Északkelet, 1912. június (4. évfolyam, 122–145. szám)
1912-06-19 / 136. szám
’V. ív?oIyam, 136. szám. yzafmám^meti, 1912. junius 19. Szerda.-*■ •'V füyyetfen politikai napilap. S^egjeieit mindest délután. ■ **y ? * A Előfiz<ltési dij helyben: három hónapra 1 K I „ vidékre Vi-ed évre 2 K 50 fill. SEgy szám ára: 2 fillér. ■ .......— Szer kesztőség és kiadóhivatal: Északkeleti Könyvnyomda Szatmárnémeti Kazinezy-u. 18. Telefon-szám: 284. Mindennemű dijak a kiadóhivatalba küldendők Nyiíttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutánvosabb árért közöitetnek. meinet elmondott BO alakom áján Uraim! Mi Jpk 'egyént, tanárt, egy idődara^bt.jiinpeplunjk a/z egyénnek, a tanárnak, i&őnéle szóbeli értelmében. ' Mi érezzük a maga eszményi jelentőségében mintegy átéljük a múltat, a mely még a jelenben és a jövendő számára is derűs, áldásos, mosolygó sugárokat tartalmaz. Óh, mert Uraim, az a multi Az a közeli múlt is! Úgy a szivünkhöz van nőve, úgy behálózza szálaival a lelkünket! Úgy a miénk, oly nagy szükségünk van reá, hogy nélküle talán sem a jelent, sem a jövendőt nem tudták értékelni, megérteni. Hiába kisebbítik a ultat! Hasztalan a- kai ják az' embert csak a jelennek megnyerni a jelen gyönyöreinek áldozatul dobni. Egy igazi paradicsomunk van. Egy állandó éle- ' tünk, és ez az emlékezet .Ebből minkelbenki' riem verhet ki. Sem idő. Sem zSarnolk^Sem a börtön falai el nem vehetik tőlünk. / kinek emiékezetafvan — múltja is <$an Jelene is. Bele ringatja életét a jövendőbe is. Hadd nyissam tehát ki a búcsúzénak e perceiben az emlékezetnek (a közéli múltnak ajtaján. Hadd világítsak be abba a kohóba, melyben az élet készült, kovácsoló- dott. Hadd kössem össze szálait a jelennel... melyben hogy más boldogabb generáció él-e, bizony nem tudom. & Mikor a mi búcsúzó barátunk, fájdalom igy is lehet mondanom: mi, kik még maradunk — a professzori pályára léptünk, akkor még első szérelme, egyetlen indulata és hevülete a pálya, az iskolája volt —- a tani tó-embernek. Vagy legalább is úgy voltunk á mi pályánkkal, mint a szerelmi házasok, kik rendesen szégényék. És mindenre gondolnak, mélységes idealizmussal vannak eltelve, csak egyetlen eggyel lem törődnek, hogy... hogy miből is fognak megélni? És ők és mi mégis éltünk. Éltünk uraim eszményekből (közbeszólás: meglátszik! Duzzad az egészségtől.) Hiába mosolyog Kelemen képviselő iur, faert (úgy (van ! ‘Nézzen pda, iide az (eseményekből élő tanárok (olyan egészségtől d izzadó alakjait láthatják, mint a mi ünnepeltünk és — jó magam. Igenis, éltünk egy idealisabb, egy egészségesebb gerácio leikéből és lelkesedéséből. Éltünk csudálatosán, abból 'jr fizetésből és abból a régi tudományból. És bámulatos! Mentői többet juttattunk lelkűnkből, szivünkből, fizikumunk ból annak az ifjúságnak, annál több maradt nekünk, annál erdsebtHeKticK« 0** óbbaknak és ifjabbaknak érezzük magunkat. Ma talán máskép van! Máskép van nem csak a tanitó-pályán, de minden más intellektuális és produktiv pályán. Ma nem az energia, nem az ideális felfogás, nem a munka gondolata vezeti karjain az ifjúságot pályájához, hanem a korai elfáradás, a bizo- nyitvány megszérzése. Ma a karrier, a protekció az