Északkelet, 1912. június (4. évfolyam, 122–145. szám)
1912-06-29 / 145. szám
IV. évfolyam, 145. szám. Szatmárnémeti, I9J2. junius 29. Szombat. UKELEI független politikai napilap. Stlegjeien minefen délután. Előfizetési dij helyben: három hónapra 1 K „ „ vidékre Vr-ed évié 2 K 50 fill. Egy szán' ára : 2 fillér. SzerKesztoseg és kiadóhivatal: Északkeleti Könyvnyomda Szatmárnémeti Kazinczy-n. 18. Telefon-szám: 284. Mindennemű dijak a kiadóhivatalba küldendők Nyílttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutáir osabb árért közöltetnek Ügyvédek a kormány ellen. Pécs, Budapest után Temesvár. Megemlékeztünk már mi is árról, hogy az ügyvédi kamarái, melyek pedig mint a jog őrei, legilletékesebbek arra, hogy' a kormány és Tisza mostani törvénytiprásai fölött bírálatot moAijanak, sorra bélyegzik meg az őrület és gonoszság ezen garázdálkodásait. Előbb a pécsi, majd je budapesti, most pedig a temesvári ügyvéd kamara hozott ilyen, a kormányt és Tiszáékat megbélyegző határozatokat. A többi kamaráknál is benti van az indítvány s határozni fognak. Abból az alkalomból, hogy még a temesvári kamara is, melynek tagjai pedig jó jó részben mungó ügyvédek. Ilyen határozatot hozott, ja Népszava, aposztrofálván Székely igazságügyminisztert, aki líra teljesen törvénytelenül megsemmisitétte már is a pécsi kamara határozatát, igy ir: A vér. csiszlik, Székely Ferenc igazságügyminiszter, akinek mungó testi-lelki mivoltáról már régen leszakadt a rosszul od'a- csirizeit hazug választiójogos. (piogramm, most az ügyvédekbe akarja belefojtani a szót. ö, aki a sajtó- és szóllásszabadság lelkes himnuszőával itta .az újságírói bankettek potya pezsgőjét, most ráuszítja ügyészeit a becsületes sajtóra, de ezzel nem elégszik szik meg, hanem némaságra akarja kárhoztatni a kormány gaztetteivel szembén az íigyvéd i kamarákat is. Az első ilyen fecske már kiröpült az igazságügyminiszteriumböl. A pécsi ügyvédi kamara rendkívüli közgyűlésén állást foglalt a parlamenti események ellen, határozatban elitélte azokat, még- jküldvén a határozatokat a társkamaráknak Az igazságügyminiszter most, mint Pécs ről jelentik, a határozatot megsemmisittte ázzál az indokolással, hogy a határozat meghozatalára a kamara nincs jogosítva. Öreg Agulár, ön vagy buta, vagy hazudik, Magának tudnia kellene, hegy az ügy-* védi kamara, mint az igazságszolgáltatás e- gyik tényezőjenek, az ügyvédi karnak törvén által alkotott testületé, nemcsak jogosult, dé kötelessége is a jogélet ellenőrzése, az ügyvédi rendtartásról szó'ó törvény 19. paragra fusa szerint a jogszolgáltatás terén mutatkozó hiányok s korszerű reformok tárgyában véleményadásra és javaslattételre. Hát .történt-e a jogszolgáltatás terén nagyobb gyalázat, mint aminek kend is cinkosa? Törvényhozókat rendőrökkel kergetni ki a parlamentből, csendőrökkel, szuronyos bakákkal üldözni az utcán? Hát nem szégyen!) magát, És még ne is szánjanak ez ellen az ügyvédek? Hát azt hiszi ön, hogy ezek mind olyan hitvány fráterek, mint azok, akiknek ön egyik vezére? De hát ér-e valamit az ilyen megsemmisítés? Nem ér semmit öreg dummer Ágoston. A budapesti ügyvédi kamara is megpofozta önt cimboráival együtt