Északkelet, 1911. november (3. évfolyam, 229–253. szám)
1911-11-18 / 243. szám
HK évfolyam. 243-ik szám. Szatmárnémeti, 1011. november 18. Szombat. p POLITIKAI MPIMP. jKossratk Ferenc. Kossuth Ferenc tizenhét év óta áll a magyar függetlenségi törekvések élén, s kétség kívül övé az érdem, hogy a függetleségi a megadó útjáról a pozitív politikai utjá- \ra terelte. A nezmeti jogok fejlődése szempontjából ez tehát határozottan helyes politikája volt Kossuth Ferencnek, az ál'amférfiu nagysága, zenitje felé rohamosan is halad Kossuth Ferenc s a sort ott hibázta el legelőször, hogy amikor Kristóffy nem tiszta szándékkal hozta Bécsbő! a népjogot, akkor Kossuth Ferenc nem ragadta ki kezéből a zászlót s nem kiáltotta oda a magyar nemzet hez: utánam, Magyarország népe, én utánam, a Kossuth Lajos fia után. Sajnos, Kossuth Ferenc nem ezt tetted Vagy odiózus dolognak tartotta Kristóffy kezéből ragadni ki a zászlót vagy visszarettent a népjogok széles, demokratikus és radikális kiterjesztésétől, vagy nem fogta fel a leláncott magyar nép fölszabadításának évtizedes erejét — elég az hozzá, Kossuth Ferenc ezt nem tette, hanem apja emlékének kigúnyolás aképen Andrássy pluralitásának a szószólójává csapott föl. Műért? A magyar szirpívmácia végett? E tekintetben döntődön iog, hogy az egyes szavazati rendszer melleit, M agyarország hatvankét százalékkal ven ne részt a választásokban és ugyanannyi választópolgárral, Andrássy pluralitása mellett a magyarság szintén hatvankét százalékkal vett volna részt a választásokban. Ma pedig egy millió százezer választó mellett a magyarság csak ötvenhat százalékkal vesz részt a választásokban. Innentől kezdve Kossuth Ferenc nagyot esik az államférfin kvalitásban s politikája már csak örökös bukdácsolás. Pécsi szózatában még hivja magához Wekerlét, András- J syt, Széli Kálmánt: gyertek közös magyar ! erővel csináljuk meg az önálló magyar jegybankot. Kossuth két álló esztendeig hívta őket s Itt még csillog néhol ragyog is Kossuth pozitív függetlenségi politikája s kétségtelenül meg volt Kossuthban az a nagy nemzeti koncepció, hogy Magyarország gazdasági függetlenségének a ki vitására egy táborba hozza az egész magyarságot: de az ortodox hatvanhétesekkei szemben energiát már nem bír kifejteni. A plural tásos Kossuth elveszti lábai alul a demokratikus talajt, el a fél függetlenségi párt fundamentumát s mikor politikája a bankügyben is ingadozó lesz akkor sorsa meg lett pecsételve s ezen ingadozó politika következtében a két százhat*-'; van tagból álló függetlenségi parlamenti tábor szakad ketté. Ha jellemezni akarjuk a helyzetet, hát azt úgy jellemezhetjük, hogy Kossuth Lajos nem birta Magyarországon a függetlenségi negyvennyolcas párt többségét megteremteni, ellenben Tisza István november tizennyolccal megteremtette — Kossuth Ferenc pedig szétrobbantotta. Mert nagyon érdekes és tanulságos, a függetlenségi és negyvennyolcas győzni tudott. A mikor a függetlenségi párt Kossuth Ferenccel az élén kormányra jutott: a pártnak kétféle politikát kellett volna csinálni: egy dinasztikus politikát fölfelé és egy de-: mokratikus politikát lefelé, egy makulányit — pgrnc sinált. Pedig nagyon könnyű lett volna, mert az általános, egyenlő és titkos választójogot akkor még a király is akarta. És ha Kossuth Ferenc megcsinálta volna mindjárt kormnáyra jutása után a demokraftikus választójog idején készen van: akkor a bank; terminus s az fordítja föl a politikai helyzetet, a függetlenségi párt nem szakad ketté, Khuennek még hírét sem hallottuk volna, Kossuth Ferenc ma miniszterelnök volna, az egész ország egy pozitív politikát csináló függetlenségi tábor s ma a magyar nemzet diktálna Becsben. Szükségesnek tartottuk ezeket elmen- • tíani Kossuth Ferenc 70 éves születése napján. f Építik a debreceni egyetemet A debreceni egyetem építésének megkez dése immár csak hónapok kérdése. A kultuszminiszter megbízásából tegnep Debrecenbe érkezett Korb Flóris müépitész, aki az egyetemi épületek terveit készíti, hogy teljes mérnöki felvételt eszközöljön az egyetemi épületek helyéről. Az egyetemet a Nagyerdői: épití fel a város. A városi tanács tegnap tartott ülésén kijelölte a Nagyerdőnek a Nyúlás felé eső részét az egyetem számára. Ezen a részen nyolcvan katasztrális hold területet ad a város az egyetem céljaira s megbizta a tervező mérnököt, hogy a területről teljes mérnöki felvételt készítsen, nevezetesen, hány darab fa esik az erdőrészbe, melyen az egyetem felépül és hogy a kijelölt nagyerdőrész melyik darabja volna a legcélszerűbb a felhasználásra. TELMOH jj*rä*-* fUJesea ingyem kap tornáén jobi» rew% 13' wá&rni-eá&ik msi, e@r pár c^pő sámfái, amép a efepő tosmá|M megtelj — Vskkll amerikai dpÖk! — Szolid árak! — Düs választéki SaSaFELD SÉÜtlEL Se<f%~tér 9. 2S2. TELEFON 29BL