A Polgár, 1913. január (5. évfolyam, 1-5. szám)

1913-01-26 / 5. szám

Hanem egyszer esas. jött egy tavasz. Nagy időknek kezdete, élete;., iegnevezete- seb.) korszaka. Beütött a szabadság. Ragyogott az örömtől az emberek arca. Nemzeti szinü pántlikákért bomlottak a leányok, u- gyaniiy szinü tolldiszért kalapjokra a legények.

— Éljen a szabadság! — kiabálták utcaszeríe. El van törölve a nemesség. A paraszt is csak olyan ember most már, niint a nemes. Éljen az egyenlőség ! Éljen Kossuth i ln dolce jubilo úszott az ország. Ily örömmel köszöntött be a tavasz.

Majd jött egy katona, vele egy dobos. Összehívták az embereket s bottal, kapa- nyéilel fölfegyverezve kivezették a libalegelőre. Ott szépen sorba áilitoiták, s tanították dobszora lépni, fordulni, jobbra-balra nézni botot a lábhoz tenni. Mi eltanultuk tőlük s katonásdit játszottunk. Beszélték, hogy háború lesz. Kezdtek az emberek a kovács- műhely előtt gyülekezni kaszával, szénahuzó horoggal vasvillávai. Ezekből dárdát, nyársat formáltak. Én pedig segítettem a kovácsnak fújtatni a kohó tüzet.

Egy éjjel arra ébredtem, hogy apám dohányt vág gyertyavilagnál, tömi vele kostól szármázott zacskóját, készíti pipáját botját. Az emberek zugnak, zsibongnak ablakunk előtt s kiabálnak: „ha nem jön, húzzátok ki!“ Anyám sírt, rítt, mi iesz vele s apró gyermekeivel. Búcsúzni s menni kellett.

Titkon örültem távozásának, hogy köny- vestékajanak rejtek fiókjában most már szabadon turkálhatok. Volt abban mindenfele vacak; rozsdás borotva, pecsétviasz, nyu- lat szalonnázó tű, dugaszhuzó, összelapitott gyűszű, spagát, méheket füstölő kénlapok, ólomgolyók. Erre vágytam, hogy ezekből egyet elcsenek s vékony nádba ólomplaj- bászt öntök belőle; legyen nekem is olyan, ne csak a Vida Zsigának, meg a Váradi Pistinek.

Elment minden épkézláb, magát bíró férfi, még a szegény szatócsot, a Miska zsidót is elhajtottak. Csak a siránkozó fehérnép maradt otthon, meg a gyerekek és az öregek.

Bár ne mentek -rolna'. A mi népünk is egy része volt azoknak a históriai névre vergődött „komáromi kaszásoknak“ akik a schwecliaíi ütközetben legelőször megszaladtak, a csatarendet megbontották s a többieket is magukkal ragadták. Három napba került a felvonulásuk, de egy nap itthon voltak. Hazajött velők apám is baj nélkül, csak a talpát törte fel a csizma.

A schwecháti csata elveszett. Jön a német!

Rendelet jött a kormánytól! kj-kf takarítsa el az ellenség elől -mindén féítősebb portékáját; rejtse el élelmiszereit; búzát, zabot, árpát ássák el -a föld alá.

Volt vagy nyolc mérő buzácskánk. A tyúkólban ástunk ennek helyet titokban, s egy kis hombárban oda rejtettük, körültömtük szalmával s betemettük. Hogy a felásás látható ne legyen, arról gondoskodtak a tyúkok, ludak, akiket éjszakára odazártak.

Nagy aggodalomban teltek a napok.

Végre csakugyan betört a német.

A POLGÁR

Szatmár-Németi, 1913.

Az ellenség elárasztotta az ország nyűgöd részéi. Jött egy-egy szakasz élelmiszereket rekvitáhii, harácsolni.

A parasztok kocsival, iuvai elbújtak a rengeteg nádrétben; szénái, zabot, ennivalót vittek magúkkal, csak a bíró maradt a faluban hivatalánál fogva. De ezzel a német sehogy se boldogult.

Nagy szerencséjére a falunak anyám jól tudott tótul, azért a biró mind oda hordja a németet, akivel dolga a«adt; beszéljen vele ha1 tud. Mind tudbtt tótul. Csehek voltak. *

Mi a kívánsága ? — kérdé a tiszttől.

— Mondja meg ennek a Kossuth kutyának, hogy huszonnégy óra alatt teremtsen ki 800 porció szénát, 200 mérő zabot, 40 mázsa szalonét és Isten tudja még mit; mert ha nem : föigyujtatja a falut.

— Meg lesz uram. Tessék leülni.

A bírót elküldte, menjen haza békességgel : ne szóljon semmit, délután jöjjön elő, jelenkezzék. A tisztet meghívta ebédre, ozsonnára, mialatt telebeszelte a fejét, mily hű és császári érzelmű e nép; ö tudja azt csak, aki Í8 év óta lakik köztük.

— Hát nem Kossuth kutyák?

— A világért sem. Nem tetszik ezeknek ez a háborús állapot, ezek mind a király pártján vannak.

A dolognak az lett a vége, hogy a harács el lön engedve.

