Északkelet, 1912. április (4. évfolyam, 75–97. szám)
1912-04-27 / 95. szám
'V évfolyam. 95. «szám. Szatmárnémeti, 1912. április 27. Szombat. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: ' Szerkesztőség és kiadóhivatal: Helyben: Egész évre 12 K. Vidéken: 16 K. Északkeleti Könyvnyomda Szatmárnémeti Egy szám ára: 4 fillér. __ Kazmczy-u. 18. Telefon-szám: 284. Min dennemű dijak a kiadóhivatalba küldendők Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért közöltéinek. Nem aranyos az adózás. A biblia azt mondja, hogy kinek több adatott, attól több is követeltetik. Az adózás terén hazánkban sajnos épen az ellenkezője áll. A nagybirtokosok aránylag kevés adót fizetnek, mig a kisbirtokosok roskodoznak terhe alatt. Az arányos adózást majd csak az. uj választójog alapján összeülő országgyűlés fogja keresztül vinni. Nézzünk most egyenként az adózás nemeit és elosztását! A véradó Magyarországon 44,076 újonc a közös hadseregnek és 12,500 a honvédsége nek. Ez sem nevezhető arányosnak, mert a nagy urak fiai egy év alatt és tiszti rangban róják le, míg szegény ember fia mint közkatona három év alatt. Hogy ezen három év a gazdaság mily nagy kárára van, fölösleges felemlíteni is csak. És a kunult kormány még ezt a számot is emelni akarta. Hála az ellenzéknek, hogy eddig nem sikerült. A pénzadó szükséglet az állami háztan fásban az 1912-ik évre 1800 millió korona. Ebből a királyi udvartartásra kell 11 millió 300 ezer korona, az országgyűlésre 4 millió államadósság törlesztésre 300 millió korona. Hogyan teremtik elő ezen óriási ösz- ,szegeket fogják az olvasók kérdezni? Meg- ; rábaijuk ezen summa eredetét alábbiakban/ röviden kimutatni. Földadó címén évente 70 millió korona folyik be. Mint már emlitettük ezen adózás igen aránytalan. A kisgazda egy-egy hold/: után sokkal többet fizet, mint a zszomszédos nagybirtoKos. Hogy csak néhány példát említsünk az EsZterházy hercegi család 442.000' hold után 644,000 K. adót fizet, vagyis; v egy-egy hold után 1 K. 40-f-t. A Venkhe- im grófi család 90,000 hol után 260,000“ K-t fizet vagyis holdanként 2 K. 80 f-t, i Ezzel szemben a kisgazda hazánk bármely vidéken egy-egy hold után 8—12 K földadót fizet. Mindenből látjuk, hogy a földadó nagyobb részét a kisbirtokosok vise~>. lik. Italadók címén 200 millió korona folyik be évente. A dohányjövedék 100 milliót hoz Természetes félannyit sem ér a dohány, mint amennyit fizetni kell érte. Hozzá még, ezen rósz dohány árát is felemelte a kor/ mány. A sóárusitáson az állam 28 milliót nyer, egy kilója ugyanis csak 2—3 fillérjébe kerül. Így vagyunk a hús petróleum, cukorral, stb-vel is. Épen azok a cikkek vannak »agyon megadóztatva, melyeket még szeJ gény ember sem tud nélkülözni. így ezen adók javarésze is az ő zsebjébő! kerül ki* Mindezen adók szörnyen megdrágítják az jéletet. Innen ja panasz ^z egyre fcrmelkedö drágaság ellen. Az iparos osztály is érzi az általános drágaságot. Emelkedik mindennek az ára; a munkások is nagyobb bért követelnek, hogy megélhessenek s emellett még ott a gyáripar versenye. A kisiparos nem* tud a gyárakkal versenyre kelni s igy lassanként kevesebb lesz kenyere. Ez magában még nem volna baj, ha magyar gyárak látnának el minden szükségessel, úgy