Északkelet, 1911. július (3. évfolyam, 127–152. szám)
1911-07-22 / 145. szám
Szatmárnémeti 1911. É S Z AKKELET 4. oldal. MentHrényeh :és kötszerek,. Hercz Sándor orvosi műkötszertárában Sssatlliár, cséplőgépek és ipartelepek részére* miniszteri rendeletnek megfelelően, golceóbban kaphatók Deák-tér 2. Városháza mellett. — Szép leányzó, — szólt szelid és ben- sőségteljes hangon — nincs miért tartózkodnod tovább, ha valami titkot akarsz velem közölni. — Oh, felséges fejedelem, nincs énnekem semmi titkom... Azért jötte ide csupán,, ezer veszélyen keresztül, hogy fölkent személyét még. egyszer láthassam, hogy szavát hallhassam és búcsúzó énekét a mely nemsokára az egész nemzet ajkán fog zengeni, eljytszthassam hegedűmön, eldalolhassam.— Nincs is nekem más kívánságom, mint hogy ezen az éjjelen, a melyet utoljára tölt a haza megszentelt földjén, hogy holnap elmenjen messze, itt hagyva a »vagyont« keresve a »nincsent«, egész éjjel a nótájával vigasztalhassam. — Köszönöm szívesen fogadom, mert eddig is gyönyörűséggel hallgattam, és hidd meg szükségem van vigasztalóra. Be azt mondd, miért nevezed e dalt az én búcsúzó' énekemnek . — Hárman kereszteltük így, felséges Ur ram, hárman: egy pataki diák, aki irta,nagyapám, ki a dallamot szerezte és én, a ki, játszom mindenfelé és országszerte terjesztem a nótátt— Húzd hát, leányzó 1 — parancsolta á fejedelem. A vonó belemerült a hangszer húrjai közé, az pedig elkezdett suttogni, halkan búgni, keseregni s a nagy Zrínyi Ilona hős fia, tigrisbőrére dőlve, fejét tenyerébe hajtva, csak sirt, könnyei omlottak, — nem a maga i gyászán, hanem nemzete balsorsa miatt. A hegedű szólt tovább, hosszasan s az üldözött 1 vezér bánkódva hallgatta. .. Egyszer csak) félbeszakította: —■ K ivagy te, hogy igy tudsz bánni a szivekkel; hogy bánatra még több bánatot öntesz s megkönnyited mégis az ember fájdalmát? —, Boldogtalan, árva cigány leány va->’ gyök, felséges fejedelem. — Mi a neved? — Czánka Panna. — Nem Ismerem, pem eléksze, hogy hallottam volna. — Hogyan is hallottál volna rólam, te, a felkent uralkodó, aki koronás személyekkel vagy atyafiságban s nemes grófok és bárók állanak szolgálatodban, rólam, az egyszerű és lenézett eigányleányrói, aki csak titokban, messziről mertem reád tekinteni, akkor is csak egy pillanatra, nehogy észrevegyék és neked kellemetlen percen legyen e miatt! De1 most, hogy immár te sem vagy hatalas többé, hogy reményvesztetten futsz elleneid elől, - most el merem mondani nagy tjtkoat és bocsánatodat kérem, hogy szeretni, imádni mertelek, és éjjel-nappal követtelek, mint az árnyékod, bárhová vitt sorsod. Rákóczi elbámult az idegen nő szavain és elmosolyodott. Ez pedig bátorságot véve leült elébe, a térdeihez és folytatta: — Éppen három esztendeje, hogy elősz' ,ör láttalak. Akkor még csak tizenötéves voltam. Magával vitt engem is a nagyapám, jól ismered, hiszen a te udvari főzenészed volt, arra a szomorú mezőre, hol annyi vér elfolyt és annyi élet elaludt, Trencsén melléj — Barna Mihálynak vagy az unokája? .