Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)

1911-03-17 / 43. szám

Szatmárnémeti, 1911. ÉSZAKKELET 4. oldal. fajnak, csakhogy ezek néhány lap közé van­nak csoportosítva s igy a legtöbb lap hiva­tott tárcaíró nélkül marad. Épen ezért a leg­több lap tárcája felületes, üres. Látszik raj­tuk, hogy megalkotójuk csak kényszerűség­ből ült le irni. Nagyon gyakran nem isme­rik a viszonyokat ama körben, melyben tör­ténetük mozog, melyből alakjaikat veszik. S ezért egyes lapokban gyakran oly dolgok látnak napvilágot, melyek a kissé is intelligens embert megbotránkoztatják, mert képtelen lehetetlenséggekkel van telítve az amúgy is rósz szövésű mese. S éppen az a sajnos, hogy az ilyen dolgok különüsen azon lapokban fordulnak elő, melyek bizo­nyos párteszmék szolgálatában inkább a köznép kezeiben forognak s ferde világításba helyezvén a tényeket — tudatlanságból, — igen alkalmasak egyes társadalmi osztályok­kal s államokkal szemben gyűlöletet kelteni a kevéshbé műveltek között. Azonban dacára annak, hogy látjuk a hibákat s belátjuk, hogy változtatni kellene rajtuk, mégsem javulnak meg az állapotok és aggasztó jelenségek mindaddig, mig az uj kor, uj emberek nem jönnek, kik újabb jobb eszméktől legyenek áthatva, vissza­térve sokban a régmúlt idők tiszteletreméltó és örköfényü irányaihoz. Ez uj embereknek uekünk kell len­nünk, ez újkort nekünk kell megteremteni. Gépmester tanulóul egy 6 elemi iskolát sikerrel végzett fiút ság tagja, a vármegyei függetlenségi párt egyik vezértagja, akinek nagy népszerűsége van az egész vidéken. Az egyházi életben is tevékeny részt vett, mint az egyházmegye egyik vi­lági tanácsbirája. Házeladás. Lővinger Lajos megvette Mónus Lajos Vörösmarty-utcai házát 28 ezer koronáért. Holttest a kutban. Tegnapelőtt este Hiripen Serbán László 66 éves gazdálkodót holtan találták a saját udvarán levő kutban. Minden jel arra mutat az öreg ember ön- gyikosságot követett el. Serbán gyógyithe- tatlan gyomorrákban szenvedett és emiatt már több Ízben akart öngyilkos tenni. Az utóbbi napokban nagy fájdalmai voltak és az orvosok megmondták neki, hogy el van veszve. Mig hozzátartozói aludtak Serbáu kilopózott és ekkor követte el az öngyilkos­ságot. Felhívjuk olvasóink szives figyelmé Schönberger Jakab és Fia divatáru kereskedő cég mai hirdetésére. Báli tudósitás. Karácsonykor bál adódott Jármi községben amely alkalomból Kádár Ferenc'dohányos egy doronggal oly eredményesen fejbevágra Grüner Ferenc nevű bajtársát, hogy az egy hétig sem nyerte vissza eszméletét. Tegnap felelt e tettéért a törvényszék előtt Kádár, ahol is 4 havi fog­házra ítéltetett. A mostoha. Molnár Jánosné tiszabö- kényi fiatal asszony a télen úgy földhöz vágta négy éves Irén nevű mostohalányát, hogy a szegény gyermek combcsontja eltört. A kis Irén négy hétig emlegette a beteg­ágyban a mostohaanyja haragját. Tegnap vonta felelősségre a kir. törvényszék ezen cselekményéért a kegyetlen mostohát és sú­lyos testi sértés vétsége cimén 14 napi fog­házra ttélte, Eladó gyümölcs és díszfák. Háromszor átültetett, Jonathán, téli arany pármen, Batul almák, zelenka, tillvajona, nyári pergament körték, ezüstlevelü, oltott juhar díszfák stb. jutányosán építkezés miatt eladók a Szabadsajtó-nyomda kertjéből. Értekezhetni a tűzoltóknál. Mónus Lajos t. felügyelő. Egy három és fél méter hosszú és 2 méter széles smyrna szőnyeg szabad kézből eladó, valamint egy ebédlő berendezés is. Az eladással megbízott Bródy Géza ügynök, Pannónia szálloda. Fehérnemű varrást y* eiváiiai: Bartha Ilonka Szatmár, Hunyadi-köz 1. sz. jó fizetéssel felvesz az Északkeleti Könyvnyomda Szatmár. Egyházmegyei gondnokválasz­tás. Tegnap bontották föl a kiküldött bizottság a szamári ref. egyházmegyei gondnoki állásra beadott szavazatokat. Beérkezett 63 egyházból 71 szavazat. Ebből nyert Madarassy Dezső 48, Medve Zoltán 5, Uray Géza 14, Jár- my Béla, Farkas Antal, Szegedy An­tal 1—1 szavazatot. E szetint megvá­lasztatott Madarassy Dezső világi tanácsbiró, a Széchenyi-táisulat igaz­gatója, vármegyei közigazgatási bizott­Lapunk mai száma 5 ezer példányban jelent meg. Elitéit izgató. A Biharvármegye köz- igazgatási bizottsága által szabályszerűen le­folytatott fegyelmi vizsgálat eredményeképen Popovics K. szegyesteli g. kel. román hitfeleke­zeti elemi isk. tanító az 1907. évi XXVII. t.-c. 22. §-ának 1. a. c. d. és i. pontjába ütköző fegyelmi vétségek miatt a m. kir. vallás- és közokt. minisztérium által hivatalvesztésre ítéltetvén, nevezett tanító az idézett törvény- szakasz utolsó bekezdése értelmében az íté­let jogerőre emelkedésétől számított 2 éven belül tanítói állásra sehol sem alkalmazható. Földet bérbe, vagy feles használatra veszek. Cimet „Egy vidéki gazdálkodó“ jel­igére kérek a kiadóhivatalba. Bedő József divat-cipész BUDAPEST, IV. Váci-ufcza. Megrendeléseket a legpontosabban eszközöl. Hirdetéseket a legjutányosabban vesz fel az „ÉSZSKHELET “ biadóbiuatala. Kávét legjobbat és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „M <íka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, : :: villany erővel pörkölve. ;: [

Next

/
Thumbnails
Contents