ifjúság szerelmes ideálja!!! És a penzió biztosításával a nyugalom, a pihenés gondolata üdvözli őt már pályája kezdetén. * E tünemények, jelenségekkel szemben — uraim — itt van hatalmas ellentétként a mi ünnepeltünk. Ö pihenni akar harminc évnek kemény munkája után. De ő e pihenésben most sem a passiv csendet akarja, kivánja. Óh, mert a passiv csend maga a tétlenség. Az unalom. Az élet vége. A temető. Ó nem ezt a csendet akarja. Az aktiv csendet. Mely nem az összeroppanást jelenti. Nem a munkát- lanságot. Hanem jelenti a kötelességek gyü- rüzete után a lélek, a szív, az akaratnak nak egy önkényesebb, egy önmagától megnyilatkozó édes gyönyörét. A kötelesség gyötörve boldogít. A kötelesség után való munka boldogítva édesit. Azért uraim — az ilyen bucsuzás olyan, mint egy gyönyörű idil. Valóságos idil. , Tudják-e uraim milyen az idil? Műit, mehj a jelenbén el és a jövőbe mosolyog. Szerelmi vallomás — az újjászületett munkavágynak. Érzelem, mely a múltból táplálkozik, a jelent érzi és örökké hisz a jövőben. Életfolyam, mely hömpölygése u- tán újra patakká változik, hogy csevegjen a- műiről, újra kacérkodjék, szedje partjain a nefelejtseket... a hivatás csókjait naponként érezze és lássa az ifjúságnak játékait, vidámságaid, melyekkel egyszerre maga is gyermekké, ifjúvá teszten — a gyermekekké,! és ifjakkai. Oh, úriam, gyönyörű élet alkony, bűvös kései ősz, bájos idil kép ez, melynekl e- nyugvásánál a2 élet napjának ilyen délibábos sugarak mosolyognak vissza. Fenséges bu- csnzása a pályának, ä munka Napjának, mely pompájában, idejének szépségében rakja meg bucsu-tüzeit. Mint a királyi Nap leáldozik, de tüzet rak ősszel is ja fellegekben. És |e tűzben Ott szendereg még egy jnásijk (nap jis. ||j\ jiésö ősznek búcsúzó napsugarában ott van a téli verőfényes nap is, mely már a földnek csakj szükebb körét, talán jcsak egy (zugát hevíti izzóbban, de annál jobban érzi az a kis kör, annál jobban melegszik az a kis család, a melynek övé leszen ezentúl egészen ez a Nap. Mert én úgy érzem, hogy e bucsuzás- nak pillanatában is ennek a Napnak sugarai már odavetődnek annak az István-téri kis puha, boldog fészeknek ablakain. És hívják és idézik azt a hü, azt a jó nő lelkét, szellemét ide közénk. A mi lelkesedésünk, a mi örömünk, a mi fájdalmunk közé, hogy ez a mi ünnepünk az ő szelleme, öröme, érzései és könyei nélkül el ne múljék. Itt is van ő! Mert uraim ez a múlt nem csak a , férfiúé. Ez a múlt azé a derék, hü feleségé is, aki a munkás, a bátor, ha kellett hős férfiút szelíd holdként kisérte az ő napjainak szelíd gondjai, örömei, bubánata és érzései között. És a még következő jövő sem lehet egyedül a férfiúé. Mindkettőjüké az! Hát Jja valamikor, úgy most daloljuk, most húzzátok hát azon a száraz-fán, száraztátok minden húrján: »Kétszér nyitik az akácfa virága!« Kézimunkák glacé keztyiik, bútorok, szőnyegek tisztítása Gyár főüzlet Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazinczy-u. 17.Atíila-u. 2., Nagykároly: Széchenyi-u 43. Alapifíatott 1886, Jß* Gallérok gőz mosása tütíürfénnye! tisfeiiérpo. Hájtáier Pál rnbiiáp*9+áli9M Mmán «»«{nfn.u Mtt tuníuűauiuuiiii Ultimul, iiuaíküi u. uiv . t rrnjsef : telsüöi ißyO
