Északkelet, 1912. január (4. évfolyam, 1–24. szám)
1912-01-14 / 10. szám
Szatmárnémeti. 191t. ÉSZAKKELET 6. oldal. 1 Az állatbiztosítás jelentősége. Irta: Kukuljevk József m. kir. állatorvos. Közei tizenkét esztendeje, hogy a szenti rés szavaival éljek: az állatbiztosítás terén az »Ige testté lön.« Ott voltam az eszme megvalósításának bölcsőjénél, ímní szerény istápoló ringató, ott voltam, mint szerény munkás és úttörő s örömömre szolgál, hogy most is •ott állok, akkor táplált reményeimben megerősödve, ott áilok és látom, mint hódíit tért az eszme hazánkban, székében, hosszában. Igaz öröm tölt el és ezt el nem hallgathatom, mikor látom, hogy az az oly nagy ellenszenvvel és részvétlenséggel fogadott eszme any- nyira testet öltött, annyira meg erősödöd, hogy immár oly szellemi és anyagi erővel rendek ezik, hogy külön szaklap is hirdeti az eszmét, tájékoztatva hazánk gazdaközönségét arról, mint is áU az állatbiztosítás ü- gye Magyarországon? Hogy ez az újabb lépés mit jelent, azt e„ak az tudja igazán értékelni, aki tudja azt, hogy mit áldoznak épen szaklapokra a müveit nyugaton lévő szomszédaink, csakhogy egy-egy esemény, felfedezés minél előbb napvilágot lásson, széles körben elterjedjen, követve a latin közmondás igazságát: verba volunt, scripta manóit »A szavak elrepülnek, de az inás megmarad.« Én tizenkét év óta lankadatlan buzgalommal hirdettem az áHatbiztositás üdvös voltáf, úgyszólván eszlendőnkinf téli vasár- és ünnepnapjaimat erre szenteltem a pihenés helyett, hogy élőszóval, gazdatársaim közé vegyülve, elmondjak erről mindent. Szó sincs róla, szivesen meghallgattak, de vajmi kevés nyoma maradt szavaimnak, mert azok a napi élet ezer gondjai között bizony Elillantak és nyoma nem igen maradt szavaimnak. Azt hiszem nem tévedek, ha azt álhtom, hogy a példa vonz, különösen pedig akkor, ha kézzel foghatólag a- nyagi előnyökkel kecsegtet. Ha valami, úgy az állatbiztosítás az, ami mindenkinek nemcsak anyagi, de tegyük hozzá nagyon is nagy anyagi előnyt biztosit, igen csekély áldozattal. Hát ha ez igaz, mint a hogy tényleg igaz. akitor hogyan van az, hogy az állatbiztosítás eszméje faiégi s oly soká tudott tért hódítani hazánkban, hisz gyarló emberek vagyunk, az anyagi előnyöktől nem szoktunk fázni ? Az tény, hogy nem fázunk, csak a tulságlg kétkedőik vagyunk, ami viszont nagyon is indokolt, de nem minden esetben. Njem terjedt az eszme, mert nem hajtotta át sem az egyeseket, sem pedig a nagy tömeget; az eszme kiválósága, nem terjedt, mert ha példák voltak Is, de azok csak mondva voltak, semmi sem igazolta eltörül- ttetetlenül és eltagad hatatlanul a fényeket. Mert hisz például hiába mondtam én Somogy megye valamelyik! községében, hogy Erdélyben a miniszteri kirendeltség területén itt vagy amott ilyen szép eredményeket értek el az emberek! Mivel bizonyitottam volna, hisz qptrt vihetek münden előadásra egy halom okmányt. De most, mikor egy állandó szaklap jár majd a községekbe, maguk olvashatják az érdekelteit és meggyőződhetnek saját szemeikkel mindenről. Nem terjedt az eszme csak lassan, azért, mert nem iudták a legtöbben, hogy min is alapszik az állatbiztosító isps valjuk meg, hogy ma még legkevesebben érzőt át ama magasztos Krisztusi tant, amely e nemes i i i : I i [ : ' I eszme egyedüli alapja, vagyis a felebaráti szeretet ta- i na: »Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!