Északkelet, 1911. június (3. évfolyam, 104–126. szám)

1911-06-18 / 117. szám

Szatmárnémeti, 1911. ÉSZAKKELET 5. oldal. Emlékeztető. Junius 21.-én a Magyar Gazdaszövet- j ség nagygyűlése Kecskeméten. A Magyar Gazdaszövetség kecskeméti nagy­gyűlése óriási mérvűnek ígérkezik, mint értesülünk csak az ebédre e hó 14.-ig több mint négyezerén jelentkez­tek ; nagyon természetesen a mint az elmúlt évben, úgy ez évben is lesznek kik a gazdák impozáns felvonu­lását tendenciózus hírekkel megfogják akarni zavarni. A múlt évben a nyíregyházai nagygyűlést úgy akarták meg­akadályozni, hogy közvetlen a gyűlés előtt való napon az összes napilapokat azzal a hírrel látták el, hogy a nagygyűlést a kolera miatt nem tartják meg. Sakkhuzá- sukat oly ravaszul eszelték ki, hogy miután a gyűlés előtti napon megjelent lapokban volt közzétéve a kósza hir, az újságokban nem is lehetett megcáfolni s a Gaz­daszövetségnek nagy költséggel kellett mindenfelé sür- gönyözni, hogy a gyűlés meg lesz tartva. Az álhirt egy budapesti ujságtudósitó lap bocsátotta ki. Hogy az idén hasonló eset elő ne fordulhasson, figyelmeztetjük gaz­datársainkat, hogy a világért se üljenek föl semmiféle olyan hírnek, amely a gyűlés meg nem tartásáról, vagy elhalasztásáról szól mert a nagygyűlés e hó 21-én, szerdán d. e. fél 11 órakor Kecskeméten okvetlenül meg lesz tartva. Kecskeméten már készen vannak a gyűlés óriási sátrai s a derék város mindén előkészüle­tet megtett a vendégek illő fogadtatására. Országos vásárok vármegyénkben. Junius 19-én Nagybányán; 20-án Aranyosmegyesen; 27-én Szatmár- Németiben; 30-án Magyarberkeszen ; Julius 3-án Avas- lekencén és Nagykárolyban: 10-én Felsőbányán; 11-én Szamoskrassón; 13-án Királydarócon; 14-én Kővár-I hosszufaluban. Negyedfélmillió korona munkásházak építé­sére. Bihar, Temes, Fest és Vas megye rövidesen négy és fél millió koronát szavaztak meg munkásházak épí­tésére és ezzel lehetővé tették, hogy néhány év alatt 5000 mezőgazdasági munkáscsalád saját othonába köl- tözhessék. A munkásházak építési akciójában nagy kedvvel fáradozik Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szol­nok megye. Békés megyében 400 munkásház épült fel. Most építenek 130-at. Csanád megyében fölépült 573 j munkásház. A folyó évben közel 400 van építés alatt- i Jász-Nagykun-Szolnok megye 46 községében indul meg az építés és magában Dévaványán 50 munkáscsalád foglalta el eddig uj otthonát. Csanád megye ismét 400, j Komárom megye 300 és Tolna megye 700 gazdasági , munkásházat épittet fel. Serényi Béla gróf földmivelés- : ügyi miniszter leiratban tudatta az érdekelt törvényha- I tóságokkal, hogy a munkásházak építésére vonatkozó terveket a maga részéről támogatni hajlandó és hogy az érdekelt munkásnépet a saját háza építésére felveen­dő amortizációs kölcsön túlságosan ne terhelje, kész az ily kamatterhek enyhítésére két-két százalékkal hozzájárutni, valameddig a kölcsön fennáll. Az államnak ezzel a tá­mogatásával épült eddig az országban 1200 gazdasági munkás ház. Az időjárás az ominózus Medárd napon esőre fordult s azóta kisebb nagyobb mérvben csakugyan nap-nap mellett