Északkelet, 1912. március (4. évfolyam, 49–74. szám)

1912-03-09 / 56. szám

IV. évfoiyam. 56. szám. Szatmárnémeti, 1912. máreius 9. Szombat. •0 Északkelet FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Elmennek... Mély gyászban a munkapárt. Tehát elmennek és ebbe most már a térfogatában irigylésreméltóan. sőt aggasz­tóan kövér kormánypártnak is bele kell nyu­godnia. Miért emlékezünk meg erről az egész munkapárti családi kellemetlenségről ezen a helyen, annak szerény magyarázata, sőt bizonyos diszkrét mentsége a következő: / Valami négy héttel ezelőtt, midőn a politikai lirmamentumon még egyetlen gya­lus felhőfoszlányocska sem adott hirt a ké­sőbb bekövetkező íergetegről, — midőn még csend, békesség, megelégedettség s a jóllakott vagy a még csak ezután jólla­kandó ember kellemes biztossága segítette elő a jó emésztést, — midőn még bőviben voltak naiv és becsületes lelkek, kik még ícsak elképzelni sem bírták, hogy a »király •kedves embere«, gróf Kimen miniszterelnök ur, felülről, válságos helyzetbe sodortassék. Tulajdonképen a király kedves em­beréről szóló hit csaa egy kedvesen ártatlan legenda, melyet szerető szivek találtak ki az irántuk jóságos pártvezér felékesítésére és nem olyan valóság, melyet a közel­múlt politikai történelme csak a legkisebb és egyetlen példával is igazolna. Hiszen Andrássy, Wenckheim, Bittó, Ti­sza Kálmán, Szapáry, Wekerle, Bánffy De­zső, Széli Kálmán, Tisza István semmivel sem voltak kevésbbé kedves emberei a ki­rálynak, mint gróf Khuen — mégis elbo- jcsáttattak kegyelemben, de rögtön, amint »ellentétek« támadtak, vagy a kifacsart cit­rom halhatatlan szerepét eljátszották. Nem valószínű, hogy a Hofburg ter­meiben csak egyetlen sajnálkozó szó is esett volna politikai sirhantjuk fölött, hiszen a trónt udvaronc eleink szokásban, institúciók­ban és törvényekben oly beláthatatlan ma- gasságoKba emelték a saját fejük fölé s mindenkori uralkodó oly óriási távolságban van a habsburgi Ház tagjain kívül eső her­cegi, grófi, bárói és más egyéb földig haj­longó osztrák és magyar alattvalóktól, hogy az sem volna csoda, ha a király ebből a mérhetetlen távolságból különbséget sem tudna azonnal tenni egy színe elé hajbókoló miniszter, vagy egy udvari lakáj között, aki .ugyanazon a porig görnyedő hajlongással •áru 1 i egmagasabb szine elé és épen oly né- ina tisztelettel várakozik, mig az uralkodó őt legkegyelmesebben megszólítani méltóz- tatik. Nyugodjék tehát bele a családi gyá­szában szomorkodó munkapárt, hogy a po­litikai életben a királynak a királynak é- pen úgy nincsenek »kedves emberei«, mint ahogy nincsenek és nem is voltak boszor­kányok soha. A magyar politikai temperamentumnak -— sajnos — mindig az volt egyik legnagyob baja, hogy sok vollt benne a könnyen lob­banó poétából. Mi sem természetesebb, mintha aztán egy-egy Chlopy sokkal fájdalmasabb ámu­latba és keservbe eftett mindenkit, mint a mennyit a dolog valójában megérdemelt. A szives jelzők és hízelgő legendák azonban ime, erősebbek a szalmalángos és nagy­szerűen feledékeny magyar politikai tempe­ramentumban, mint a prózai valóság, mert a »király kedves embere« konokul megma­radt a király kedves emberének, akinek könnyed félreháritásában csak akkor fognak hinni, ha már elment. Mert valószínűleg el­megy — és elmennek vele a többi kegyel­mes urak is. Aber! trösten sie sich meine Herren ... ebben is a királynak van igaza és nem öröknek. Meg méltóztatnak látni, hogy azonnal akad a helyükbe más »denn iá jeder vird gerne minister« — úgymond a király, aki hosszú uralkodása alatt megta­nulta, hogy egyébként atyai jóindulatába fog­lalt magyar jobbágyai között vállalkozó min­denre akad és egy-két félresiklás az úgyne­vezett »elvek« nyulékony talaján szóba sem jön akkor, midőn oly nagy és szép gondolat­ból van szó, mint amilyen a miniszterel­nöki tárca. lsen lemondott! Becs, március 7. Táskájában a minisztertanács házhatá­rozatával, ajkán a lemondás szavával ér­kezett Becsbe a magyar kormány elnöke. A Magyar házban Vértessy államtitkár je­lentését fogadta Khuen gróf, akit később Schiesel báré, a királyi kabinetiroda igaz- gatójal átogatott meg, hogy az audienciára való meghívást közölje vele. Féltizenegykor Berchtold Lipót gróf külügyminiszter kereste föl a miniszterelnököt. Berchtoldot, akiről iazt beszélik, hogy a Khuen-kormány mel­lett foglalt állást, ma reggel audiencián fo­gadta a király. A külügyminiszter a ma­gyar válság dolgában informálta a felséget Berchtold nyomban közölte impresszióit Khuennel, a tanácskozás fél óra hosszat tar tott és döntő jelentőségű volt. Előrevetette a mai audiencia nagy eseményét az a be­szélgetés, melyet Khuen gróf a Frankfurter Zeitung munkatársával folytatott. Szenzációs kijelentéseket tett a miniszterelnök. — Nem az ismeretes rezolució miatt mondok le, — kezdte Khuen. — Ez a ház- határozat sem a korona jogait, vagy az állam szükségleteit, sem az osztrák minisz­terelnök és a király véleményét nagyon kö­zelről nem érinti. A magyar kormány azért lép vissza, mert a véderőtörvényt, melyért nyolc hónap óta folyik a küzdelem és me­lyet a rezolució parlamenti megbeszélése után négy nappal Bécsben kitört forradalom nélkül legkésőbben husvétig et lehetett vol­na intézni, ismeretlen okból hirtelen elejtették A Frankfurter Zeitung munkatársa itt nyilván mint a saját információját hozzá­teszi, hogy Schönaich volt hadügyminiszter véderőjavaslatával szemben egy döntő bé­csi helyen már régóta nagy volt az ellen­érzés. — Nem látom előre — folytatta Khuen- hogy a dolgok most hogyan fognak fej­lődni. Attól tartok, hogy az ujonclétszám fölemelésére nem 1 ehet maid a magyar par­lamentben többséget találni. Egész befolyá­somat felhasználtam, hogy Budapesten min den tüntetést Bécs ellen visszatartsak és azt ajánlottam pártomnak, hogy hagyja nyitva az utat. Nem tartom azonban valószínűnek, I¥Iegiiyiit Sárközi József cnlitóUata Szatmárnémetiben, Kazinczy- utca 21. szám alatt Dr. Wallon orvos ur házában

Next

/
Thumbnails
Contents