Északkelet, 1912. március (4. évfolyam, 49–74. szám)
1912-03-15 / 61. szám
fV. évfolyam. 61. szám. Szatmárnémeti, 1912. március 15. Péntek Előfizetési árak: Szerkesztőség és kiadóhivatal: j Mindennemű dijak a kiadóhivatalba küldendők Helyben: Egész évre 12 K. Vidéken: 16 K. Északkeleti Könyvnyomda Szatmárnémeti Nyilítér sora 20 fillér. Egy szám ára: 4 fillér. ; ___Kazinczy-u._18. Telefon-szám284._____| Hirdetések a legjutányosabb fárért közöltéinek. «asm Március 15. Csodás idők legendás világa, március 15! Eljössz minden évben. Eljössz az ébredő tavasznak balzsamos tuvalmán. Eljössz hogy megállíts bennünket egy percre a szent jogok tegyverielen harcéiban. Eljössz, hogy meglobogtasd az emlékezés pislogó világát nagy időkről, nagy tettekről, nemzeti óriásokról a késői kor fiai előtt. acélozza a küzdők izmait s a történet leg- csodásabb napján kivívják mindazt, ami u- |jH i tán a nemzet hosszú századokon át sóhajtott, vágyakozott. Szabadság, egyenlőség, függctlenséy. } Egy . rszág boldogsága, boldoguihatása, egy nemz t létezése tek'ftdt e szavakban. S a nemzeti eszme megülté diadalát. Az emberek bizó örömmel tekintettek egy jobb kor elé, melyben milliók hatalmas nemzetté tömörülve, a béke és a függetlenség jegyében megalkotják az uj Magyar- országot. Megirigyelték a boldogságunkat. Eljött a sötét irigység, az ármány. S ,a kiüzdő nemzet büszke diadalok utján, hősies csatákon át eljutott — sarjáig, amely felett megülte torát a durva erőszak. Történetünk sorsa megfönta számunkra a hóhérkötelet, megnyitotta a nyirkos börtönök ajtait s megszőtte - jeggyászösabb temetési íátyolt — a feltámadásig. \ Ez a mi múltúnk. És milyen a jelen? Eljutottunk-e odáig évek hosszú során, ameddig 1848. március 15-én eljutottam? Régen volt.... A nemzet kikéit koporsójából, melyben az elnyomatás, a reménytelen tespedtség s a visszavonás századokon át fogva tartotta. Egy uj korszak eszméi szent vágygyal, áhi- i tattal töltik el az ébredők lelkeit a nemzeti' | önállóság, függetlenség, a sajtószabadság s | a népjogok után. A nemzeti öntudat meg- | Kivivtuk-e mi azt, amit akkor nem tudtak elérni? Korántsem. Mi csak féiuton tartunk. Amit 1848. március 15-én a nemzet j nagy fiai kivívtak, annak jórészét elveszitet- j tűk. Mmit akkor megnyertek, zárit akkor a Tizenkét pont biztositott a nemzet számára, annak legnagyobb része manapság is csak nemzeti ábránd, — mint azelőtt. Mert — kérdezzük — miért folyik jelenben is a harc? Nemzeti önállóságunkért, függetlenségünkért, jogaink érvényesülhetéséért, egy magyar hadseregért, önálló bankért, sőt — siralmas állapot — nemzeti nyelvünkért is. És — szomorú valóság — a harcosok egy nemzet fiai. Egyfelől ott áll egy népes, de már megingott tömeg: a hatalom, az erőszak letéteményesei; -— másfelől ott áll ■egy kicsiny, de lelkes csapat: a nemzet igazának védelmezői, a nemzeti követelések letéteményesei. És — kérdezzük továbbá — megvan-e a jogegyenlőség, a testvériség minden tekintetben? Felelet rá a lelkes küzdők haita egy RZ ANYA SZIVE Ä LEGERŐSEBB. Irta: Sz. Szigetiig Vilmos. Amíg a vonat lassan cammogott ki a hajnali ködből, Thurzó úgy érezte, hogy régen tartozott ezzel az úttal, jóllehet másként képzelte azt el. Már ősz óta ígérgette a kis húgának, hogy meglátogatja őket, de a napig tartó vasúti utazás rendesen későbbre maradt. A télen hirtelen vad vágy fogta el, nyughatatlan lett, röpült volna, de a hitvány mindennapi élet nem engedte. Valóság gal belebetegedett ebbe, fanyaran járt az ut-i 'JCán s egyszer utána is szaladt valakinek. — Azt hittem, a hubom. De hogy is jött volna az ide, a lapos Alföldre akkora távolságból, váratlanul! —- Nem engedi a kis iia, mert az balebeteged- nék a téli útba, azonban jönnek helyettük a levelek, hogy esztendeje nem láttam már közüietek senkit, úgy élünk itt elszigetelten, idegen minden, mindernd az uramon, meg a , gyermekemen kivül.... Thurzó most már azt sem bánta, hogy a vonat olyan felbősziíően lassú járással halad előre, hiszen akármilyen későn is, tulko- I ián történik meg a viszontlátás. Oh, Iste- I nem,, milyen is lesz az! A csókjai csak egy | kihűlt arcot érnek és nem lesz viszonzásuk, í A gyerekasszony, aki születése óta a leg- í jöbb pajtása, megértő és hü barátja volt, ] j most összekulcsolt kezekkel mosolyog tulvi- j S lági álmában azon kegyetlen tréfán, hogy j I itt kellett hagynia mindenkit, szerelmes apró I magzatját leginkább. Az siiva ebied majd | reggel és csak nagyon sokéra tudja meg, I hogy miért sirt. A homályból bontakozott már a vidék, bent járt a vonat Erdély szívében, a sós 1 levegő áthatolt az ablakon s Thurzó egész' i éjszakai álmatlanság után merev száraz szemekkel bámulta a vasúti póznákat, az őr- ■ házakat, képzeletben egy másik vonatot ki- sérve, amely majd az édesanyjukat hozza el. 1 A lelke tépett roncs már, mert mi kő- j vetkezhetik az életben, ha ez is igy történhetett! Miért kell annak elmennie, akire o- Jyan szükség van s miért sebezi a sors újabb törszurásokkal azt a gyönge öreg | asszonyt, aki gyermekkora óta mindig csak I temet! Jómódot, viruló reménységet, boldogságot, egész sereg vérét, — de csak temet és szomorúságot halmoz össze. Erre a gondolatra aztán összeborzadt Valósággal összeesett. — Jaj, csak az anyánk viselje el a csapást! jaj, ebbe belehal! A kis halott úgy várta, mosolyogva. A jobb keze magasabban feküdt, mintha nyújtotta volna az érkezfők felé, az ajaka — szép metszésű édes szája — megnyílt egy jcsöppet, de Thurzó szívébe olyan keserű bánattal tört a képzelt szó. — Nem jöttél, pedig hogy vártalak. — Hányszor sírtam, hogy nem láthatom legjobb véremet, a bátyámat! Thurzó rátétté kezét a hideg tőre, aztán ott maradt mellette estig. — Ne jöjjön be senki, magam akarok vele maradni, sok beszédünk van. És kezdte föleíeveniteni az emlékeiket, apró régi örömeiket, intim bÉánataikat, a miKnek a megértéséhez nem juthatott más. Pedig nekik elég volt egy szemvillanás, Megnyílt Sárközi JÓZSC Szatmárnémetiben, Kazinczy - utca 21. szám alatt Dr. Wallon orvos ur házában.
