Északkelet, 1911. április (3. évfolyam, 55–78. szám)
1911-04-21 / 70. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 191 1. Ujj Somlyay próba-terme! Ujj vében történt. Ők csak a házasságközvetitők szerepét csinálják végig. A magyar nép lelke nem rajong a nemzetköziségért, de olthatat- lan szerelemmel ég a nemzeti szabadság i- ránt. De még egy örvendetes eredménye lesz ennek a szövetkezésnek. A jelenlegi parlament tagozoítságának módosítása. A bujkáló ortodokszok s a kikiabáló szabadelvű radikálisok választó vize lesz es a harc. Egymásra találnak a legkülönfélébb pártok subája a- latt bujkáló feudálisok, reakcionariusok és az igazi liberálisok. Megtetszik tüstént: kik félnek, reszketnek az uj alakulástól, kik monopolizálják az állami élet irányítását. Még ez a kérdés csak madártávlatban mozog, addig csend lesz a parlamentben és az utcán, addig fásult egykedvüsébgel fogja nézni ez a nemzet a nagy érvágásokat és zsebmetszéseket, de mikor közelről fogja melegíteni a kedélyeket, egy uj fejlődést hozó, tisztitó vihar fogja összeterelni a rokon törekvéséket. Csak két tábor néz majd farkasszemet. Ez a két tábor: a múlt és jövő Magyar- országa. Az idő siettet. A nagy viharok előtt nyomasztó, kábító csend ül a kedélyek felett. De már zug valami. . . Az utca, a nép. Mig Khuen siet, mint az égő ház gazdája, menteni, a mit lehet, a vihar kitörhet s recsegve- ropogva omolhat össze ^az segész hamissággal, halogatással piliérezett rendszer. A csendes ellenzék, a szárnyát összecsapott vitatkozó kedv a fásult közönybe burkolózott közvélemény ébredezik. Ha felébred, vége lesz Khuen terveinek . . . Ebből az érdekházasságból születik meg a jövő parlamentje. Havid, Őslöii fogászati műtermét Budapestről áthelyezte. Szatmpr, Kazinczy-utca 15 szám. Műfogak, aranykoronák, csapos fogak, amerikai hídmunkákat jutányosán készít Telefon 258. F O H G .4 S S O E, A magyarok miniszterei — more patrio — Bécsben intézik az ország sorsát. A miniszterelnök, a honvédelmi- s s pénzügymi- j niszterek öszeültek, hogy — kuruckodjanak. I Makacsul, elszántan. Annyira komolyan, mint egyes lapok nem tudtak hallgatni már kész volt az egész paktum még a tárgyalások megkezdése előtt. Persze, ezeket le-j torkolták. A kormány nyilatkozatai szerint j a véderőreformra vonatkozólag már létrejött, a megegyezés a két kormány között, csupán | a katonai perrendtartás nyelvi rendelkezései képeznek még egy-egy odadobott göröngyöt! a megegyezés szekere elé. Binert ragaszko- j dik ahhoz az álláspontjához, hogy a tárgya- j lás és Ítélkezés a szolgálati nyelven — né- j metü — történjék. Mig visszafojtott lélégzettel várja a közvélemény a nagy harc eldőlését, szinte megrontja tiszta látásunkat ez a nagy erősködés, a melynek mellvértjeit magára akasztja Khu-' en. Szinte mi is hajlandók volnánk beleringatni magunkat abba a hitbe, hogy itt csakugyan olyan jogszerzésről, olyan irományról van szó, mely erősiti állami önállóságunkat. Dehogy! Bűn, igen nagy bűn, és jogfeladás, önkéntes ledegredálás volt maga az. alkudozásba belemenés. Mert értsük meg, |iem a felséggel szemben alkuszunk hétrét görnyedve, könyörögve, rimánkodva egy kis jogocskáért, hanem egy idegen állam miniszterelnökével. Maga az alkudozás ténye a legnagyobb ar- culcsapás, amiből kijut nekünk bőven a mostan dicstelenül uralkodó kormány alatt. Nem a hadsereg egységéről van szó, hanem arról az elemi érdekről, hogy az igazságszolgáltatás a hadsereg vaskalapos avult