A Polgár, 1914. április (6. évfolyam, 14-17. szám)

1914-04-12 / 15. szám

6. oldal. POLGAR Szatmárnémeti, 1914. idejéül junius 6. és 7.-ét állapí­totta meg. Ezen közgyűlésre meg­hívják a belügyminisztert a be­lügyi államtitkárokat, Budapest főváros rendőrfőkapitányát és a városi tanácsokat. Városunk tehát ismét mozgalmas napok elé néz, mert nem kis jelentőségű mozza­nat lesz az, ha az ország rendőr- főkapitánya és tisztviselői Szatmár városában megjelennek. Jubileumi vacsora. A szatmári máv. fütőház főnöke, Vajda Sándor, most töltötte be szolgálatának huszonötödik évét. Ez alkalommal tisztviselőtársai az Iparos Otthon­ban ünnepi vacsorát rendeztek a tiszteletére, ahol számos felkö­szöntő hangzott el. A népszerű főnököt tisztviselőtársai lelkesen és melegen ünnepelték. Lemondás. Simon József a Szat­mári Kerületi Munkásbiztositó és Betegsegélyző elnöke ezen állásá­ról lemondott. Az igazgatóság tudomásul vette a lemondást. „Erdőd és Vidéhe". Husvét első napján, április 12-én társadalmi hetilap indul meg Erdődön a fenti címmel. A lap felelős szer­kesztője és tulajdonosa dr. Nagy Sándor ügyvéd lesz, főmunkatár­sai pedig Kóródi Katona János tb. szolgabiró és Chirke Vilmos járási számvevő. Uj dohtor. Dr. Gergely János szatmári ügyvédjelöltet a buda­pesti tudományegyetem a jogtu­dományok doktorává avatták. A Panonnia szálló átalakítási mun­kálatai megkezdődtek. Az éttermet már megszüntették, május 1-én pedig a kávéházat is bezárják kö­rülbelül egy hónapi időtartamra. Nem fogták el a debreceni merénylőket. A múlt héten hí­re kelt, hogy a debreceni bomba merénylet tetteseit Cataraut és Kirilovot elfogták. Most távirat­ban jelentik Szófiából, hogy a Kirilovról jelentett nyom hamis. Az Üszkübből érkezett jelentés szerint az ott őrizetben levő egyén nem azonos a félelmes Catarau- val. Úgy áll tehát a dolog, hogy nem került meg egyik merénylő , sem. Meghívás. Az 1898: XXII- t.-cz. alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tarto­zó Szatmárhegyi hitelszövetkezet mint az Országos Központi Hitel- szövetkezet tagja 1914 évi április hó 10-én d. u. 3 órakor a kö­zéphegyi állami népiskolánál rend­kívüli közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 35. §-a értelmében meghivatnak. Napi­rend: 1. Az igazgatóság három tagj4nak választása. 2. Felügyelő bizottság egy tagjának választása. 3. Netaláni indítványok. 1914 évi január hó 1-én a tagok száma 83, üzletrészeinek száma pedig 142 volt; az év folyamán belépett 83 tag 104 üzletrésszel, kilépett — tag — üzletrésszel; tehát marad az 1915 év I. negyed. 166 tag 246 üzletrésszel. A felügyelő bi­zottság által megvizsgált évi mér­leg a szövetkezet helyiségében ki- függesztetettés'mindenki által meg­tekinthető. Kelt Szatmárhegyen 1914. április hó 7-én. Szatmár­hegyi hitelszövetkezet mint az Or­szágos Központi Hitelszövetkezet tagja. Az igazgatóság. Mányi Ferenc folyamodvá­nya. Tekéns cs. és kir. Járásbi- rásági Minisztérium Ur! Azon alázatos meglopatott lura való nézvést, kinek érdekében az Gábor fiam befogódott a sö- tit tömlöcbe, kit pedig ő nem is cselekedett. Mert a kérdéses iccakán, ami­kor is a fent tisztelt lunak az elhúzódása törtint vóna, az Gá­bor fiam az anyjuk jóváhagyása mellett a padláson aludott. Már pedig tekéns cs. kir. Já­rásbíróság Minisztérium ur, tel­jes lehetetlensig, hogy valaki az padláson lovat lophassák. Igaz ugyan, hogy a múlt őszön egy kis juh cselekedetbe találó- dott, arra is bölcsen emlékszem, hogy egy kis aprómarha sorja is volt, de hogy a fentisztelt luhoz az Gábor fiamnak semmi köze, élő ember csira szomszéd, akit az nap meg is verék, mivel hogy a felesigemnél találódott, akkire is bölcsen emlékszik. Ugyan azért tekéns cs. kir. Já- rásbirósági Minisztérium Ur! az V. alatt idecsatolt Gábor a 7. a- latti lunak gyanújából annyival inkább felmenteni meltóztassék, mert mégis csak isten ellen való vétek, hogy valaki egy 6 pengős lunak az érdekében setét tömlőé­ben nyugodjék és az kívánatos trágyahordástól elmaradják; Tisztelem a Nagyságát, Hát arra jár i eső! FELZET. Tekéns cs. kir. Járásbirósá- gi minisztérium. MOHOL. Tiszteletes appelátuma Má­nyi Ferenc fuvaros embernek az hat gengős kökény lunak az érdekében sorban jutott és hite­les Gábor fiáranézvest tessen bent szemlélődni. 345—1914. végreh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó 1881 évi LX. t.-cz. 102. §. értelmében ezen­nel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszéknek 1912. évi 2227 szá­mú végzése következtében id. dr. Bor­gida Lajos ügyvéd által képviselt Gebrü­der Groedel cég javára 3000 K s jár. ere­jéig 1914. évi jan. hó 20-án foganato­R EGGELIZÉS ELŐTT félpohár SCHMIDT- HAUER-FÉLE Használata valódi áldás gyomorbajosoknak, szék­szorulásban szenvedőknek Igmándi Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt telje­sen rendbehozza. Kis üveg40fill. Nagy üveg 60 f. Kapható helyben és környéken minden gyógyszertárban és Jobb füsz erúzletben.

Next

/
Thumbnails
Contents