A Polgár, 1912. december (4. évfolyam, 268-276. szám)
1912-12-25 / 276. szám
1 Szatmárnémeti. 1912. »Ä POLGAS« 6. oldal. készi állásra pályázati kérvényeiket a következő lelkészek adták be: Kiss Bertalan esperes-lelkész (Szamoskeér), Baja Mihály (Amérika), Varga Jenő (Méhtelek), Boros Jenő s.-lelkész (Szatmár), Bírta József (Léva). Fűtik a szatmári ref. templomot. Dr. Kováts J. István lelkész kezdeményezésére régebben mozgalom indult meg aziránt, hogy a szatmári ref. templom fűtve legyen. A hívek eme óhajtása teljesedésbe ment. Immár négy hatalmas kályha önti barátságos melegét szerte a szép Istenh izában. Néptanítók póttartalékba helyezése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter most kiadott rendelete szerint a honvédelmi miniszter a nyilvános elemi népiskoláknál rendes alkalmazásban levő tanítok közül azokat akik az uj véderőtörvény életbelépése, 1912. évi julius hó 7. napja eiőtí megnősültek, vagy anyjukkal esetleg egyébb nőrokonukkal alkalmaztatásuk helyén háztartást rendeztek be, az illető tanítók igazolt kérelmére hajlandó kivételesen póttartalékba helyezni. A kérvények a honvédelmi miniszterhez adandók be. Azoknak, akik csak ezután lesznek besorozva, a besorozás után s a főszolgabíró utján kell a kérvényt beadniok. HiüEiC. ismét felragyogott a csillagok legfényesebbje a menny apró bolygói között. Felragyogott most is, mint egykor, hajdan, hogy hirdesse tiszta, káprázatos fényével az emberiség Megváltójának születését. Ott ragyog, ahol legelőször feltűnt, keleten; olyan most is, mint 1912. esztendővel ezelőtt... Csak az emberiség, csak a világ változott meg... * * * A nyüzsgő, lármás városi élet mintha kihalt volna. Az utcák, terek üresek, ünnepies csend uralkodik mindenütt. Csak egy-egy züllésnek indult családapa, vagy agglegény bolyong céltalanul.' Itt-ott felvillan a betlehemesek rezgő gyertyafénye, vagy felcsendül az ismert karácsonyi ének: „Mennyből az angyal...“ A gyárak hatalmas gépszörnyei sem zakatolnak s nem hallatszik az ezt fűszerezni szokott durva munkások istenkáromlása. .. Ünnepel a keresztyén világ, dicsőíti a Megváltót... * * * • - S amint lelkem duzzadó szárnyain kiemelkedik a hétköznapi szürkeségből s érzem a mai nap magasztos voltát: egy más kellemetlen érzés tört utat belsőmben. Szeretnék kicsiny, ártatlan, naiv gyermek lenni. Olyan, aki örülni tud a színes, csillogó karácsonyfának, aki átszellemülve, boldogan hallgatja a betlehemesek énekét. Akit csak az érdekel s egyébbel nem törődik... Szeretnék gyilkos tőrt döfni a szegénység szivébe, hogy elnémítsam ezrek, százezrek jajjait, hogy megállítsam a milliók szeméből ömlő köny- nyeket. Szeretném feltámasztani azt a sok ezret, aki ártatlanul lehelte ki lelkét a harctéren, hogy visszaadjam kenyér keresőit árván maradt családoknak. Igen : ez a kellemetlen, szorongó érzés, mely kitúrja lelkemből a szeretet ünnepén belém költözött ihletet, ezért szerétnék naiv, szűziesen ártatlan gyermek lenni . . . Akkor nem kellene boldog, mosolygó, megelégedett arcok helyett, kisirt szemű, az élet terheitől rokkant, idő előtt megőszült embereket látnom . . . Hajdan a napkeleti bölcseket vezérlő csillag ott ragyog most is mint 1912. évvel ezelőtt, keleten, hogy hirdesse a Megváltó születését, a békesség, szeretet ünnepét . . . Délen pedig bömbölnek az ágyuk, ropognak a fegyverek s patakokban omlik ezrek ártatlan vére . . . SULYOK. Boldog karácsony ünnepet kívánunk lapunk olvasóinak s jóbarátainak ! Ä POLGAB legközelebbi száma f. hó 31.