« Ha én nem vetek számot azzal, hogy gyarló em- (bter vagyok, mindenem, életem, létem, családom, va- ! gyónóm, gazdagságom és szegénységem Isten kezeiben van s legszebb terveim, reményeim egy pillanat alatt romba dőlbentnek, r.gy sohasem lesz egészséges gazdasági életünk, úgy sohasem lehetek nyugodt, hoyy bármely percben ha baj ér, az első veszélyben segítséget találok. Kell, hogy szükségemben, bajomban embertársaim segiisége is kéznél legyen, de erre viszont csak akkor számíthatok, ha embertársaim biztosak a felől, hogy baj esetén én sem zárom be orruk előtt az ajtóf. Vagyis ha községemben állatbiztosi tó szövetkezei van és felebarátom állatállományában kárt szenvedett, úgy épen felebarát! szeretetemnek adom jeléi, ha ezt a kárt en jhntm, részben megkönnyíteni. Igaz az, ha egy embert baj ér, a'ig viseli el ennek súlyát, dé ha abban 10Q-an vagy többen osztoznak, úgy nem érzi meg senki és a károsult félen azonnal segítve van. Ha egy kissé megfigyeljük mai gazdasáyi életünket, úgy azt látjuk, hogy ma a szegény földmives gazdálkodó ember a nehéz megélhetési viszonyok közepette is inkább megvonja magától, családjától a filléreket, hogy ház t, szőlejét, gabonatermésé: biztosítsa elemi j csapások dien, mert hisz nem tudhatja mikor csap le a derűs égből a villám. Nem, a gazdaember nem idegenkedik attól, ami jó, hisz dédapáink idejében próbálta volna meg valaki vetőgéppel és a mai modern gépekkel földjét megmunkálni, vagy istállójában villamos körtét gyújtani, egyenesen megkövezték volna. Ma? ma nem is jó gazda aki gazda ági felszereléseit nem tökéletesbiti. És mit látunk ezek dacára? Azt, hogy azt a jószágot, azt az állatot, amely annak a gazdának mindene, megélhetése, kenyere, gazdasága, amely megkeresi a ruhát, élelmet, adót, gyermekek iskoláztatását, megkeresi a mindennapi szükségleteket, amely talán egy 9—10 tagú fázó, didergő gyermekserey eyyedüii eltartója azzal az egynéhány liter tejtermékével, s a mely ezer és ezer veszedelemnek van kitéve, ép ézt az egyet nem biztosítja a gazda, inkább éveken át nyugtalanul alszik, fel-fel ijed gyanús neszre és azt á kis pihenőjét, amire fáradt testének szüksége van, feláldozza ; Inkább egy pár fillér látszólagos haszonért. Rá akarok mutatni egy példával erre az állításomra. Sok helyütt, különösen a népnél azt tartják, hogy a vagyonnal arányos az ész és tehetség. Nem is egyszer győződtem meg, hogy egy községben bér nagy általánosságban mindenki kívánatosnak és üdvösnek, j találta az állatbiztosítást, de mjkor a tettek mezejére kellett lépni, nőkor arról volt szó, hogy a szövetkezetét megcsináljuk, akkor előállt a falu leggazdagabb polgára és azt monda a fülem hallatára: Jó és szép, de azért énnekem nem kell, adott az Isten 20 tehenet meg vagyont, hát ha el is hullik, non szorulok más alamizsnájára, hála Isten van még módom, tudok is venni ha kell. Mi lett wnák a következménye? A szegényebb sorsuak látva, hogy a gazdagok, a »falu bölcsének« nem kell és az nem segíti a többit, hát megriadtak, hogy mi szegéntjék fizessük akkor, akiknek úgyis kevés van, fősz nem bírjuk él! Alz „Északkelet“
