Északkelet, 1911. július (3. évfolyam, 127–152. szám)

1911-07-03 / 129. szám

Szatmárnémeti, 1911. ÉSZAKKELET 3. oldal. GALLÉROK GÖZ1ÄOSASÄ TU- ILI RíSüffl Sál KÉZIMUNKÁK GL ÁSS É KEZTYUK, XÖRFÉNNYEL HÓFEHÉRRE : e!«1J JWi I Cl! BÚTOROK SZŐNYEGEK TISZTÍTÁSA üzletek: Kossuth Lajos-utca 10. szám, Kazlnczy-utca 17., Atilla-utca 2. b. és Nagykároly Széchenyi-utca 43. szám. Alapítva 1886-ban. a derék bojtár, csak tegnap került kézre és lett lakója a szatmári kir. ügyészség fogházá­nak. Érdekes kissé romantikus voltánál fogva, iiogy a bojtár csavargása közben a lopott holmikból értékes darabokat adott cserébe ellenértékűi egy furulyáért, amelynek hang­jaival szive keservét kiönthette. Az udvariatlan vő. Tiszakóródról értesü­lünk, hogy ifj. Papp József ottani lakos éj­félkor betörte apósa Gavallér Bálint lakásá­nak ajtaját és anyósát előbb szidalmazta, ké­sőbb pedig alaposan elverte. Mivel Pappnak ez nem első cselekménye, feljelentetett, meg­indult ellene az eljárás. Ellopták a pénzét. Mámoros állapotban indult haza Nagysomkulról Atyim Péter há- vordai lakos, amikor is ismeretlen tettes el­emelte a tüszőjében levő 99 korona kész­pénzét. A tettes kézrekeritése iránt széleskörű nyomozás indult meg. A szegény ember vál­tóját akarta rendezni a usomkuti bankba, de e terve nem sikerült, mert nem volt nála ele­gendő pénz. Hazafelé menet történt a lopás. Tűz. A minap este nagy tűz keletkezett Ura községben Frenkel Zsigmond urai tanyá­ján, ahol nagyobb mennyiségű préselt szalma, körülbelül 1500 korona értékben elégett. A kár biztosítás utján megtérül. A tűz keletke­zésének okát kiderítendő, folyik a nyomozás Jó a csirke pecsenye. Nagyon szerethette a csirkehúst egy még eddig ismeretlen eny- veskezü pasas, aki feltörvén Weisz Izidor mi- kolai lakos tyúkólját és onnan 70 darab ba­romfit lopott el körülbelül 100 korona érték­ben. A tolvajt ezideig még nem sikerült el­fogni. Felgyógyult öngyilkos. Megirtuk, hogy Vincze Gábor betészerkesztö a múlt hó 19-én mellbe lőtte magát. Mint értesülünk az ifja felgyógyult és már hivatalát is elfoglalta. Köz huszár Pongrácz. Irta: Ifj Széli István. (folytatás) — És mi különös — folytatta Buziás- syné — ez a fiú olyan mint egy eladó leány. Dacára annak, hogy az itt lakó szobaleá­nyok nyermekkertésznők stb. szinte keresik az alkalmat, hogy szóba állhassanak vele; de hiába János nem kiváncsi. Jánost nem érdeklik ezek a leányok. És szótlan. Csak úgy ha velem kilovagol, olykor szól egy-két szót. — Valóban különös fiatal ember ' — szólt Derzsyné s mint tapasztaltabb, öregebb nő élesebb látásával figyelni kezdett a Bu- ziássyné arcára, melyen a beszéd alatt gyön­ge pir futott végig. Aztán félbe szakadt a beszéd fonala Já­nosról. Múltak a napok, hetek. Buziássy ez­redesék is rendes mederben folyt minden, eltekintve attól, hogy Buziássyné pár hét óta minden délután kilovagolt, három lépésnyire követve közhuszár Pongrácz János által, ki dacarq annak, hogy valódi úri ellátásban ré­szesült a DuziáiSiék házában, napról-napra lehangoltabb lett. Arcának élénk pírját fel­tűnő sápadtság váltotta fel. Ez a hirtelen változás az öreg Buziás- synak is feltűnt. Kérdőre is vonta; de kitérő választ kapott. — Magam sem tudom mi bajom -— szólt János tompán s a dolog abban ma­radt. Buziássyné, az nem kérdezte az okot. Mint minden asszony az ő finom érzéke bisztos sejtelemmé