szellemében is közelítse meg a polgári igazságszolgáltatást s Magyarországon a tárgyalás vezérnyelve a magyar legyen. Mert az csak nem lehet vívmány, hogy a hajdúböszörményi és kiskunsági fiuknak megengedik a magyar tolmács ^alkalmazását. Ne tengedjék meg! Próbáljanak velünk másképp beszélni. De igenis eminens érdekek és a monarchia két állama között fennálló pártolás követeli meg, hogy hogy a magyar szent korona területén magyar legyen a tárgyalás vezérnyelve. Vagy a paritást is a kvóta arányában élvezzük? Fejedelmek csinálják a maguk kisded látogatásaikat, ölelkeznek, csókolóznak, ha népeiket a leggyilkosabb gyűlölet és utálat választja is el. Erről épp az áruló honvédhadnagy — Szimonidesz— csúnya históriájánál emlékeztünk meg. Most hire jár, hogy Karagyorgyevics Péter a szerbek királya mega birkákat megfosszák bundájuktól de amikor tavasszal legelőre bocsátották őket, oly véznák voltak, hogy az anya nem merte megnyirni. Sven Peternek, ha őszinték akarunk lenni, kissé korán kellett kimenni a világba. Am a szobában még négy gyerek szaladgált és kúszott körül, akik még kissebbek és soványabbak voltak nála s akiknek valamennyinek attól a rossz árpától kellett jólakniok, melynek szálai oly nyomoiuságosan és ritkán álltak a görgeteg talajban, mintha harapófogóval húzták volna ki a földből. Az apa már korán reggel munkára ment. Az egész búcsúbeszéd ebből állt: •— Nos, hát ég veled, fiam. A csizmádat dugd a zsákba s azt csapd a hátadra. Az anyák azonban mind egyformák, hulljon bár könyük batisztzsebkendőbe, vagy egy ócska lócára. Kaja anyó a földre dobta a birkákat, átölelte Sven Pétért s igy szólt: — Óvjon meg téged az Isten, fiam. Edd meg azt a kevés tejet, mely még a lábasban van. ■ Egy márkával a mellény zsebében s hétköznapi ruhájával és csizmájával a hátán tehát elindult a délvidék felé. Schonen vidékén zöldebb volt a mező, sűrűbb a gabona és kövérebb a paraszt, de ott bizony nem volt szükség egy félig éhen- halt smalandi fickóra. Pásztorfiu az ő 'körükből is bőven akadt. Sven Peter tovább vándorolt, mígnem Malmöbe érkezett. Am ott sem akartak kenyeret adni egy apró fickónak, kinek nincs egyébb ajánlólevele, mint két nagy világoskék szeme, melyekben köny ragyog. Végre egy finom urra akadt, aki Sven Peternek hatalmas adag borjúhúst adott burgonyával, aztán egész sereg kicsiny, sovány fiúcskával elszállította egy dánországi birtokra. Ez jóval azelőtt az idő előtt volt, mikor a svéd cselédek dánországi kivándorlása megkezdődött és Sven Peter meg volt róla győződve, hogy legalább is Amerikába viszik. A nagy birtokon meglehetősen rossz dolga volt. A fiúcskák kevés és rossz táplálékot kaptak, éjjel a tehénistállóban aludtak s kora hajnaltól késő estig keményebb munkát kellett végezniük a répaföldeken, mint a barmoknak. Mikor egyszer a nap igen izzóan sütött a földre és Sven Peternek túlságosan nehéz lett a kapa, lefeküdt egy kiszáradt árokban s a kimerültségtől elaludt. Álmából olyan érzés riasztotta fel, mintha egy fahasábot vágtak volna oldalához. Az ispán fütyköse volt, mely addig táncolt a hátán, mig Sven Peter félholtan és vértől borítva el nem bujt az istálló sarkában. Még aznap összeszedte nehány rongyát és sajgó tagokkal megszökött. Úgy futott, mintha életéért futna s ahogy egy szegény, holtrarémitett smaladi fiúcska csak futni tud, mígnem egyszerre háztenger közepett találta magát és újból felismerte a várost, melyben a Malmöből elindult gőzösről -partraszállt.