— Azé, felség. Ott állottunk minketten, nem messze tőled, a mikor a német generális serege szétverte a magyar csapatokat s azok rendetlenül, ijedten menekültek, a merre lehetett. Szaladt mindenki, egyedül te nem; egyedül te álltái még, mint a szikla, a palotás; ezerrel s hamcra, viadalra tüzelted őket, magasra emelve kardodat, a mely úgy ragyogott, mint a villámlás, a nyugvó nap sugarai- I tói .Szemedben a bátorság tüze égett, arcod : lángolt és csak akkor sápadt el, a mikor márj te sem fordíthattad meg az ütközet sorsát.; Hős voltál, igazi hős, a minő senki sem volt a te táborodban, sem az ellenség között! Ekkor vésődött be alakod szivembe, az én ábrándos, tizenötesztendös szivembe s e naptól kisérlek szüntelen, mint hü eb a gazdáját, i A nagyur egyik kezét a térdénél heverő leány hajába mélyesztette, a másikkal arcát | simogatta meg, ez pedig átszellemüiten haj- j tóttá fejét a bujdosó vezér mellére. — Úgy, úgy. .. Csak erre vágytam e- gész életemben, ez az én legnagyobb örömem, a mi e földön engem érhet. Lásd, felséges fejedelem, milyen csekélységgel ki lehet elégíteni egy szerelmes leánykát és minő kevéssel boldoggá lehet tenni haláláig! __ Pedig valamikor az én gyermekes álmaim azt gondolták, hogy az örök igazság szerint nekem kellene a tiednek lennem és nem másnak, mert királyleány vagyok én is, ha te királyfi, a cigánykirály leánya. Nagyapám is azt mondotta, hogy apám volt a magyarországi cigányok feje s féltékenységből gyilkolták meg összeesküdt alattvalói. De azóta? Azóta szétfoszlottak ábrándjaim s megtudtam hogy lehetetlent kívánok; nem is volt ezután más óhajtásom, mint hogy láthassalak s ha a jó Isten megengedi, veled beszélhessek. Azt remélni sem mértén, hogy még ölelést is kapjak tőled... A hazátlan hős újból megdrogatta Czin- ka Pannát. — Azóta férjhez is mehettem volna, — folytatta — mert volt kérőm, daliás szép legény, hadnagy a Bottyán uram dandáréban, de nem mentem. Azt sem nodtao: miért, csak annyit mondtam: nem. Igaz, pa- iasztfiu, nincsen ármális; azonban tanult, o- kos ember, akadémiát járt Sárospatakon, papnak készült, de letette a bibliát s beállt felséged katonái közé, Poéta is aki szép énekeket ir, de senki sem tudja, hogy ő szerzi, csak én, ő meg a nagyapám, mert másnak meg nem mutatja. Neve: Tar Imre. — ő költötte hát az én siralmas nótámat is? — ő, fejedelmem, ő. Én kértem rá és nekem akármit megtesz. Mikor már ninden el volt veszve s hírül esett, hogy távoznj szándékozol országodból, akkor szerezte, dallamát pedig Barna Miksa csinálta. Szép, ugy- e? Eljátsszam még egyszer? Rákóczi csak intett, a szá.azía újból megszólalt s fölcsendült a dal. Nem is szűnt meg reggelig. Pitymallatkor zsonganj kezdett a kis tábor, lebontották a vezér sátorát és fölrakták két társszekérre. Magukkal vitték, ki tudja, hátha szükség lesz rá? Nyeregbe ültek a katonák, ékes hintóba a vezér. Egy rövid búcsúszó és — hajrá — tovább a kietlen, az ismeretlen idegenség felé! Czinka Panna együtt zokogott a hegedűjével s szavát az erdők visszhangja sárvárivá vitte a bujdosók után. Mikor az utolsó lovas is eltűnt a láthatár alá, eldobta hangszerét, térdre borult és úgy imádkozott. O- lyannak látszott fehér ruhájában a fehér havon, mint egy márványba vésett szent... Mögötte, alig pár lépésnyire, összefnto karokkal nézte őt egy kuruc katonatiszte, aki nyomában jött idáig még tegnap. Tar Imre volt. Tudta már, hogy miért kapta kérésére ezt a választ: nem! De nem leheteti zokon vennie, mert szent az a szerelem, mely Magyarország szabadsághőse iránt fakadt 10 százalék Hamas pwÉpfc » százalék •ngedmény. « * emastfmeny. A nagyon előrehaladt idény következtében, mindennemű nyári cikkeimet 10 n o engedménnyel árusítom. Különösen: Fürdő és flotei áruk, szalma és nemerkaiapok, tourista és 1 i Teißfn!» fflß tennis ingek, sport övék, mellények, nyakkendők — még nagy választékban ** 1» * JI. J.a IeíBíui. í3d.
