Északkelet, 1912. július (4. évfolyam, 145–170. szám)

1912-07-24 / 164. szám

Szatmárnémeti, 1912. ÉSZAKKELET 3. oldal. következtében az inas súlyos égési sebeket szenvedett és beszállították a közkórházba. Oltás közben az egyik tűzoltó, Prímmel Jó­zsef a magas háztetőről a padlásra bu­kott, honban eszméletlen állapotban szál­lították el a mentők. Ä lakházakból sok értékes ékszer tűnt el oltás közben. A keres­kedő kára mintegy húszezer korona. Felelős szerkesztő: Dr Veréczy Ernő. Szerkesztő: Csomag Győző. Laptulajdonos: Északkeleti Köngvnuomds NYILTTÉR. E rovatiban közlöttekért nem felel a szerk.' Rajongó voltam, vagyok és leszek azon kötelezettsé­geimnek teljesítésében, a melyek megcson­tosodott zárba zárták a függetlenség, be­csület és következetesség karäkteristiconjiat 1 A közvélemény vezetésére hivatott sajtó csak egy fizikai röntgen sugárt vegyen és világítson, de világítson vele és ott a csont zárkán belül talál egyebet is, mint bűn, szenny, piszok foltot. Ha az »Uj Szatmár« megtalálta bennem azt, hogy nem is hétfőn, s csak mint » gyanúsított« voltam kihallgatva, miért nem találta meg bennem azt, hogy én a vérem h ullásával és hosszan tartó vádas­kodással szemben megvédtem egyik kerü­letnek tépett zászlaját és reá kellett borul­nom arra a sirra is, a mit egyik nagynevű elődömnek a hulló cátói vére festett meg. Engem - igaz! — vádolnak, de csak Dr. Fényes és én magam, senki más. — Az egyik vád alaptalan, a másik a lelkem tükrének a homálya és e homály onnan ered, hogy hitvány embereknek se fejet, se térdet nem hajtok. Ezt is látták és fogják látni. De ez még subjektivitás: hisznek, akik akarnak. De a tény az, hogy én nem azért védtem Zsemleyt, mert sikkasztással vádol­nak és nem másért, mint hogy ezelőtt már 6 esztendővel a becsületes szerkesztők gár­dájába fogadtak. De nem is az qualifikált a védelemre, hogy sikkasztással vádolnak, ha hem az, mert fa z igaz ügy diadaláért nem lengő pajeszszel diszitett sisakban, — de büszke tudással és képesítéssel küzdhétek. Az »Uj Szatmár« vizsgálja függetlenül az én védelmemet; de úgy, hogy egy bizonyos WSchvartz« levél ne kerüljön analysis alá. Igaz! vádol dr. Fényes és én védekezem. Szatmár-Németi, 1912. julius 23. KUTSERÄ BÉLA Valódi Chewro amerikai cipők pórja 14 korona Grünfeidnéi Deák-tér 9. ingatlant akar venni vagy eladni. ® jelzálog kölcsönt keres, mielőtt bármiféle gazdasági cikktt beszerezne. vagy a gazdasági élet bármely ágába vágó szükséglete van, forduljon bi zaiomma!: Puszii Nándor ISLlf •.. .•. Berecz-ház. Szatmár legnagyobb áraraktára ATILLÄ-U. 1 (Molnár-féle ház.) Aki jó, pontosan járó órát akar venni, az ne sajnálja fáradságát és látogasson el Szentgyörgyi Gy. Gyula órás és ékszerüzletébe SZATMAR, Atilla-u. 1 (Molnár-ház.) hol a legjobb zseb-, inga-, faß és ébresztő­órák legjutányosabb árért szerezhetők be. Nagy választék ékszerek- és szemüvegekben. Órajavítások gyorsan, jól, pontosan és jutá­nyosán készülnek. Böiim Ignác; rézműves és vízvezeték szerelő mester Szatmár Deák-tér 7. (Báró Vécsey ház.) Szatmárváros és vidéke m. t. közönségének szíves figyelmébe ajánlom rézműves és vizvezetébszerelő műhelyemet. Budapesten és a külföldön szerzett tapasztalataim biztosítékul szolgálnak munkám kitűnőségéről. Elvállalok: szeszgyári berendezéseket vízvezeték és szi­vattyúk felszerelését. Készítek: pálinkafőző- és mosóüstöket mindenféle kivitel­ben. Állandóan raktáron tartok: asztali tűzhely üstöket, kávéházi-és szállo­dai edényeket. Javításokat és cínzéseket gyorsan eszközlök. Becses pártfogást kérve kiváló tisztelettel Böhm Ignác. Máriavölgy-fürdő és ásványvízforrásai. m ÜL A várni lui és turvékonyai határok összeszögeléseinél remek 165 hold tölgyfaer­dőtől környezett parkban, melyet most már a felnőtt fenyvesek tesznek élénkebbé, szelíd lejtővel WA « VX1 g.» melynek ásványvizekbeni gaz­alakul a kedves Ittwllwlfvig Jf j dagsága talán az egész vilá­gon páiatlanul áll. Alig 1 holdnyi területen 11 különféle ásványvízforrás fakad. Vannak itt szénsavas, kénes, vasas, égvényes, sós, földes, 1 gos és glauber- sós források. Majdnem minden forrás kisebb-nagyobb mennyisében jódtartalmú. A „Gáboi“ (úgynevezett Parádi) és „Mártha“ források azonékivül még nagy­mennyiségű Hydrotiengázt is tartalmaznak. A fürdő természetes szénsavas für­dői kiváló hatásúak: Neurasthenia, szívbaj, hisztéria, elzsírosodás, chroni- kus reuma, csúz, skrofula, bőrbetegségek, gyengeség, sápkór, vesebaj, érelmeszesedés és női bajoknál stb. Máriavölgy-fürdő és ásványvízforrásai a legnagyobb mértékben érdemesek az orvos urak figyelmére és a t. közönség pártolására. Modern uj fürdőkádak. Villanyvilá­gítás. Zene. Fürdőorvos. Idény május—október. Posta és vasúti állomás Vámfalu— Máriavölgy-fürdő. Pensio-rendszer. Szabad konyha. — A máriavölgyi Mária és Gábor forrás vize utolérhetetlen bor-, gyógy- és élvezeti viz. Az összes vizek kö­zött a legolcsóbb. Kapható minden jobb füszerkereskedésben. — Mindennemű kér- dezősködést azormal készséggel elintéz a Fürdőigazgatóság. JH Wl A m V 4M JL mm*» JL M épület és mű-butor asztalos. Ji^UCliÁjS ISt V ÁH = Bányai-ut 11. szám.= Elvállalok minden e szakba vógó munkákat. Tervvel és költségvetéssel szívesen szó gálok. B. pártfogást kérve tisztelettel Dudás István. írnfCiri Á W !! gőzmosógyár és :: jjinkJlwJííM JL AU X vegy tisztító-intézet. üzlet: Kazínczy-utca 11. SZATM AR9 Gyártelep: Kölcsey-utca 8. Tfc A. 1 , ,1 áteresz, hidcsövek, továbbá vályúk és viz- MW * — — „ B. __ ■ __ __ JL I BetOn-KUt tartó medencékvalódi jó minőségben és ftOS3 IS0Pt3 13 M1131 beszerezhetők. csinos kivitelben Szatmáron csakis Beton-gyár: az országos vásártérrel szemben. Telefon szám: 280.

Next

/
Thumbnails
Contents