-én, ez év utulsó napján kedd délután jelenik meg. Gróf. Csákg Albin, a maggjar főiendí- ház volt elnöke hosszas szenvedés után 72 éves korában meghalt. Az Omke és az adótörvény. Ä szatmári tottak a városháza nagy tanácstermében, a- melyen az Omke főtitkárja, dr. Szende Pál tartott nagyszabású előadást az adótörvények ellen. Este bankett volt a Pannóniában dr. Szende Pál tiszteletére. Elhunyt szolgabiró. Dr. Helmeczy Pál, szatmári szolgabiró, Helmeczy József képviselő fia szerdán reggel 3 órakor Budapesten, a Liget szanatóriumban szivszél- hüdés következtében 33 éves korában elhunyt. Dr. Helmeczy Pál régóta betegesker-As**?**^. irnw au i n ng dett és agódó családja két hét előtt felvitette Budapestre, a Liget szanatóriumba, ahol végzett vele a könyörtelen halál. Holtestét a család — az elhunyt kívánsága szerint — hazaszálliítatta Batizra, ahol pénteken délelőtt nagy részvét mellett temették el. Sportegylet fúziója. Mint jó forrásból értesülünk, a szatmári torna és vivóegylet kebelében az az eszme merült föl, hogy megkeresést intéznek a »Szatmárnémeti Sport- egyesület«-hez fúzió létesítése céljából. E tárgyban a jövő hét folyamán gyűlés lesz egybehiva. Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Sze ncsi Árpád szatmámémet itörvényszéki fogházőrmestert saját kéjeimére főfegyőri minőségben a vád orsz. fegyintézethez hely- lyezte át. Emlékeztető. A Szatmár-Ncmeti Énekkar f. hó 26-án karácsony másodnapján este 8 órakor a „Vigadó“ összes termeiben saját szükségleteinek fedezésére hangversennyel egybekötött zártkörű táncvigalmat rendez. Mint a mulatság iránti nagy érdeklődésből kitűnik, az Énekkar és rendezőség fáradozást fényes siker fogja koronázni, annyival is inkább, mert az ünnepen egyetlen bál lesz a németi dalárdáé. Szives felűlfize- téseket — bár ez a szétküldött meghívóban nincs iöltüntetve — köszönettel fogad a rendezőség. „A Polgár“ pedig a rendezőség kivánatara készséggel, díjmentesen nyugtázza a felülfizetéseket. Társadalmi előadás. Vasárnap este fél hat órakor a Szatmáregyházmegy i irodalmi kör látogatott társadalmi előadást rendezett. Az előadás kiemelkedő pontját Bodnár Gáspár szentszéki tanácsos, tanár szabad előadása, melyet „A lekiismeret és nevelése“ címén tartott képezte. Bodnár kiválóan értékes s tanulságos szónoklatát a közönség többszöri viharos tetszése szakította félbe. A műsor töb biszáma is nagyon tetszett. Gazdasági előadások vármegyénkben. Széli Mihály gazdasági szakelőadó érdekes és tanulságos előadásait, műtrágyázás okszerű és helyes keresztül viteléről, valamint annak termésfokozóhatásáró la jövő hét folyamán ismét.folytatni fogja vármegyénk területén. Szolgabirói kinevezés. Csaba Adorján főispán Szabó Tibor közigazgatási gyakornokot az elhalálozás folytán megüresedett szolgabirói állásra helyetesitette és szolgá- lattéteire a fehérgyarmati szolgabirósághoz osztotta be. Berendelés. A belügyminiszter Kal- nay Gyula főispáni titkárt a jövő és első felére szolgálattételre a vezetése alatt álló i minisztériumba rendelte be. Államsegély a zenedének. A vallás és közoktatásügyi miniszter a szatmárnémeti Dal és Zeneegylet zeneiskolájának — abban a reményben, hogy a zeneiskola viszonyai rövidesen megváltoznak úgy, hogy a város átveheti — a jövő évre 2500 korona segélyt állapított meg. Ajándék a boszniai katonák karácsonyára. Dr. Vajay Károly kir. tan., polgármester gyűjtést rendezett s Boszniába