változott s igaz részvétet keltett belsőjében, ö tudta mi sorvasztja a fiatal legényt. De azért a mindennapi kilovaglások nem maradtak el. Mig a város füstölgő gyárkémé- nyei el nem tűntek s előttük el nem terült a | tanka virágszőnyeggel bevont mező, addig | János a köteles távolságban lovagolt s azután Buziássyné unta a magányt s hátra szólt: — János, lovagoljon mellém. És János engedelmeskedett, mint a gép. ÉKérdésekre keresetlen szavakban adta meg a választ s csak úgy titkon tekintett fel a bóditóan szépe úrnőjére. S mily szeszélyes a véletlen. A két szempár rendesen kicse­rélte tekintetét. Ilyenkor Buziássyné elfordult. Arcának halványrózsáit vérvörösre festette va lami ismeretlen érzés, mig közhuszár Pong­rácz János még sápadtabb lett s hallgata­gon lovagolt. Az elszálott nyár nyomát kedvrontó e- sős ősz váltotta fel. Buziássyné kedvenc lova hiába nyeriVett istállójában. Félbe szakadt a kilovaglás. És közhuszár Pongrácz Jánosra már nem feszült az egyenruha oly ingerlőén csinosan. Arca beesett, ijjesztően sáppadt lett. A több családot magába fogadó épület lakói i részvéttel néztek a pár hónappal ezelőtt még : délceg huszárra. — Tüdőbajos — mondta az egyik. — Reménytelenül szerelmes — véleke­dett a másik. Közhuszár Pongrácz János pedig nem törődött a mások mende-mondáival, hanem napról-napra szótlanabb lett. Hiába kérték, faggatták, mindenkit vá­lasz nélkül hagyott, őt mintha már senki, Ösemmi nem érdekelte volna. ŐCsak a Buziássyné gyöngéd szavaira derült fel néöhaC a sápadt arc s aztán újra buskomor lett közhuszár Pongrácz János. Úgy közel a karácsonyi ünnephez egy hétköznapon közhuszár Pongrácz uagyválto- záson ment keresztül. Kora reggeltől • min­denkihez szólott, sőt még tréfálkozott is a cselédséggel. Mindenki örömmel látta a más különben tisztességes érzelmű és viselkedésű huszár jókedvét. Pedig az a vidám hangulat sötét gon­dolatokat takart. Közhuszár Pongrácz már akkor döntött. Soha sem maradt ki esti harangszón túl, de akkor éjjel mint a nyomozás kiderí­tette, cigány melletti mulatott hajnalig s más­nap reggel a várostót távol eső mezőn eby szederrel befutott halom ölében lőtt szívvel találtak rá a mezei munkások. Ott, azon a tájon, hol Buziásnryné olyan gyakran hátra- szóllott az őt követő fiatal huszárhoz: — Lovagoljon közelebb János. Mikor az öreg Buziáissy ezredes tudo- ; mást vett az öngyilkosságról, homlokán a bosszúság redői jelentek meg, mig Buziássy­né alig halható sóhajjal oda támasztá forró homlokát az utcára nyíló ablak hideg üveg­táblájához. — Ez már pech, — kiáltott fel Buziássy, Miiyen ügyes fiú volt és ennek ment el az esze. Honnan veszek én ilyen ordináncot? — Lujza, — fordult nejéhez, — nem iö ; lenne a János helyébe az a német fiú, aki ma levelet hozott az ezred irodából? Buziássyné révedezett tekintettel nézett í az őszbevegyült ezredesre, majd alig leküzd- s hető zavarral felelt: Én nem bánom akárkit választ. Felelős szerkesztő: Dr. Veréczy Ernő. Társszerkesztő: Duszlk Lajos. Laptulajdonos: Északkeleti Könyvnyomda. Olvasóink figyelmét felhívjuk a Gróf Ká­rolyi-kerti Mulató nagy varieté lapunk mai számában foglalt hirdetésére. Menyasszonyi kelengyéit főzőedények, képkereteit, kész akiakok, épület üvegezés, hibás töbröh újbóli foncsorozása legolcsóbban szerezhető be Győry Károly Üi/ugHeresteiléséiJöI.

Next

/
Thumbnails
Contents