esik, tudomásunk szerint most már az esőzésből egyelőre elég volt, habár még kárt seholsem tett, ha azonban még tovább tart a kalászosokat meg­rontja, pedig vármegyénk területén az idei aratás bizony nagyon gyengének mutatkozik; nemsokat érnek gazdáink a magas gabona árakkal, mert a legtöbb I helyen kevés lesz s ami lesz az sem Ígérkezik príma : minőségűnek; gyümölcs szintén kevés lesz, még a ka­pásokban van a remény, állattenyésztésünket a 3záj- és körömfájás nyomorítja csaknem egy éve, ily állapotok mellett még beszélnek, hogy milyen jó idők járnak a gazdákra. Hát bizony mi ezeket a jó időkéit szívesen | átengednénk másnak. A gazdának ha valamikor, akkor , most van oka panaszra. Száj és körömfájás gyógykezelése. Szatmár- ! Németi szab. kir. városban Tankóczi Gyula főkapitány | elrendelte, hogy minden szarvasmarha tulajdonos tart- I són készenlétben iysoformot, melynek két százalékos I oldata használandó az állatok gyógykezelésére. Igazolt I szegényeknek a város számláján lesz kiutalva lysoform. A gyógykezelés ellenőrzését Pártos Samu törvényható« | sági állatorvos teljesiti. A községekben is nagyon | helyes lenne, ha a főszolgabírók szigorúan utasítanák j az elöljáróságokat hasonló eljárásra s annak megtételét ellenőriztetnék a járási állatorvosokkal s mindet' tnu- lasztást kíméletlen szigorral büntetnének, mert ■ :?aic j úgy lehet a járványtól megszabadulni, ami bizony álta- 1 lános óhaj nemcsak a termelő de a fogyasztó közön- j ségre is. Az állami ménesek lóanyaganak osztályozása a j folyó évben a következő rendben tartatnak: Kisbéren junius 9—13. (már megtörtént); Bábolnán junius 16—20., Mezőhegyesen junius 27, — juiius 4. Fogarasra nézve megállapodás még nem történt. Vármegyénk állategészsége. A száj- és kö- ! römfájás ismét terjed az egész országban, múlt heti ki­mutatással szemben a ragály 291 községben lépett fel, úgy, hogy a fertőzött községek száma az országban ! 1721. Szatmárvármegyében szintén erősen terjed, Szaí- már-Németi szab. kir, város csaknem teljes marhaál­lománya beleesett a bajba, erős azonban a reményünk, hogy jövő hó 20-ig a szatmári állatvásár megnyitható lesz. Mint értesülünk Szegeden a száj- és körömfájás rémesen terjed az emberek között, a betegeket a városi j hatóság karhatalommal különíti el. Igazán csodáljuk, ! hogy vármegyénkben e rémes hir hallatára nem moz- j dúlnak meg a hatóságok s nem figyelmeztetik a teh én- tartó gazdákat beteg állatjaik kezelésénél a legnagyobb óvatosságra és elővigyázatra. Határozottan tudjuk, hogy egyesek a betegségben levő teheneik tejét eladták, e téren a hatóságnak a legéberebb ellenőrzést kellene gyakorolnia s azokat, kik a bajt eltitkolják, kíméletle­nül bezáratni; mert az mégis csak nem járja, hogy egyesek piszkos pénzsóvárságukkal veszélyeztessék a lakosok ezreinek egészségét. Szatmári állatvásár száj- és körömfájás miatt zárva. A f. hó 14-iki szatmári piaci terményárak. Termény 1. rendű II. rendű K f K f Búza 23 60 22 Rozs 20 — — — Árpa 15 — 14 — Zab 18 — 17 — Tengeri uj 14 — 12 50 :J:Ü Az „ÉSZAKKELET®4 legalkalmasabb hirdetések közzétételére.

Next

/
Thumbnails
Contents