Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-16 / 42. szám
III. évfolyam. 42-ik szám. Szatmárnémeti, 1911. március 16. Csütörtök. ÉSZAKKELET FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. v V -.j Előfizetési árak: Helyben: Egész évre 12 K, fél évre 6 K, negyed évre 3K Vidéken: „ „ 16 „ „ „ 8 . „ „ 4 „ Egy szám ára 4 fillér. Mindennemű dijak e lap kiadóhivatalába küldendők. Felelős szerkesztő: Dr. VERÉCZY ERNŐ. Főmunkatársak: Dr. BARTHA JÓZSEF. Dr. BIKY ANDOR. Laptulajdonos és kiadó: az ÉSZAKKELETI KÖNYVNYOMDA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár-Németi, Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben). Telefon-sz.: 284. Nyilttér sora 20 fillér. Hirdetések a legjutányosabb árért közöltéinek. Szabadelvüség. (Vg.) A politikában nincs erkölcs. Tehát erkölcstelenség sincs. Csak célok és törekvések vannak, amelyek elérésére minden eszköz, amely célra vezet, alkalmas. A politikában következetességre nincs szükség. Sem a tettekben, sem az elvekben. Mert a következetesség nyűg, béklyó, akadály, amely a polgári morál rögeihez köti le, a politika zord felhői közt szárnyaló sasokat és a rejtett berkekben csipogó madárkákat, akik egyként a nép képét viselik a nemzetgyűlésnek nevnzett gyülekezetben. Következetességet csak törpe gondolkozásn és nehéz felfogású választók követelnek képviselőiktől. akiket határozott és kimondott programm alapján, elvek követésére és szolgálatára ki nem mon- dottan adott megbízással választottak meg. Csak mi, apró nyárspolgárok a politika útvesztőjében, boszorkánykonyhai műveleteiben járatlanok követelünk következetességet, akik nem tudjuk, vagy nem akarjuk tudni, hogy a „politikust“ csak a következetesség kötelezi: a következetlenség. Magyarországnak minél kevesebb oka lehet a politikai következetesség dühöngése miatt való aggódásra. Ha itt-ott akad egy szerencsétlen eltéve- lyedett, aki azt képzeli, hogy az Ígéret és adott szó megtartása kártyaszobák küszöbén kívül is kötelező, az ilyent elintézik pályatársai s tán még hamarább legközelebbi „elv“-barátai. Valamikor magyarországon vol- ! tak szabadelvű politikusok és publicisták. Nemcsak 48-ban, de előbb is. Nem sokan, de voltak és bátran, erővel lelkesedéssel terjesztgették a lelki és szellemi világosságot. Nemcsak lent, de fönt is, maguk körül. És ha nem bírtak nagyobb eredményeket elérni, az csak a koponyák vastagságán és az agyvelők sötétségének sűrűségén múlt. A negyven nyocadi ki törvényekben akkora lépés történt, majdnem egyszerre, a szabadelvüség felá, amekkorát a mai reszkető inu és koponya- gerincű „nagy “-ok vezetése mellett kétszáz év alatt se haladunk. Olyanok azok a törvények, mint a tízparancsolat: megtaláljuk benne politika és Őszi történet. A láthatáron egymás után gyultak ki a pásztor-tiizek, mint megannyi mécses. Fejünk fölött a csillagok milliárdjai ragyogtak szelíd, hívogató fénnyel. A lobogó lángot körülülve néztük szótlanul a sötétséget, egy- egy marék gazt vetve néha a parázs fölé s a fellobbanó láng világa mellett gyorsan teltek az órák. Velem szemben egy öreg, kis emberke ült. Fénytelen szeméből a bánat, egy nehéz élet sugára tört elő. Kalapja alól tömött fürtökben omlott alá az őszbevegyülő haj, máskor oly beszédes ajkai most szomorúan hallgattak s csak nézett nagy busán a komor sötétségbe. Néha nehéz sóhajok törtek elő kebléből s még szomorúbb, még hall- gatabb lett. Voltunk még vagy öten a tűz körül s hogy gyorsabban teljen az idő, dalolgatni kezdtünk, majd hol az egyik, hol a másik kezdett mesét a régi jó világról, vagy egy hűtlen, szép barna lányról s amint egy-egy nóta, vagy mese elhangzott, lassan gyűltek a fellegek a kis ember homloka körül is. Egyszer csak megszólalt tompa, éretlen hangon : Hallgassatok ide gyerekek, mesélni akarok... Csönd lett közöttünk, csak a rőzse pattogása meg egy-egy kurjantás vagy nóta szakgatott részei, meg a tücsök cirpelése hallatszott s a kis öreg ember lassan, vontatott hangon elkezdett mesélni. Ti dallal fogadjátok az őszt, pedig sírnotok kellene mint a temetésnél, mikor virágzó reményeiteket látjátok a sírba omolva semmisülve meg. Amit a tavasz meghoz, virágot, szabadságot, szerelmet, azt az ősz kérlelhetetlenül temeti el s ti mégis dallal köszöntitek, mert a halál mögött a feltámadást remélitek. Mi a tavaszt köszöntöttük dallal, mely a legszebb virágot, a szabadságot hozta megl Haláltmegvetve rohantunk előre, az ágyú tompa dörrenése nyitott előttünk utat, nem láttuk a vért folyni lábaink alatt, csak az eget néztük, melyen izzó, bátorító fénynyel égett a szabadság csillaga I Ki hitte volna, hogy a pénz fényesebben ragyog, mint a csillag? Ki htite volna, hogy akad ember, akinek szemét megva- j kitsa a pénz s odaadja érte fegyverét, mely- j lyel pedig vagyont, becsületet s szabadságot! is meg lehetett volna szerezni. Pedig akadt! Akkor is ilyen őszi nap volt, mikor azt a nagy halottat, a magyar nemzet szabadságát temettük. Óh ez a temetés nagyon szomorú volt. Egy nemzet sirt vérkönnyeket a sir felett. Egy nemzet siratta az elveszett hazát. * * 4« Egymásután hallgattak el az ágyuk s kezdtek népesedni az országutak a hazatérő szomorú katonáktól. Én is porosán, összetörve a gyaloglástól, tartottam hazafelé har- madmagammal. Az utat szegélyező akác már kezdte hullatni a levelét s a sárga, lehullott falevelekkel sírva játszadozott a szél, kergette magaelőtt határtól, határig. Amint egy-egy falu> vagy város elmaradt mellettünk, annál busábbak, annál szomorúbbak lettünk. Minden a pusztulás, elhagyatottság képét mutatta... A fák koronái közül egy torony kormos fala, egy elpusztított ház dü- ledéke sötétedett elénk. Egy-egy fekete lap, ráírva kormos betűkkel: „enyészet.“ Mindnyájunk lelkét a kétségbeesés töltötte el s szorongva mentünk az utón.
