Északkelet, 1911. november (3. évfolyam, 229–253. szám)
1911-11-17 / 242. szám
............... 1 1 .......... ■ Hl * évfolyam. 242-ik szám, Szatmárnémeti, 1911. november 17. Péntek. hifim «ra 2» W&t. \ fit«. . Berfto,« Szerkesztőség és íéaéftőwsíal: Északkeleti fESagraagi ncada SratanárBéKrcb r.J’T’IWBI (J Biti ytuPügpsW. ID.) Ez is magyar nemzeti életünk egyik kivirágzása. Egy tnorbus hungarieus, egy magyar betegség. Vannak nekünk irodalmi társaságaink, a melyek maguknak imák, vagy (egyáltalán nem írnak és nem is olvasnak. — Vannak kultúrköreink, amelyeket talán azért hivnak körnek, hogy gondosan megcirkalmaz zák azt a határvonalat, amlyen túl a kör szellemi tevékenysége ki nem hat. Olyan befelé élő intézmények ezek. Követelik az élet jogait, elvárják, hogy róluk emlités essék, de apró, kis politikán attikákon, pártössze- «sktivéseken kívül egyéb életnyilvánulásaik nincsendr. Szegény nagy férfiak, akiknek nevét viselik ezek a titkon élő és erősen megrostált j taggyüjteménynye! biró társaságok, ha felkelhetnének a sírjaikból, körülütnének az ő nevüket viselő körben, hogy kiszédülnének belőle, akik névjegyeiken bitorolják nagy neveiket, imigyen nyomtatván, Xr a Balassa' XBálint-kőr elnöke, titkára, másodaljegyzője. Ilyenek is vannak. Fő a titulus. Hogy dolgozik-e valaki, vagy egyáltalában kifejtettje valami irodalmi tevékenységet az anzikszkártyák, a határtalanul ízléstelen szerelmes levelek meg — és a váltók aláírásán kívül, az a tisztségeit betömésénél nem jön számba. — Vagy mégis! Gondosan mér Jegelődik, hogy ki az, aki irni tudásával, olvasni szerelésével és kultuszéhségével nem fogja zavarni a szelíd szendergésbe berendezkedett irodalmi körök bűvös cirkulusaii így lesznek a mindenkori mágnás főispánok, akiknek olykor összes irodalmi ismeretük a Turf cimü zsoké ujssjgoy, jragy a Vadászok Lapján s az Agarászafh Közlönyön túl nem igen terjed, nagy demokraták, vértanú forradalmárok neveit viselő irodalmi kör rö!k díszelnökei, fővédnökei. így lesznek plagizáló, másolva író vicinális »irók« titkárai, jegyzői olyan irodalmi köméit, amely nem létező zászlajára egy irodalmi újítónak, egy eredetiség nevét és hagyományát irta. Mintha ezek a körök egy közös mottót választottak volna működésük vezényszavául, ezt a horáciuszi mondást odi projanum vul- gus: gyűlölöm a profán népet. A nép, a szegény tanulni szerető, tudni akaró nép az bizony még azt sem tudja, hogy van egy kulŐszszel. A jó. Isten, ha én rám bízná: Szeretnék őszszel halni meg. Mikór hervadnak a virágok, S holt levelek peregnek rájok. — A jó Isten, ha én rám bízná: Szeretnék őszszel halni meg. Mikor a táj is halni készül, bemondón és pan asztal an. S erdő!*., mezők, sugarak, álmok Fakó, enyészet-szinre válnak. — Mikor a táj is halni készül, Lemondón és tapasztalán. Akkor vegyen halk elmúlással Szelid ölébe a halál. S hittel egy más, szebb kikeletbe Hunyjam majd a szemeimet le. Akkor vegyem halk elmúlással, Szelid ölébe a halál. S túl, túl amaz örök tavaszban: Legyen nekem hitem szerint ; Leljem föl mind, akiket itten Sírván, egykor elvesztettem ... Túl, túl amaz örök tavaszban, Legyen nekem hitem szerint! Szabolcsira Mihály. * A tiszaparíi menyecske. — Eredeti elbeszélés. — Irta BODNÁR GÁSPÁR (Folytatás.) Lassan elszállingóztak útközben abban állapodván meg, hogy Sinkovics Vendel asz- szonyt akar a házhoz hozni, a miért a szép Hánika szive szomorúságba borult. * Hánika nyugtalan lélekkel, zakatoló szívvel várja a következő vasárnapot. Szeretné, ha az idő automobilon robogna. Pedig mentői közelebb jutót ta vasárnaphoz, annál jobban félt tőle Pedig a vasárnap megérkezett ám. Az órának pontosságával érkezik a fiatal fesTEL EF C» fi 252. kap ntatm jobb warg, ki isMwz öpSi mmt, aggr pár tápö sámfát, omdey a «Spő formáéi me&mfyL — Vaf&d* m&erffcai dpőkl — Sáráid áfák! — Diís választéki ßROHFELD SáiSSIEL Da*k>tér 8. S 2S2. TELEFON 232.
