Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-17 / 43. szám
. I, I L/\ // Hí. évfolyam. 43-ik szám. Szatmárnémeti, 1911. március 17. Péntek. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 K, fél évre 6 K, negyed évre 3 K Vidéken: „ „ 16 „ „ „ 8 „ „ „ 4 „ Egy szám ára 4 fillér. Mindennemű dijak e lap kiadóhivatalába küldendők. Felelős szerkesztő: Dr. VERÉCZY ERNŐ. Főmunkatársak: Dr. BARTHA jÓZSEF. Dr. B1KY ANDOR. Laptulajdonos és kiadó: az ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár-Németi, Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben). Telefon-sz.: 284. Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért közöltéinek. Munkában. (V.) Az államháztartás gépezetének kerekei meg vannak kenve a lemondás olajával. Vigan peregnek a kerekek. A gép egyik oldalán behajít a gépész, a kormány, egy csomag írást, s a gép másik oldalán egy-két kerékforgás, egy-két felszólalás után, kijönnek az aranygarmadák, meg vannak szavazva a milliók. Ezt nevezik munkának, ez az úgynevezett költség- vetési vita. Minden vér az arcunkba szökik, ha látjuk, hogy a lemondás politikája mint ragad át az ellenzékre is, ha látjuk, hogy mint foszlik szét s lesz semmivé az a bűvös varázsköd amelyik még nem is olyan régen a küzdők táborát körülvette. Ma nincs ott az ellenzék! Az államháztartás legfontosabb feladata megoldásánál 20—30 unalmas arc lesi a szavazást elrendelő csengőt. Munkában a parlament. Más országban a parlamenti viták leghaíal- sabbja a költségvetési vita. De hiszen ez természetes is, hiszen az államháztartás szükségleteinek kielégítéséről van szó. Van-e fonb'sabb egy-kis háztartásban is, mint a szükségletek kielégítésének forrásairól gondoskodni ? Hiszen tulajdonképen a családfenttartó összes tevékenysége a források megtalálásában, majd biztosításában kulEgy élet árán. Már csak nagyon kevés idő választott el a haláltól. Ágyamon feküdtem, szemeimet lehunyva, mozdulatlanul. A lámpám alig pislogott s csak gyér világosságot vetett a szoba bútoraira. Nyomasztó csend ült a szobán, melyet csak az ágyam fájában levő halálbogár kopogása zavart meg. Úgy tetszett mintha már a halálmadár suhogását hallanám s a kaszás csontváz ülne az ágyam szélére. Úgy éreztem magamat, mintha már emelkedném, szállnék föl a magasba s beleolvadnék a végtelen, szürke mindenségbe, a megsemmisülésbe, ahol nincs fájdalom, a hol nincs boldogság se, ahol nem érez az ember !... Teljesen eszméletemen voltam s a halál tusáját vívta, el tudtam gondolni egész életemet. Az én életemet, amely tele volt csalódással, fájdalommal, boldogtalansággal. Láttam magamat mint gyermek, ki gondtalanul éli napjait s eszembe jutott fiatal korom minden nzomorusága, szenvedése. Mert sokat szenvedtem az életben. Nem értem el célomat, reményem nem vált valóra, vágyam meddő volt: csalódtam. S e célját vesztett, reménytelen, meddő életnek levontam a következményét: megöltem magam. Most itt fekszem a kórágyon s várva a percet, mikor örök sötétség nehezül a szemémre, mikor kialszik az élet belőlem !... S miért követtem el e tettemet ? Miért volt az életem puszta, hiábavaló? Azért, mert szerettem s viszont nem szerettek! Pedig ez oly banális, oly mindennapi. Rengetegen vannak, kik ugyanebben az állapotban vannak s mégsem emésztik el magukat. Miért oltottam épen én ki az életemet! Mert úgy szerettem, mint senki más. Szivem egész mélyéből, szivem minden erejével, érzésével, féktelenül, egész az őrülésig. Tizenhat éves ifjú voltam, mikor megláttam először. Végzetem sodorta előmbe, mert azóta nem volt egy perc, egy pillanat, mikor rá nem gondoltam volna, nem volt egy perc, egy pillanat, mikor végtelen szerelmem nem éreztem volna ő iránta. minál. Mennyivel fontosabb a források megtalálása, hová fordítása, minden szükséglet — idejekorán való kielégítésének kérdése egy ország, egy nagy család életében, hiszen ott tulajdonképen millió és millió apró család összes szükségleteinek kielégítéséről van szó! S nálunk ez a vita, e nagy feladat helyes megoldása megy, mint a karikacsapás 1 Nem azért, mert kicsi a fedezetlen szükséglet s nagy a rendelkezésére álló fedezet, hanem azért, mert a parlament, de különösen az ellenzék vagy nem akar, mi valószínű, vagy nem tud, — tisztelet a kivételeknek, — ami még valószínűbb, a kérdéssel foglalkozni. Ő volt a legtökéletesebb ideál előttem, ő volt az étetcélom, reményem, vágyam, boldogságom, szerelmem : mindenem ! És — nem szeretett ! Mig leány volt, mindig reménykedtem, mindig imádkoztam az Istenhez, hogy adja őt nekem. Most már vége mindennek. Másnak esküdött hűséget, másnak esküdött szerelmet. Most már minek éljek ? Nincs semmi dolgom e földön. Vagy talán az ő boldogságát nézzem és a szivem kínjait érezzem ? Nem. Elég volt a szenvedésből, elég az életből. Pedig még fiatal vagyok: huszonhat éves, S már is öreg ember. ... Az órára néztem. Tiz perc múlva halott leszek. Tiz perc múlva leszámoltam az élettel . . . S ekkor hideg borzongás futott át testemen s egy gondolat villámlott agyamba: vájjon tényleg leszámoltam-e? Az Istentől kapott talentumokkal buzgón sáfárkodtam-e ? Bizony meg kelett valanom, hogy nem. Egész életemet azzal töltöttem el, hogy egy leány szerelméért sóvárogtam, annak rabja voltam s e mellett lelkemet nem nemesitet-