Volt a tisztek közt egy lengyel származású főhadnagy; Szimberszkinek hivták. Ez pláne éjszakára is megmaradt vendégül.. Vacsora után elővett egy térképei s mutogatta a hadjárat utait. Temesvár környékét jelölte meg, hogy azon a tájon lesz a végső, eldöntő ütközet.

— Panyinkám! — inondá — én nagyon sajnálom magukat. Önök úgy f jgnak járni, mint mi lengyelek Ha a császári sereg nem bírna önökkel, be fogják hívni a muszkát. El kell buknio; ; ensyi erővel szemben nem győzhetnek. Mond,a, mire van szükségük! Jöjjön át hozza.i;

póhoz Ekeibe kocs.vJ; adok n ... ük lisztet, riskását, cukrot, kávé: sót, amenynyit tud hozni.

— Köszönöm., édes fiam, van mindenem, amire szükségünk van. Nem fogadott el semmit. Nem lehet tudni a jövőt. Ha a magyar győz: találkozhatott volna besúgó, hogy a némettel cimboráit s akkor mi lett volna? Láttak később. Amint Guyon betette lábát a felszabadított Komáromba, jöttek a besúgók s összefogdostatta a gyanúsokat, A vár falánál állított feli egy sor akasztófát. Hanem Görgey kivette ,a kezéből ezeket a szerehcsétleneket (köztük' az. 'Országgyűlés elnökét Pázmányd Dénest), leküldte Debrecenbe a vésztörvényszékhez, ahoi mind felmentették őket.

irtózatos hidegek voltak.

Egyik este vacsora után a biróékhoz mentünk látogatóba. Soká elbeszélgettek a haza sorsa felöl. Mikor hazatértünk, kikisér- tek bennünket s az udvaron is — falusi szokás szerint — folytatták a szót egy ideig. Jól emlékszem rá majd megdermedtem. Ujjaim elgémberedtek, reszkedtem, vacogott

az állam, hogy fogaim majd összetörtek. Elkezdtem a nvásí: „gyerünk már haza!“ A kínos, — aggodalmas telet örvendetes tavasz váltotta fel. Kisarjadtak az előbb elfagyott remények. Görgey verte a németet. Győzött a honved Tápióbicskénél, Hatvannál ísaszegnéi, Vácznál, Nagysalíónál. Mar Komárom ts felszabadult a baipart felől s Guyon bevonult a várba. Windischg- rntzei visszahívták Becsbe, hogy áz udvarnál „mély belátásának és sokoldalú tapasztalatainak — fontos dolgok eldöntésénél — hasznát vehessék“ (Sic!) így szólt a visszahívó irat. Távozásánál termett a nóta :

Kályha vállán ég a mécs Elszökött a Windischgrätz !

Éljen a jó hazafi:

Kossuth Lajos, Dembinszki.

í«*m»***sw- ti/v í r~í ~f iirmuirwimrTwiM f'iw mruxirnrifMiiMnw

OLVASÓINKHOZ! Mai napió) kez- «lödőieg lapunkat összes olvasóinknak postán küldjük. Ez újabb intézkedéssel

J * v'ÍJ i .

olvasóink érdekéi kívánjuk szolgálni. Ezzé3 kiküszöböljük a pontatlan kézbesítést, melyet a kihordok a közönség f ós/JzanJásá/ú éfc a fíiadóhivatal áldozatkészsége és többszöri felszólalása dacára is lelkiismeretíenül űznek. A in. kir. posta ezután minden olvasónknak pontosan kézbesíti a lapot. Megszűnik a reklamáció.

Szabadságolják a katonákat. Szenzációs esemény iiirét jelenthetjük: ha- zamennek á katonák. Ha nem is valamennyi, akiket rendkívüli szolgálatra 'hívtak be, de egy része biztosan hazamegy. A csapattestek parancsnokai utasítást kaptak, hogy a legénységnek bizonyos részét bocsássák el a szolgálatból. Hasonló parancsot kaptak ama- tgyanés osztrák parancsnokok fis.

Lelkészek korpőiiéka A vallás- és közoktatásügyi miniszter a lelkészek fizetését a korpótlék rendszer .életbeléptetésével óhajtja rendezni. Az erről szóló törvényjavaslatot most készítik. Az 1913. évi költségvetésbe már e célra s e címen 3,340.267 korona fel is van véve. A kultuszminiszter addig is, inig a törvény elkészül, a költségvetésben felvett összeget segély alakjában fogja kiutalni az összes felekezetek lelkészeinek,. kik a korpótlékra igényt tarthatnak. A miniszter akként óhajt, (intézkedni, hogy azon lelkészek, kik az 1913. év január 1-ig már 5 év ótasnjü- ködnek mint rendes lelkészek, 400 korona, azok pedig, kik 1913. év január 1-ig már 10 'év óta ‘működnek, mint rendes lelkészek, 800 korona évi korpó- lékot kapjanak.

Kedvezményes vetőmag a szatmári gazdáknak. A földmivelésügyi miniszter a szatmárvái megyei gazdasági

m m m s®®

Ifi I IF Ä _

R üj ett sírnia