ott nyernének munkásaink-iparosaink kenyeret. Csakhogy magyar gyár igen kevés van. Évente 1850 millió korona vándorol ki iparcikkért a külföldre. Mindezen bajokon csak egy módon tehetni segíteni. Úgy pedig, hogy nagybirtokosaink földjeiket parcellánként átengednék a kisembereknek, ók meg a pénzen gyárakat építenének, melyek legalább is annyit jövedelmeznének. A kisember földhöz jutva szívesen viseli az adót, (mely a földbirtok arányos elosztásával természetes már nem lesz akkora) az állam gyáripara meg fejlődne, miáltal sok millió maradna itthon. Persze minélunk ez még csak álom, mely oly hamar lesz nem valóvá. Déli szomszédunk, Románia ezt azonban máris megvalósította. & A LEVÉL. Deli legény volt Bokros András, Cs. község érdemes bírójának a fia; amellett nem duhaj, mint egynémelyik falurossza. Ellenkezőleg kevés szavú, gyors kezű a munkában, illendőség tudó mindenkivel szemben. Ha olykor-olykor jókedvében dévajko- dott, az is jól állott neki. Mondogatták is a lányok, no meg a lányos mamák is egymás között: »Ez a Bokros fiú egészen úri tempójú fáin gyerek.« Amúgy titokban minden férjhez menendő leány taitott rá számot, a mamák szint- azonképpen gondolkoztak: bizony neki szánta mind a maga lányát. Szó ami sző, akárki leánya se járt vol-, na rosszul vele. A legénynek apja után lenne mit aprítani a tejbe. Csinos háztája, szép darab flödje volt az öregnek. Ahogy máj- említettük., a tiu egy cseppet se fázott a dologtól. Mint mondják, megélne a jég hátán is. Mig odahaza volt, estenden, munka u- tán sokszor hallotta- nótás hangját, melyből Ipgy kis tréfára hajló kedv sugárzott ki, mi- jcordalolta: »Azért, hogy kend kicsit ragyás, Kend az én szeretőm, nem más; Illik kendnek rettenetes, Hogy egy kicsit himlőhelyes.« Ez a Bokros András nótája, susogták a leányok, némelyik kissé el is pirult e közben, mert bizony olyan a leánysziv, a nóta hangjára visszhangot ad s az a kis dobbanás pirosra festi az arcot. A jónevelé- sü ilyenkor úgy megriad, mint a tetten ért tolvaj és ijedten tekint szét: Uram Istenit nem látta-e meg valaki? Mert hát nem illik ám kimutatni a leánynak, hogy tetszik neki a nóta — gazdája! Rég nem hallották már Bokros András nótáját a községben. Két év előtt öltözött § tel a katona mundérba kenyeres pajtásával, Török Ferenccel együtt. Ha Ferenc haza irt, azóta minden levélben benne volt Bokros üzenete: »Andris komám tisztölteti édes szülőimet, meg a Juliskát is.« ( Juliska éppé nyakkor maradt ki az ismétlőből, mikor Ferke, meg a komája berukkolt katonának. Azóta a leány megnyúlt, megszépült, a gyermek takaros hajadonná fejlődött. Kérője is akadt a nyáron, de amikof keresték, hol az eladó, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Csak öcscsikéje, a szemfüles' Lackó gyerek tudta, hol van, dfe volt benne .annyi becsület, hogy nem árulta el. Azonban másnap, mikor az édes anyja dorgálta a. íeányát, hogy elcsavarogta a szerencséjét, elkezdte Lackó rángatni a mama szoknyáját. No, mit akarsz? riadt ró az anyja. — Küldje ki édes a Julist, — mormogja Lackó, — mondanék valamit. — Hát nem mondhatod máskép? — Nem — válaszolt a kis makacs. Nem volt niás tenni való, ki keltett Mindennap friss sütemények Sárközi József cukrászatában «hrüí
