni! Legalább eleinte nem. Tehát kitartó leszek és akkor majd elhiszik. Utoljára még a lapok is meg fogják írni az esetet. Hetekig, ha kell, hónapokig is demokrata leszek, de ebből országos heccet kell csinálnom. Másnap délelőtt, amint a báró ur parkjában reggelizett, alázatos hajbókolással a titkár közeledett feléje. — Méltóságos uram . . . — Nos, mi az újság? — Megszereztem a ruhákat. — Miféle ruhákat? — Hát ... izé . . . azokat a polgári ruhákat . . . — Vagy úgy. Jó . . . majd holnap megkezdjük a demokrataságot. Ma még báró vagyok. Elbucsozom az úri élettől. Aztán holnap megkezdem. Maga fog gondoskodni arról is, hogy minél többen tudják ezt a dolgot. Komoly színezetet kell neki adni. Senki meg ne tudja, hogy tréfa. Azt akarom, hogy komolyan vegyék. — Igenis, kérem alássan. A következő napon valami ürügy alatt ismét elhalasztotta a báró ur a tréfa megkezdését. Majd meg ismét valami akadálya volt a dolognak és igy halogatta napról-napra. Végre néhány nap múlva elszánta magát és kiadta a jelszót: — Holnap, mint becsületes polgár-emberhez illik, hat órakor felkelek. Megkezdem a demokrataságot. Most már nem halasztóm tovább. Sőt már nem is tréfából csinálom. Már egész komolyan demokrata akarok lenni . . . Ez érdekes, ugy-e titkár ur? — Igenis, méltóságos . . . — Semmi „méltóságos“! Az emberek egyformák és nekünk, mint őszinte, igaz demokratáknak nem szabad cimezgetnünk egymást. Most már igazán komoly a dolog. Megértette? Tehát reggel hat órakor keltsenek fel. — Igenis, mélt . . . — Jó éjt! Felvirradt a nagy nap, amelyen báró Kékvér Tivadarnak meg kellett kezdeni a demokrata életet. Alig lehetett ugyan felkölteni, mert eleinte sehogysem akarta megérteni, hogy miért kell neki hat órakor felkelni, de végül nagynehezen mégis csak belenyugodott és hajlandónak mutatkozott a fürdőszobába menni. — De hisz ez nem lehet! Én nem vagyok báró Kékvér, hanem csak Kékvér Tivadar s igy nem szabad egy kastélybeli fürdőben megmosakodnom, hanem elmegyek szépen a közfürdőbe, mint más közönséges ember! Ugy-e bár, titkár ur? — eszmélt fel aztán, a mint megfogta a fürdőszoba kilincsét. — Igenis méltósá . . . pardon, bocsánatot kérek. Igenis. — Hát akkor megyek, de maga nem jön velem, még elárulná magát. Menjen az irodába, én majd felöltözök és megyek egyedül. Aztán komoly a dolog, megértette ? — Igenis. Ezzel odafordult az előre odakészitett „polgári ruhák“-hoz és két ujjával, félve felemelt egy inget, ami legfelül volt a csomón és óvátosan forgatni kezdte. — Huh, de furcsa szaga van! Az én kedves pacsulim illata bizony nagyon hiányzik belőle. Hanem azért nagy fohászkodások kíséretében felhúzta a mosodaszagu inget. És ez igy ment tovább. Minden ruhadarabra elmondta a maga nem épen hízelgő véleményét, de azért lassan felöltözködött. — Piha! Micsoda cipő! Milyen furcsa kalap. Keztyü, az persze nincs! Legolcsóbb beszerzési forrás! ELSŐ NAGYKÁROLYI SIRKŐRAKTÁR ÉS TEMETKEZÉSI INTÉZET. Alapittaíott 1873. évben. Állandóan raktáron tartok I-ső rendű salgótarjáni és porosz TÜZELŐ KŐSZENET, továbbá meszet, I-ső rendű portland és román czementet, valamint többször mosott porosz. KOVÁCS-SZENET Szives megrendelést kér MAKAY JÓZSEF FIA. Nagykároly, Széchenyi-utcza 26. sz. (Saját ház.)
