Északkelet, 1911. szeptember (3. évfolyam, 178–202. szám)
1911-09-12 / 186. szám
Szatmárnémeti, 1911. ÉSZAKKELET I de egyszerűen öltözött. Hosszú, gesztenye szi «.ü haja hullámosán omlott válllaira, melyet most piros kendő csíkkal takart be. Szoborrá váltan nézte, figyelte, bámulta a festő a szép bányász leányt. Sokáig, nagyon sokáig. Hát ő az — Aranka, ö miatta van hát a nagy harc, irigység, csetepaté a kis város úri tűzhelyein. Pedig ez a leányka olyan ártatlan, olyan szelíd, mint az angyali. Ő mit sem tdu ezekről a hullámokról, mefty- nek mozgatója akaratlanul is. A fúvó hangszerek működni kezdettek. Táncra leányok férfiak.! És táncra perdülnék. Arankát karjaira veszi egy magas, sugár sugár Ibarna bányószlegény. Ezen a vállon egészséges, szabályos magas homluku fő ragyogott. Fekete szemeiben a lélek tüze lobog. Arca keménynek Látszik. Azt hinné az ember első tekintetre, hogy durva, mint a közönséges kcből kifaragott szoboré. De ha hosszabb ideig vizsgáljuk, vesszük észre, hogy az a kemény tekintet szelíd, ábrándos tekintetté válik, ha a leány kedves arcán szemén feledkezik. És hogy táncol? Mennyi gyöngédséggel lejt a leány kávák S ha Qcl- (cében a csendes hullámok erőssebb Lökést kapnak az indulattól: egyszerre száll, mint a vihar. Röpité hölgyét, hogy azt hinnéd, mindjárt a levegőbe szaladnak, Pedig tartja a leányt mint az árboc a vitorlát, mely a legerősebb orkánnal is dacba kél. A közönség a táncoló párra vetette e- gész figyelmét. Mintha, csak ők voltak volna az egész ünnepség középpontjai — másra fig get sem vetettek. A sliikkelő és kávés néniknek is, akik már régen gonosz nyelvükre vették volna a szép bányász leányt, ha csak egy porszem- myi gyanúst keltett volna viselkedésével: i- rigykec've nézték. — A majom — kezdte a trillát egy ráncos képű banya. — Ha legalább igazán szép lenne, folytatta a másik. — Én nem is értem mit tudnak ebben a paraszt jányban bámulni — adta a szót a harmadik. A festő meg csak nézte __nézte. Mintha ecsetjének kereste volna az eszméit. Mintha be akarta volna jól vésni a leikébe ennek a párnak vonásait. Ki tudja, mit gondolt, min tünedezett — a lelke. Az idő haladt. Az est pedig leszállani kezdett, mint mindennap. Az urak, kik ez alkalommal feltűnő nagy számmal vettek részt, már alkoholos bizalmasságba vegyültek a bányászokkal. Főleg a fehérnéppel. A mi festőnk is alig várta, hogy Aranka közelébe férkőzhessen. Végre sikerült. Bemutatta magát. Aranka libácska fejbiccentéssel üdvözölte a festőt, aki nyomban kirukkolt: — Reméllem Aranka .táncolni fog velem egyet— Hát ha a vőlegényem megengedi, szólott nyilt, bátor őszinteséggel. A festő elámult. Szinte zavarba hozta a leány egyenes megnyilatkozása. E pillanatban ott termett a vőlegény. Magyar Gyuri. — Vőlegényem, szólott a leány, ked- ! vés, ezüst csengésű hangján. — Fenyő Arthur festő vagyok. —- örvendek uram. — Arra kérem menny asszonyát, hogy tá neoljon velem egyet. — Meg is teszi. Ugy-e Aranka? — Ha úgy akarja__ Eg y pillanat és a leány már száH, mint a szellő — a festő karján. A zenészek valami csendes, édes-bus keringőt húznak. A táncoló 1 pár is megcsendesülve lejt körüs-körül a tánc- tévén. Aranka szelid ábrándos tekintetét egy pillanatra rajta felejti táncosán. Ez kapva rajta ........ — Aranka — suttogja a leánynak, — én magát nagyon szeretem. — Annak csak örülök, ha az emberek szeretnek. Én is szeretem felebarátaimat. A hitem parancsolja. — De én nem csak felebarátja akarok lenni. — Jó emberem? — Több! Több Aranka. Én magáért oda adnám életemet, vagyonomat, ha az enyémz lehetne. — De nem lehetek ám! — Hiszen még menyasszony. Még nem esküdött hűséget. Még enyém lehet. — Uram, ne beszéljen igy. Nyomban itt hagyom. _ 5. attfal. , — Aranka nagy vagyonom van. Legyen enyém__a közjegyző előtt átírok mindent macára,__ A leány mosolygott, A festő meg suttogva folytatta: — Nem okos leány az, aki száraz fára száll, mikor rózsabokorra is szálihatna. — A rózsabokornak sok tövissé van A házasságot mén nem a közjegyzőnél, de az égben kötik. A festő csudás ámulattal hallgatta a ílc- I ányt és nagyon megbánta, hogy ilyen me- I rész volt. — Legalább engedje meg, hogy lefessem — Engem. Nem vagyok én arra érdemes Egy szegény bányász leány nem érdemes urra. — De én lefestem—. N — Tőlem telieti. .— Nem fog érte haragudni? — Hát hiszen én azt úgy sem akadályozhatom meg. A hegyet is, az erdőt is le lehet festeni. Ki akadályozhatja meg benne. — De ülni fog előttem? Azt már nem. Semmi árért a világon. Észre sem vették, hogy egyedül maradtak a tánctéren és a zene elhallgatÉott. Arankát visszavitte helyére a festő, meg: hajtotta magát — és lángvörössen sietett — az urak közzé. Az urak pedig nagy diadallal, tapssal, fogadták s koccintásra emelték poharaikat. (Foly tatjuk) Felelős szerkesztő: Dr. Veréezy Ernő. Társszerkesztő: Duszik Lajos. Laptulajdonos: Északkeleti Könyvnyomda. o © I ésf iiieiíakoritaiii pénzt 7 jöjjön! Hová? Szatmáron, az Attila-utca 1-ső szám, a villamos vasúti megálló előtt újonnan berendezett 0 q ruhakereskedésbe, q hnl lonrinKh Lrnrifplii férfi éc fiiifrvprmplf filtöm/ölc Lainn crallér ^ hol legjobb kivitelű férfi és fiúgyermek öltönyök, kalap, gallér, kézelő, nyakkendő stb. férfi-divatcikkek jutányos árban kaphatók. © Legújabb hímző előnyomda. Alkalmi vétel bőröndök és iskoloi táskák. A nagyérdemű közönség b. pártfogását kéri, teljes tisztelettel Klein Adolf. Elvem kevés haszon nagy forgalom. © © ©0 ©0 0