szombaton s vasárnap megint csattogott a pofon az ö- nök lelki ábrázatán — Temesvárott, ebbén az utolsó mungó, talpnyaló, koncleső városkán is. r A temesvári ügyvédi kamara közgyűlésén 58 szavazattal 7 ellenében elfogadták az erőszakot és törvénytelenséget mgbé- lyegző indítványt. Ezt a határozatot több munkapárti ügyvéd is megszavazta. Tessék ezt megsemmisitni. Tessék az ar- culköpésre kimondani, hogy nem gilt, mert törvényellenes! És mióta tisztelik maguk felé olyan nagyon a törvényt? Talán mióta az őrült Ti- kza Pista kukorékolása a legfőbb parancs? Boldog pihenést! A munkában kifáradt derék munkapárt pihenőre tért. Szeptember 17-ig nyugodhat szerzett babérjain Tisza és hü csatlósai. Derék munkát végeztek. Kell nekik a pihenés. A királyi kézirat felolvasása után, mely szept. 17-ig elnapolja a magyar munkapárti országgyűlést Tisza magára öltötte a legkomolyabb ábrázatát s beszélni kiezdfett Körülbelő] a következőket mondotta: — Hosszú, fárasztó és eseményekkel dús ülésezés után tér most nyári pihenőre a ház. Talán a magyar parlamenti éeltben ez az ülésezés volt a leghosszabb, mert a képviselőháznak két évig nem volt pihenője. De nevezfet«', is volt ez az idő két okból. (Talán egyszer sem öltött a magyar parlamenti élet gyökerein rágódó obstrukció szertelensége rákényszeritette a parlamentet, hogy találja meg ennek a betegségnek orvoslására az eszközöket. Azzal a: fölemelő érzéssel megyünk pihenőre — mondotta — hogy nem dolgoztunk hiába. Nagy szolgálata. tettünk a nemzet veszélyeztetet érdekeinek. Természetesen, ézék a nagy éred menyek nafjy küzdelmekkel jártak s az ezek fakasztotta szenvedelmek hullámai most is magasra csapnak. De bizzunk a nemzet politikai bölcsességében, minden faktor köte-w lességtudásában, hogy ezek le fognak csi- Japodni Az eredmény nem egyes pártokká az a magyar nemzeté s ezt újból kockáztatni semmi esetre sem lehet. Dé ézén a kereten belül mindenkinek mindent el keV követnie, hogy megtalálja a békés megértés útját s a magyar nemzet politikai jó hire továbbra is sértetlen maradjon. A munkapárton összenéztek és éljenez- nezlek Mit akar Tisza? Mire céloz? Békét rernél csakugyan vagy újabb harcot hirdet? Az a remény él bennem — szólt — hogy őszre visszajőve, kipihenve, a közélet összes tényezői feledve a keserű ém- lékeket, azon lesznek, hogy a nyugodt, e- redmér.yes és sikeres parlamenti működés ősz szes feltételeit megteremtsék. Mar csak a napin ÍSjendőbörgés következet!, azután befejeződött a parlamentnek ez a nehéz ideje. De az egész Házban alig volt valaki akiben Tisza bucsuzsolozs- mája csakugyan reménységeket is fakasztott volna. Napi hírek. & Érettségi vizsgálati eredmény, A ref. főgimnáziumban az érettségi vizsgálatok e hó 24—27 napjain tartattak meg. Ez egyház- kerület képviseletében mint elnök dr. Pap Károly, debreceni bölcsészeti akadémiai tanár, a kormány képviseletében bilkei Pap IstFÄGYLÄLT, JEGESKÁVÉ. MIGNONOK, DESSERTEK (a la Kuglet), FINOM SÜTEMÉNYEK, OZSONNAK SÁRKÖZI JÓZSEF cüfcrászatian Szatmór, ÄÄ Háj táj er Pál SSSSS Gyár főüzlet Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazinczy-u. 17.Attila-u. 2., Nagykároly: Széchenyi-u 43. Alapittatott 1886